Hangulatok...

Thai csirke zölségekkel és tésztával

 

 

Surányból jelentkezik az Ahogy eszik, úgy puffad különkiadása:)

Három napot töltünk a barátnőimmel Surányban, bizonyos Rozi kutya pesztrálásával, és ha már itt vagyunk, nemcsak Rozinak, nekünk is ennünk kell. Ez az az eset, amikor a gasztrobloggernek jó dolga van, mérhetetlenül el van kényeztetve, sőt mi több, főznek is rá. Zsófi barátnőm kezei közül téptem ki ezt a fantasztikus húsételt, amiből sajnálatos módon csak igen keveset tudtam enni, tekintettel a 7 hónapja tartó diétára (-13 kg) és mindenféle összeszűkült gyomrokra. Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy életmódot váltottam...

 

 

Hozzávalók:

60 dkg csirke- vagy pulykamell filé

4 gered fokhagyma apróra vágva

2-3 kaffir lime levél vagy egy-két szál thai citromfű

1 piros chilipaprika

1 csomag mélyhűtött thai zöldség

25 dkg tészta

1 teáskanál mogyoróvaj

olívaolaj

2 dl szójaszósz (plusz ha még szükséges, pótoljuk)

só

 

Elkészítés:

Az olívaolajon az apróra vágott fokhagymát átpirítom, majd a falatnyi kockákra vágott húst  is átsütöm az olajon. Meglocsolom a szójaszósszal, hozzáadom a mogyoróvajat, és puhulásig sütöm a húst. Amikor kész, rádobom a zöldséget, a lime levelet, de azzal már csak annyi ideig pirítom, hogy roppanós maradjon. Egy külön edényben kifőzöm a tésztát, és amikor elkészül, összekeverem a zöldséges húsos raguval. Ízesítem apróra vágott chilivel és citromlével.

Csirkehúsos spagetti kerti zöldekkel, tárkonnyal

 

 

 

Hozzávalók 3 főre:

Kb. 25 dkg csirkemellfilé nagyon apróra vágva

5 dkg szalonna finomra metélve

10 dkg gomba vastagabb szeletekre vágva

2-3 szál újhagyma felkarikázva

egy kis cukkini negyedekre, majd cikkekre vágva

1 cső főtt kukorica, melyről késsel levágjuk a szemeket

1 mokkáskanál liszt

2 dl tejszín

1 marék friss tárkony

1 csipet kurkuma

 

Elkészítés:

Egy serpenyőben felolvasztom a vajat, hozzáadom az olajat, a nagyon apróra vágott csirkét 2 perc alatt átpirítom benne. Aztán hozzáadom a szalonnát, a zúzott fokhagymát, gombát, cukkinit, kukoricát, azzal is pirítom egy-két percig, majd felöntöm a borral, és nagy lángon felére sürítem a keletkező folyadék mennyiségét.  Ekkor a tejszínben elkeverem a lisztet, felöntöm vele a húsos ragut, sózom, borsozom, beleszórom a finomra vágott friss tárkonyt, megszínezem egy csipet kurkumával, és felforralom.

 

Nehézségi fok:

Túróscsusza

A túróscsusza receptje már szerepelt a blogon, ami nem csoda, hiszen a blog a lányomnak íródik elsősorban, az ő kedvenc étele pedig a túróscsusza. De tegnap, mikor hazajött látogatóba, olyan szép fotót készített az aktuális adagról, hogy nem állom meg, hogy ide ne tegyem. Igen szembetűnő a két fotó közti különbség, úgyhogy már ezért megéri az újrapublikálás!

 

 

Gazpacho

Két évvel ezelőtt már megzenésítettem a gazpachot, de ennyi idő alatt sok víz lefolyt a Dunán, a múlt héten a hátunkon is, szóval most az afterpartira kissé már szofisztikáltabban készítettem a gazpachot, mint akkor. Igyekeztem a Bűvös Szakácson olvasott metódust követni, egyetlen egy dologban változtattam, mégpedig a sherry ecet mennyiségét vettem vissza alaposan, és nekem így is határeset volt a leves savanyúsága. Vasárnapra, a szombati armageddonszerű vihar utáni lehülésben már nem volt olyan remek helye a menüsorban, de a barátaim ezt az apró bakit elnézték nekem.

