Málnahab

 


 

 

Gyermekkorom nosztalgikus édessége. Pedig nem is. Vagy nem úgy. Nem érted? Én se! Szóval az úgy volt, hogy régesrégen a Divatcsarnok mellett, ott, ahol most nyilván valami flancos ruhabolt van, ahová a kutya be nem teszi a lábát, volt egy cukrászda, a Perity. Ott készítették a világ legeslegjobb somlói galuskáját. Meg egy bizonyos málnás női szeszély névre hallgató csodát, aminek málnahab volt a tetejét. Csodálatos, rózsaszínű álom. Kicsit tömény volt ugyan, és mindig azt a kicsit feszítő érzést okozta gyomortájékon, mint amit most érzek, ennek ellenére ünnepnap volt, amikor ilyet ehettem. 

Évek óta a málnaszezon beköszöntével szent fogadalmat teszek, hogy most, de most aztán igazán csinálok málnahabot, de valahogy mindig elmarad. Nem úgy ma este. A rántott vargánya után nagyon helyénvalónak éreztem ezt a desszertet. Én már hasnehéz vagyok tőle, a fiúk még csak most fogják tesztelni...

Hozzávalók 3 főre:

2 tojásfehérje

20-25 dkg málna

2 evőkanál porcukor

Elkészítés:

A tojásfehérjéket robotgéppel keményre verjük, az utolsó percekben hozzáadjuk a porcukrot is. Egy edényben villával összetörjük a málnát, ha van, egy kis málnaszörp sem rontja el az összhatást. Amikor a hab már kemény, hozzáadjuk a málnát, azzal is keverünk rajta egy keveset, majd tejszínhabbal és friss málnával dekorálva tálaljuk.

 

Nehézségi fok:

Kategóriák

édesség , hamar

Komment

Eddig 5 komment érkezett

  1. izlesszindroma:
    2009. 06. 24. 15:08

    Gyönyörű szép lett a fotó:) és biztos nagyon finom is!! oh, az a málnás női szeszély.....

  2. trinity:
    2009. 06. 24. 15:49

    Ez itt most a kínzás kategóriája, kérlek szépen:)))Gyönyörű....

  3. Éva:
    2009. 06. 24. 17:52

    Köszönöm:) Nem szándékosan kínozok senkit:)

  4. roll.:
    2009. 06. 24. 22:07

    dednagymamam keszitette mindig, gyerekkorom csodaja volt,
    es minden evben megfogadom, h csinalok, es sosincs hozza eleg batorsagom, mert nem lesz ugyanolyan, amugy a daubner malnafagyija hasonlit hozza izben a legjobban a vilagon

  5. Éva:
    2009. 06. 24. 22:11

    rolller, nem vagy te olyan gyáva szerintem!:) És sokszorosan megéri!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006