Café

Reggel óta Café, a szépnek nem mondható, de nagyon kedvesnek látszó öszvér jár a fejemben. És a története, amiben igen sok olyan nap lehetett, amikor az élet Cafénak sok minden volt, csak jó nem. Meg az is eszembe jutott, hogy van valami párhuzam a nemszép állatok és a nemszép emberek sorsa között. Hogy a mai világban, ami nem tökéletes, az nem kell, és hogy Cafénak a sok szerencsétlenség közepette milyen szerencséje volt, hogy a vágóhíd helyett a menhelyre kerülhetett.  Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringenek reggel óta a fejemben, ráadásul még eszembe jutott az az időszak is, amikor a lányom szívszerelme, Carmen ló meghalt, és a gyerekem vigasztalhatatlan volt sokáig. Nem akarom itt hosszan pengetni az érzelmi húrokat, akinek van erre affinitása, az úgyis érti, miről beszélek, akinek meg nincs, az akkor se fogja megérteni, ha százezer karaktert idenyomok. Úgyhogy kérek mindenkit, aki megteheti, segítsen Cafénak és Várkonyi Andinak a Zakuszka tanyán! Igen, lehet, hogy Café nem éli túl a betegséget, Andinak akkor is ki kell fizetnie az állatorvosi költségeket. Ezt a blogot nagyjából hétszázan olvassák naponta. Ha csak minden tizedik olvasóm átutalna ezer forintot a tanya számlájára, már összehoztuk volna a pénzt. A kérésemet azzal tudnám még hangsúlyosabbá tenni, hogy aki elküldi nekem e-mailben (uvegmadar-kukac-gmail-pont-com) az átutalása másolatát, egy tiffany mécsestartót kap tőlem ajándékba. Köszönöm.

 

A Zakuszka tanya számlaszáma:

OTP 11773463-51102052

Várkonyi Andrea 

 

 

Kategóriák

csak a szám jár...

Komment

Eddig 25 komment érkezett

  1. chilii:
    2008. 11. 05. 12:38

    Drága! Én már krokodil könnyek közepette küldtem egy kis pénzt reggel a Cserke felhívására, de köszi, nem kérek érte semmit. Örülök, hogy többen is felkarolták az ügyet, azt hiszem én is kiteszem a blogomba, hátha a blogtéren is vannak segítőkész emberkék.

  2. Éva:
    2008. 11. 05. 12:41

    Chilii, minden poszt segíthet.

  3. Cserke:
    2008. 11. 05. 12:45

    Drága vagy, ez nagyon nagyon szép tőled.
    Jelen esetben mindegy ugyan, de Café szép kis állat, és egyszerűen annyira igazságtalan az élet. Megszabadult egy olyan kegyetlen, embernek nem nevezhető lénytől, aki agyon kínozta, végre békén élhetne.
    Ilyen előélettel válhatott volna kezelhetetlen vadálattá, de még mindig nem haragszik az emberekre, hihetlenül szelíd és kedves lény.

  4. Éva:
    2008. 11. 05. 12:47

    Cserke, ez nem szép tőlem, vagy nem, egyszerűen nem tehetek másként. A fotón Café mondjuk úgy, hogy cuki, de te láttad élőben, te tudod, milyen valójában:)

  5. Horasz:
    2008. 11. 05. 13:38

    Csokolom,

    Oszinten szolva ritkan tamogatok ilyen jellegu dolgokat, hiszen van eleg beteg gyerek, elesett felnott, akin segiteni lehet, de az irasod nagyon szivhez szolt, igy atualtam egy kisebb osszeget. mecsestartot nem kerek, de ha majd ez az mizeria lezajlott, beszelgethetnenk az irodai designrol. itt a karacsony lassan:)

    es en is postolok egyet....

    H.
    H.

  6. vorosvar:
    2008. 11. 05. 16:44

    Sziamia, én is áttoltam egy kisebb összeget, természetesen nem a mécsestartó miatt.

  7. VKOrsi:
    2008. 11. 05. 18:38

    Posztolok én is róla, pénz is ment.

  8. Éva:
    2008. 11. 05. 19:10

    Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm mindenkinek!

