2010. november
Karácsonyi vásár a Rosinantéban
Ma reggelre leesett az első hó, és ennél ékesebb bizonyíték nincs rá, hogy megérkezett a tél, és vele lassan a karácsony is itt lesz. Ezért aztán a Rosinantéban úgy gondolták, megszerveznek egy karácsonyi vásárt, mindenféle kézműves finomsággal. Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy engem is várnak az árusok közé, én pedig izgatottan készülök. Viszek spagetti szószt, lekvárokat, ketchupot, gyümölcskenyeret, kekszeket. Szóval nem lesz üres a standom:)
Gyertek, mindenkit sok-sok szeretettel várunk a csodálatos Szentendrei-szigeten, egy békés, barátságos fogadóban, ahová mindig jó betérni, de karácsonykor különösen.
Sok kicsi 2010
"Az áram tehát a világítás miatt fontos. És még valami miatt. Az a televízió. Az mindenütt megtalálható. Ott is, ahol semmi sincs. Az sem baj, ha nem színes. Furcsa látványt adnak a düledező házakon a parabola-antennák tányérjai… De az mindenhol megvan. Annak muszáj lennie. Ez az egyetlen dolog, ami szórakozást jelenthet. Nem, ennél több. Ez minden. Az esti program, a téma a beszélgetésekhez, a kapocs egy más világhoz, a modern kor jelenléte, a pontos idő, a tevékenységek szervezője, stb. Minden. Egész nap be van kapcsolva. Ennek hiányát tragédiaként élik meg. Ha valahol elromlik, rögtön szereznek másikat. Ha kell, kölcsönkérnek mástól, van, ahol kettő is van, vagy próbálják javítani, esetleg használtan gyorsan venni másikat. Esténként a házakban csak a televíziók fénye világít. A lámpán spórolnak, fölöslegesen nem ég. Fénynek elég az, amit a tv ad. Mert az mindent ad. ... Akik nyomorban élnek, azok nagyon fontosnak érzik, hogy legyen. Mert sokat megmutat abból, ami nincs. Abból, ami elérhetetlen. Ott, bent, a házakban. És ettől kicsit olyan, mintha az is ott lenne. Mintha nekik is lenne. Mintha ők is részesei lennének."
Részlet L. Ritók Nóra A nyomor széle című blogjából
Nóra a blogban egy helyütt azt írja, a segítség nem lehet kampányszerű. Igaza van ebben, és egy kicsit még sincs. Mert a kampányszerű segítség is sokat lendíthet egy-egy család napjain, könnyebbé tehet néhány órát számukra. És ha ez igaz, akkor már van, volt értelme.
Az aktuális Sok kicsi... akció (de nehezen írom le a fentiek fényében ezt a szót...) a mélyszegénységben élő Hajdú-Bihar megyei családokon szeretne segíteni. A megmozdulás történetéről, céljáról, lebonyolításáról a http://sok-kicsi.hu oldalon lehet olvasni. Hozzájárulásokat gyűjtünk oly módon, hogy 15 blogger és 15 cég különböző felajánlásokat tesz, melyekre a gyűjtésben részt venni kívánók ezer forintos tombola jegyeket vásárolhatnak, annyit, amennyit pénztárcájuk enged. De a pontos részletekről itt mindent elolvashattok, nálam biztosan precízebben fogalmazták meg a Sok kicsi hivatalos oldalán.
De mivel sok beszédnek sok az alja, lássuk, miért is írtam ezt a posztot valójában? Nyilván már mindenki sejti, hogy én is egyike vagyok a 15 bloggernek, akik segíteni szeretnének felajánlásukkal. Tavaly egy üvegképet és egy Best of Fakanál válogatást nyert Zsuzsa.
A kép forrása: www.art.com
Idén pedig felajánlok egy hétvégi házhoz szállítós menüt annak, aki az eseményre tombolajegyet vesz. Azon a (januári) hétvégén én főzök rá és párjára, és hogy a kényelme teljes legyen, házhoz is szállítom az ételt. Kap majd egy listát, amikből ő maga válogathatja össze szombat-vasárnapi ebédjét és vacsoráját, no meg a vasárnapi reggelit. A szállítás módját pedig majd megbeszéljük, leegyeztetjük. A dolog természetéből adódóan sajnos csak budapesti nyertessel tudok együttműködni, vagy abban az esetben, ha vidéki az illető, és hajlandó eljönni Pestre az étel csomagért, hát állok a feladat elébe!:)
Kérem, aki teheti, vásároljon tombolákat, minden program érdekes és értékes, de ami még ennél is fontosabb, hogy a pénz olyan helyre kerül, ahol szó szerint életet menthet.
