Medvehagymás, tökmagos pogácsa

Az idén valahogy elkerült a medvehagyma, látni láttam ugyan a piacon, csak sose volt érkezésem venni is belőle, ámde pénteken azt mondtam magamnak: egy életem, egy halálom, megveszem, hétvégén csak lesz annyi időm, hogy fel is dolgozzam! Azt hiszem, a legjobb formációban hívtam életre, ami csak elképzelhető. A tegnapi társasjáték partin elsöprő sikert arattam vele.

 

Hozzávalók:

50 dkg liszt

25 dkg margarin

2 tojássárgája

1 dl tejföl

1 dl tej

3 dkg élesztő

2-3 teáskanál só

1 dkg cukor

egy marék tökmag

egy marék medvehagyma apróra vágva

 

Elkészítés:

A tejet a cukorral meglangyosítottam, beletördeltem az élesztőt, néhány perc alatt felfuttattam. Közben a lisztet a margarinnal elmorzsoltam, hozzáadtam a tojást, sót, majd az élesztős tejet, összedolgoztam. A tejfölt apránként adtam a tésztához, nehogy túl lágy legyen, de kellett bele mind. Végül a tökmagot gyúrtam bele a tésztába. 20 percig pihentettem, majd 3-4 centi vastagra kinyújtottam a tésztát, és az apróra vágott medvehagyma felét elszórtam rajta. Ezután félbehajtottam, kinyújtottam. Megint pihenő következett, szintén 20 perc, és a műveletet megismételtem: medvehagyma rászór, félbehajt, kinyújt, pihentet.

A tészta tetejét késsel berácsoztam, a teljes tojásmennyiségből elcsent, tejjel higított sárgájával megkentem, unikumos pohárral kiszaggattam (a múlt héten összeszedtem az összes kiszúró formámat, akkurátusan egy dobozva - vagy valami hasonlóba - pakoltam, és olyan gondosan elraktam, hogy halvány segédfogalmam sincs, merre lehet....) , a tepsiben még hagytam egy keveset pihenni, majd 180 fokos sütőben 20 perc alatt világosra sütöttem. (Legközelebb a medvehagymát ollóval fogom igen alaposan igen kicsikre vágni, mert szaggatáskor igen macerás a nagyobb leveleket kezelni.) 

Nehézségi fok: 

 

Kategóriák

sós sütemény

Komment

Eddig 3 komment érkezett

  1. dzsumi0706:
    2009. 04. 27. 15:53

    Szia! Nekem lenne egy technikai kérdésem. Azt olvastam, hogy a medvehagymát virágzás előtt kell szedni. Ám én ezt jól lekéstem. :( Mi van akkor, ha virágzik épp? Akkor már nem jó, nem ehető? Hátha Te tudod. Vagy valaki.. :) Köszi

  2. piszke:
    2009. 04. 27. 17:20

    Kérek...

  3. okinayab:
    2009. 04. 28. 22:24

    Huh de naggggyon jól néz ki!!! És nem is a kenyérsütőddel kelesztetted?

    Lehet hogy virágzás előtt kell szedni,de én mostanság mindennap veszek,eszek :) és legutóbb az egyik adagban volt egy már majdnem virágzó is,de semmi gond nem volt a levéllel,ennyit tudok.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006