  9. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató:
    2008. 11. 06. 10:31

    Kár, hogy a teheneket nem akarod megmenteni, azokat had vágják ezerszámra. Sőt még buzdítod is rá az embereket. Pedig ők is ugyan olyan érző és aranyos élőlények mint Cafe.
    ( fakanal.freeblog.hu/search/h%C3%BAs ) <((

    Gouranga :

  10. Éva:
    2008. 11. 06. 10:56

    mcdas, sajnálom, hogy éppen tőled érkezik ilyen negatív komment. Szerintem én nem akarlak téged meggyőzni arról, hogy a vegaság butaság, és nem járok vega blogokra kampányolni a hús mellett, de megkérlek, te se akarj engem leszoktatni a húsevésről. (Nem lenne egyébként nehéz dolgod, de ez más kérdés.) Főleg és elsősorban ne akarj bennem lelkiismeretfurdalást kelteni, mert az manipulálás, azt meg roppant módon rühellem. Mondanám, hogy érdekelne, hol írok a blogomon buzdító szövegeket az állatok levágása mellett, de nem mondom, mert nem akarok semmilyen vitába keveredni veled.
    Hagyd meg nekem a segítés örömét, kérlek.

  11. adri:
    2008. 11. 06. 12:52

    Dragam, mivel nekem most itt komplikalt és draga lenne atutalni csak egy ezrest, Anyukaméknal atvennéd esetleg, mikor ugyis mégy?
    Csok:)

  12. Éva:
    2008. 11. 06. 13:02

    persze, és köszönjük!

  13. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató:
    2008. 11. 06. 14:50

    Bocsánat nem akartam belégázolni a világodba. Nem állt szándékomban negatívnak lenni, bár kétség kívül abból a szögből, ahol te nézed úgy tűnhet, hogy az volt. Talán rosszul fogalmaztam.

    Szóval szánom bánom és bocsánatot kérek...

    Amire pusztán szerettem volna felhívni a figyelmedet, hogy írsz egy csacsiról és ez tök jó, meg tök jó, hogy megmented, meg tök jó, hogy van ez a kampány.

    De akár hányszor leközölsz egy receptet amiben hús van épp az ellenkező oldalt kampányolod, vagyis buzdítod az embereket, hogy támogassák a vágóhidakat, sőt te magad is támogatod azáltal, hogy elkészíted az ételt. Persze lehet azt mondani, hogy hát nem én öltem meg, hiszen így is meg úgy is levágnák, de ott legbelül mind a ketten tudjuk, hogy a hús megvásárlása a boltban, vagy csak elfogadása ételként egy állat lemészárlására való buzdítás.

    A boci, meg a pipi, vagy a cocus ugyan olyan érző élőlény mint, cafe a csacsi. Ugyan úgy joguk lenne az élethez és ugyan úgy nem szükség szerű az elpusztításuk mint ahogy azzal sem lett rosszabb a világ, sőt!!, hogy cafe-t megmentitek.

    A segítés öröme pedig jó legyen.

    De egészen addig a pillanatig csak önámítás, míg úgy nem döntesz, hogy akkor mától valóban segítesz és az általam is elismert konyhai tudásod és főzési művészetedet ezen túl hús felhasználása nélkül gyakorlod. Hiszen úgy is fantasztikus dolgokat lehet művelni. Sőt...

    Nem támadásból, vagy bántásból írtam ezt, hanem csak azért, mert úgy gondolom, hogy mikor Mengele (Igen az a Mengele) egyszer megsajnált egy zsidó kisfiút és nem injekciózott be sósavat neki intravénásan, hogy megnézze mennyire tágul ki tőle a pupillája és mennyi idő alatt hal meg és jó embernek érezte magát tőle, akkor bizony súlyos illúzióban volt, mert a kisfiútól függetlenül millió másik embert gyilkoltatott meg.

    Nem gondolom, hogy rossz ember volnál, mert húst eszel és nem ítéllek el érte, ugyan úgy, ahogyan másokat sem, hiszen ez mindenkinek a maga döntése, hogy mennyi szenvedés árán tartja fent a saját létezését.
    Viszont minden képpen szerettem volna elmondani neked ezeket a dolgokat, vagy legalább felhívni rá a figyelmedet és mindenki másét is, mert azt gondolom, hogy intelligens ember vagy, aki törexik a jóra.

    És bár könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy kitörlöd ezt a hozzászólásomat, mindenképpen szertnék egy filmet ajánlani a figyelmedbe.