Bécs advent előtt
Minden évben ugyanaz, és minden évben más. Attól függ, kivel mész, mi a program fő csapásiránya, milyen az időjárás, milyen az aktuális hangulatod, mit ebédelsz és hol. Idén a Frida Kahlo kiállítás volt az apropó, ezt kértem névnapomra (így kell ezt csinálni, másfél hónappal a névnap előtt már be kell söpörni az ajándékokat:), és el kell mondjam, a kiállítás fantasztikusan gazdag, szépen összeállított, és maradéktalanul lehetne élvezni is, ha fiatalok egy-egy csoportja időnként nem telepedne le az idegenvezetőjükkel úgy a képek elé a földre, hogy ettől aztán másoknak négy-öt kép teljességgel megközelíthetetlen legyen, hacsak az ember lánya nem akar öt-tíz fiatalon átbukdácsolni, zavarva közben ezzel a nekik szóló előadást. Mindegy, ez volt az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani, pedig ez nálam igen nagy szó. Chilis sajtot és halloumit kell vásárolni a Billában, mécsest kell gyújtani a Stephanskirche-ben, nézelődni kell a Kernerstrasse üzleteiben, különös tekintettel a Body Shopra, kicsit mérgelődni kell azon, hogy nem találsz egyetlen kreatív hobby üzletet sem, pedig biztosan van. És el kell még költeni egy isteni ebédet a Figlmüllernél, meg kell bánni százszor, hogy köretet is kértünk a Figlmüller schnitzelhez, mely a wienerschnitzellel ellentétben nem borjúból, hanem sertésből készül, 4 mm vastagságúra klopfolják ki az étterem speciálisan erre kiképzett emberei, és amelyet panírozás után több serpenyőben, különböző hőfokú olajokban mindössze 30-40 másodperc alatt sütnek ki. Így fordulhat elő, hogy bár épp csak becsusszanunk az utolsó szabad asztalhoz, a leüléstől számított 4-5 percen belül megérkezik az ebédünk. A kiszolgálás kedves, gyors, így még azt is elnéző mosollyal fogadjuk, hogy nem tudunk kártyával fizetni. Cserébe morgás és pofavágás nélkül fogadják, hogy bankautomatát keres az uram, szegény, aznap már másodjára... Nem állítom, hogy ennél olcsóbban vagy jobban nem lehet megebédelni Bécsben, de azt igenis állítom, hogy ott járva egyszer legalább kihagyhatatlan élményt jelent.
Macaron
Végre, végre, végre!
Eljött a pillanat, amikor én is csatlakozhatok a macaronról posztoló kolleginákhoz. Egyelőre még csak posztolok, nem sütök, de a hétvégén ezen is változtatok.
Az történt, hogy valamelyik blogon olvastam róla, hogy a Le Meridien szállodában ingyenes macaron sütési kurzusokat tartanak a szálloda fennállásának 10. évfordulója alkalmából. Természetesen azonnal jelentkeztem (merthogy a macaron készítésének titkai nagyon is érdekeltek, csak egyedül nyuszi voltam belevágni az ismeretlenbe), de érdeklődő levelemre sajnálkozó elutasító választ kaptam: az októberi kurzusok mind beteltek. Hozzá kell tennem, hogy a hír okozta szomorúságomon sokat tompított a tény, hogy a jelentkező e-mailtől számítva kb. 10 perc múlva kaptam a választ Laurent Vandenameele konyhafőnöktől, és ez magyar viszonyokhoz szokott énemet csodálattal töltötte el. Levelében érdeklődött, hogy későbbi időpontok iránt fogékony lennék-e, én pedig boldogan mondtam igent. Itt megint történt egy teljességgel nemmagyaros fordulat: eltelt újabb tíz-tizenöt perc, és megkaptam a szálloda PR-osaitól a listát, melyek azok a novemberi időpontok, amikor fogadni tudnak. Mindkét levél roppant kedves, informatív volt, egészen meg voltam hatódva.
Így aztán bejelentkeztem a november 10-i kurzusra, és onnantól kezdve már "csak" az adott aggodalomra okot, hogy a kora délutáni időpontban hogyan tudok ott lenni a Meridienben, miközben a munkahelyemen kell helyt állnom. De ez is megoldódott, és a zuhogó esőben éppen időre értem a szállodába.
Ahol hihetetlenül kedves fogadtatásban volt részem, kávéval, teával, ásványvízzel kínáltak, és néhány perccel a kitűzött időpont előtt megjelent Laurent Vandenameele, a Bourbon étterem könyhafőnöke, és Mázás István pastry chef.
