Áfonyás-pekándiós cookie

A napokban elhatároztam, hogy kényeztetni fogom a barátaimat a horvátországi Vir-szigeten: sütök nekik reggelire kiflit például. De ami még a kifli előtt szilárd elhatározást nyert, az a cookie ötlete volt. Vettem is szombaton vörösáfonyát a piacon, nagyon szép, friss volt, nem feketére száradt izé.

Nem hiszek a véletlenekben. Hogy ez most hogy jön ide? Úgy, hogy mióta szerkesztem a freeblog gasztro gyűjtőoldalát, rengeteg impulzus ér, a régen szokásosnál is sokkal több. Naponta 5, jó esetben tíz ajánlót készítek (ha szabadságra készülök, akkor minimum 8x5-öt...), ehhez úgy 120-130 blog ad alapanyagot. És mivel ahogy mondtam, nem hiszek a véletlenekben, bizonyos vagyok benne, hogy Millie zabpelyhes keksze sem így került a látóterembe: egyszerűen sok munkám jutalmaként az égiek megkíméltek a keresgéléstől, és elém tolták Pákosztos receptjét. Más dolgom nem volt, mint (majdnem) hűen követni az utasításokat. Kösz, Millie!

Hozzávalók:

3,5 dl zabpehely

2 dl liszt

1 teáskanál őrölt fahéj

1/2 teáskanál sütőpor

10 dkg margarin

1,3 dl barnacukor

1 nagy tojás

1 nagy marék aszalt áfonya, vagy más aszalt gyümölcs

10 szem aszalt szilva apróra vágva

1 nagy marék pekándió apróra vagdalva

Elkészítés:

Ahogy Millie-nél olvastam, először a margarint és a cukrot kevertem el, hozzáadtam a tojást, majd szép sorban az összes többi hozzávalót. Mivel árválkodott a szekrényben vagy tíz szem igencsak keményre száradt aszalt szilva, azt is hozzáadtam rövid áztatás után a tésztához, az eredeti receptben szereplő diót pedig pekándióra cseréltem, nem azért, mert kicsi koromban az asztal körül kergettek, ha nem pekándióval sütöttem, hanem mert pont annyi volt még az edényben, ami ehhez a sütihez elég volt. Kicsit száraznak találtam a kész tésztát, ezért egy löttyintésnyi tejjel nedvesítettem rajta, így formáltam pingpong labdányi gömböket a masszából. 

Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket, lehet közel tenni egymáshoz a gömböket, nemigen nőnek és terülnek el. 160 fokos légkeveréses sütőben 20 percig sültek.

Egyébként nagyon érdekelne, mit gondolnak rólam a szomszédok, amikor zuhogó esőben mindenféle lila anyagokat teregetek az erkélyen a székre, különböző ételekkel ingázok ki és be, aztán pedig a nyugszékből fotózom ezeket a kajákat:)) Közben hol felállok,  hol letérdelek, hol állványra teszem a gépet, hol nem... még az a szerencse, hogy azt nem hallják, amikor a photoshoppal "beszélgetek". Akkor ugyanis pontosan tudnám, mit gondolnak rólam:)