Amerikai almáspite

Szeretem. Az itthon készültet is, de ezt is nagyon. Egy jó vaníliafagyival isteni tud lenni. Ráadásul jófajta almát kaptam a hétvégi piacon, rutinosan kétfélét vettem, és bejött a számításom, a két íz remekül passzol egymáshoz. Most nem volt hozzá vaníliafagyi, mert nem volt rá érkezésem, pedig nagyon jónak tűnő receptem van hozzá... Jó tanácsként annyit mondanék, hogy forrón ne próbálkozzunk a pite szép felszeletelésével, az ugyanis lehetetlen küldetés. Anna Olson receptjén kénytelen voltam némi változtatást eszközölni, tekintve, hogy nálunk a vegetable shortening ismeretlen termék - még ahhoz is telefonos segítséget kellett kérjek, mi is az valójában. Úgyhogy a jól bevált vajhoz nyúltam, és az most is szuperül teljesített.

Hozzávalók:

2,5 bögre liszt

20 dkg vaj

egy csipet só

2 teáskanál citromlé

10-12 kanál jeges víz

(kis pohárba kevés víz, bele két jégkocka)

Töltelékhez:

1 kg alma

1 teáskanál őrölt fahéj

1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg

fél citrom leve és héja

1 bögre barnacukor

2 evőkanál liszt

1 evőkanál vaj

1 tojás a tetejére

 

Elkészítés:

A lisztből, vajból, citromléből és vízből a késes aprítóval morzsás tésztát készíttetek, majd kiveszem a gépből és néhány mozdulattal összegyúrom. Folpackba csomagolom, fél órára hűtőbe teszem.

Az almát meghámozom, kimagozom, negyedekre vágom, és a negyedeket még háromfelé. Meghintem a cukorral, meglocsolom citromlével, ízesítem a fűszerekkel, végül elkeverem a liszttel.

A lehűlt tésztát két részre osztom, egy piteformát kibélelek az egyik felével, ráhalmozom az almát, és betakarom a tészta másik felével. Szélét szorosan összenyomkodom, majd apró nyílásokat vágok a tészta tetejébe, hogy a keletkező gőz távozhasson. Tetejét megkenem egy felvert tojással, Anna megszórta egy kevés cukorral is, én azt elhagytam. 180 fokos sütőben kell neki egy óra sütés.

Nehézségi fok:

 

Kategóriák

hús nélkül , édesség

Komment

Eddig 1 komment érkezett

  1. szúnéni:
    2010. 08. 18. 19:02

    Nade én is hajszálra ezt a receptet küldtem úgy fél éve!
    Sebaj. Szép lett, és tudom, milyen isteni. :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006