    Alázatosan kérlek, hogy nézd meg és csak utána dönts.
    href.hu/x/7d2u

    Gouranga :)

  14. nemisbeka:
    2008. 11. 06. 14:55

    Wow. Fakanál és Mengele. Mindig tanul az ember lánya...

  15. nemisbeka:
    2008. 11. 06. 15:01

    Kedves mcdas, írok még. Ügyesen csináltad, hogy bevezetőben bocsánatot kérsz, majd még nagyobbat rúgsz belé. Ne téríts hitet, vegahitet se, téged se akar senki rábeszélni a húsevésre. És főleg ne ilyen gusztustalanul tedd (Mengele). "Puszta figyelemfelhívásként". Hasonlóképp esetleg előírhatnád neki a vallását is, vagy hogy kire kell szavaznia a következő választáson. Netán megszabhatnánk azt is, hogy kivel éljen együtt. Ténylegesen hagyd meg neki a saját döntéseit és a segítés örömét (mindenki úgy segít és azon, akin akar), és ne csak úgy, hogy pro forma leírod ezt a mondatot, de előtte azért páros lábbal beletiporsz a lelkébe. Persze "nem bántásból vagy támadásból". Nyilván csak puszta jóindulatból.

  16. nemisbeka:
    2008. 11. 06. 15:05

    És remélem kizárólag napfénnyel táplálkozol, nem szeretnék arról olvasni, hogy érző lelkű kis sárgarépákat mészárolsz le, netán támogatod a tömeges krumpliirtást.

  17. Horasz:
    2008. 11. 06. 16:02

    Es a krumplibogarak jogairol mar ne is beszlejunk!

    es meg en azt hittem, hogy durva es kemeny vagyok, meg pokroc a lelkem, mert leirom, nem szokasom allatos dolgokat tamogatni. be kell lassam, rozsaszinu tullszoknyas balerina a lelkem, nem pokroc.

    H.

  18. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató:
    2008. 11. 06. 22:11

    Dear Nemisbéka!

    Szó sincs itt arról, hogy térítenék, vagy rúgnék. Azt egész másképp csinálom. (És az tényleg fájni szokott, nem csak az ego-nak) :)

    De ha így látod, hát lelked rajta. Mindenki azt csinál amit akar.

    Viszont úgy csinálni, hogy hú de kedves meg aranyos és segítőkészek vagyunk a jobb kezünkkel, közben a másikkal pedig állatok százait mészároltatjuk le, szerintem nem korrekt.

    Ennyire szerettem volna felhívni a figyelmet.

    Mindenkinek olyan vallása van amilyet csak akar magának, és mindenki azt eszik amit csak akar.

    Én csupán erre az egy apró dologra szerettem volna felhívni a figyelmét annak, aki esetleg úgy mint ahogyan én is, a főoldalról idetalál és azt gondolná, hogy ez rendjén van így..., hogy megmentek egy csacsit, de 100 másikat meg kivégeztetek és akkor jó embernek számítok...

    Itt szó sincs vegatérítésről, pusztán a józan paraszti észről beszélek...

    És igen a növényeknek is van lelke. Viszont az ő tudatuk sokkal fejletlenebb mint az állatoké, így nem úgy érzékelik a fájdalmat és az élet végét mint az állatok, vagy az emberek. Ezen kívül sokkal kevesebb erőszakkal jár mire étel lesz belőlük.
    Biztos észrevetted, hogy mennyire másképp érzik magukat az emberek alma, vagy szőlő szüreten, meg disznó ölésen.
    De ezt már tényleg csak azért írtam ide, hogy nehogymár vegára térítsek bárkit is. ;D

    Gouranga ;D

    ui:Kedves fakanál tényleg bocsánat, ha ez egy rúgás volt és ráadásul még be is talált és szegény kis nemisbékának kell 3 hozzászóláson át vagdalkoznia.

