2009. június
Rácburgonya
A múlt héten történt, hogy egy hajnalon ráckrumplit álmodtam. A 80-as években gyakorta ebédeltem az MTV "Metesz" névre hallgató éttermében, amit akkor Bús Ernő és felesége, Ági vezettek. Elmesélhetetlen hangulata volt a helynek, és azt kell mondjam, legkevésbé a kulináris élvezetekért jártunk oda enni. A társasági élet színhelye volt a Metesz, komplett asztaltársaságok alakultak ki, mindig ugyanazokkal az emberekkel, aki azonos időpontban együtt jártak enni, hogy a hasukat étellel, agyukat pedig fontos információkkal tömjék meg. És az információáramlás mesternője Ági volt, akinek mindenről volt véleménye, és ezt sose félt meg is osztani az érdeklődőkkel. Ernő lába járt, mint a motolla, hordta szét az ételeket, Ági se volt rest, de vele azért pletykálni is lehetett. És bár mindenkihez volt jó szava, azt, hogy hosszabban megálljon egy-egy asztalnál beszélgetni, azt bizony ki kellett érdemelni. Ági intézmény volt, és maradt az utolsó napig, amit az MTV épületében töltött.
Az ő sajtos spagettijüknél jobbat soha, sehol nem ettem, még a saját konyhámban sem, de szívesen emlékszem vissza a papírvékonyra kiklopfolt pulykamellre rántva, mint ahogy arra is nosztalgiával gondolok, hogy sokáig a káposztaleves is szerepelt az étlapon, amikor a 80-as évek vége felé annak fogyasztása oly nagy divat volt. És náluk ettem rácburgonyát is néhányszor, amiről álmodtam. Úgyhogy neki is láttam elkészíteni ezt a jó kis köretet, ami most egy egyszerű grillezett csirkemell kíséretéül szegődött.
Hozzávalók:
fél kg krumpli
3 db érett paradicsom
1 paprika
1 kis fej hagyma
tejföl
só
bors
Elkészítés:
A krumplikat héjastul megfőztem, majd mikor kicsit kihűltek, meghámoztam és felkarikáztam. Egy tűzálló edénybe leraktam egy sor krumplit, megsóztam, ráterítettem egy sor vékonyra felszeletelt hagymát, paradicsomot, néhány karika paprikát, majd tejfölt kanalaztam rájuk. Ebből a mennyiségből összesen öt réteg lett egy ikeás, nem túl nagy edényben. A sort krumpli zárta, amit áthúztam tejföllel, és kb. 30 percre a 200 fokos sütőbe tettem.
Legközelebb meg fogom próbálni nyers burgonyával, hátha még ízletesebb lesz, ahogy beszívja a paradicsom levét.
Nehézségi fok: 
Mascarponekrémes meggyes torta
Bob Hope mondta állítólag: onnan tudod, hogy megöregedtél, hogy a gyertyák többe kerülnek, mint maga a születésnapi torta. És neki igazán hihetünk, hisz száz évet élt. Nos, az én uram nagyon úgy tűnik, hogy nem öregszik, ugyanis az idei tortáján a gyertyákért egy petákot se adtam. Elfelejtettem gyertyákat venni, ez történt. Bár meg kell mondjam, egyáltalán nem láttam rajta, hogy hiányolná őket, mert amikor tavaly elfújta mind az ötvenet, az egy kicsit szíven ütötte, szerintem azóta baromira nem hiányoznak neki a kis dögök:)
Őszintén szólva a torta létrejötte is elég kalandosra sikerült. Úgy kezdődött, hogy nem is lesz szükség tortára, mert talán még éjszaka is dolgoznia kell az ünnepeltnek éppen a születésnapján. Mikor tehát előző nap hírét vettem, hogy tán mégis haza fog tudni jönni, hosszas tervezgetésre már nem volt időm. Ráadásul holnap én elutazom, millió dolgom akadt mára, úgyhogy szorított az idő. És hát miért is ne ilyenkor válna a krémből egy szemcsés, kicsapódott, undorító izé? Na ugye! Így aztán a második adag mascarponéért és tejszínért a fiamat szalajtottam, hozta is hamarost, kezdődhetett a második menet. Valahogy így:
Hozzávalók:
25 dkg Hobbits keksz
8 dkg vaj
25 dkg mascarpone
3 dl tejszín
porcukor ízlés szerint
1 csomag Oetker zselé fix
fél kg meggy
Elkészítés:
Amikor túl vagyunk az elrontott krém okozta sokkon, verjük fel gyengén a tejszínt, adjuk hozzá a zseléfixet, majd a porcukrot, és verjük a kívánt keménységűre. Keverjük hozzá a mascarponét. A kekszet robotgépben őröljük meg, gyúrjuk össze a vajjal, és nyomkodjuk egy 18 cm-es tortaformába, süssük 180 fokon 10 percig., Ha az alap kihült, kenjünk rá egy adag krémet, rakjuk ki sűrűn meggyel, takarjuk be a maradék krémmel, és 3-4 órára hűtsük be.
