Esik a hó

Az a helyzet, hogy én alapvetően szeretem a havat. De amikor a városban leesik 5 centi, ami fél óra múlva retkes-fekete lesz, azonban arra kiválóan alkalmas, hogy csúszóssá tegye az utakat, nekem meg halálfélelmem legyen a járművekről való leszálláskor, hogy vajon mikor töröm ki a nyakam... azt nem annyira kedvelem. De ez a hó, ami tegnap leesett, ez nagyon kedvemre való. Mert ilyenkor kicsit lelassul az élet, lehet jönni-menni az úttesten is, hiszen az autók otthon maradnak, de ha mégsem, akkor is csak araszolnak a nagy hóban, és amit a legjobban imádok, hogy csend száll a városra. A hó letompítja a zajokat. Ilyenkor van az, hogy fejben felleltározom a kamrai, mélyhűtői készleteket, hogy vajon hány napig bírunk meglenni vásárlás nélkül (sokáig...), ábrándozom azon, hogy nem lehet majd munkába menni, és egész nap csak itthon teszünk-veszünk, mert a hó fogságába estünk...

1987 januárján nosztalgiáztam, amikor tegnap a barátnőmmel tapostuk a friss, ropogós havat a Rákos-patak partján, néztük a gyerekeket, kutyákat, akik örültek a fehérségnek.  Az volt az a tél, amikor a lányom még a hasamban volt, és napokra megállt az élet a fővárosban, volt olyan ház, aminek a kapuját se lehetett kinyitni, úgy befújta a méteres hó. Imádtam - volna, ha nem azon izgultam volna, nehogy a leányka idejekorán akkor akarjon megszületni.

Nem véletlenül sütöttem tegnap hókiflit, egyrészt ugye az időjárási helyzet inspirált, másrészt Mirelle sütött ilyet a Rosinantében az elmúlt hétvégén, és ki akartam próbálni az ő receptjét is. Bár változtattam a mennyiségeken, cseppet talán az arányokon is, zseniális lett a végeredmény.

Hozzávalók:

40 dkg liszt

20 dkg darált dió

25 dkg margarin

10 dkg cukor

1 nagy csipet só

a hempergetéshez  10 dkg porcukor + 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:

A lisztet, diót, cukrot elvegyítem egymással, majd a kis kockákra vágott hideg margarinnal eldörzsölöm, türelmes munkával egynemű tésztává gyúrom a masszát. Kitettem egy órára az erkélyre, hadd élvezze a havazást. Utána kifliket (meg más, nem publikus alakzatokat:) formáltam belőle, és 170 fokon, légkeveréssel sütöttem valameddig. Egész pontosan addig, míg meg nem vacsoráztuk a thai csirkét. A lényege a sütésnek, hogy nem szabad a kifliket megbarnítani, de tapintásra már szilárdnak kell éreznünk a tésztát.

Még forrón vaníliás porcukorba hempergettem minden kiflit.