  19. Éva:
    2008. 11. 07. 10:43

    Kedves mcdas, sajnos itt elfogyott a türelmem. Tökéletlen, esendő emberként nem szeretném még egyszer olvasni egy vadidegen, rólam az égvilágon semmit nem tudótól, hogy nem vagyok jó ember. Leírtad néhányszor, megértettem, köszönöm! A kommentjeid alapján úgy látom, igazság egyetlen van, mégpedig az, amit te annak tartasz. Maradjunk ennyiben. Nincs értelme olyannal vitatkoznom,de még beszélgetnem se, aki a jó szándék égisze alatt feljogosítva érzi magát arra, hogy bárkit is Mengeléhez hasonlítson. És ezen valóban nem szépít semmit, ha előtte és utána bocsánatot kérsz, mert ilyen fokú impertinenciát egy boccsal elintézni nemigen lehet. Nálam legalábbis nem. Úgy látom, hosszú és rögös még az út a nirvánádig.

  20. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató:
    2008. 11. 07. 14:29

    Kedves Fakanál!

    Egy szóval sem mondtam, hogy nem vagy jó ember...
    Az egy nagyon szép szó, hogy impertinencia... (de sajnos túl ostoba vagyok hozzá, hogy értsem a jelentését...)
    Semmi közöm a nirvánához sem. :)

    Azonban várom a másik "igazságot", szívesen megvizsgálok minden álláspontot, mert igyekszem nyitottan gondolkodni. Ha nincs igazam, mond meg, hogy miért nincs és megpróbálom megérteni. De ha csak azért nincs, mert neked rosszul esik per pillanat amit hozzászóltam, akkor az is az én hibám, mert nem találtam meg a megfelelő hangot...

    Természetesen, ha már túl messzire mentem a te érték rended szerint, akkor többet nem írok... Ebben az esetben bár reménykedem benne, hogy valami átment az üzenetből, inkább elcsendesedek és keresem a hangot. :)

    Gouranga :)

  21. AquilaNegra:
    2008. 11. 07. 17:02

    Tisztelt mcdas!

    Egyetértek Veled! Valóban, "a boci, meg a pipi, vagy a cocus ugyan olyan érző élőlény, mint cafe a csacsi".

    A Természet bölcs. A ragadozóknak, mindenevőknek szükségük van a növényevők húsára, a növényevőknek pedig szükségük van a ragadozókra, hogy fajuk erősebb, ügyesebb példányai örökítsék tovább génjeiket.
    Az ember egy eltorzult faj. Mindenevő persze, húsra szüksége van (Te ezt másképp gondolod, szíved joga). Az állatvilág ragadozói többnyire gyorsan, fölösleges szenvedést nem okozva ölnek. Az ember nagyon gyakran nem így tesz. Valóban, állatok millióit mészárolják le kegyetlenül, érzéketlenül. Sajnos.
    Mondom, igazad van.
    Ámde valakit, akit nem ismersz, Mengeléhez hasonlítasz, mintegy felelőssé teszed az öldöklésekért, annak apropóján, hogy egy csacsit megpróbál megmenteni...?
    Elég torz gondolkodás, megbocsáss!
    Persze, harcolj a szenvedések megszüntetéséért (nagyon tisztelem ezt az álláspontodat), de ne itt és ne így.

    Nincs bennem harag irántad, csak értetlenség és szomorúság.

    Én kérek elnézést...

  22. zsuzska:
    2008. 11. 07. 18:32

    Hallo, hallo, mindenki, aki a tehenek levagasa ellen kampanyol. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a termeszetet frankon nem erdekli az egyes egyed. A termeszetben az a sikeres faj, amelyik sok-sok genjet orokiti tovabb, es tovabb, es tovabb. Es sajnos a sziberiai tigris roppant sikertelen faj, es sikertelen volt a folyami delfin, mert eppen Kinaban elt, de a tehen egy nagyon-nagyon sikeres faj. Tudniillik azon keves emlosok egyike, amely hasznot hajt a fold legsikeresebb fajanak, es ennek megfeleloen az (gyk. az ember) segit neki, hoyg sok-sok millio peldanya eljen, szaporodjon.
    Es az allattartas bizony sokszor kegyetlen. De a legtobbszor nem az. Kenyelmes, mindig van etel, nincsenek ragadozok, akik elol menekulni kell, es az igaz, hogy a szerelmes legyottokat az inszeminalok intezik, vallig ero kesztyuben, de nem hiszem, hogy a tehenkeknek hianyzik a romantikus vacsora.
    Es azert Indiaban sem tejfel a tehenek elete.

    es mielott barki megjegyzeseket tenne, TUDOM mirol beszelek.

    egy agrarkemikus agrarmernok, aki jart mar erre-arra a vilagban

  23. ksatriya:
    2008. 11. 08. 22:57

    Bocs, hogy én is itt váratlan vendégeskedem, de van egy-két dolog, amit - elolvasván a kommenteket - nehezen tudnék magamban tartani.

