Krumplis-diós kenyér

Szeretek kenyeret sütni, ez talán eddig is kiderült a blogból. Jó ideje a kenyérsütő gépet csak dagasztásra, kelesztésre használom, a tészta a sütőben sül aztán ropogós héjúra. Úgy tűnik, az idei "nyáron" viszonylag hosszan kitolódik a kenyérsütés, azaz nem lesz elviselhetetlen tehertétel a sütő bekapcsolása és a konyha bemelegítése. Kicsit talán ez utóbbi is cél volt, amikor ma kerestem egy új receptet, és nekiálltam sütni.

 

A receptben semmi különös nincs, az eredetihez képest annyit változtattam, hogy egy kis malátát csempésztem a hozzávalók közé. Azt meg még Egyiptomból hoztuk,  amikor kint jártunk.

Itt szeretném felhívni hűséges olvasóim figyelmét, hogy július elsején három hétre New Yorkba, illetve New Jersey-be vezérel jó sorsom (és a Delta Airlines), úgy tervezem, hogy a fent linkelt utazós blog szolgál majd arra, hogy élményeimről folyamatosan beszámoljak.

Hozzávalók:

50 dkg liszt

2,5 dl langyos víz

60 ml tej

3 dkg burgonyapehely (én a Knorr burgonyapüréjét használom)

1 evőkanál maláta

1 evőkanál olívaolaj

2,5 dkg élesztő

1 púpos teáskanál só

2 marék durvára vagdalt dió

 

Elkészítés:

Az élesztőt feloldottam egy kevés langyos vízben, majd a folyékony hozzávalókat beleöntöttem az üstbe, ezt követték a száraz anyagok. Másfél óra múlva fantasztikus állagú tésztám lett, amit megformáztam, fél órát hagytam még kelni, majd 180 fokos sütőben fél óra alatt készre sütöttem.

 

Kategóriák

pékáru

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006