Aszalt szilvás, chilis húsgombócok

Múlt héten láttam a receptet Rachel Allen egyik műsorában. Természetesen akkor azt gondoltam, megjegyeztem a gombóckészítés mikéntjét, de hát elmebeli állapotomat pontosan ismerve nem is értem, hogyan reménykedhettem ebben? Az bizonyos, hogy volt a hozzávalók között darált hús csirkéből, meg chili. Darált csirkét  nem kaptam a piacon,a pulykát túl száraznak gondoltam, úgyhogy végül a sertés mellett döntöttem.  A chili maradt, de arra gondoltam, valami édes még harmonizálhatna az ízvilággal, amit elképzeltem. Így került bele aszalt szilva apró darabokban, miután az aszalt sárgabarackot egyszer már kipróbáltuk és igen jónak ítéltük.

 

Hozzávalók:

50 dkg darált hús

1 nagyobb szelet kenyér morzsásra aprítva, nem beáztatva

1 evőkanál reszelt vöröshagyma

1/2 mokkáskanál őrölt római kömény

1 tojás

bors

8 szem aszalt szilva beáztatva, apróra vágva

 2 kis piros chili kimagozva, apróravágva

Elkészítés:

A hozzávalókból a szokásos módon fasírtot gyúrtam, majd kis gombócokat görgettem belőlük. Sütőpapírral bélelt sütőlapon 180 fokon 35 percet sütöttem.

 

Kategóriák

húsétel , hamar , bulikaja

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006