No, mégis összehoztuk a baráti fánkozást, ha nem is vagyunk vad Valentin-nap fanok, azért a barátainkkal jól esik összejönni. Ha ürügy kell, hát találunk ürügyet, hogy együtt lehessünk:) Hajni barátnőm tejszínes hagymalevessel, mézes-mustáros csirkecombbal, sült krumplival és salátával várt minket, no meg szépen terített asztallal. Kivallattam, hogyan készült a csirke, így meg tudom osztani másokkal is. Elkészíteni könnyű, elfogyasztani isteni.
Hozzávalók:
csirkecombok szükség szerinti mennyiségben
a páchoz mustár, méz, chiliszósz és szójaszósz
burgonya kockákra vágva
zöldfűszerek (rozmaring, kakukkfű)
Elkészítés:
A páchoz valókat összekeverjük, nagyjából a méz és mustár azonos mennyiségben kerül bele, a chiliszószt úgy adagoljuk, amennyire szeretjük a csípőset, a szójaszósszal pedig a sót válthatjuk ki. Ebben a pácban érlelődött a csirkecomb egy éjszakán át, majd átkerült egy tepsibe, és fólia alatt puhult, ami a sütés utolsó negyedórájában lekerült róla, így lett a hús gyönyörű piros. A kockákra vágott krumplit olajjal, sóval és az apróra vágott zöldfűszerekkel összekeverte a barátném, tepsibe terítette, és a hússal egyszerre megsütötte. Balzsamecetes és joghurtos öntetes zöldsaláta került mellé.
Desszertnek pedig fánk, porcukorral, baracklekvárral.

Igen, kétféle. A balzsamecetes öntetben az a fantasztikus, hogy nem kell vele semmit csinálni azon kívül, hogy a salátát megpermetezed olívaolajjal és jó minőségű balzsamecettel. Ez utóbbival csínján kell azért bánni, legjobb kitapasztalni, ki milyen pikánsan szereti.
Nyamiii, imádom ezt a csirkét:)
Most már én is!
A csirkecombot kiválhatom csirkemellre is? :)
Hány fokos sütőben, és meddig kell sütni a fólia levételéig? :)
Szivem, simán megcsinálhatod csirkemellből is, csak annál ügyelni kell, hogy ne száradjon ki. 180 fokos sütőben elég neki 20 perc fólia alatt, utána kicsit megpirítod a tetejét, és kész is.
Nagyon szépen köszönöm!
Pan, nagyon szívesen.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Ezt részleteznéd? "Balzsamecetes és joghurtos öntetes zöldsaláta került mellé."
Ez kétféle, vagy egy öntet? Ha kettő, akkor a balzsameceteset elmesélnéd?
Köszönöm.