Heti hetes

Cicó kollegina érezte úgy, hogy bizonyára örvendezni fogok a felkérésnek, miszerint mondanék magamról hét dolgot, amit eddig még nem. Mivel nincs időm az elmúlt két év posztjait átfutni, hogy mi az, amit már elárultam magamról, és mit még nem, jöjjön most az első hét, ami eszembe jut:

1./ Itt van mindjárt a poszt címe.

2./ Imádom a macskákat, 17 éven át osztottam meg az életemet két fantasztikus, már-már emberi tulajdonságokkal rendelkező csodálatos darabbal. Sajnos már nincsenek velünk, hiányuk égető.

3./ Minden külföldi utamról hozok magamnak valami apróságot: egy sálat, egy fülbevalót, egy tollat, egy fokhagymanyomót, egy kék vízilovat, bármit, ami arra az útra emlékeztet. És valami fura módon évekre visszamenőleg mindegyik darabról tudom, hol, mikor vettem őket.

4./ Roppant érzékeny vagyok a koromra. Mindenki azt mondja, hogy nem kéne, de ez engem nem vigasztal. Én viccelődhetek vele, ha éppen olyanom van, de ha más teszi, nemcsak harapok érte, de alaposan meg is sértődöm. (És nem felejtek:) Ezzel párhuzamosan egy egészen picit sem vágyom a nagymamaságra. Gondolom, ez majd az idő múlásával változik, de most még kiráz a hideg a gondolattól is. Egy saját, harmadik gyerek jöhetne, de az már a sors kísértése lenne, úgyhogy...

5./ Na de legyen valami gasztrovonalon is: utálom a zsíros, mócsingos húsokat, a látványuktól is rosszul leszek, a számba pedig akkor se vennék ilyet, ha agyonütnének. Én vagyok az, aki a hentesnél kiválasztja és megvásárolja a reménytelenül száraz húsokat, amik senki másnak nem kellenek. Ha ilyet mégse tudok venni, otthon az utolsó cafat zsírt is eltávolítom mindegyikről.

6./ Rossz hatással vannak rám a nagy vendégségek: miután szeretnék mindent tökéletesre csinálni, kimondottan kellemetlen, stresszes állapotba kerülök a szinte lehetetlennek tűnő feladattól, ezért mindenki jobban jár, ha magam vagyok ilyenkor a konyhában. Ha ez nem jön össze, akkor a körülöttem téblábolók számíthatnak arra, hogy ilyenkor nem vagyok se kedves, se simulékony (máskor se:), ámde vagyok hisztis például. Szerencsére a férjem és a gyerekeim ezt már remekül kitanulták, és remélem, nem bántódnak meg ilyenkor.

7./ Imádok külföldön vásárolni, mindegy, hogy élelmiszer, vagy más profilú bolt a célállomás. Nagyon irigy vagyok arra az elképesztően gazdag kínálatra, ami mondjuk egy londoni háziasszonyt vár egy közepes nagyságú élelmiszerboltban.

 

 

Gorgonzolás, diós tagliatelle

Az egyik kedvenc tésztám a tagliatelle. Talán még a spagettinél is inkább, bár ezen azért egy csendes, esős délutánon, vaníliás teát kortyolgatva még el kell polemizálnom magammal. Szóval az a helyzet, hogy a tagliatelle szép, nagyon szép. Ezt az adagot még a nyáron hoztuk Olaszországból, nem is csalódtunk a minőségében. Az alábbi recept pedig pofonegyszerű, egy hajszásabb nap után gyomrot és lelket melengető, ráadásul 10 percnél tovább garantáltan nem tart tovább az elkészítése.

 

 

Hozzávalók:

10-15 dkg gorgonzola

egy nagy marék dió apróra vágva

1 dl tejszín

só

bors

rozmaring

 

Elkészítés:

Amíg a tészta fő, a megvagdalt diót kissé pirítsuk meg, majd tegyék félre. Egy serpenyőben olvasszuk fel a gorgonzolát, öntsünk hozzá tejszínt, és forraljuk fel együtt a kettőt, majd adjuk hozzá a megpirított diót is. Ízesítsük a szószt fűszerekkel - a sóval óvatosan! -, én adtam most hozzá egy kis rozmaringot is, de nem igazán éreztem az ízét. Ha a mártás kicsit besűrűsödött, a kifőtt tésztát rászedjük, ha nagyon sűrű lenne, a tészta főzővizéből egy-két evőkanállal lazíthatunk rajta.