 

 

 

 

Hozzávalók:

1 kg érett paradicsom

20 dkg kígyóuborka héja nélkül

1 db kápia paprika

1 fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

15 dkg szikkadt kenyér

4 dl olívaolaj

0,5 dl sherry ecet

só

bors

 

Elkészítés:

A paradicsomokat meghámoztam, kimagoztam, összevágtam. Az uborkát, hagymákat, paprikát szintén összedaraboltam, beletettem egy tálba őket, a kenyeret nagyobb falatokra téptem, majd az egészet megsóztam, 2 dl olívaolajjal és 2 evőkanál sherry ecettel meglocsoltam, összekevertem, majd fóliát és fedőt téve a tálra, 24 órára deportáltam a hűtőbe.

Másnap turmixba tettem az addigra összeérett elegyet, és amikor már pépes volt, visszaöntöttem az egészet a tálba, habverővel belekevertem még két deci olajat, még 2 evőkanál sherry ecetet, borsoztam, kicsit utánasóztam, és eltöprengtem, hogy átpasszírozzam-e az amúgy erre szerintem rá nem szoruló levest. A hezitálás eredménye végül az lett, hogy elblicceltem a szűrést.  Nem érkezett óvás emiatt:)

Nehézségi fok:

 

 

Sajttorta erdei gyümölcs öntettel

Tegnap este afterpartit rendeztünk a horvátországi nyaralást lezárandó. Olyan menüt szerettem volna, ami jól előkészíthető, tekintettel arra, hogy a hétvégén tanítottam, vagyis az tudható volt, hogy fél napokat nem fogok tudni a konyhában állni, annak ellenére sem, hogy nagyon szeretem megadni a módját a főzésnek csakúgy, mint a vendéglátásnak. Remélem, legalább az utóbbit teljesítettem. Bár szerintem erről inkább a szomszédok tudnának híven beszámolni, akik még éjfélkor is azt hallgatták, ahogyan a nyaralás alatt készült zseniális filmen sírunk, nyerítünk, sikítunk, stb. Én konkrétan sminklemosó használata nélkül távolítottam el magamról a festéket, és végre megint éreztem, hogy van hasizmom, mert rendesen be volt állva a parti végére. 

Desszertnek ezt az erdei gyümölcsös sajttortát készítettem, az inspirációt egy Good Food adta, de szinte teljesen átdolgoztam a saját lehetőségeimre igazítva az alapanyagokat.

 

 

Hozzávalók sok személyre:

4 tojásból kakaós piskóta

50 dkg Philadelphia krémsajt

3 dl tejszín

porcukor ízlés szerint

1 citrom reszelt héja

vaníliakivonat

1 tasak habfixáló

erdei gyümölcsök: szeder, áfonya, málna, némi eper

Golden szirup vagy méz

 

Elkészítés:

4 tojásból 4 kanál liszttel, 4 kanál porcukorral és egy csipetnyi sütőporral, valamint 2 evőkanál kakaóval piskótát sütöttem, kihűtöttem.

A krémsajtot keverőtálba kanalaztam, apránként hozzáöntöttem a tejszínt, közben folyamatosan kevertem a habverővel. Amikor kezdett a térfogata megnövekedni és habossá válni, belekevertem annyi porcukrot, hogy kellemesen édes-pikáns legyen, erősítettem az ízeket vanília kivonattal, majd a citromhéjjal. Végül belekevertem a habfixálót.

A csatos tortaformába tettem vissza a piskótát, belekanalaztam a krémet, szépen elegyengettem a tetejét, majd néhány órára - vagyis a vendégek érkezéséig - hűtőben tároltam.

A gyümölcsöket lábasba tettem, Golden szirupot kanalaztam rá, felforraltam, majd lehűtöttem.

Tálaláskor a tortaszeletek köré öntöttem a gyümölcsöt.

Legközelebb szeretném egyszemélyes porciókban tálalni, de erre most sajnos nem volt lehetőség a szűkös hűtőkapacitások miatt.

