Ír szódás kenyér

Nyugodtan mondhatom, hogy az ír szódás kenyér (irish soda bread) évek óta izgatja a fantáziámat, főleg azért, mert mindig is szerettem az édes tésztákat, szeretem az "olyan-mintha" ételeket. Ez az ír szódás kenyér olyan, mintha kenyér lenne, de nem az, és olyan, mintha sütemény lenne, de nem az. Viszont remekül el tudom képzelni krémsajttal például, bár tradícionálisan vajjal és lekvárral eszik, ami hát több, mint érthető. A Rockland Bakery-ben tett látogatás alkalmával megláttam egy csodaszép darabot az egyik állványon, és még nem is tudtam, mit látok valójában, máris beleszerettem. Aztán hazaérve megkóstoltuk, és a fiam egyből beleszeretett a kenyérbe - bár meglehetősen félve próbálta ki -, én pedig elhatároztam, hogy otthon is meg fogom majd sütni, elkészítése egyáltalán nem bonyolult.

Hozzávalók:

4 bögre liszt

2-3 evőkanál barna cukor

1 teáskanál só

1 teáskanál szódabikarbóna

4 evőkanál vaj

1 bögre mazsola

1 tojás

1,5 bögre író (vagy joghurt)

Elkészítés:

A lisztet szitáljuk össze a szódabikarbónával, cukorral, sóval, morzsoljuk össze a vajjal, majd adjuk hozzá a kissé felvert tojást és az írót (vagy joghurtot), végül a mazsolát. Dolgozzuk össze, de hosszan gyúrni nem kell. Formáljunk belőle labdát, és tegyük egy kör alakú sütőedénybe, tetejét szórjuk meg liszttel, és 180 fokon süssük, míg szép piros lesz a héja.

 

Kategóriák

pékáru

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. DubliNorb:
    2010. 07. 10. 19:17

    Eddigi (egyelőre még rövid ideje tartó) dublini kalandjaim során volt már szerencsém a Soda Breadhez. Valóban teljesen más mint a mi otthoni kenyerünk, de aki vevő az új ízekre, az bátran kipróbálhatja. Nekem speciel szintén nagyon ízlik. Egyedüli bajom az volt vele, hogy viszonylag rövid ideig áll el.

  2. Ami:
    2010. 07. 14. 15:22

    Tényleg egyszerű az elkészítése, én is nagyon szeretem. Bár én tojás nélkül készítem :).

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006