 

Nehézségi fok: 0,5

 

 

Időhiány és némi lustaság okán ez a legfrissebb bejegyzés arról tudósít, hogy az egyiptomi blogban új fotók találhatók. És talán ma főzök is valami említésre méltót:)

 

 

Sütőtök leves

Tavaly már megénekeltem egy sütőtök levest, azonban a mostani kicsit másként készült. Alapjaiban Zsófiéra hasonlít, de tekintve, hogy nem volt itthon narancsom, kicsit a fűszerezésén is változtattam.

 

 

 

Hozzávalók 3 személyre:

tisztán mérve 50 dkg sütőben készre sütött tök

1 kis fej vöröshagyma

5 dkg vaj

1 közepes krumpli

1 kis alma

só

bors

szerecsendió

őrölt gyömbér

1 dl tejszín

1/2 erőleves kocka

1 evőkanál méz

 

Elkészítés:

A vajat megmelegítettem, rádobtam a nagyon apróra vágott vöröshagymát, üvegesre dinszteltem, majd hozzáadtam a mézet is. Felengedtem kb. 1 liter vízzel, beledobtam a kis kockákra vágott krumplit, a meghámozott, feldarabolt almát, az erőleves kockát, sóztam, borsoztam, és az egészet puhára főztem. Amikor ez megvolt, belekapartam a sült tököt is, amit sütéskor megszórtam egy kevés muscovado cukorral, ami isteni ízt adott neki.  A botmixerrel krémesre dolgoztam a levest. Ekkor jött bele a szerecsendió és a gyömbér, még egy kevés só, végül pedig a tejszín. Pirított tökmaggal, néhány csepp olívaolajjal tálaltam. 

 

Nehézségi fok:

 

Dubarry csirkemell

Szóval hogy megmutassam: én is meg tudok javulni, ha akarok, a családnak tett ígéretemhez híven ma csirkemell készült Dubarry módra. Ennek persze a fiam nem örült felhőtlenül, mert azt állítja, nem szereti a karfiolt, de amikor megnyugtattam, hogy ezt a formáját a karfiolnak le lehet választani a húsról könnyszerrel, megnyugodott.

 

 

Hozzávalók  4 személyre:

fejenként fél csirkemell filé

annyi karfiol, hogy a húsra bőségesen jusson belőle

3 dkg vaj

2 evőkanál liszt

4 dl tej

egy nagy marék reszelt sajt

só

bors

szerecsendió

olaj

 

Elkészítés:

A húst lapjában felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, és egy kevés zsiradékon fehéredésig sütjük, majd egy tűzálló tálba tesszük a darabokat egymás mellé. Közben a karfiolt nagyobb rózsákra szedve sós vízben megfőzzük, de óvatosan, ne főzzük ronggyá. (Ide mást akartam írni, de egy gasztroblog szellemiségéhez az nagyon nem passzolt volna:) Ha elkészült, szűrjük le. Készítsük el a besamelt: a vajat hevítsük habzásig, tegyük rá a lisztet, azt fehéredésig keverjük, majd öntsük fel kb. 4 dl tejjel. Alaposan keverjük el, mindenképpen csomómentesre, és főzzük 6-7 percig. Sózzuk, borsozzuk, ízesítsük szerecsendióval, majd keverjük bele a reszelt sajtot, olvasszuk fel a mártásban. Ha mindezzel elkészültünk, a csirkedarabokra pakoljuk rá a karfiolt, öntözzük meg a sajtos besamellel, és 180 fokos sütőben süssük úgy 20 percig. Petrezselymes rizzsel tökéletes.

