Sok kicsi, ami sokra megy, és a coming out

Olvasóim közül talán már sokan találkoztak a Sok kicsi névre keresztelt jótékonysági akcióval, remélem, sokan rákattintottak a jobb oldali sávban látható logóra, és olvasták a kezdeményezés számára létrehozott blogban a részleteket. A lényeget azért idemásolom.

 

Közeleg a karácsony, készülnek az ajándéklisták, formálódnak a menük, és ilyenkor általában az emberek gondolni szoktak a kevésbé szerencsés helyzetűekre is. Sok kedves, hasznos, megható akció indul karácsony előtt, és ebbe a sorba szeretnénk beállni mi, gasztrobloggerek is "sok kicsi" névre keresztelt kezdeményezésünkkel, Chili&Vanilia valamint fakanál szellemi anyákkal vállt vállnak vetve :). A külföldi blogokon jártasabb sasszemű olvasó figyelmét nem kerülheti el, hogy a Chez Pim által meghirdetett Menu for Hope magyarított változatával áll szemben, és bár nem valószínű, hogy több tízezer dollárnyi összeget össze tudunk szedni, bízunk abban, hogy mi is sokra megyünk.

1) Mi ez?

Az elképzelés a következő. Lesz 15 gasztroblogger és 15 szervezet, akik különböző felajánlásokat tesznek, ajándékcsomagot vagy remek programok lehetőségét biztosítják (a későbbiekben kiderül, hogy miket). A gasztrobloggerek programjait abból a szempontból feltétlenül kiemelném, hogy ezek teljesen egyedi és meglehetősen ritkán adódó lehetőségek, pénzért nem megvehetőek. Ezekre a felajánlott programokra az irántuk érdeklődő kedves támogatók amolyan virtuális sorsjegyeket vehetnek, darabja 1000 forint értékben, és az akció végén kisorsoljuk közöttük a 30 izgalmasabbnál izgalmasabb lehetőséget.

2) Mikor?

Az akció felvezető részében november 16-30 között fokozatosan megismerhetitek a felajánlásokat: minden nap egy blogger és egy szervezet programját tesszük közzé, részletes leírással, helyszínmegjelöléssel, mindenféle hasznos információval. A sorsjegyek megvásárlását december 1-től december 14-ig várjuk a felajánlott programokra. A sorsolást december 18-án ejtjük meg, és közzétesszük a nyertesek nevét. A nyeremények ajándékba is adhatók! Maguk a programok az ünnepek elmúltával, januárban, az adott bloggerrel, szervezettel való egyeztetés után realizálódnak majd, az ajándékcsomagokat is ekkor lehet átvenni.

3) Hogyan?

A befizetést a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára kell megtenni (számlaszám: 10300002-10350923-49020011), akik 1993 óta segítik a rászoruló gyermekek étkeztetését, iskolán túli képzését. (Aki az adószámot/adóazonosító jelet az átutaláson, befizetésen feltünteti, a hatályos adószabályok szerint adóvisszatérítésre jogosult lehet.) A befizetésről, átutalásról az igazolást (beszkennelt vagy lefényképezett befizetési szelvény, screenshot az internetes átutalásról, stb.) pedig kérjük megküldeni a sokkicsi kukac hotmail pont com e-mail címre, annak feltüntetésével, hogy a 30 lehetőség közül melyikre vette az illető a sorsjegyet.

Természetesen aki szeretné, többször 1000 forinttal is beszállhat a játékba (őt nagyon fogjuk szeretni :) ), ebben az esetben két lehetőség áll rendelkezésére: vagy az által megjelölt egyetlen programra kéri az összes sorsjegyet, így erre nézve megnöveli a saját nyerési lehetőségét, vagy több programra "szétosztja" ezeket, megjelölve, hogy melyikekre szán egy-egy vagy több sorsjegyet. Az e-mailben jelezni kell, hogy miként gondolja ezt. Az esélyegyenlőség jegyében azonban ha valakinek a nevét egyszer kihúztuk egy programhoz, a többinél már nem nyerhet; ha ismét az ő nevét húzzuk ki, ez esetben újra sorsolunk.

 

És akkor lássuk, mi az, amivel én magam hozzájárulok az akcióhoz. Sokat töprengtem a dolgon, és arra az elhatározásra jutottam, hogy a felajánlás ötvözni fogja a kézműves tudásomat a konyhaival. A nyertes kap tőlem egy kb. 35x45 cm-es üvegképet a hozzá illő keretben, aminek témája kapcsolódik a konyhához, a főzéshez. Valami hasonlót:

Forrás: www.art.com
Kap továbbá egy összeállítást saját készítésű spagettiszószomból, sárgabarack lekváromból és eperdzsememből. A nyereményt Budapesten lehet átvenni, sajnos esetünkben a postai szállítás nem megoldható, mert nem biztonságos.

Kategóriák

csak a szám jár...

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006