Tálalás előtt csúsztassuk tálra, dekoráljuk ízlésünk és lehetőségeink szerint, tegyünk rá gyertyát, ha van, és sok szeretettel köszöntsük fel azt, aki nekünk a világon a legeslegfontosabb:)
Köles grillezett zöldségekkel
Mostanában, hogy szabadságon vagyok itthon, valami ebédféléről is kell gondoskodni, de valami olyasminek kell lennie, ami nem igényel hosszú elkészítési időt, nem kellenek hozzá extra alapanyagok, és az sem baj, ha finom. Így született ez az étel.
Hozzávalók:
30 dkg zöldség apróra vágva (újhagyma, cukkini, padlizsán, sárgarépa, zöldborsó, karfiol, brokkoli... bármi)
néhány kanál olívaolaj
10 dkg köles
só, bors
friss fűszernövények: bazsalikom, oregano, petrezselyem, vagy bármi más ízlés szerint
Elkészítés:
A kölest megmostam, lecsöpögtettem, és két kanál olajon kicsit megpirítottam. Ezután felöntöttem másfélszeres mennyiségű forró vízzel, picit megsóztam, és fedő alatt kis lángon puhára pároltam. Ez idő alatt beszívta a vizet. A zöldségeket felaprítottam, a maradék olajon megpirítottam őket, ügyelve rá, hogy ne főjenek, hanem piruljanak. Amikor elkészült, összekevertem a kölessel, fűszereztem sóval, borssal, néhány levél friss bazsalikommal és oreganóval, petrezselyemmel.
Málnahab
Gyermekkorom nosztalgikus édessége. Pedig nem is. Vagy nem úgy. Nem érted? Én se! Szóval az úgy volt, hogy régesrégen a Divatcsarnok mellett, ott, ahol most nyilván valami flancos ruhabolt van, ahová a kutya be nem teszi a lábát, volt egy cukrászda, a Perity. Ott készítették a világ legeslegjobb somlói galuskáját. Meg egy bizonyos málnás női szeszély névre hallgató csodát, aminek málnahab volt a tetejét. Csodálatos, rózsaszínű álom. Kicsit tömény volt ugyan, és mindig azt a kicsit feszítő érzést okozta gyomortájékon, mint amit most érzek, ennek ellenére ünnepnap volt, amikor ilyet ehettem.
Évek óta a málnaszezon beköszöntével szent fogadalmat teszek, hogy most, de most aztán igazán csinálok málnahabot, de valahogy mindig elmarad. Nem úgy ma este. A rántott vargánya után nagyon helyénvalónak éreztem ezt a desszertet. Én már hasnehéz vagyok tőle, a fiúk még csak most fogják tesztelni...
Hozzávalók 3 főre:
2 tojásfehérje
20-25 dkg málna
2 evőkanál porcukor
Elkészítés:
A tojásfehérjéket robotgéppel keményre verjük, az utolsó percekben hozzáadjuk a porcukrot is. Egy edényben villával összetörjük a málnát, ha van, egy kis málnaszörp sem rontja el az összhatást. Amikor a hab már kemény, hozzáadjuk a málnát, azzal is keverünk rajta egy keveset, majd tejszínhabbal és friss málnával dekorálva tálaljuk.