Nehézségi fok:

Töltött kelkáposzta

Néha egészen furcsán pattan ki a fejemből , hogy mit is főzzek. Szerdán a 18-as villamoson zötykölődtem munkába menet, amikor ez a két fogalom született meg a fejemben: csirkemell Dubarry módra és töltött kelkáposzta. Azon mód meg is írtam az uramnak sms-ben, hogy ez lesz az elkövetkező két nap menüje, már csak azért is, hogy mindenképpen ezt főzzek, és ne kalandozzak el. Gyakran mondogatja nem kis gúnnyal a hangjában, hogy hiába mondom délután, mit főzök vacsorára, az esetek döntő többségében mégis valami más készül, és ebben sajnos igaza van. Úgyhogy most elhatároztam, hogy megjavulok, ezért két módszer alkalmazok felváltva: vagy titokzatosan azt válaszolom a mi-lesz-a-vacsora kérdésére, hogy nem mondom meg (és ekkor még ugye akármit is főzhetek), vagy megmondom, és akkor tényleg azt főzök. Úgyhogy ma elkészült a töltött kelkáposzta, úgy, ahogy elképzeltem. 

 

 

Hozzávalók:

30 dkg darált sertéshús

1 kis fej vöröshagyma reszelve

1 gerezd fokhagyma összenyomva

só

bors

pirospaprika

egy nagy maréknyi rizs előfőzve

6-8 levél kelkáposzta

2 tojás

1 dl tejföl

néhány szelet bacon

 

Elkészítés:

A rizst forró vízben néhány percig főztem, majd leszűrtem, és félretettem hűlni. A hagymát lereszeltem, a fokhagymát péppé zúztam.  A darált húst összedolgoztam egy tojással, a rizzsel, ízesítettem a kétféle hagymával, sóztam, borsoztam, és egy kevés pirospaprikát is szórtam bele. Alaposan összegyúrtam. Közben egy lábasban vizet forraltam, és a kelkáposztáról lebontott ép leveleket egy-egy percig főztem a lobogva forró vízben, majd csipesszel kiemeltem őket, és egy szűrőben hagytam lecsöpögni a leveleket. Érdemes a világosabb, torzsához közeli leveleket használni, mert a külső zöldek túl eresek, a kész ételben kevésbé élvezhetők. Amikor a levelek már csak langyosak, egy-egy evőkanálnyi húsmasszával megtöltöm őket, a húsra ráhajtom a túllógó leveleket, és a batyukat egy enyhén kiolajozott jénaiba rakosgatom. Amikor elfogytak a hozzávalók. a bacon szeleteket ráterítem a gombócokra, és 200 fokos sütőben 20 percig sütöm. Amikor a szalonnák már kopogós pirosra sültek, leveszem őket, egy papírtörlőn leitatom róluk a felesleges zsírt. A tejfölben elkeverek egy egész tojást, ezt öntöm a szalonna helyére, és addig sütöm még az ételt, amíg a tejföl is szép színt nem kap. Krumplipürével tálaltam.

 

Nehézségi fok:

Pályázat

Tudom, hogy az alábbi posztnak semmi köze a konyhához, még közvetve sem, mindazonáltal megosztom a hírt azokkal, akiket ez érdekel, és velem együtt tudnak örülni: nyertem a kerületi önkormányzat pályázatán.

Az önkormányzat minden évben szétoszt 1,5 millió forintot a kerületben lakó és/vagy alkotó művészeknek. Hogy én ebbe a kategóriába hogy kerülök, az rejtély, mindenesetre Éva barátnőmnek köszönet és hála, amiért felhívta  a figyelmemet a lehetőségre. (A hivatkozott oldal olvasása gasztrobloggereknek és főzni szeretőknek csak saját felelősségre ajánlott:) No tehát, mielőtt elutaztunk volna Egyiptomba, beadtam a pályázatomat négy art nouveau ablakpanel elkészítésére, és mint a referenstől pénteken megtudtam, nyertem is vele. Ez annál is nagyobb örömömre szolgál, mivel nincsenek illúzióim, hogy hasonló pályázatokon kik szoktak nyerni (nem, eszemben sincs a saját önkormányzatomat ilyesmivel vádolni, csak csúnya szokás szerint általánosítok), az tehát, hogy én mindenféle kapcsolat nélkül benne lehetek a kb. tíz támogatottban, abszolút felértékelődik a szememben.

Az első darabbal már el is készültem, és meg kell, hogy mondjam, egyszerűen szerelmes vagyok az elkészült darabba.