 

Baconbe tekert fasírt

Tudom, nem egy nagy durranás, valószínűleg sokan így készítik alapból is a fasírtot. Nekem mégis kicsit újdonság volt, mert én speciel áztatott kenyérrel/zsemlével készítem ezt az ételt, nem zsemlemorzsával, és nemigen szoktam szalonnába se tekerni. Mindazonáltal ez nem butaság, hiszen a bacon zsírja igencsak jó ízt ad ennek az amúgy nem túl fantáziadús húsételnek.

 

 

Hozzávalók:

50 dkg darált sertéshús (fele lehet marha is)

1 kis csomag hajszálvékony bacon

1 egész tojás

1 kis fej vöröshagyma reszelve

2 gerezd fokhagyma összezúzva

só

bors

pirospaprika

szükség szerinti mennyiségű zsemlemorzsa

Elkészítés:

A szokásos: a darált húst összevegyítjük a többi hozzávalóval, kis cipóvá formázzuk, majd szépen csíkonként feltekerjük rá a szalonnát. Enyhén olajozott tepsiben fél óráig fólia alatt, majd 20 percig anélkül sütjük, úgy 180 fokos sütőben.

Nehézségi fok:

 

Széééép nyári nap...

 

Tegnap turista voltam Visegrádon. Szégyen-gyalázat, de megvan már vagy tíz éve is annak, hogy ott jártam, ha emlékeim nem csalnak, a várjátékokat mentünk megnézni, de akkora hőség és tömeg volt, hogy az élmény kifejezetten kellemetlenre sikerült, így jó darabig nem merült fel az igény a családban, hogy Visegrádra menjünk.  Feledhetetlen napot sikerült azonban tegnap ott tölteni, ami nem utolsó sorban nyilván annak volt köszönhető, hogy a turisták hada épp nem ostromolta a Dunakanyart.

Mivel ez itt nem egy egoblog (de igen:), gasztro vonatkozása is van a bejegyzésnek, ugyanis a Don Vito éttermet szeretném figyelmetekbe ajánlani.

Néhány lépésre található a főúttól, a nyári hőségben is ki lehet ülni az utcára, van nekik napellenzőjük, ami bár kicsit szeszélyes, gyaníthatóan a hőség miatt a motorja kéretlen táncra kél, de ez inkább vicces volt, mint zavaró. Belső terei hangulatosak, a belső kertben egy beó mutatja be tudományát és teljes szókincsét, igen helyes jószág, bár eszembe nem jutna egy ilyet otthonra beszerezni, még a végén többet beszélne, mint én. Azt mondjátok, az lehetetlen? Nos, van ebben igazság...:)

Sajna a diéta miatt nem tudtam többféle ételt kóstolni, amit azonban mégis megengedtem magamnak, az kiváló volt. A csirke villamosszékben elnevezésű étel pompás, nem agyonbonyolított kreálmány, de amit ígér, azt betartja. Csirkemell filé nyársra húzva, parajjal, baconnel töltve, fokhagymás mártással: elsőrangú volt. Feltétlenül megemlítendő, hogy a kerti zöldek elnevezésű köret igazán jól sikerült: a zöldségek nem voltak agyonfőzve, színük fantasztikusan élénk volt, és bár nyilván nem ez a kreáció a világ legrafináltabb körete, azt mondanám: igen jól sikerült próbálkozás.

Én vajhalat választottam - az nem létezik, hogy nincs egy hal se, amit szeretnék!  felkiáltással -, és nem nyúltam mellé. A hal omlós volt, mentes  minden mellékíztől, amit én nem kedvelek a halakban. A citrommártás talán egy leheletnyit sósra sikerült, de az is lehet, hogy pusztán csak a sóban eltett kapribogyót nem kellett volna belakmároznom. Üdítő színfolt  a házi készítésű krokett, azt hittem, ilyet ma már csak én vagyok képes elkövetni gyermeki nyomásra néhanapján, de nem.

