Paprikáskifli

Talán a hozzám hasonló évjáratúak emlékeznek még a paprikás kiflire, amit pékségekben lehetett kapni. Inkább stangli formája volt, kis duci péksütemények, jellegzetes paprika ízzel, durva sóval a tetejükön. Imádtam. Aztán ezek valahol - oly sok más termékkel együtt - eltűntek a süllyesztőben, igazából én magam is megfeledkeztem arról, hogy volt ilyen. Aztán tegnap este volt először alkalmam kipróbálni azt a csodálatos pirospaprikát, amit egy kedves olvasóm közreműködésével egyenesen Bajáról vásároltam. Mikor hazavittem a postáról és kibontottam, akkor is lenyűgözött a paprika színe, de tegnap a borjúpaprikást (recept később) ezzel szórtam meg, és ahogy a paprika feloldódott az olajban, hát az leírhatatlanul gyönyörű volt! Én még ilyen csodálatos színű pirospaprikát soha életemben nem láttam. Nem az a sötét, kicsit téglavörös színű, hanem fantasztikus, élénkpiros, aminek már csak a láttán is összefut az ember szájában a nyál. (Ez különösen akkor nagyon praktikus, amikor a fakanalat szorongató kezekhez tartozó nőnek éppen gyümölcsnapja van. Na, ilyenkor lehet gyakorolni az alázatot és türelmet!:) Köszönöm, Judit! A borjúpaprikás feltálalása után került sor a mindennapos esti kifli/zsemle/puffancs sütésére, és ahogy rakosgattam a hozzávalókat a kenyérsütőbe, eszembe ötlött a paprikás kifli emléke, így aztán gyorsan belekevertem a tésztába egy teáskanál gyönyörűséges paprikát.  Ha ettetek még finomat...!

A recept megegyezik a kifli receptjével, és még tettem hozzá egy teáskanálnyi pirospaprikát is.