Régi kedves kollégámtól, Urbán Pétertől kaptam levélben az alábbi receptet néhány kísérő sorral:
"Megkezdődött az almaszezon, Kedves Éva, találtam is a mama gyüjteményében három pompás receptet. Próbáld csak ki bátran, bizton nem vallasz szégyent!"
Szívesen osztom meg mindenkivel ezt az egyszerű receptet, valóban nem lehet vele szégyent vallani!
Hozzávalók:
1 kg alma
5-8 dkg vaj
1-2 evőkanál cukor
1 citrom leve
darált keksz (bőségesen!)
Elkészítés:
A meghámozott, felkockázott almát diónyi vajon, két kanál cukorral és a citromlével megfőzöm. Egy jénai tálat vastagon kivajazok, bőségesen beszórom kekszmorzsával. Rákanalazom az alma felét, megszórom kekszmorzsával. (Ebbe a középső morzsarétegbe lehet keverni darált diót, mandulát vagy búzacsirát. Nem okvetlenül szükséges, de hogy nem rontja el, az biztos!) Erre jön az alma másik fele, majd ezt is vastagon beszórom darált keksszel. A tetejére vajdarabkákat teszek, közepes hőfokon 30-40 percig sütőben sütöm.
Nehézségi fok:

Jól. A vajas kex rásül a tetejére.
Hát én szégyent vallottam vele. Valamit nagyon elronthattam.Vagy a keksz volt nagyon sok, vagy a vaj volt kevés de nem igazán volt szeletelhető állaga. Úgy kanállal kanalazgattuk. Az íze nem rossz de nekem nem volt olyan kézzel megfogható és hammm beleharapok:(
Évám, nem rontottál el semmit, hiszen ennek ugye puding a neve, márpedig a puding nem szeletelhető. Úgyhogy ennek olyannak kell lennie, amilyenre neked is sikerült.
Nekem sem sikerült, mert a kekszpor nem sült rá a tetejére, pedig tettem rá vajdarabkákat. Mit ronthattam el? Ízre finom, csak az állaga nem tetszik, hisz alig változott ahhoz képest, ahogy betettem a sütőbe.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Jól értem, hogy nem lefedve kell sütni?