Nehézségi fok:
Áfonyás-pekándiós cookie
A napokban elhatároztam, hogy kényeztetni fogom a barátaimat a horvátországi Vir-szigeten: sütök nekik reggelire kiflit például. De ami még a kifli előtt szilárd elhatározást nyert, az a cookie ötlete volt. Vettem is szombaton vörösáfonyát a piacon, nagyon szép, friss volt, nem feketére száradt izé.
Nem hiszek a véletlenekben. Hogy ez most hogy jön ide? Úgy, hogy mióta szerkesztem a freeblog gasztro gyűjtőoldalát, rengeteg impulzus ér, a régen szokásosnál is sokkal több. Naponta 5, jó esetben tíz ajánlót készítek (ha szabadságra készülök, akkor minimum 8x5-öt...), ehhez úgy 120-130 blog ad alapanyagot. És mivel ahogy mondtam, nem hiszek a véletlenekben, bizonyos vagyok benne, hogy Millie zabpelyhes keksze sem így került a látóterembe: egyszerűen sok munkám jutalmaként az égiek megkíméltek a keresgéléstől, és elém tolták Pákosztos receptjét. Más dolgom nem volt, mint (majdnem) hűen követni az utasításokat. Kösz, Millie!
Hozzávalók:
3,5 dl zabpehely
2 dl liszt
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál sütőpor
10 dkg margarin
1,3 dl barnacukor
1 nagy tojás
1 nagy marék aszalt áfonya, vagy más aszalt gyümölcs
10 szem aszalt szilva apróra vágva
1 nagy marék pekándió apróra vagdalva
Elkészítés:
Ahogy Millie-nél olvastam, először a margarint és a cukrot kevertem el, hozzáadtam a tojást, majd szép sorban az összes többi hozzávalót. Mivel árválkodott a szekrényben vagy tíz szem igencsak keményre száradt aszalt szilva, azt is hozzáadtam rövid áztatás után a tésztához, az eredeti receptben szereplő diót pedig pekándióra cseréltem, nem azért, mert kicsi koromban az asztal körül kergettek, ha nem pekándióval sütöttem, hanem mert pont annyi volt még az edényben, ami ehhez a sütihez elég volt. Kicsit száraznak találtam a kész tésztát, ezért egy löttyintésnyi tejjel nedvesítettem rajta, így formáltam pingpong labdányi gömböket a masszából.
Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket, lehet közel tenni egymáshoz a gömböket, nemigen nőnek és terülnek el. 160 fokos légkeveréses sütőben 20 percig sültek.
Egyébként nagyon érdekelne, mit gondolnak rólam a szomszédok, amikor zuhogó esőben mindenféle lila anyagokat teregetek az erkélyen a székre, különböző ételekkel ingázok ki és be, aztán pedig a nyugszékből fotózom ezeket a kajákat:)) Közben hol felállok, hol letérdelek, hol állványra teszem a gépet, hol nem... még az a szerencse, hogy azt nem hallják, amikor a photoshoppal "beszélgetek". Akkor ugyanis pontosan tudnám, mit gondolnak rólam:)
Insalata Caprese
Mit csinál az ember lánya, ha bivalymozzarellához jut? Nem tudom, más hogy van vele, de én erre a kérdésre gondolkodás nélkül azt válaszolom: Caprese salátát!!! Így, sok felkiáltójellel. Mert ahogy már írtam is három éve, legeslegkedvesebb nyári ételem ez a saláta. Már azelőtt élvezetet okoz, mielőtt nekiülnék megenni, hiszen amikor darabokra tépem a sajtot, és az lágyan aprókra foszlik - no, az a boldogság egy szeletkéje. Aztán amikor a bazsalikomot szaggatom, és feltör a levelekből az illat.. hmmm!