Terveztem eltüntetni egy panna cottát eperszósszal, de erre már nem volt kapacitásom, pedig a halból hagytam a tányéron - hiába, a gyomor egy idő után összeszűkül:)

A kávé szintén pazar volt, a kiszolgálás gyors és figyelmes, az árak pedig nincsenek elrugaszkodva a földtől. Egészen biztosan jövünk még máskor is, és ezt igazán nem fenyegetésnek szántam.

Az étlapon számos olyasmit találtam, amit boldogan megkóstoltam volna, ott volt mindjárt a vargánya leves, sőt, egy vegetáriánus fogást is készítettek vargányával és laskával, a pizzáknak és tésztáknak is szép sorát vonultatják fel, bár azok között nem találtam semmi extrát. Na de miért kéne, hogy egy Duna-parti étterem Michelin-csillagokról vízionáljon? Legyen hangulatos, a szakács főzzön jóízűen, a pincér legyen kedves, nekem ennyi elég. És ebben a Don Vito nem okozott csalódást.

 

Uborkaleves (tarator) hidegen, kaporral

Úgy tűnik, a héten a legfontosabb és leghasznosabb konyhai eszköz a turmixgép lesz. A hétvégi vendégségre ("Vir"ológusok afterpartija:) gazpachot készítek, akkor is nélkülözhetetlen lesz, a smoothie is abban készült, de az uborkaleves elkészítéséhez se kezdek hozzá nélküle.

 

 

 

Hozzávalók:

1 nagyobb kígyóuborka

fél zöldpaprika

25 dkg török joghurt (a napokban tiszteletemet tettem a Culinarisban...)

egy marék petrezselyem

só 

bors

1 nagyobb gerezd fokhagyma

jégkockák

friss vágott kapor ízlés szerint

Elkészítés:

Az uborkát meghámoztam, nagyobb darabokra vágva ment a turmixgép poharába, követte a petrezselyem, a paprika,  joghurt, a fokhagyma, a fűszerek és a joghurt, valamint a jégkockák. Néhány másodpercig keringőztek együtt, mielőtt a tálaló edénybe öntöttem őket. A tetejét vágott kaporral díszítettem, és mivel minden hozzávaló eleve a hűtőből vétetett elő, ezért jó hideg volt, rögtön lehetett is kanalazni. Az uram roppant hálás volt a saját porciójáért, amikor délután hazaért.

Nehézségi fok:

Málna smoothie

Nyilván nem mondok újdonságot senkinek azzal, hogy a piacok rogyásig vannak gyümölccsel, válogathatunk a meggy, a málna, a sárga- és őszibarack, a nektarin, áfonya, szeder, sárga- és görögdinnye hegyekben álló csodái között. 

Nálunk a nyers gyümölcs fogyasztása kissé nehézkes (értsd: én lelkesen hazaviszem a piacról, eszem belőle, majd szomorúan nézem, ahogy tönkremegy a gyümölcs, próbálom ugyan a fiúkba tukmálni, kevés sikerrel), ezért kénytelen vagyok különböző praktikákhoz folyamodni. Itt van például ez a smoothie, ami igazából gyümölcsturmix, csak nem tejjel készítettem, hanem joghurttal és egy kis jeges vízzel. Na, így eltűnt vagy 30 deka málna és két pohár joghurt, ami reggeli indításnak nem is rossz.

 

 

Hozzávalók:

30 dkg málna

egy kevés folyékony édesítőszer

2 pohár natúr joghurt

jeges víz vagy néhány jégkocka 

Elkészítése pedig még ébredés utáni félkómában is megy: a hozzávalókat a turmixgépben habosra pürésítjük, majd élvezettel elkortyoljuk.

VKF 26. - Az előétel

Még egy recept a VKF aktuális fordulójára, mert nem tudom elképzelni a "nyár ajándéka" szóösszetételt anélkül, hogy valamilyen módon a cukkini ne kerülne képbe.