 

 

 

Szívesen elkészítem a fenti panel párját, ha valaki ilyenre vágyna, ne hezitáljon szólni!:)

 

Palócleves

Szombaton úgy tört rám a palócleves utáni olthatatlan vágy, hogy nem volt kétséges: képtelen leszek ellenállni. Annak ellenére hagyom magam legyűrni a palócleves által, hogy a férjem szemmel láthatóan húzta az orrát a szó elhangzásakor (mint később kiderült, nem pontosan definiálta magában a palócleves mibenlétét), az szintén kétségtelen volt, hogy a fiam nem eszik belőle (elvégre ZÖLDBAB van benne, családunk ősi ellensége férfi ágon), és az is valószínűsíthető volt, hogy a hétvégén hazalátogató lányom se fog repesni az örömtől. Mindegy, néha igen önző tudok lenni, ez történt most is: elhatároztam, hogy márpedig palócleves lesz, nem nyitok vitát. És milyen jó jól tettem, a férjem ugyanis három tányérral pusztított belőle, és közölte, hogy ez nagyon finom (miután tisztáztuk, hogy ebben nincs káposzta, van ellenben bab és krumpli egyszerre, ami őneki egy becsípődése, 26 éve kérdezi meg minden alkalommal, ha zöldbab főzeléket főzök, hogy : ebben nem lesz krumpli? Nem, nem lesz, de ne kérdezd meg többet légy szíves!), a fiam is evett belőle egy miniadagot, a lányom is cuppogott, a fiúja nemkülönben, szóval siker volt. Mondjuk megérdemelt siker, az már biztos!

 

 

Hozzávalók:

60 dkg marhahús

50 dkg zöldbab

egy termetesebb szál sárgarépa

4 szem krumpli

3 közepes fej vöröshagyma

só

bors

pirospaprika

2 babérlevél

1 mokkáskanálnyi őrölt kömény

3 dl tejföl

1 púpozott evőkanál liszt

zsiradék

1 kisebb paradicsom

fél zöldpaprika

 

Elkészítés:

A hagymát  apróra vágom, és olajon megpárolom úgy, hogy rögtön az edénybe érkezésekor a hagymát megsózom. Ez segít, hogy előbb kieressze a levét, hamarabb puhul meg a hagyma, mint só nélkül. A húst közben kis kockákra vágom, hozzáadom a hagymához, átpirítom, majd megszórom pirospaprikával, hozzáadom a köményt és a babért, majd egy kevés víz hozzáadásával kétharmados készültségűre főzöm, azaz már ne legyen kemény a hús, de még omlósan puha sem, amikor hozzáadom a kockákra vágott burgonyát, a felkarikázott sárgarépát és a 2 centis darabokra vágott babot. Amíg a zöldségek puhulnak, elkészítem a tejfölös habarást: amikor a tejfölben simára kevertem a lisztet, apránként adagolok hozzá a forró levesből, azzal is simára keverem, majd a tűzről félre húzott levesbe öntöm a sürítést, szapora fakanál forgatás közepette. Felforralom, kidobálom belőle az oda nem illő dolgokat, ha kell, ízesítem még sóval, pici borssal, és most nekem kívánkozott bele egy evőkanálnyi ecet is. Friss kenyérrel, esetleg egy-két szál felvagdalt kaporral fenséges leves.

London szelet

A hazalátogató leánykának és a fiújának készült a sütemény, hálából a leányka lefotózta azt. Sajnos későn értünk haza a moziból, már nem volt természetes fény. Kár volt a fotót feláldozni a film oltárán, mert 30 perc után kijöttünk a filmről, annyira rémes volt. Nem bírjuk a horrort, fotóztuk volna inkább a London szeletet... (Aki hozzánk hasonlóan nem bírja a vérontást, ne  nézze meg a legújabb Kiefer Sutherland filmet, ami a Tükrök címet kapta a producerektől.)

 

 

 

Hozzávalók: (egy közepes tepsihez dupla mennyiség szükséges)

21 dkg liszt

3 tojás

14 dkg vaj vagy margarin

8 dkg porcukor

3-4 evőkanál kristálycukor

0,5 kávéskanál szódabikarbóna

15 dkg darált dió

lekvár

 

Elkészítés:

A lisztet a tojások sárgájával, a porcukorral, a vajjal és a szódabikarbónával összegyúrjuk. Kicsit nehezen akar összeállni, utána meg ragad, de két sütőpapír között remekül ki lehet nyújtani tepsi nagyságúra. A tepsit vajazzuk, lisztezzük, majd beletesszük a kinyújtott tésztát. Tetejét megkenjük baracklekvárral, ne sajnáljuk, adagoljuk bőkezűen. Nálam ilyenkor egy 7 decis baracklekvár simán elfogy. A tojások fehérjét a kristálycukorral verjük kemény habbá, adjuk hozzá a darált diót, és ezzel a masszával vonjuk be a sütemény tetejét. Közepes tűznél süssük.

