No, eljött a történelmi pillanat, amikor a lányom bejegyzését van szerencsém közzétenni a blogban. Ezt a meggyes tejespitét (clafoutis-t) ő készítette, fotózta. Nagy öröm ez nekem, mert megalapozottnak látom a reményt, hogy termékeny talajra hullott az a sok-sok mag, amit elszórtam az évek folyamán...
Körülbelül 4 éve történt, hogy egy 8 órás, fárasztó lovastúrán vettem részt a legnagyobb kánikulában, júniusban a Kiskunságban. Már órák óta tartottunk uticélunk felé, amikor igencsak megéhezett a társaság, s ezért betértünk -ha jól emlékszem- a kerekegyházi Varga Tanyára A főétel után a túravezető tanácsára tejespitét rendeltünk, ami annyira elvarázsolt, hogy utána még hetekig fel tudtam idézni az ízét és az állagát, de se a családban, se az ismerősi körömben nem tudta senki a receptjét, így szépen a múlt homályába veszett.
Egészen e hónap elejéig, amikor is fülöpházi barátaink asztalán vissza nem köszönt rám ez az isteni desszert. Ma délután pedig, a munkából hazaérve végre sort kerítettem az elkészítésére. Kicsit ugyan izgultam, hogy vajon mi lesz az eredmény, de miután Kedvesem körülbelül a hatodik szeletet is rövid időn belül tüntette el a tányérjáról, megnyugodtam :)
Hozzávalók egy 30x24 cm-s tepsihez:
90 g porcukor
3 db tojás
1 rúd vanília magjai
150 g finomliszt
3 dl tej
2 dl tejszín
350 g magozott meggy
Elkészítés:
A tepsit kivajazzuk, majd lisztezzük, hogy mindenhol egyenletesen befedje, ezután pedig beleszórjuk az átöblített, megszárított meggyszemeket. A tojásokat robotgéppel elkezdjük habosra verni, miközben a porcukrot két részletben hozzáadjuk. Kb. 10 perc után hozzáadjuk a tejet és a tejszínt, s egyes fokozaton keverjük tovább. Utolsó lépésként a lisztet és a vaníliarúd kikapart belsejét kézi habverővel dolgozzuk bele a masszába, míg csomómentes, palacsintatésztához hasonló matériát nem kapunk, amit pedig elterítünk a tepsiben, hogy a meggyeket befedje.
Mindezt 180 fokos, előmelegített sütőben sütjük 30 percig, míg a sütemény teteje aranybarna nem lesz. Langyosan, vagy hidegen, porcukorral meghintve fogyasztjuk. (Az eredeti recept szerint kell bele egy fél csipet só is, de nekünk, akik notórius ételt-elsózók vagyunk, már ez is sok volt bele, így részemről a következő adagba már nem is fogok tenni ennyit sem.)

köszönjük szépen!:)
Ugyan már, majd amikor már komolyabb ételek is menni fognak...! :)
És ugyan gondolkoztam rajta, hogy bevalljam-e, vagy sem, de annyira tipikusan csak velem eshet meg az ilyen, hogy inkább mégis leírom: ma jöttem rá, mitől tűnt enyhén sósnak a sütemény.
Kevés porcukor volt itthon, amikor nekiálltam, ígyhát 2 kanálnyi kristálycukrot is utánalendítettem a tálba. Ma pogácsasütés közben ismét elővettem a cukortartót, amibe valamilyen isteni sugallat által belekóstoltam... és hát nem sóval volt tele az addig cukortartóként funkcionáló edényke?!?! :DDDDD
Ezek szerint még így is örülhetek, hogy éppencsak feltűnt benne a sós íz, és ma pedig véletlenül nem sós langyos tejben akartam felfuttatni az élesztőt :D
Gratulálok, gusztusos lett!
Ha pedig netán kiderült volna a malőr a sóval, csak a ma oly divatos sós karamellára kellett volna hivatkozni:)))
Alma:))))))))))))))))))))))))) És ki töltötte meg legutóbb azt a nyavalyás edénykét?:D
Erről még folyik a vita :D
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Büszkeségtől és örömtől dagad keblem! Mindkettőtöknek gratulálok :- )