Brokkolis orecchiette

Az rendben van, hogy diéta, életmódváltás, anyámnyila, de nem élet az élet egy jó tészta nélkül. Ritkán, de egyszerűen muszáj. Ezt éreztem tegnap délután is, hazafelé ballagva a munkából, amikor bementem a csarnokba, hogy megnézzem, mivel is lehetne párosítani a tésztát úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. A végeredmény persze férfigyomor számára kissé lightos volt, én azonban ájult gyönyörűséggel toltam az arcomba.

Hozzávalók:

40 dkg orecchiette

40 dkg brokkoli

3-4 ajókagyűrű

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

2 dl tejszín (csaltam, mert csak 1 dl tejszín és 1 dl tej keverékét használtam) 

olívaolaj

petrezselyemzöld

parmezán

 

Elkészítés:

A lehető legegyszerűbb. A tésztát főni tettem, közben elkészítettem a szószt. A brokkolit forrásban lévő sós vízben főztem egy percig, majd hideg vízzel leöblítettem, hogy lehüljön, majd félretettem. A hagymát apróra vágtam, rádobtam a felforrósított olajra, később utánaküldtem a fokhagymát is, végül pedig a ringliket. Két-három percig kavargattam, hogy a ringli szétolvadjon az olajban. Ekkor hozzáadtam a brokkolit, ráöntöttem a tejszínt, és kb. 2-3 percig főztem a szószt. Borsoztam, sózni nemigen kellett, de ha úgy érzed, szükség van rá, akkor hajrá! A végén az apróra vágott petrezselymet is a szószba szórtam, és a közben kifőtt orechiettével összekevertem.

Nehézségi fok:

Kategóriák

hús nélkül , tészta , hamar

Komment

Eddig 3 komment érkezett

  1. Millie:
    2009. 04. 23. 21:34

    Ez remekül hangzik!

  2. Éva:
    2009. 04. 24. 9:43

    Millie, és remek is!:) Könnyű, üde, zöld...!

  3. trinity:
    2009. 04. 24. 23:03

    Brokkoli fokhagymával és tésztával, enyhén krémesen-ez csakis finom lehet! A színe is feldob!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006