Tejfölös bableves

Elképesztő, hogy milyen nagy különbség van a téli, illetve a nyári bableves között, még akkor is, ha a téli is fejtett babból készül, amit a mélyhűtőben tároltunk felhasználásig. Igaz persze, hogy a nyári bablevest tejfölös habarással készítem, szemben a télivel, amit fokhagymás rántással. Mindazonáltal zongorázni lehet a különbséget a kettő között, bár ez így talán kicsit igazságtalan, hiszen a téli bableves is isteni, tehát a különbség nem arról szól, hogy melyik a finomabb.

 

Hozzávalók:

60 dkg fejtett bab

egy csomag leveszöldség (2 sárgarépa, 2 fehérrépa, negyed zeller)

egy-két szál zellerzöld

1 közepes fej vöröshagyma, ami egészben kerül a levesbe

1 zöldpaprika

1 kisebb paradicsom

2 gerezd fokhagyma

2-3 babérlevél

2 evőkanál liszt

3 dl tejföl

mokkáskanálnyi pirospaprika

40 dkg füstölt hús

 

Elkészítés:

A füstölt tarját kuktában 15 percig főztem, majd hozzáadtam a feldarabolt zöldségeket, babot, a fokhagyma gerezdeket, babérlevelet, és a kuktában puhára főztem őket. Közben elkészítettem a habarást, és amikor a kuktáról levettem a tetőt, eltávolítottam a babért, a paprikát, a paradicsomot és a vöröshagymát, majd a forró levesből szedtem egy kis merőkanálnyit a habarásba, elkevertem, és úgy adtam a leveshez. Egy szolidat forraltam rajta, és már készen is volt. Csinosan felkockáztam a füstölt húst, tányérokba szedtem, erre merítettem a bablevest. Ebbe nem szeretek csipetkét főzni, mert a tejfölös leves nyáron hamarabb megbuggyan - még sajnos a hűtőben is elérheti a végzet -, ha tésztaféle van benne, úgyhogy ilyenkor friss kenyeret eszünk a leveshez.

Nehézségi fok:

Kategóriák

leves

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006