Grillezett lazac fokhagymás mángolddal

Miközben olyan zöldségek után nézelődtem a Nagycsarnokban, amik beleférnek a diétámba, teljesen váratlanul csodálatos mángoldcsomag került az utamba. Ráadásul mindössze 200 forintot kértek érte, nem is igen értettem, hogyan lehetséges ez. Így aztán dupla volt az örömöm, egyrészt hogy ilyen olcsón jutottam gyönyörű - és ritka - zöldséghez, másrészt hogy végre megint átmegy a villamos a Szabadság-hídon, ezzel lehetővé vált, hogy megint rendszeres vásárló legyek a Nagycsarnokban. Fájóan hiányoltam a lehetőséget hosszú időn át, és csak akkor vetemedtem a híd gyalogszerrel való átszelésére, ha életbe vágóan fontos volt. Arról már nem is beszélek, hogy milyen szembeszökő árkülönbség van a Nagycsarnok és a Fehérvári úti csarnok között (természetesen az előbbi javára), ahol az utóbbi időben vásárolni voltam kénytelen.  A mángoldból a semmi különös lazac mellé készült finom köret, emígyen:

 

Hozzávalók:

lazacfilé

egy csomag mángold

2 gerezd fokhagyma

bors

citromlé

1-2 evőkanál olívaolaj

 

Elkészítés:

A halat megmostam, letörölgettem, sóval, borssal, citromlével meghintettem, és egy teáskanálnyi olajon megsütöttem. Mindkét fele kapott 2-2 percet. Már jóval előtte egy nagy lábosban vizet forraltam. A mángold fehér szárrészét felaprítottam, megmostam, és a lobogó, sós vízben 3 percig főztem. Amikor a 3 perc letelt, utána dobtam a felcsíkozott, szintén alaposan megmosott leveleket, de azok már csak egy percet töltöttek a forró vízben.  Leszűrtem, alaposan lerázogattam a zöldségről a vizet. A maradék olajon megfuttattam az apróra vágott fokhagymát, rádobtam a mángoldot, éppen csak átmelegítettem, és már tálaltam is.

A mángold elkészítésének módját Gordontól lestem el

Nehézségi fok:

Kategóriák

hal

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. Hobbiszakács:
    2009. 02. 04. 20:40

    Jól néz ki. Egy savanykás szósz a mennyekbe emelheti.

    Legközelebb keverj el egy teáskanálnyi reszelt tormát 2 ek. zöldcitromlével, adj hozzá 3 dl tejfölt és 3 ek kapribogyót. Sózd-borsozd-keverd. Kész.
    :-)

  2. Éva:
    2009. 02. 04. 20:46

    Köszönöm, finom is volt. A szószt kipróbálom hamarosan.

  3. chilii:
    2009. 02. 04. 20:46

    nálunk semmi ilyesmi sincs a piacon :( a kertünkben a fejes növények (kápszta stb..) nem fejlődnek igazán jól, így arra gondoltam, hogy ilyen és ehhez hasonló levélzöldségekkel fogok próbálkozni!

  4. Éva:
    2009. 02. 04. 20:49

    chilii, őszintén szólva én is meg voltam lepődve, hogy kaptam mángoldot. Igaz, biztosan export volt, na de hát kit érdekel? Majd megnézem, van-e utánpótlás, mert talonban tartok egy isteninek tűnő mángoldos lepény receptet is.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006