Na, nem is akartam semmi komolyat mondani, csináljatok Capresét, érett paradicsomból, mozzarellából, friss bazsalikomból, jó olívaolajból, borsból és egy gondolatnyi balzsamecetből, és merem ígérni: elfelejtitek egy időre, hogy odakint esik az eső és szürke az ég :)
A vajas kifli, amely bejárja a gasztrobloggerek konyháit
És ha bejárja, méltán járja be, mert nagyon finom. Sőt: brutálisan jó! Sajnos. Tegnap reggel elkészítettem, és két darabot még melegen, eper- és dinnyelekvárral, sok vajjal le is toltam. Úgyhogy most fontolgatom, hogy önkorlátozó - és fájdalmas - lépést teszek, és csak olyankor olvasom Limara blogját, amikor az Antarktiszon vagyok liszt és élesztő, valamint sütő híján, esetleg ételmérgezéssel nyomom az ágyat, vagy valami hasonló. Mert ha mindig belebotlok nála egy ilyen eztmuszájmegsütni jellegű cuccba, sokkal többet kell edzésre járnom, mint eddig, pedig az se kevés, az meg nem olyan fáin:) Szóval bocs, Marcsi, majd jövök!:)
Hozzávalók:
60 dkg liszt
1 csipet aszkorbinsav
1 teáskanál sikér (tekintve, hogy Limara receptjéhez képest nekem csak BL 55-ös lisztem volt a BL 80-as helyett)
1,5 teáskanál só
10 dkg olvasztott vaj
1 evőkanál cukor
3 dkg élesztő
3 dl langyos tej
Elkészítés:
A tejet és az olvasztott vajat és a pici vízben feloldott élesztőt a kenyérsütő üstjébe öntöttem, utána küldtem a lisztet, sikért, aszkorbinsavat, cukrot, sót. Másfél óra múlva olyan csodálatos tésztát vettem ki a gépből, hogy párját ritkítja. Lisztezett deszkán kicsit átdolgoztam, 11 darabra sikerült vágnom, a darabokat pedig négyzet alakra nyújtottam. Egyik sarkuktól átlósan feltekertem őket, majd letakarva kelhettek még negyed órácskát. Ezalatt felforrt a lábasban a víz, amiben négy darab kiflit meg is fürdőztettem, nagyjából úgy 25 másodpercet kaptak a vízben. Nem kis küzdelem árán sütőpapírral bélelt tepsire ügyeskedtem a delikvenseket. A többi darabot nem fürdettem meg, kíváncsi voltam, anélkül vajon milyen lesz a végeredmény. Légkeverésen 170 fokon sütöttem meg a kifliket, és azt kell mondjam, jelentős különbséget nem tapasztaltam a főzött, illetve nem főzött kiflik között. Kíváncsi vagyok, hogy bírja a tészta a gyűrődést, akarom mondani, finom lesz-e még holnap is. Azt azonban már elhatároztam, hogy jövő héten sütök ilyet a barátaimnak, és vajjal, házi lekvárral el is pusztítjuk mindet egy tengerre néző, napfényes teraszon...
Köszönöm a receptet, Marcsi!
Esztike fírese
Tudom én, hogy a cím nem értelmezhető elsőre, vagy jobb esetben is csak félig, de az nem baj. Az úgy volt, hogy volt nekem egy édes varrónőm, bizonyos Esztike, aki Angyalföldön lakott, és hosszú évekig jártam hozzá varratni, még a 80-as évek első felében. Nem elsősorban azért kedveltem, ahogyan varrt, bár alapvető probléma azzal sem volt, hanem azért, mert olyan tünemény asszony volt, hogy mindig vigyorogva és feltöltődve jöttem el tőle. Az övé volt a recept, amit egy kockás papíron megosztott velem, és amit sok éven át sütöttem, ha valami gyors, finom édességre vágytunk. Aztán Esztikének nyoma veszett, nem kínált már süteménnyel ruhapróbakor, engem elsodort a gasztronómia ezer más lehetősége, és Esztike kefírese a kockás papírral együtt, amire lefirkantotta anno a receptet, a receptes dobozom mélyére került.
