Meggyes tejespite

No, eljött a történelmi pillanat, amikor a lányom bejegyzését  van szerencsém közzétenni a blogban. Ezt a meggyes tejespitét (clafoutis-t) ő készítette, fotózta. Nagy öröm ez nekem, mert megalapozottnak látom a reményt, hogy termékeny talajra hullott az a sok-sok mag, amit elszórtam az évek folyamán...

 

Körülbelül 4 éve történt, hogy egy 8 órás, fárasztó lovastúrán vettem részt a legnagyobb kánikulában, júniusban a Kiskunságban. Már órák óta tartottunk uticélunk felé, amikor igencsak megéhezett a társaság, s ezért betértünk -ha jól emlékszem- a kerekegyházi Varga Tanyára A főétel után a túravezető tanácsára tejespitét rendeltünk, ami annyira elvarázsolt, hogy utána még hetekig fel tudtam idézni az ízét és az állagát, de se a családban, se az ismerősi körömben nem tudta senki a receptjét, így szépen a múlt homályába veszett.

 

 


 

Egészen e hónap elejéig, amikor is fülöpházi barátaink asztalán vissza nem köszönt rám ez az isteni desszert. Ma délután pedig, a munkából hazaérve végre sort kerítettem az elkészítésére. Kicsit ugyan izgultam, hogy vajon mi lesz az eredmény, de miután Kedvesem körülbelül a hatodik szeletet is rövid időn belül tüntette el a tányérjáról, megnyugodtam :)

Hozzávalók egy 30x24 cm-s tepsihez:

90 g porcukor

3 db tojás

1 rúd vanília magjai

150 g finomliszt

3 dl tej

2 dl tejszín

350 g magozott meggy

Elkészítés:

A tepsit kivajazzuk, majd lisztezzük, hogy mindenhol egyenletesen befedje, ezután pedig beleszórjuk az átöblített, megszárított meggyszemeket. A tojásokat robotgéppel elkezdjük habosra verni, miközben a porcukrot két részletben hozzáadjuk. Kb. 10 perc után hozzáadjuk a tejet és a tejszínt, s egyes fokozaton keverjük tovább. Utolsó lépésként  a lisztet és a vaníliarúd kikapart belsejét kézi habverővel dolgozzuk bele a masszába, míg csomómentes, palacsintatésztához hasonló matériát nem kapunk, amit pedig elterítünk a tepsiben, hogy a meggyeket befedje.

Mindezt 180 fokos, előmelegített sütőben sütjük 30 percig, míg a sütemény teteje aranybarna nem lesz. Langyosan, vagy hidegen, porcukorral meghintve fogyasztjuk. (Az eredeti recept szerint kell bele egy fél csipet só is, de nekünk, akik notórius ételt-elsózók vagyunk, már ez is sok volt bele, így részemről a következő adagba már nem is fogok tenni ennyit sem.)

Kategóriák

édesség

Komment

Eddig 7 komment érkezett

  1. AquilaNegra:
    2009. 04. 30. 13:11

    Büszkeségtől és örömtől dagad keblem! Mindkettőtöknek gratulálok :- )

  2. Éva:
    2009. 04. 30. 17:50

    köszönjük szépen!:)

  3. Alma:
    2009. 04. 30. 21:35

    Ugyan már, majd amikor már komolyabb ételek is menni fognak...! :)

  4. Alma:
    2009. 04. 30. 21:39

    És ugyan gondolkoztam rajta, hogy bevalljam-e, vagy sem, de annyira tipikusan csak velem eshet meg az ilyen, hogy inkább mégis leírom: ma jöttem rá, mitől tűnt enyhén sósnak a sütemény.
    Kevés porcukor volt itthon, amikor nekiálltam, ígyhát 2 kanálnyi kristálycukrot is utánalendítettem a tálba. Ma pogácsasütés közben ismét elővettem a cukortartót, amibe valamilyen isteni sugallat által belekóstoltam... és hát nem sóval volt tele az addig cukortartóként funkcionáló edényke?!?! :DDDDD
    Ezek szerint még így is örülhetek, hogy éppencsak feltűnt benne a sós íz, és ma pedig véletlenül nem sós langyos tejben akartam felfuttatni az élesztőt :D

  5. trinity:
    2009. 05. 01. 0:59

    Gratulálok, gusztusos lett!
    Ha pedig netán kiderült volna a malőr a sóval, csak a ma oly divatos sós karamellára kellett volna hivatkozni:)))

  6. Éva:
    2009. 05. 01. 14:34

    Alma:))))))))))))))))))))))))) És ki töltötte meg legutóbb azt a nyavalyás edénykét?:D

  7. Alma:
    2009. 05. 02. 0:12

    Erről még folyik a vita :D

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006