Vendégség

Fura egy szerzet vagyok én. Egyrészt szeretek vendégségbe járni, és szeretek ilyenkor besegíteni a háziasszonynak: szívesen viszek akár előételt, akár desszertet, ellenben nem szeretem, ha a hozzám látogatóba érkezők ugyanezt teszik. Jó, mi?:) Tegnap legkedvesebb Rozi barátnőmnél jártunk, ahová bagettet vittem - még langyos volt, mikor megérkeztünk, alig bírtam kitépni egyes férfiemberek kezéből a rudakat:) -, hogy méltó kísérője legyen a juhtúrós krémnek és a vinetének. És végre megoldást találtam arra is, hogyan ne hagyjam szana-szerte a különböző műanyag edényeimet ilyen vendégségek alkalmával: ehető tárolót alkalmaztam.

A bagett sajtkukac receptje alapján készült, és bár nagyon finom lett, még néhányszor el kell készítenem ahhoz, hogy tökéletes legyen. Valószínűleg kevés ideje volt szegény tésztának a hűtőből kikerülve átmelegedni és megkelni. 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók:

 

20 dkg juhtúró 2 db tömlős sajtkrém (Camping) 1-2 evőkanál sűrű tejföl bors 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

 

A hozzávalókból krémet keverünk, hagyjuk néhány órát összeérni.

 

Gesztenye pâté

 

A legegyszerűbb desszerttel kezdem a gesztenyés receptek sorát, ez pedig a gesztenyés pathé. Bevallom, soha életemben nem hallottam a pathé szót ezelőtt, mindenesetre az elkészítése Juhos urat elnézve pofonegyszerű. Úgy járt a kezében a nyomózsák, mint a motolla, gyanítom, amikor jövő héten én is megsütöm ezeket a kis kagylócskákat, megfontoltabban fogok nyilatkozni a pofonegyszerűségről:)

Hozzávalók:

25 dkg gesztenyemassza

8 dkg vaj

1 tojás

 

Elkészítés:

A gesztenyemasszát habosra keverjük a vajjal, hozzáadjuk a tojást, azzal is elkeverjük, majd csillagcsőrű nyomózsákba töltjük. Sütőpapírral bélelt tepsire nyomjuk a kagylómintákat, és 170-180 fokon megsütjük. Akkor jó, amikor a széle picit barnulni kezd, de már könnyedén arrébb pöckölhető a sütőpapíron. Áthúzhatjuk-megcsurgathatjuk olvasztott csokoládéval, vagy kettőt-kettőt összeragaszthatunk valami savanykás lekvárral, úgy mehet rá a csoki, kinek hogy tetszik. De önmagában is nagyon finom.

 

Egy este a Gundelben

Tanulságos este volt a tegnapi, több szempontból is. A legfontosabb ezek közül, sietek is leszögezni: aki egy négyórás főzős, állós performanszra magassarkú cipőben érkezik, annak nincs több agya, mint egy törött fejű porcelán gyöngytyúknak, és ez akkor is így van, ha jelen sorok írója maga is a TFPGY célcsoportba tartozik. Ez van, nincs ezen mit szépíteni. De miután jelen sorok írója még nem olyan öreg, hogy fejlődésre képtelen lenne, bízni lehet benne, hogy az a csúfság, miszerint széket legyen kénytelen kunyerálni, soha többet nem fog előfordulni.

A következő fontos tanulság így hangzik: jelen sorok írójának gyakorlatilag halvány segédfogalma sincs a főzésről. Ezen persze a fejlődés jegyében még változtathat, és pillanatnyilag éppen ezen munkálkodik.

A harmadik a fontossági sorrendben pedig az, hogy nem szabad mások rossz tapasztalatai miatt prekoncepciókkal terhelten elindulni egy Gundeles főzőtanfolyamra, mert akkor éppen az egyik legkellemesebb részétől esünk el a dolognak, nevezetesen a jókedvű rákészüléstől. Nem mondom, hogy kedvetlenül indultam el délután, de azért bennem volt a félsz, hogy mi van, ha igazuk van azoknak, akik nemrégiben nem túl hízelgő kritikával illették ezeket a főzős esteket. 

