Dalmácia

Már hiányzik, pedig még csak kicsit több, mint 72 órája hagytam oda. Mellbe vágó szerelem ez, sok időt leéltem úgy, hogy nem létezett, sőt, nemhogy szerelem nem volt, de kimondott ellenszenvet éreztem Horvátország iránt. Nem sikerült ott sose jót nyaralnom, az első alkalom kifejezett rémálom volt, amit se a természet, se a tenger, se a jó barátok jelenléte nem tudott feledtetni. Az évek múlásával engedett ugyan az ellenérzés, de a jég tavaly tört meg, Novi Vinodolskiban, ebben biztos vagyok.

Így aztán kapva kaptam az alkalmon, hogy családi nyaralás híján a barátaimmal mehettem Vir-szigetre, és bár volt némi megingás, hogy az akkor épp aktuális télies időben van-e értelme utazni sok száz kilométert, hogy egy határral arrébb fagyjunk meg (de legalább a tenger látványával a retinánkon), végül mégis belecsaptunk azzal a felkiáltással, hogy minden le van ejtve, elmegyünk, és jó lesz, mert azt akarjuk, hogy jó legyen!

Nos, újra igazolva látom a teóriát, hogy ha az ember jól akarja magát érezni, akkor jól is fogja. Régen nevettem már ennyit (híres visszafogottságomnak köszönhető a fogalmazás, mondanám inkább: nyihogtunk, sikítottunk, röhögtünk...), jókat ettünk, ebben persze magam is szerepet vállaltam, lévén én főztem a csapatra, de voltunk étteremben (csak azt a bolognai spagettit tudnám feledni! de mit csináljak, nem vagyok se steak-rajongó, se tengergyümölcsei-fan, egy olyan étterembe sikerült Zadarban beülnünk, ahol számomra ez volt az egyetlen fogyasztható étel...), és ott is jókat ettünk.

Hoztam haza fügét, nektarint, Proseket, aszalt szilvát, ajvárt, sült paprikát, tapenadét, csokit, és a mai ebéd az utolsó füge felhasználásával készült. Napok óta készültem rá, hogy rituális szertartás közepette elfogyasztom, de a kecskesajt, amit vettem hozzá, keménynek bizonyult, mézre és balzsamecetre nem vágytam igazán, úgyhogy volt dilemma bőven. Mígnem ma megláttam az utolsó doboz Boursint, amit nemisbékától kaptam, vagy ahogy ő mondja, presszionáltam őt kissé, hogy kapjak:) Így aztán a maradék füge, mely a képen szereplő standról indult el hétszáz kilométeres utolsó útjára, ma a tányéromon végezte felszeletelve, nektarinnal körítve, Boursinnel megkoronázva, pirított kiflivel kísérve.

Augusztusban, ha ismét Dalmáciában járok, hozok magammal Maraschinot, egy kis juhsajtot és SOK fügét!:)