Szilvás crumble vanília fagylalttal

A szilva remek gyümölcs: nyersen is finom, számtalan felhasználási módja van, és ami egyáltalán nem elhanyagolható tényező: olcsó. Ezt a kilót, amit most dolgoztam fel, még kedden tettem magamévá a Nagycsarnokban, kicsit kalandos módon. Akkor már túl voltam a hentesekkel vívott küzdelmen, húzta a vállamat a görögdinnye is, de még nem csitította háborgó lelkemet a Cserpes-féle mascarpone. Ekkor láttam meg a szilvát az egyik standon. Kicsit tanakodtam, hogy vajon a besztercei, az magvaváló-e - igen -, és hogy hová a fenébe fogom még betuszkolni a szatyrokba, valamint hogy az őrült hőségben, a szanaszét túrt Budapest tömegközlekedését igénybe véve hazaérek-e élve? Minden észérv ellenére megálltam a standnál, és mondtam az ott ácsorgó fiatalembernek, hogy kérek egy kiló szilvát. Kicsit gyanús volt, mert olyan melós kezeslábasban volt, de hát nem tartom a vásárcsanoki divattrendek ütőerén a mutatóujjamat, mit tudom én, talán idén ez a módi... Azt mondja nekem az ember, hogy ő nem tud nekem szilvát adni. Merthogy? - érdeklődtem barátságosan. Hát merthogy ő a villanyszerelő. Na és - mondok -, ez egyúttal azt is jelenti, hogy képtelen lemérni egy kiló szilvát? Azt válaszolja erre, hogy bizony, ez így van. Időközben egy férfi elvett a pultról egy szottyadt paprikát harmincért - hová teszik a férfiak a szemüket ilyenkor? hogyhogy nem látja, hogy az a paprika élvezhetetlenül fonnyadt, és miért nem vesz a következő standon 40-ért frisset és épet? -, a villanyszerelő pedig elrakta a pénzt. Ezen felhorgadtam. Úgy! Szóval pénzt a kasszába tenni tud, szilvát mérni meg nem? Nem lesz ez így jó! Láthatta ezt ő is, mert a kezembe nyomott egy zacskót, hogy szedjek magamnak gyümölcsöt, "aztán valahogy majdcsak lesz". Megszedtem a szilvát, igyekeztem nem zöldeket szedni, majd grammra pontosan egy kilót tettem a mérlegre. Na látja - mondom emberünknek -, ha én tudok pont egy kiló szilvát rakni a zacskóba, maga is tud eladni! Ebben maradtunk, én kiperkáltam a pénzt, eltettem a szilvát, a visszaérkező eladót pedig informáltam arról, hogy a standja önkiszolgálóvá avanzsált egy kis időre. No, a szilva kicsit mégis éretlennek bizonyult, és ha a besztercei magvaváló, akkor orbitális marhaságot írtak ki a táblára, mert ezt igencsak farigcsálnom kellett a magról... De megérte, királyi vacsora lett belőle! Olvasgattam a neten crumble recepteket, ezt az én verziómat amúgy érzésre sütöttem.

Hozzávalók:

12-15 dkg liszt

10 dkg kristálycukor

2-3 evőkanál barna cukor

2x1/2 teáskanál őrölt fahéj

1/2 teáskanál őrölt gyömbér

1 tojás

10 dkg vaj

Elkészítés:

A szilvát megmostam, elfeleztem, kimagoztam. Ez ebben az esetben nem volt ennyire egyszerű, de megküzdöttem a feladattal. Egy tálkában összekevertem a barna cukrot, az össz mennyiségből elvett egy evőkanál lisztet és fél teáskanál fahéjat és gyömbért, majd összekevertem a felezett szilvákkal. A piteformát kivajaztam, a cukros-lisztes gyümölcsöt arccal lefelé a formába rakosgattam. A késes aprítóba beleszórtam a maradék lisztet, fahéjat, kristálycukrot és a vajat, morzsásra dolgoztattam a géppel. Utolsónak került hozzá a tojás, ettől a tészta összeállt, én pedig szépen rácsipkedtem-morzsolgattam a szilva tetejére. 180 fokos sütőben 40 percig sült. Az elkészült crumble szinte hangosan kiált egy kis házi vanília fagylalt után, ne tagadjuk meg hát a kívánságát...:)

Nehézségi fok: