Olyan finom, hogy komolyan mondom, megéri a macerát az ősz, a tél, a hideg tavasz, csak azért, hogy eljöjjön a nyár, és ilyen eperlevest lehessen enni. Zamatos eperből érdemes dolgozni, az éretlen, se íze, se bűze típusún a vörösbor se fog segíteni.
Levesbetétnek a jól bevált fagyasztott gyümölcsöt használtam, remek jégakku egyfelől, másfelől fantasztikus kiegészítője az eper zamatának.
Hozzávalók 3 főre:
35 dkg eper
10 dkg cukor
1 késhegyni fahéj
1 dl vörösbor
1 dl tej
3 dl tejszín
fagyasztott gyümölcs tetszés szerint
Elkészítés:
Az epret megmostam, leszáraztam, a nagyobbakat kettévágtam, lábasba tettem. Megszórtam a cukorral, fahéjjal, felforraltam. Amikor főtt néhány percet, ráöntöttem a vörösbort, a tejet, és megint hagytam forrni néhány percig. Ekkor turmixgépbe öntöttem, pépesítettem. Tettem egy gyenge kísérletet arra, hogy sűrű szűrőn átszűrjem, de nagyon nehézkesen ment a dolog, úgyhogy feladtam, és úgy, ahogy volt, visszazuttyintottam a levest a lábasba. Hozzáadtam a tejszínt, átforrósítottam vele a levest, majd következett a hűtés fázisa. Igyekeznem kellett, mert a fiúk éhesek voltak, úgyhogy hideg edénybe öntöttem a lét, és a mosogatóban gyakran cserélgetve alatta a hideg vizet, kihűtöttem. A tányérokba fagyasztott málnát, szedret, feketeribizkét tette, arra szedtem a gyönyörű színű, sűrű krémlevest. Elvetemültek tejszínhabbal koronázták meg az élvezetet.
Nehézségi fok:

Na de milyen vörösbor?
Szívem szerint azt mondanám: amilyen van otthon. Ez most egy Duna-Tisza-közi Zweigelt volt, félédes, és tökéletesen megfelelt. Nagyon jó minőségűt nem kell hozzá felbontani, úgyis csak egy szelíd mellékízt ad a levesnek.
Én főzésnél is a jó minőségű borokat részesítem előnyben. Ki is próbálom majd ezt a levest egy medoc noir, vagy cabernet sauvignon kíséretével. Ígérem beszámolok róla...
Igazad van. El kell áruljam, hogy én egyáltalán nem értek a borokhoz, sőtmitöbb, a vöröseket nem is szeretem, mert mindtől megfájdul a fejem. Szóval egy nyilvánvaló lúzer vagyok, ezért mondtam, hogy _nekem_ megfelelt a zweigelt is. Van itthon néhány dél-afrikai, portugál és spanyol vörösbor, arra gondoltam, hogy azt azért nem bontanám fel se egy levesért, se egy chili con carne kedvéért. Remélem, ízleni fog a leves, az én pasijaim párás szemmel nyelték.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Jajj, de csábító!!!! Nálunk most jön tömegesen az eper, abból én is főzök! Eper lesz eperrel:)))))
A tálkád is gyönyörű-az Ikeában már én is kinéztem,ez lesz a következő szerzeményem onnan,annyira romantikus:)