Addiktív vargányás gnocchi

Na püff neki, már megint egy étel, amire egészen biztosan rá fogok kattanni...! És ez nem is lenne igazán nagy baj, ha az étel alapja nem szénhidrát lenne.

Az úgy volt, hogy reggel moessal piharcoltunk, és ahogy jöttünk-mentünk fel s alá, egy standon szembejött egy halom csodás vargánya. Az ára se volt vészes (3500.-/kg), már legalábbis ahhoz képest nem, hogy a Fehérvári úti csarnokban ennél jóval többért adják. Meg aztán nem is akartam sokat venni - sokat a ló se bír, fiam, mondaná apám -, úgyhogy megszavaztam a költségvetésből 20 dekányi gomba árát. Majd legfeljebb máshol átcsoportosítok, esetleg elvonok, ez most úgyis nagy divat.

Aztán persze nem tudtam, mit főzzek belőle, úgyhogy mi sem kézenfekvőbb, mint hogy ötletért Zsuzsához kukkantottam be. Végül aztán a hűtőben lévő gnocchi mellett voksoltam, és az biztos volt, hogy a tejszín és a bazsalikom, no meg a parmezán nem maradhat ki a műsorból. Azért az sokatmondó tény, hogy egész pánikba estem, amikor elsőre nem találtam a mélyhűtőben a parmezán készleteimet. Azon vettem észre magam, hogy már-már sokkos állapotban azt motyogom: de hát itt kell lennie, egészen biztosan emlékszem, hogy még legalább két darabnak lennie kell! Aztán persze előkerültek a sajtdarabok, úgyhogy letöröltem a verítéket a homlokomról, és nekiálltam ennek az isteni ebédnek. Alig várom, hogy az uram hazaérjen, és végre eltüntesse a maradékot, nehogy véletlenségből én tegyem ezt meg helyette...

Hozzávalók:

25 dkg vargánya megmosva, nem túl kis darabokra vágva

3 evőkanál olívaolaj

egy szűk marék friss bazsalikom

színes bors

3 dl tejszín

0,2 dl fehérbor

1 nagy gerezd fokhagyma

3-5 dkg reszelt parmezán

 

Elkészítés:

A fokhagymát finomra vágtam, és az olívaolajon megfuttattam. Ez néhány másodperc volt csupán, és a forró olajba beledobtam a gombaszeleteket, nagy lángon 3-4 percig sütöttem őket. Ekkor megsóztam, megborsoztam a gombát, ráöntöttem a bort, és szintén nagy lángon tartva a gázt hagytam, hogy a bor alkoholtartalma elpárologjon. Ekkor került a serpenyőbe a tejszín és a tekintélyes mennyiségű bors. Beforraltam a mártást, belereszeltem néhány deka parmezánt, beletépkedtem a bazsalikomot, és már készen is volt a sugo. Időközben a gnocchi is kifőtt, amit tányérba szedtem, rászedtem a tejszínes gombát, és reszkető kézzel fotóztam, gyorsan, gyorsan, hogy minél hamarabb megkóstolhassam ezt a fantasztikus, ízekben oly gazdag ételt.

 

Alapötlet: http://www.nosalty.hu/?q=node/1099#comments

 

Kategóriák

hús nélkül , tészta , hamar

Komment

Eddig 8 komment érkezett

  1. Millie:
    2009. 06. 20. 23:33

    Én is vettem csütörtökön, a piac zárása előtt értem oda, sikerült lealkudnom 2ezerre(!!!) azzal a feltétellel, ha elviszem az egészet (1 kiló volt). A feléből rizottó lett, a másik feléből lehet, hogy ezt próbálom ki. Köszi!

  2. lúdanyó:
    2009. 06. 21. 8:36

    Nem csodálom, hogy rákattannál :) Melyik piac??

  3. Éva:
    2009. 06. 21. 8:43

    Bosnyák. És az eső miatt a jövő héten szerintem sok vargánya lesz, úgyhogy... enyém a pálya!:))

  4. Éva:
    2009. 06. 21. 9:08

    Millie, ne habozz kipróbálni, a magam részéről tűzbe teszem a kezem a sikerért!

  5. AquilaNegra:
    2009. 06. 21. 18:11

    Ezúton tanúsítom, hogy a vargányás gnocchi (legalábbis, ahogy Éva készíti) helye ott kellene, hogy legyen minden jobb étterem étlapján! (igen, elfogult vagyok, de akkor is: FANTASZTIKUSAN finom volt!!!)

  6. Éva:
    2009. 06. 21. 18:20

    Aquila: mondanám én, hogy ugyan, ne túlozz, de nem tehetem. Tényleg fenséges volt, na!

  7. moes:
    2009. 06. 21. 22:17

    de jó, hogy bekukkantottam, meg akartam kérdezni, hogy mi lett belőle. én is akarok vargányát, még sosem vettem, itt lenne az ideje. és ha nem gnocchi, akkor mit ajánlasz? (nem szeretjük a gnocchit). Valaki nagyon örült a rókagombának :)

  8. Éva:
    2009. 06. 22. 7:59

    moes, ne rombold földig az illúzióimat! Azt hittem, az én blogommal kelsz és fekszel!:))) Bármilyen tésztával jó, leginkább tagliatellével tudom elképzelni, de persze spagettivel is jó. Ha összefutsz valahol orecchiettével, azzal is kipróbálhatod. Szerintem:) Valakit csókoltatom, a héten én is veszek rókagombát, mert attól meg énuram szeme párásodott be, mikor meséltem neki, hogy az is volt.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006