Mélyhűtő leürítési fázisban vagyok, megfőzöm az összes húst mostanában belőle, csak gyümölcsök és sajtok maradnak, aztán jöhet majd a friss hústartalék. Találtam egy viszonylag kis adag darált húst, fasírtot, bolognai spagettit, olasz húsgombócot mostanában gyakran készítettem, így előóvakodott a fejemből az empanada gondolata.

Mivel tegnap futkosós napom volt, megkértem az uramat, készítse elő számomra a terepet - magyarul csinálja meg a fűszeres húsragut és állítsa össze a tésztát, vagyis csináljon meg mindent a sütésen kívül:) Így nekem már csak egy kis utánfűszerezés és a sütés jutott.
Nagy sikert arattam főleg a fiamnál, úgyhogy empanadák gyakrabban kerülnek majd fakanál végre.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
15 dkg hideg vaj
1 evőkanál só
1 tojás
0,75 dl hideg víz
1 evőkanál borecet
Töltelék:
1 fej vöröshagyma apróra vágva
30 dkg darált hús
olaj
fűszerek ízlés szerint (oregano pl.)
1 evőkanál Worchester-szósz
só
bors
1 evőkanál sürített paradicsom

Elkészítés:
A liszthez hozzáadjuk a sót, majd belereszeljük a hideg vajat, elmorzsoljuk. A vizet, a tojást és az ecetet elvegyítjük egymással, majd a liszthez adjuk. Gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát, majd fóliába csomagolva egy éjszakát pihentetjük a papírforma szerint. Nálunk erre most nem jutott idő, de ennek az étel nem látta kárát. Amíg a tészta pihen, elkészítjük a tölteléket, ami lehet húsos, gombás, felvágottas, csak a fantáziánk szab határt.
Az olajon üvegesre pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, rádobjuk a darált húst, fehéredésig sütjük. Fűszerezzük sóval, borssal és a kedvenc fűszereinkkel, és kevergetve puhára sütjük.
A tésztát lisztezett deszkán 2 mm vastagra nyújtjuk, 10-12 centis kiszúróval kiszaggatjuk. Egy-egy kanál tölteléket teszünk minden kör közepére, félbehajtjuk és villával összenyomkodjuk a félholdak széleit. Forró olajban 2-3 perc alatt pirosra sütjük a tésztabatyukat.
Nehézségi fok:


Elan, te olvasol engem! Ez a mai nap fénypontja!:)
Évszázadok óta olvaslak, meg lementegetem a recipéket, meg minden :) Benne van a blog a google readeremben, nehogy lemaradjak valami jóról!
nahát...!:) örülés:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Nahát, a férjem szokott ilyet főzni, és képzeld, ő is rak bele Worchester-szószt!!! :D