Több vonal is kínálja magát elkezdendő ezt a posztot, nem is tudom, melyiket válasszam. Azt talán, hogy karácsony után boldog tulajdonosa lettem ennek a gyönyörű casserole edénynek? Asztalt venni mentünk a bútorboltba, de inkább ezt hoztuk haza.No persze azért asztal is került a későbbiekben...

De indíthatnék azzal is, hogy eldicsekszem: Gordon két gyönyörű könyvét hozta nekem - többek közt - a Jézuska, ezt, no meg ezt:


No és adódna még kezdésnek az a lehetőség is, hogy elmondom: névnapi vacsorán jártak nálunk kedves barátaink, illett őket valami igazán jóval megvendégelnem. Így aztán a Vasárnapi ebéd című könyvből választottam egy marhahúsos receptet, és mondhatom, nem bántam meg egy pillanatig sem.
Végül - de nem utolsó sorban - itt van a legújabb VKF-kiírás, amihez ez a recept pont kapóra jött.
Nem állítom, hogy a casserole elkészítése gyorsan megy, sőt mi több: hosszú folyamat, az előkészítés is kicsit pepecselős, de a legmesszebbmenőkig megéri. Néhány dolgot változtattam csak az eredeti recepten, és azt hiszem, mindegyik előnyére vált az elkészült ételnek, ha már lehetek ilyen mérhetetlenül nagyképű. Egyrészt hagymát nemcsak egészben tettem bele, hanem egy nagy fejet felszeletelve is, ami besűríti a szaftot. Viszont a szalonna mennyiségét jelentősen lecsökkentettem, az ajánlott 20 dekáról kb. 5 dekára. Legközelebb pedig egy halvány csípősséget is adok a casserole-nak, jót fog neki tenni. No, ennyi szájtépés után következzék a recept, némi igen pocsék minőségű fényképpel megspékelve.

Hozzávalók:
80 dkg marhahús, sovány, párolni való
2 szál sárgarépa
1 kisebb fej zellergumó
1 fej vöröshagyma
6-8 szem salotta, vagy mogyoróhagyma egészben
20 dkg apró szemű csiperke
5 dkg füstölt kolozsvári szalonna
olívaolaj
3 evőkanál liszt
só, bors
1,5 dl vörösbor
4 dl csirke alaplé
1 kis doboz sürített paradicsom
2 babérlevél
Elkészítés:
A húst megmostam, megtörölgettem, falatnyi kockákra vágtam.

A szalonnát csíkokra szabdaltam, nagyobb kockákra vágtam a répát és a zellert, a gombát megtisztítottam, egyben hagytam őket. A lisztbe belekevertem 1 teáskanál sót, frissen őrölt borsot, és a húskockákat meghempergettem a lisztben. Olívaolajat melegítettem egy serpenyőben, a húst több részletben átsütöttem benne.

Amikor készen volt, tányérra szedtem a húskockákat, a visszamaradt olajhoz még öntöttem egy keveset, átsütöttem rajta a szalonnát, beledobáltam a zöldségeket, a babérlevelet, pirítottam néhány percig az egyveleget. Majd hozzáadtam a sűrített paradicsomot, a bort és az alaplevet, felforraltam az ételt.

Ekkor átöntöttem az egészet a szépséges piros edénybe, rátettem a tetejét, és 150 fokos sütőben két és fél órát pároltam. A szaftja csodásan besűrűsödött, pont úgy, ahogy számítottam rá. Kivéve a sütőből kicsit még sóztam, egyéb módosítás nem volt szükséges. Burgonyakrokettel tálaltam, de teljesen megfelelő hozzá a friss, puha kenyér is. Végső lépésként pedig learattam az elismerést:)
Nehézségi fok: 
(Thanks chef!:)

Irigyellek az edényért. Én is átolvastam az említett vasárnapi ebéd könyvet, nagyon tetszett. De az az étel kísértetiesen hasonlít a stifadóra :) úgy látszik más népeknek is meg vannak a saját változataik. Jó főzőcskézést az új edényedhez :)
Km: köszönöm!:)
bodza: köszi! Az RS bútorboltban vettem az edényt (Reitter F.u.), 4000 forintért, ami szerintem nagyon baráti ár. És látom, Te is 90 naposozol:) Hajrá, hajrá!
Éva, a gyönyörűséges edényed öntött vasból van?
nem tudom, miből lehet, kő, porcelán, ilyesmi. de nem vas.
Úgy érzem, be kell szereznem egy ilyen "edénykét", s az ételt is el kell készítenem!
Ütős!Hamarosan ezzel fogom vendégül látni a barátainkat.
Köszönöm az ötletet!
Borsó, de aztán nem rám kenni az extra kiadást!:)
Á, dehogy!
Már megszokta a párom, hogy mindig újítok. Sőt, díjazza is!
Örülök a szupi recepteknek!
Nagyon csini. DE. Ez nem a SLOW COOKER főzés, ahonnan mint annak a receptje jutottam ide.
Kedves József, átolvastam a posztot ismét, de nem látok benne semmi arra utalót, hogy slowcooknak tituláltam volna a receptet. Lassan sült, ez igaz, de nem slowcookerben. Ugyanez igaz a konfitált kacsacomb receptre is. Rendelkezem slowcookerrel, gyakran használom is, mióta megvan, ezt a marhaételt is abban készítem, és a kacsacombot is.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Szia!
Vár rád egy szép ajándék nálam :)