De ami jó, az sosem felejtődik el, igaz ez Esztikére éppúgy, mint a kefíres-gyümölcsös receptre. Ezen a télies június végi napon, amikor odakint szürkeség, idebent zegernye van, direkt jól esett begyújtani a sütőt.
Hozzávalók:
2 pohár kefír vagy natúr joghurt
4 kefírespohárnyi liszt (lehet fele rétes-, fele finomliszt)
2 pohárnyi cukor (fele lehet nádcukor)
3 egész tojás
1 sütőpor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 pohárnyi olaj
1 kg gyümölcs
1 teáskanál fahéj
Elkészítés:
A lehető legegyszerűbb: minden hozzávalót egy tálba öntünk, fakanállal elkeverjük, és csókolom! Beleöntjük egy kissé kiolajozott tepsibe vagy tortaformába, rászórjuk a gyümölcsöt, kicsit bele is nyomkodjuk a tésztába. Én most megszórtam egy marék darált dióval a sütemény tetejét, plusz egy pici barnacukorral is megijesztettem, hogy szép színe legyen, majd 180 fokos sütőben 40 perc alatt megsütöttem. Ennél a sütinél elengedhetetlen a tűpróba, néhányszor már pórul jártam, amikor elspóroltam...
Nehézségi fok:
Addiktív vargányás gnocchi
Na püff neki, már megint egy étel, amire egészen biztosan rá fogok kattanni...! És ez nem is lenne igazán nagy baj, ha az étel alapja nem szénhidrát lenne.
Az úgy volt, hogy reggel moessal piharcoltunk, és ahogy jöttünk-mentünk fel s alá, egy standon szembejött egy halom csodás vargánya. Az ára se volt vészes (3500.-/kg), már legalábbis ahhoz képest nem, hogy a Fehérvári úti csarnokban ennél jóval többért adják. Meg aztán nem is akartam sokat venni - sokat a ló se bír, fiam, mondaná apám -, úgyhogy megszavaztam a költségvetésből 20 dekányi gomba árát. Majd legfeljebb máshol átcsoportosítok, esetleg elvonok, ez most úgyis nagy divat.
Aztán persze nem tudtam, mit főzzek belőle, úgyhogy mi sem kézenfekvőbb, mint hogy ötletért Zsuzsához kukkantottam be. Végül aztán a hűtőben lévő gnocchi mellett voksoltam, és az biztos volt, hogy a tejszín és a bazsalikom, no meg a parmezán nem maradhat ki a műsorból. Azért az sokatmondó tény, hogy egész pánikba estem, amikor elsőre nem találtam a mélyhűtőben a parmezán készleteimet. Azon vettem észre magam, hogy már-már sokkos állapotban azt motyogom: de hát itt kell lennie, egészen biztosan emlékszem, hogy még legalább két darabnak lennie kell! Aztán persze előkerültek a sajtdarabok, úgyhogy letöröltem a verítéket a homlokomról, és nekiálltam ennek az isteni ebédnek. Alig várom, hogy az uram hazaérjen, és végre eltüntesse a maradékot, nehogy véletlenségből én tegyem ezt meg helyette...
Hozzávalók:
25 dkg vargánya megmosva, nem túl kis darabokra vágva
3 evőkanál olívaolaj
egy szűk marék friss bazsalikom
színes bors
3 dl tejszín
0,2 dl fehérbor
só
1 nagy gerezd fokhagyma
3-5 dkg reszelt parmezán
Elkészítés:
A fokhagymát finomra vágtam, és az olívaolajon megfuttattam. Ez néhány másodperc volt csupán, és a forró olajba beledobtam a gombaszeleteket, nagy lángon 3-4 percig sütöttem őket. Ekkor megsóztam, megborsoztam a gombát, ráöntöttem a bort, és szintén nagy lángon tartva a gázt hagytam, hogy a bor alkoholtartalma elpárologjon. Ekkor került a serpenyőbe a tejszín és a tekintélyes mennyiségű bors. Beforraltam a mártást, belereszeltem néhány deka parmezánt, beletépkedtem a bazsalikomot, és már készen is volt a sugo. Időközben a gnocchi is kifőtt, amit tányérba szedtem, rászedtem a tejszínes gombát, és reszkető kézzel fotóztam, gyorsan, gyorsan, hogy minél hamarabb megkóstolhassam ezt a fantasztikus, ízekben oly gazdag ételt.
