Úgy látszik, az anyák sorsa sok ponton hasonlít egymáséra. No, ezzel nagy okosságot nem mondtam, mindazonáltal mikor tegnap megláttam Limaránál ezt a sütit, csak azért nem írtam fel a bevásárlólistára az epret, mert már rajta volt. Mára terveztem az elkészítését, és úgy alakult, hogy végül én is a fiamat kényeztetendő sütöttem meg ezt a csodát.
Jutalmat pedig azért kapott a fiatalember, mert sokszori könyörgésemre ma végre eljött velem az edzőterembe, felmérte a terepet, az edzőt, ha már ott volt, nyulakat megszégyenítő gyorsasággal és gazellákat pirulásra késztető könnyedséggel futott pár kilométerecskét, tekerte a bringát, az ellipszistrénerrel egyenesen szoros barátságot kötött (én csendben haldokoltam ugyanezeken a gépeken...), és a végén nem szégyelte bevallani azt sem, hogy mindez igen jól esett neki, és máskor is jönni fog velem. Nem tudom, ez nekem mennyire lesz jó, teljesen kiesem ugyanis a ritmusból az irigységtől, amikor futni látom, viszont megőrülök, mire kijön az öltözőből, de nem beszélem le!
Egyébként pedig hálás köszönet Limarának a receptért! Semmit nem változtattam rajta, azon kívül persze, hogy kihagytam a kakaót, ennek azonban csupán az volt az oka, hogy valami fehér-rózsaszín üdeségre vágytam látványilag. De legközelebb egy gondolatnyi sütőport teszek majd a piskóta tésztájába, egy kicsit tömörnek találtam ugyanis.

Limara, a krém neked is kicsit szemcsés lett? Amikor összekevertem a marcarponét a csokival, nem volt semmi gond, aztán mikor hozzáadtam a tejszínhabot, akkor olyan lett, mintha valami kicsapódott volna benne. Látszik is a képen, ha rákattintasz és nagyban megjelenik.
Nem, nekem szép síma maradt. Nem lehet, hogy a fehércsoki dermedt vissza? Volt már olyan márka, amivel nekem is gondom volt:((
Lehet. Mondjuk Bocit soha az életben nem veszek többet. Nem tudom, miből van, de olvadni nemigen szeret.
Hát ez valami istenien néz ki! Nagyokat nyelek miközben nézem a képet. :)
Ami az edzőtermet illeti, mély tiszteletem mindkettőtöknek.
Köszönjük:)
Köszi a kedves véleményt, renszeresen olvaslak, keresem a jó ötleteket, pl. ennek a sütinek a teteje igen látványos, engedelmeddel másolni fogom az ötletet a hétvégi menűben.
Dorothy, a díszítés sem az én ötletem, hanem Limaráé volt eredetileg. Nálam ma készült el a második eresztés, de nem tettem bele csokit, csak tejszínt és mascarponét. No meg rengeteg epret:D
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
A fiad egy hős! megérdemelte ezt a gyönyörű sütit! :))