 

 

Hozzávalók:

cukkini reszelve, ha zsenge, akkor héjastól

nyers krumpli reszelve

a zöldségek mennyiségétől függően 1-2 tojás

annyi liszt, amennyit a massza felvesz

ízlés szerint reszelt vöröshagyma

sok apróra vágott petrezselyem

só

bors

a sütéshez olaj

Elkészítés:

A reszelt cukkinit, hagymát és krumplit összekeverjük a tojással, a liszttel, petrezselyemmel. Sóval, borssal ízesítjük, és gyorsan elkezdjük sütni, nehogy a só hatására levet eresszen a cukkini. Kis lepénykéket formálunk a masszából, és nem túl bő olajban pirosra sütjük a lepénykéket.

Kapros tejföllel tálaljuk.

 

VKF 26. - Az előétel

Vesta a házigazdája a 26. Vigyázz-Kész-Főzz fordulónak, és olyan kifejezetten nyári előételeket vár tőlünk, amik türelmet adnak a főétel érkezéséig a farkaséhes vendégeknek. 

Sajnos én nem tudok operálni az előétel elkészítésének nyári módozatával, fájdalom, de nem rendelkezem például se kerttel, amelyben megteremnének az alapanyagok, se legalább nagy terasszal, ahol grillezni lehetne, úgyhogy az összetevők között kellett nyárit keresnem. Nem volt nehéz dolgom egyrészről, másrészről nagyon is, mert a rengeteg lehetőség közül választani kellett. 

Az én alapanyagom a kápia paprika, de ráduplázok a nyáriasságra, ugyanis Dalmáciából hoztam a sült paprikát, amit a helyiek voltak oly kedvesek helyettem megsütni és fantasztikusan ízesíteni. Bár a hűtőben ott lapul nyersen is néhány kápia, arra várnak, hogy begyújtsam a sütőt.

No, sok beszédnek sok az alja, legyen itt a recept végre, ami oly egyszerű, mint egy pofon. 

 

 

 

Hozzávalók:

bagett vagy más, viszonylag kis átmérőjű kenyér, hogy egy-két harapással eltüntethető előételt kapjunk

(nálam most a Culinarisból hozott hagymás kenyérke volt az alap)

olívaolaj

sült paprika szükség szerinti mennyiségben, ízesítve

krémes feta sajt

fokhagymával töltött olajbogyó

 

Elkészítés:

A kenyereket vékony szeletekre vágtam, megkentem olívaolajjal, és a sütőbe tettem grill fokozatra néhány percre.  Amikor megpirultak, rájuk halmoztam a felcsíkozott sült paprikát, rámorzsoltam a fetát, mindegyikre helyeztem néhány karika felszeletelt olajbogyót.

Mi most vasárnapi reggeliként fogyasztottuk, de nem tiltakozott szegény, hogy ő igazi előétel:)

Nehézségi fok: szegény szégyelné magát, olyan egyszerű:)

A Pastramitól a rebarbara chutney-ig vezető út

Igazi örömfőzést rendeztem ma. No, nem bonyolult ételsor készült, "csak" egy chutney, mégis annyira jó volt a serpenyő fölött állni és a szó legszorosabb értelmében alkotni, hogy kimondhatatlan. A történet kicsit messzebbre nyúlik, és úgy kezdődött, hogy minden előzmény nélkül, váratlanul tegnap este a Pastramiban kötöttem ki vacsorázni. Három barátnőmmel indultunk neki, Zsófi kérdezte, hallottam-e már a helyről, mondtam, hogy vegyeseket, ezért rábeszéltem őket, hogy menjünk, teszteljük le az éttermet. Az igazsághoz tartozik, hogy a három lány egyike  chéf, egy ideje Ausztráliában él, bár Magyarországon is adott már ki szakácskönyvet, és a többiekkel épp azon fáradozunk, hogy rábeszéljük: fogjon bele egy újba. Szóval izgatottan mentem a Pastramiba, hogy vajon ki főz, Anitának hogy tetszik majd, és persze hogy én nem fogok-e csalódni?