Alapötlet: http://www.nosalty.hu/?q=node/1099#comments
Kovászos uborka
Minden évben eljön a pillanat, amikor el kell készíteni az első kovászos uborka adagot. Ez a pillanat akkor érkezik meg, amikor napközben már olyan meleg van, hogy az ember lelki szemei előtt minduntalan felködlik a hűtőszekrényhideg savanyúság, orrában érzi a kapor illatát, és tudja: a legjobb szomjoltó a hideg kovászos uborka leve lenne. Már ha akadna a fridzsiderben kovászos uborka. De mivel nem akad, hát muszáj rakni.
Ma reggel, úgy 9 óra tájt a szimptómák egyszerre álltak elő nálam, és roppant szerencsés vagyok, hogy a vágy éppen a Bosnyák téren terített le, kézenfekvő volt tehát, hogy rögvest magamévá tettem úgy másfél kiló szépséges, kovászolni való uborkát, a hozzá való kaprot, és most ez a látvány fogad az erkélyen:
Hozzávalók mennyiségek nélkül:
friss, nem fonnyadt, élénkzöld uborkák
egy nagy csokor száradásnak indult kapor, legjobb, ha már virágzó állapotban van
fokhagyma gerezdek
só
víz
kenyérszelet (én a félbarnát részesítem előnyben)
Elkészítés:
Az uborkát nagyon alaposan megmossuk: egy nagy edényben 10-15 percig áztatjuk, majd óvatosan átszedve egy másik edénybe (hogy a homok az első edény alján maradjon, ne keveredjen fel) többször átmossuk folyó víz alatt. A következő lépés a végek levágása, és az uborkák szisztematikus kóstolása, mert elég, ha egy darab keserű keveredik a többi közé, és kárba vész a munkánk. Az uborkákat ezután vágjuk hosszában csaknem félbe, majd a másik végéről indulva ismételjük meg a metszést, csak közben fordítsuk el 90 fokkal az uborkát. Szorosan állítsuk bele az üvegbe őket, szórjuk közé a fokhagyma gerezdeket. Amikor az üveg megtelt, nyomjuk bele a kaporcsokrot, tegyük a cucc tetejére a kenyeret (én nem szoktam becsomagolni tüllbe, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy gyerekkoromban nem volt balettszoknyám, nem maradt a szekrény alján tüll), és az időközben felforralt, jó alaposan megsózott, meg kissé kihűtött vizet öntsük rá az uborkára.
Nem írom, hogy mennyi sót tegyünk a vízbe, mert ez ízlés kérdése, de azt tudnunk kell, hogy a sótlan kovászos uborka rémes.
Savanyúságunk attól függően, milyen meleg az időjárás, 3-5 nap alatt készül el. Én éjszakára be szoktam hozni a konyhába, hogy ne hüljön le éjszaka túlságosan. 3 nap után érdemes megkóstolni, és ha finom, roppanós az uborka, akkor távolítsuk el a kenyeret, kaprot, szedjük a savanyúságot egy jól záródó edénybe, sűrű szitán szűrjük rá a levét, és irány a fridzsider!
Aszalt paradicsomos, fokhagymás kenyér
Néha úgy érzem, hogy az immáron fél éve tartó, és derék 11 kilós súlyvesztéssel járó diétám ingatag lábakon áll, visszafogottság ide, kitartó, rendszeres mozgás oda, időnként nagyon nehéz kitartani. Mint például ilyenkor, amikor fenséges fokhagyma- és aszalt paradicsom illat lengi be a konyhát, és fantasztikus ízű és állagú kenyér bújik ki a sütőből... na, ilyenkor rohadt nehéz...