Kép forrása: www.bestofbudapest.com
Kép forrása: www.vendon.hu
Kellemes két órát töltöttünk el együtt, a kurzus folyamán megtudtunk mindent arról, hogyan készül a macaron, végignéztük az elkészítés minden fázisát, meg is sütöttünk 90 darabot, megtöltöttük ganache-sal, és hát igaz, ami igaz, be is termeltük az összeset:) A szálloda nagylelkű gesztusaként kaptunk ajándékba is maracont, olyat, amit a szálloda cukrászdájában készítettek.
Úgyhogy nincs más hátra, el kell kezdenem pihentetni a tojásfehérjéket!:)
Korhelyhalászlé Mák Évától
És íme, a Czifray-ra készült korhelyhalászlé receptje: Korhelyhalászlé halbelsőséggel sült udontésztával
Hozzávalók /kb.4 személyre/:
2 db kárász
2 db törpeharcsa
2 db pontyfarok
1 közepes ponty a feje nélkül
60 dekás magyar harcsa-törzs egyben
60 deka halbelsőség/ikra és haltej/
6 fej hagyma
3 tv-paprika
2 paradicsom
1 evőkanál csípős pirospaprika
6 evőkanál csemege pirospaprika
1 evőkanál só
1 evőkanál mustár
1 evőkanál tárkony
1 evőkanál lestyán
3 babérlevél
1 csapott teáskanál cukor
1 citrom leve és reszelt héja
1 dl Cabernet Franc (Budaörsi Ipacs Pincészet 2009)
2,5 dl tejföl
1 csomag udon tészta (ázsiai boltokban kapható)
Elkészítése:
A fazék oldalát és alját szalvéta segítségével hajszálvékonyan kikenem zsírral /erre azért van szükség, hogy a paprika ne égjen rá a fazék aljára, színe viszont gyönyörűen kioldódjon./ A fazék aljára karikázom a hagymát, a paprikát és a paradicsomot. Előkészítem a halakat: a ponty- és harcsatörzset kifilézem, a gerincről lefejtett darabokat sűrűn beirdalom, majd csíkokra vágom. A belsőségeket a hártyáktól alaposan megszabadítom. Enyhén megsózom, majd felhasználásig hűtőbe teszem. Az apróhalat megtisztítom és egészben hagyva enyhén megsózom, majd egy tésztafőző fazék lyukacsos betétjébe helyezve rakom a fazékba a hagyma tetejére. Rászórom a csípős pirospaprikát, felöntöm 1,5 liter vízzel, és lassú tűzön forralom kb. 1 órán át. Ekkor a szűrőt az apróhalakkal kiemelem, az apróhal megtette a dolgát, az íze már a lében, a továbbiakban nincsen rá szükség. A fazékban levő hagymás-paprikás-paradicsomos sűrű lét botmixerrel egy kicsit megdolgozom, hogy ne maradjanak benne durva darabok, ezzel az alaplé kész. Az alaplét felöntöm kb. 1,5 l vízzel, mikor újra felforr, hozzáadom a csemege pirospaprikát, a lestyánt, a tárkonyt, a babérlevelet, a cukrot és a citromhéjat. Kb. 10 perc múlva hozzáadom a vörösbor redukciót, majd – ismét szűrőbetétben – beleteszem először a filézett haldarabokat, majd 10 perc elteltével a belsőséget is. Még kb. 15 percig főzöm, majd a szűrőbetétet a hallal és a belsőségekkel kiemelem a fazékból. A léből egy merőkanálnyit kiszedek, és elkeverem a hideg tejföllel, majd visszaöntöm a levesbe.
Az udon tésztát bő olajban, hirtelen kisütöm.
Tálaláskor a tányérba teszem a halszeleteket és a belsőséget, tetejére udon tésztát halmozok, majd óvatosan rámerem a levest. Külön tálkában fokhagymával, lestyánnal és citromhéjjal ízesített tejfölt adok mellé. Gremolata-t készítek olívaolajból, fokhagymából, tárkonyból, citromhéjból és borsból, ebből pöttyözök a tejföl tetejére. A tányér szélét megrakom olívaolajban pirított apró kenyérszeletekkel. Citromgerezdeket is teszek mellé. A versenyen kaffír lime-ot használtam a díszítéshez.
A versenyről készült képek és az ételek értékelése megtekinthető a www.buvosszakacs.blog.hu –n.