Nem tudom, hogy olvasták-e ezeket az írásokat a Gundel ebben illetékes szakemberei, és ennek köszönhető a változás, mindenesetre tény, hogy maximális elégedettséggel távoztam úgy este 10 magasságában az étteremből, azzal a boldog tudattal, hogy mindent megkaptam, amit a pénzemért csak kaphattam: jókedvet, profizmust, rengeteg receptet, hasfakasztó mennyiségű kóstolót (a gesztenyés képviselőfánkot már képtelen voltam letesztelni, egyszerűen  befogadóképességem határára értem addigra, márpedig ez a határ nálam elég tág). Mondtam is a kocsiban az uramnak, hogy száz százalékig elégedett vagyok, márpedig mindketten tudjuk, hogy ez nálam ritka állapot. Bólogatott bőszen:)

A tegnapi este témája a gesztenye volt, amit a magam részéről csak  téli utcaképek tartozékaként ismertem. Nos, a helyzet gyökeresen megváltozott, hiszen előételtől salátáig, levestől, főételtől a desszerten át mindenbe került gesztenye. A kipróbált recepteket el fogom otthon is készíteni, kezdetnek alighanem a fagylalt kerül terítékre, amíg a kellemes időjárás tart.

Müncz Gábor shéf és Juhos József cukrász kitettek magukért tegnap este, most már rajtam a sor.

 

Telefonos kép az aszalt gyümölccsel töltött pulykamellről kelbimbó és gesztenye körettel

 

Ismét itthon, indítsunk egy székelykáposztával

Megérkeztünk a nagy egyiptomi túráról, istenien éreztük magunkat, akik olvassák a másik blogomat, azok tudják, mennyire. A második hét végén azért már eléggé megcsömörlöttünk az egyiptomi "közétkeztetéstől", én a magam részéről az utolsó napokban már csak szájon át véve levegőt voltam képes egyáltalán bemenni az étterembe, de ebbe azért bejátszik az is, hogy volt néhány nap, amikor alhasi buzgóságban (copyright by Szuszi barátnőm) szenvedtem. Amikor csütörtökön végigvonultam a Bosnyák téri piacon, mint egy elvonási tünetekkel küszködő kábszeres, és egymás után vettem a szőlőt, a szilvát, a ringlót, a káposztás standoknál olyan szinten kívántam meg a székelykáposztát, hogy magam is elcsodálkoztam. Mégpedig azért, mert nem vagyok túlságosan nagy káposzta fan, persze mindenféle formában szeretem, de ennyire azért nem vagyok oda érte. Napokig dédelgettem az ötletet, míg végre ma testet öltött vágyaim tárgya, a székelykáposzta.

 

 

Hozzávalók:

60 dkg sertéshús (comb, lapocka, ilyesmi)

2 fej vöröshagyma

zsiradék

pirospaprika, só, bors

1-2 babérlevél

60 dkg savanyúkáposzta

2 dl tejföl

1 csapott evőkanál liszt

 

Elkészítés:

A húst és a vöröshagymát apróra vágva a szokásos módon pörköltet készítünk. Amíg fő, megkóstoljuk a káposztát, ha nagyon savanyúnak találjuk, hideg folyó víz alatt néhányször átöblítjük. Érdemes eltenni a levéből - mármint nem a mosóléből természetesen -, ha végül mégse lenne elég savanykás az étel, legyen mivel savanyítanunk. Amikor a hús félig puha, rádobjuk a káposztát, hozzáadjuk a babérlevelet  és együtt főzzük készre őket.  Végül tejfölös habarással sürítjük az ételt. Ehhez a habaráshoz ne adjunk túl sok folyadékot, éppen csak egy kicsit higítsuk meg a tejfölt, különben úszni fog a lében a káposztánk. Az az állag, ahogyan én szeretem, a képen remekül látható. Friss kenyér elengedhetetlen a tálaláshoz. Akik pedig spagettivel ették degeszre magukat, várjanak szép türelmesen a sorukra, amíg újra fér beléjük étel:)

 

Nehézségi fok:

Új bejegyzések

az egyiptomi blogban. Tessék csak, tessék...!