Remek estét töltöttünk el a Lajos utcában, Jeney Tamás vitte a konyhát éppen (ennek örültem, mert szerintem a chéfek közül ő a legjobb ott, és van köztük olyan is, akinek az "asztalához" nem ültem volna le, de az ő kilétét fedje homály). A felszolgáló lány nagyon kedves, nagyon készséges volt, és nem csalódtunk az ételekben sem. Olyannyira nem, hogy a szarvasgombás zöldségkrém levesről csak szuperlativuszokban tudok beszélni, Anita halcurryje kifogástalan volt, Zsófi lasagnéja szintén tökéletes, egyedül az én vajhalfilémmel volt egy kis gond: eléggé kiszáradt a sütés során, a mellé tálalt krumpli és saláta pedig nagyon komoly esélyekkel indulhatna a fantáziátlan ételeknek kiírt vetélkedőn. Csodálkoztam a dolgon, mert az étterem honlapján Tamás azt írja magáról, hogy imádja a halat fogni is, főzni is, távozáskor nem láttam rajta, hogy különösebben rossz napja lenne, úgyhogy értetlenül álltam a száraz vajhal esete előtt.

Persze az este folyamán nagyon sokat beszélgettünk a lányokkal főzésről és evésről, trendekről és a magyar konyhaművészetet képviselőkről egyaránt, majd sok-sok képet nézhettem meg Anita ausztráliai ténykedéséről, ő ugyanis partikra készít fingerfoodokat. (A fenébe, elfelejtettem neki felemlíteni a Love Actually egyik jelenetét, ahol az esküvőn az idióta Colin Frissell az alábbi párbeszédet folytatja le felszolgálóként Nancy-vel, a chéffel:

Colin Frissell: Kaját?

Nancy: Kösz nem

Colin Frissell: Kicsit gusztustalan, mi? Mint egy halott baba ujja. /Megkóstol egyet, visszaköpi a tálcára/ Egyébként az íze is olyan... Colin vagyok.

Nancy: Én meg Nancy.

Colin Frissell: Tök jó! Mivel foglalkozol?

Nancy: Szakács vagyok.

Colin Frissell: Lagzit nem vállalsz?

Nancy: De igen.

Colin Frissell: Kár, hogy erre nem kértek fel.

Nancy: Felkértek.

Colin Frissell: Bárcsak vállaltad volna.

Nancy: Vállaltam.

Colin Frissell: hihi...értem...

Szerintem biztos láttam már vagy hússzor a filmet, ezen a jeleneten még mindig könnyesre röhögöm magam:)

Sosem fogok eljutni a chutney-ig, ha így folytatom:)

Szóval a Pastrami, a beszélgetések, a tökéletes leves és a szombat kora reggeli piac látványa együttesen kellett ahhoz, hogy az aktuális, gasztronómiailag felpörgetett állapotomban chutney-t főzzek. Még sosem csináltam ilyesmit, és nem azért, mert nem szeretem a chutney-t, de amennyit én fogyasztok ebből, azt fedezi a külföldi útjaimról hazahozott üvegek szerény sora, a családom meg még kicsit gyanakodva nézi az ilyesfajta nyitást.

Viszont szembe jött velem a piacon úgy negyven dekányi rebarbara, és a sok tipródásból, hogy a málna dzsemhez tegyem-e kísérőnek, vagy valami süti legyen belőle, végül az lett, hogy nekiálltam chutney-t főzni. A végeredmény egy istenien komplex, édes, ecetes, csípős keverék lett, három kis üveggel, és már alig várom, hogy valami jó kis csirkéhez kipróbáljuk.

Mindenkit arra biztatok, engedje szabadjára a kreativitását, tegyen a chutney-ba olyan fűszereket, amiket kedvel, kerekítse az ízeket harmonikusra, és a hatás biztosan nem marad el!

Az én chutney-m hozzávalói:

40 dkg tisztított, darabolt rebarbara

20 dkg vöröshagyma apróra vágva

1 dl testes vörösbor

2 evőkanál sherry ecet

2 evőkanál borecet

20-22 dkg cukor

2 dkg koriandermag kicsit megtörve

15 dkg mazsola

2,5 evőkanál currypor

1/2 mokkáskanál őrölt chili

2 evőkanál baracklekvár

1 púpozott teáskanál dukkah

1,5 teáskanál só

 

Elkészítés:

A felaprított rebarbarát és a hagymát egy széles serpenyőbe dobtam, ráöntöttem az eceteket és a bort, beledobtam a mozsárban kicsit megtört koriandermagot, majd 10 percig szelíden forraltam. Ekkor adtam hozzá a mazsolát, a lekvárt és a fűszereket, majd a kapott masszát 20 percig fedő nélkül, csendesen főztem. Ez alatt az idő alatt a rebarbara teljesen szétesett, a hagyma megpuhult, és a fűszerek fantasztikusan kiegészítették egymást. Kifertőtlenített üvegekbe szedtem a chutney-t, amikor kihült, a kamrába került.