Czifray-verseny
Az Ahogy eszik, úgy puffad történetében másodszor fordul elő, hogy megkértem valakit, írjon egy posztot a blogba. Az első Szú barátnőm volt zseniális sztrapacskájával. A felkérésben nem volt semmi rizikó, tudom, hogy Szú élvezetes stílusban ír, a sztrapacskáját kóstoltam, tehát a felől sem volt kétségem. De a mostani vendégbloggernél bizony kicsit izgultam, amikor megírtam neki a felkérő e-mailt. Ugyanis nem voltam benne biztos, hogy elfogadja a meghívást, és mivel nem szabtam semmilyen korlátot az írás témájának, amiatt is izgatott voltam. De mint látjátok, teljesen alaptalan volt minden félelmem, mert egy remek leírást olvashattok az alábbiakban, a recept pedig, ami a posztban van, abszolút hiánypótló itt a Fakanálon, tekintve, hogy nem vagyok nagy halkedvelő, ráadásul a Czifray-versenyről sem lehet minden blogon olvasni.
Fogadjátok tehát sok szeretettel Mák Éva írását, aki a Tv Paprika Mesterszakács című műsorának győztese volt, számos felkérésnek tesz eleget különböző internetes portálon, aki "amatőrként" részt vett a Czifray-versenyben, és most élményeit az Ahogy esziken osztja meg velünk.
Czifray – A Verseny – egy amatőr résztvevő szemével
Az elhatározás már régen megszületett bennem – csak a mersz, hát, az hiányzott a versenyre való jelentkezéshez. Figyelemmel kísérve a verseny eddigi fordulóit, láttam, hogy a profik és az amatőrök egyaránt valóságos műalkotásokkal készültek.
A jelentkezéshez a döntő lökést az adta, hogy az októberi forduló egyik témája a halászlé volt. Hát igen, a korhelyhalászlé, ahogyan én készítem, a Mesterszakács vetélkedőben is osztatlan sikert aratott. Vettem tehát egy nagy levegőt – jelentkeztem.
Küldtem a receptet, majd vártam az értesítést, vajon bekerülök-e a mezőnybe. Igen, igen, igen! Lehet készülődni, próbafőzni, törni a fejet tálalási ötleteket, beszerezni a tálaláshoz szükséges kellékeket…
Az egész család Czifray-lázban ég. A METRO-ban a halas már harsány sziát köszön, kérés nélkül keresi nekem a legsoványabb pontyot, a legszebb szürkeharcsát, válogatja a belsőségeket.
Mondanom sem kell, egy hétig halászlét eszünk. Nemcsak mi, hanem a tágabb család és a baráti kör is. Merthogy én próbafőzök. Sokat. Sokszor. Mindig változtatok valamin, az íz egyre kifinomultabb, a családom egyre idegesebb, velem egyszerűen nem lehet bírni. Az utolsó héten jön a vacillálás:Biztosan jó választás a halászlé? Nem inkább a másik témát, a „Kolbász a polgári konyhában” ciműt kellene választanom? Férjem már csak legyint, gyerekeim elnézően mosolyognak, én pedig kolbászt készítek, hurrá, vége a halászléevésnek, most négy napig kolbász, libából, kacsából, májjal, anélkül, bélben, rétestésztában, natúr, majd a rádöbbenés: marad az eredeti választás, a halászlé. Irigylem a profikat, ők mindkét témát el kell hogy készítsék, az amatőröknek választaniuk kell. Családom közli, hogy most legalább fél évig se kolbász, se halászlé…
Október 17, a verseny napja. Két hatalmas szatyor tele a hozzávalókkal, műanyag rekeszben a törékeny holmik, 16 éves kislányom és férjem kísér, jaj érjünk már oda! Végre, a helyszínen vagyunk. Mellettünk kocsijából éppen kedvenc séfem, Segal Viktor száll ki, barátságosan üdvözöl, ismer jól, volt alkalmam már dolgozni mellette. Bemegyünk, korán van még, alig reggel kilenc, az amatőrök csak egykor kezdenek, de én kíváncsi vagyok arra, hogyan dolgoznak a profik. Bekéredzkedem a konyhába, leskelődöm. Fantasztikus dolgok készülnek, kakastaréj párolódik, valaki borjúmirigyet darabol, megint máshol szárított császárgomba kerül filterbe, az egyik asztalnál már tálalnak, Istenem, de gyönyörű…
Már a délelőtt folyamán megadatik egy sikerélmény: az egyik profi versenyző süti a kolbászt, a bél azonban kireped. Beszélgetünk, óvatosan megemlítem, hogy én a juhbélbe töltött kolbászt sütés előtt beáztatom néhány percre hideg vízbe, tanács megfogadva, kolbász ázik, majd – a kirepedés legkisebb jele nélkül – csodaszépre sül. Ez már önmagában is megmelengeti a szívemet, néhány perccel később azonban kiderül az is, hogy a zsűri ezt a kolbászt találta a mellé tálalt uborkafőzelékkel együtt a nap legjobban elkészített fogásának.