Hozzávalók:
1 kg liszt
1 marék rozsliszt
5 dl víz
3,5 dkg élesztő
2 dkg só
2 teáskanál fokhagyma granulátum
2 evőkanál olívaolaj
6-8 dkg aszalt paradicsom
Elkészítés:
A paradicsomot ollóval felvagdostam, majd bő fél órára vízbe áztattam. Közben az élesztőt feloldottam a vízben, tálba szitáltam a lisztet, összedolgoztam az élesztős vízzel, majd hozzáadtam a többi hozzávalót a paradicsom kivételével. 10-15 perc kitartó dagasztás után beledolgoztam a paradicsomdarabkákat is a tésztába. Már a tészta ekkori állaga is igencsak jó végeredménnyel bíztatott. A tésztából kb. 20 dekás cipócskákat gömbölygettem, megszórtam őket a rozsliszttel, majd sütőpapírral bélelt sütőlapon 50 percet keltek. Ekkor 230 fokra előmelegített sütőbe akkredittáltam őket, ahol úgy 15-18 percet töltöttek. Csodás kongó hangot adtak, amikor megkopogtattam a feneküket, úgyhogy késszé nyilvánítottam őket.
Azért ezt az állagot érdemes közelebbről is szemügyre venni:
Most mondjátok meg... ugye hogy muszáj volt egyet megennem friss olasz vajjal megkenve? Na ugye!:)
Diós kenyér
Mindig mondom: véletlenszerűen születnek a legjobb dolgok a konyhában! Most se történt ez másképp. A meggyes-diós pitéből ugyanis kimaradt egy bő maréknyi durvára darált dió, ami vagy két napig illegette magát a konyhapulton. Kidobni sajnáltam, de lövésem se volt, mi legyen vele. Majd este rájöttem, hogy bizony kenyeret venni elfelejtettem, úgyhogy gyorsan összedobtam egyet, és már be is dagasztottam a tésztát, amikor megvilágosodtam...
Hozzávalók:
50 dkg liszt BL-55
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg olvasztott vaj
2 teáskanál só
7 gr szárított élesztő
5 dl langyos víz
durvára darált dió
Elkészítés:
A hozzávalókból az itt leírtak szerint tésztát dagasztottam, belekevertem a diót is. Fél óráig letakarva duplájára kelesztettem, majd amikor megkelt, szelíden átgyúrtam, sütőlemezre fektettem, és hagytam újra megkelni (20 perc). 220 fokos sütőben 35 percig sütöttem.
A végeredmény egy ellenállhatatlanul ropogós héjú, lyukacsos szerkezetű, finoman dió ízű kenyér volt. A Président diós sajtjával megkenve egyszerűen bűnös élvezet volt...
Meggyleves
Az egyik legfinomabb nyári leves, amely a forró napokon igazi hűsítő, ugyanakkor tápláló finomság.És különben is: itt a meggyszezon, fillérekért dobálják az ember után a piacon, használjuk ki!
Hozzávalók:
1 kg eper meggy
1 zacskó bourbon vaníliás pudingpor (Dr. Oetker)
4 dl tejszín
4-5 szegfűszeg
1 rúd fahéj
1 citrom reszelt héja
cukor ízlés szerint
Elkészítés:
A meggyes megmostam, leszáraztam, majd fazékba tettem. Felöntöttem vízzel, beleszórtam a szegfűszeget, a fahéjat és felforraltam a levest. Közben a pudingport simára kevertem a tejszínnel, aztán a forró levesből néhány kanállal hozzáadtam a pudingporhoz. Simára kevertem, és a tűzről félrehúzott leveshez öntöttem, majd vadul kevertem, hogy a habarást eloszlassam a levesben. Ekkor adtam hozzá a cukrot és a citromhéjat, megvártam, hogy felforrjon, majd késznek nyilvánítottam. Ha kihűlt, mehet a fridzsiderbe.