Legalább egy hónapot fogok várni a felbontásával, de már alig várom!

 

 

Dalmácia

Már hiányzik, pedig még csak kicsit több, mint 72 órája hagytam oda. Mellbe vágó szerelem ez, sok időt leéltem úgy, hogy nem létezett, sőt, nemhogy szerelem nem volt, de kimondott ellenszenvet éreztem Horvátország iránt. Nem sikerült ott sose jót nyaralnom, az első alkalom kifejezett rémálom volt, amit se a természet, se a tenger, se a jó barátok jelenléte nem tudott feledtetni. Az évek múlásával engedett ugyan az ellenérzés, de a jég tavaly tört meg, Novi Vinodolskiban, ebben biztos vagyok.

Így aztán kapva kaptam az alkalmon, hogy családi nyaralás híján a barátaimmal mehettem Vir-szigetre, és bár volt némi megingás, hogy az akkor épp aktuális télies időben van-e értelme utazni sok száz kilométert, hogy egy határral arrébb fagyjunk meg (de legalább a tenger látványával a retinánkon), végül mégis belecsaptunk azzal a felkiáltással, hogy minden le van ejtve, elmegyünk, és jó lesz, mert azt akarjuk, hogy jó legyen!

Nos, újra igazolva látom a teóriát, hogy ha az ember jól akarja magát érezni, akkor jól is fogja. Régen nevettem már ennyit (híres visszafogottságomnak köszönhető a fogalmazás, mondanám inkább: nyihogtunk, sikítottunk, röhögtünk...), jókat ettünk, ebben persze magam is szerepet vállaltam, lévén én főztem a csapatra, de voltunk étteremben (csak azt a bolognai spagettit tudnám feledni! de mit csináljak, nem vagyok se steak-rajongó, se tengergyümölcsei-fan, egy olyan étterembe sikerült Zadarban beülnünk, ahol számomra ez volt az egyetlen fogyasztható étel...), és ott is jókat ettünk.

Hoztam haza fügét, nektarint, Proseket, aszalt szilvát, ajvárt, sült paprikát, tapenadét, csokit, és a mai ebéd az utolsó füge felhasználásával készült. Napok óta készültem rá, hogy rituális szertartás közepette elfogyasztom, de a kecskesajt, amit vettem hozzá, keménynek bizonyult, mézre és balzsamecetre nem vágytam igazán, úgyhogy volt dilemma bőven. Mígnem ma megláttam az utolsó doboz Boursint, amit nemisbékától kaptam, vagy ahogy ő mondja, presszionáltam őt kissé, hogy kapjak:) Így aztán a maradék füge, mely a képen szereplő standról indult el hétszáz kilométeres utolsó útjára, ma a tányéromon végezte felszeletelve, nektarinnal körítve, Boursinnel megkoronázva, pirított kiflivel kísérve.

Augusztusban, ha ismét Dalmáciában járok, hozok magammal Maraschinot, egy kis juhsajtot és SOK fügét!:)

 

Ajándék

Néha váratlanul értékes ajándékokat kapok. Ez történt tegnap is, amikor Ernő barátom érkezett meg vacsorára, és hozott nekem egy réges régi szakácskönyvet ajándékba. Nemrég meghalt keresztanyjáé volt a könyv, akinek az emberiség - de főleg én - a legeslegjobb diótorta receptjét köszönheti.

           

A könyv erősen hiányos, elég rossz állapotban is van, ezért sem a címét, sem a kiadásának évét nem tudom, de az illusztrációkat elnézve akár 40-es évekbeli is lehet.