Ez a recept is kedvenc kekszes könyvemből származik, a sütésre az apropót pedig az adta, hogy mindenképpen szerettem volna egy kis vacsorapótlást csomagolni a kolozsvári vendégszereplésre utazó fiamnak. Mit mondjak, igen nehéz volt úgy intézni, hogy az útra is maradjon a sütikből...
Hozzávalók:
30 dkg liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
2 teáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt fahéj
fél teáskanál őrölt szegfűszeg
12 dkg vaj vagy margarin szobahőmérsékleten
30 dkg kristálycukor
1 tojás
60 ml melasz
1 teáskanál citromlé
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Keverjük össze a lisztet, a szódabikarbónát és a fűszereket, tegyük félre. Keverjük habosra a vajat a cukor kétharmadával, majd adjuk hozzá a tojást is. Végül keverjük a masszába a melaszt* és a citromlevet. Adjuk hozzá a fűszeres lisztet, és fakanállal keverjük össze, míg összeáll a tészta. Gömbölygessünk a tésztából 2 centis golyókat, forgassuk őket a maradék kristálycukorba, tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire kb. 5 centi távolságra egymástól. Kb. 12 perc sütés elég a golyóknak. Rácsra téve hagyjuk kihűlni őket.
* A melasz még tavalyi egyiptomi nyaralásunkból származik, mondjuk amikor megvettem, halvány segédfogalmam sem volt, mire fogom felhasználni, de mint látjuk, kárba nem veszett. Jut eszembe: nem lehetne visszamenni most rögtön?:)

Hát... Poppins kisasszony se mai csirke már... Egyébként ez a neve a könyvben a keksznek, nekem meg tetszik az elnevezés, hát ezért.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
miért régimódi? nekem Mary Poppins jutott eszembe a gyömbérről :) és elmentettem a kipróbálandók közé, gyömbér rulez!