Stilton sajtos keksz

 

 

Ember tervez,  a megrendelők  végeznek. És miután ez örökérvényű igazság az én életemben  karácsony táján legalábbis, így elmaradt egyrészt az angyalkás GBT-n való részvételem is, meg az advent harmadik vasárnapjára tervezett aprósütemény elkészítése is. Ma azonban volt tíz szabad percem, így összeütöttem a kekszet, amelynek receptjét a múlt héten kaptam a hugomtól*, és azóta macerálja a fantáziámat. Nem a hugom, a keksz. Nagyon érdekes sós ropogtatnivaló lett az alapanyagokból, érdemes kipróbálni, azoknak mindenképpen, akik nem idegenkednek az illatos sajtok jelenlététől a konyhájukban. Mert illat, az lesz, ezt garantálom!:)

Hozzávalók:

10 dkg liszt

1 evőkanál mustár

frissen őrölt bors

1 evőkanál darált mák

1 evőkanál kukoricagríz

10 dkg Stilton sajt (vagy más kéksajt)

8 dkg vaj

 

Elkészítés:

Az anyagokat összekevertem, a Stilton apró kockákra vágtam, úgy tettem a tésztába. Először finomkodtam egy kicsit, és megpróbáltam villával egyneművé tenni a cuccot, de hamar beláttam, hogy ebből így nem lesz semmi, úgyhogy sajtszag ide, sajtszag oda, kénytelen voltam a legjobb szerszámot, a kezemet igénybe venni. A tészta pillanatok alatt összeáll, a szag jóval több pillanat alatt távozik majd a kezünkről:) Tetszőleges átmérőjű hengert formáljunk a masszából, 5 mm vastag szeleteket vágjunk belőle, majd sütőpapírral bélelt tepsire ültessük a korongokat. 180 fokos sütőben 10 percet hagytam őket sülni. 

Jó állagú keksz lett belőle, mert a mák is, a gríz is ad neki egy kellemes, ropogós textúrát, a sajt íze pedig - számomra - ellenállhatatlanul érvényesül. Legközelebb kisebb korongokat fogok vágni, akkor több kekszem lesz.

 

* a recept Mirelle blogjából való, épp egy éve tette közzé, de erről csak most értesültem.

 

Nehézségi fok: hát, ezzel talán nem is szégyeníteném meg Gordont, olyan könnyű

Kategóriák

sós sütemény

Komment

Eddig 6 komment érkezett

  1. Mirelle:
    2008. 12. 15. 15:41

    Milyen ismerős recept. ;)

  2. Anita:
    2008. 12. 15. 17:45

    :D

    Van egy kedvenc animációs filmem: Wallace és Gromit. Ebben a mesében esznek folyton Stiltont keksszel. Imádom, biztosan ki fogom próbálni! Köszönöm!:-)

  3. cicó:
    2008. 12. 17. 8:57

    Panaszkodsz vagy dicsekszel?:)
    A keksz finom lehet, a kéksajtot szeretem...

  4. Éva:
    2008. 12. 17. 9:47

    Azt hiszem, most egy kicsit panaszkodom.

  5. druszia:
    2008. 12. 22. 14:33

    Sajtszag (és egyebek, mint hal, hagyma, fokhagyma, stb.) ellen ajánlom az acélszappant - egy pillanat alatt eltüntet minden olyan szagot, ami normál szappannal egész nap kitart.

  6. Kati:
    2009. 12. 18. 11:05

    Annyira de annyira finom! Pont kerestem valamit ami karácsonyi de sós! :) Hát ez mákos! :)) pont jó. Egyből 2 adagot csináltam!
    Annyit változtattam hogy én kinyújtottam és derelyevágóval vágtam fel :)
    Tökéletes így is

    Nagyon jóóóóó 10 pontos :) Kösziiii

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006