Napok óta kerülgetem ezt a tésztát, minden megvolt hozzá a hűtőben, de egyik nap még volt hétvégi maradék, másik nap nem volt időm főzni, ma meg bútort kellett vásárolni, és egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények (az áruházban sem...), de azért elkészült ez a spenótos tészta. A receptet a GoodFood weboldalán találtam.
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg friss spenót
20 dkg feta sajt (ha lehet, krémes fajta)
25-35 dkg fussili
2 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
bors, szerecsendió
5-6 dkg fenyőmag
opcionálisan fekete olívabogyó
Elkészítés:
Vizet forraltam a teáskannában, a megmosott spenótot szűrőbe tettem, a szűrőt pedig egy tálba. Amikor felforrt a víz, lassan ráöntöttem a levelekre, éppen annyit, hogy a tálban megálló víz ellepje azokat. Néhány percig hagytam a forró vízben, amíg kicsit összeesett, aztán leszűrtem, és amikor már nem volt tűzforró, alaposan kinyomkodtam a vizet belőle. Késes konyhai robotba tettem a feta felét, a kicsavart spenótot, a fokhagymát és a megpirított fenyőmag kétharmadát, az olajat, majd pépesre kevertem. Sóztam, és adtam hozzá egy csipet szerecsendiót. Közben megfőtt a fussili. Egy nagy tálba öntöttem a leszűrt tésztát, rákanalaztam a spenótpestót, alaposan átkevertem. A tányérokon a kiporciózott tésztára morzsoltam a maradék sajtot, megszórtam a fenyőmag maradékával, és annak, aki nem esküdt ellensége, olívabogyót karikáztam a tészta tetejére.
Ezzel a csokorral pedig ma örvendeztettem meg magam, ide kívánkozik a fotó, hadd gyönyörködjön benne más is. Különösen ajánlom a rózsákat kétnapos kislányok anyukájának sok szeretettel:)

Háromnapos kislányok anyukáját én is puszilom:-)
(Amúgy helyesen nem fusilli?)
gabojsza, utánanéztem, igazad van, de nekem ez már csak Fuss Ili marad:)
Én ezt imádom,csak eddig mindig szélesmetélttel csináltam /aminek most nemtom a digó nevét.../ De kösz a tippet,holnap ez lesz!
ancsa: tagliatelle talán?
Azaz! Akkor már megjegyzem a Fuss Ili és a Tagliat Ella/e/...:)
Ez isteni jól néz ki, elmentem a receptjét a távoli jövőnek :)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Hasonlót ebédeltem tegnap, csak abba orbitálisan sok tejszin is került :/ A tiéd mérföldekkel jobban hangzik :)