    Úgy gondolom, Mcdas mondandója egyértelmű, azonban, ha valaki egyetlen mondatot hajlandó csak kiragadni belőle - ("...úgy gondolom, hogy mikor Mengele (Igen az a Mengele) egyszer megsajnált egy zsidó kisfiút és nem injekciózott be sósavat neki intravénásan, (...) és jó embernek érezte magát tőle, akkor bizony súlyos illúzióban volt..." - az semmi esetre sem mondhat objektív értékítéletet. Főleg nem másról.

    Mielőtt felcsattannátok, Mcdas sem tett ilyet, csak felhívta a figyelmet egy ordító ellentmondásra.

    Mc hasonlata sajnos rendkívül találó. Úgy gondolom, hogy kiváló hangulatkeltő csúsztatás azt állítani, hogy ő a házigazdát Mengeléhez hasonlította, (sőt majdhogynem lemengelézte..) "amiért megmentett egy csacsit". Nem erről van szó. Mcdas csak egy sarkos példát mondott, mert bizony a jó példák 99%-ban sarkosak. Pont azért, hogy egyértelműek legyenek. A Mengele-példa sem erős, csupán kiválóan szemléltet.

    Mcdas nem beszólni akart, csupán arról van szó, hogy a Café nevű csacsi megmentése a vágóhídtól, majd más vágóállatok leölésének legitimizálása (recept formájában való javasolása) egy helyen, kissé faramuci.

    Épp oly faramuci, mint az én két alábbi mondatom:

    1. Gyűjtsünk egy szegény, szomorú szemű kölyök tehénnek, akit megmentettem a vágóhídról!
    2. Kiváló szamárpörköltet lehet készíteni menhelyen tartott öreg csacsikból!

    ---

    Ami az irónikus "és a szegény sárgarépákkal mi van?" példát illeti: Ezzel a példával azok szoktak előállni, akik szerint egy aratás egyenlő egy vágóhídi mészárlással.
    Nos, nem egyenlő.

    Végül: Itt egy rövid dokumentumfilm azoknak, akik a nagyüzemi állattartást humánumnak tartják, bár tudom, hogy ez kevés ahhoz, hogy mcdas gonosz rugdosódó szavai megértésre találjanak.
    -a linket kimoderáltam fakanál -

    Ez az! Ne is foglalkozzunk az általunk képviselt értékrendek ellentmondásaira rámutató mondatok lényegére! A lényeg egyedül a Mengelézés... Csúnya mcdas!

    Utó-utó irat: Mivel mint megtudtuk: "húsevésre szüksége van az emberi szervezetnek", ebből az következik, hogy az összes vegetáriánus halott, vagy legalábbis haldoklik. Több millió vega a világon már az utolsókat rúgja mcdassal és velem együtt. Fél lábbal a koporsóban fekszünk és utolsó erőnkel pötyögjük ide gonoszságainkat. Ez is kész csoda tőlünk, szóval kéretik ezt figyelembe venni és nekünk, két haldoklónak megbocsátani!

  24. Éva:
    2008. 11. 08. 23:50

    Kedves ksatriya, aki itt ítéletet mondott, az mcdas volt. Lehet elvakultan kampányolni valami mellett, de nem itt, ez ugyanis az én játszóterem, a saját grundotokon ti is csináljatok, amit jónak láttok. Úgyhogy ezennel a vitát lezárom, a további kommenteket - akár pro, akár kontra - kimoderálom. Továbbra is eszem húst és segítek bajba jutott állatokon. Gouranga!

  25. Mimi12:
    2008. 11. 11. 12:08

    ŐŐőő.
    Ezer bocsi a be pofátlankodásért.
    Véleményem szerint,azért mert valaki húsevő,és nem vega,attól még meg próbálhat segíteni egy rá szorulónak.
    És azt hiszem,itt segítség fel ajánlásáról volt szó,nem pedig az a téma,ki mit eszik,és kinek mi a hitvallása.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006