Lélekben már Egyiptomban vagyok, ez vitathatatlan tény. Tegnap elkezdtem utánanézni, mit is esznek arrafelé a népek, mert bár voltam náluk régebben, a szállodai étkeztetést - legyen az bármilyen jó is - nem nagyon tekinthetjük túlságosan autentikusnak. Most lesz négy-öt napunk Kairóban, remélem, lesz alkalmunk kihasználni a lehetőséget, és mindenféle finomságokat kóstolni. A készülődés szellemében estére baba ghanoush-t készítettem. Igazság szerint kicsit sok citromlevet sikerült beleöntenem, ettől eltekintve isteni mártogatós.
Hozzávalók:
egy termetes - vagy két kisebb - padlizsán
3 evőkanál tahini (szezámpaszta)
2-3 evőkanál citromlé
1-2 evőkanál olívaolaj
só, bors
egy gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A padlizsánokat a szokásos módon a sütőben megsütöttem, majd a héjukból kikapartam a húsukat. A hozzávalókat betettem a kis robotgépbe, és péppé törtem őket. Az egész művelet - a sütéstől eltekintve, de hát ott is alig van teendő a padlizsánok megszurkálásán kívül - nem tartott tovább 5-6 percnél, és nagyon kellemes krém lett a végeredmény. Megmondom őszintén, képtelen voltam megállni, és egy mokkáskanál római köményt is adtam hozzá, bár a neten található receptek egyike sem említi a hozzávalók között.
Nehézségi fok:

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006