Repül az idő, szállingózva lassan az amatőrök is, munkához látunk. Megjelenik a Megasztárból ismert Bálint Ádám, széles mosollyal közelít hozzám, majd mosolyogva megölel, régi ismerősként üdvözöl. Pedig még sohasem találkoztunk személyesen. Ez aztán szinte abban a pillanatban tudatosul benne is, mosolyogva elnézést kér, aztán kiderül a titok: látta a Mesterszakács döntője után készült felvételt a Youtube-on /Éva nevet: http://www.youtube.com/watch?v=YktczvB-XvQ /, hatással volt rá az általam produkált négyperces, fékezhetetlen nevetőgörcs, én pedig nagy drukkere voltam a Megasztárban – így aztán valóban mindketten úgy éreztük, régi ismerősök vagyunk. Újabb puszi és ölelés – most már valódi jóismerősként.
Mindenki lázasan dolgozik. Itt van a Mesterszakács-beli versenytársam, Tibor, nézőként megjelenik Angéla is, Bíró Lajos zsűritagként cirkál az asztalok között, Molnár B. Tamás, a rettegett étteremkritikus szintén fel-feltűnik, fotóznak, beszélgetünk, a hangulat elképesztő, persze a mi főzőcskénknek nincs tétje, értékeli ugyan a zsűri a fogásokat, de helyezés nincs.
Már viszem is a halászlét a zsűri elé. Megdicsérik, finom. Hogy jó ötlet a sült udontészta, mint levesbetét. Alig hiszem el, hogy tetszik amit csináltam. Nagy sóhaj, kő a szívről leesik.
A korhely halászlé receptjéért kattintsatok vissza holnap!
Szezámos keksz
A Facebookon figyeltem fel a receptre, Rita tette közzé, és őszintén szólva nemigen tudtam, mi az a szezámsó és kalciton, amiről a recept szól. Aztán a Múzeum körúti Bio ABC-ben még a két szó is kiment a fejemből (lássuk be, a szezámsó tök bonyolult szóösszetétel... a kalcitonnak pedig kölcsönöztem egy magam alkotta, nyakatekert nevet), de a rutinos, sokat látott eladók még így is kitalálták, mit szeretnék tulajdonképpen vásárolni.
Annyit változtattam a recepten, hogy egyszerű fehér liszttel sütöttem, és mivel lusta voltam kinyújtani, vagdosni, gombócokat gyártottam a tésztából, kicsit ellapítottam őket, és kész. A felét sütöttem meg most, a másik felét lefagyasztottam, meglátjuk, felolvasztáskor hogy működik. Nagyon kellemes aprósütemény tea, kávé mellé.
Hozzávalók:
40 dkg liszt
25 dkg vaj
15 dkg szezámsó
5 dkg kalciton
5 dkg reszelt sajt
3-4 evőkanál tejföl
1 cs sütőpor
Elkészítés:
A hozzávalókból tésztát gyúrtam (legjözelebb még egy kis sót adok hozzá), gombócokat gömbölygettem belőle, megszórtam szezámmaggal, lenmaggal, 180 fokos sütőben 25 percet sütöttem.
Koszorúdömping
49 nap múlva karácsony,
és 23 három nap múlva meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Tudjátok, nem megyek kézügyességért a szomszédba (ez nagyon nagyképű mondatnak hangzik, de az állítás tényvalóság, nincs mit szégyelni rajta), de vannak feladatok, amikhez hozzá sem kezdek. Ilyen az adventi koszorú gyártó vállalkozás. Egyszerűen nincs hozzá szemem, fantáziám, van ez így.
Ám egy nagyon kedves barátom rendelkezik mindezekkel a tulajdonságokkal, csodaszép adventi koszorúkat készít. Így aztán az idén először rávettük, hogy készítsen ilyeneket eladásra is. Úgyhogy aki szeretne ilyen koszorút (főleg budapestiek jelentkezését várjuk, itt az átadást megpróbáljuk személyesen megoldani, több kedves, segítőkész barát ajánlotta fel ebben segítségét), fáradozzon át a másik blogba, ott hamarosan látható lesz az összes eddig elkészült. Megrendeléseket is teljesítünk, egyedi szín- és formaelképzeléseket is megvalósítunk.
Medálok
Úgy emlékszem, két éve volt, amikor elkapott a medál-őrület, és tucatjával festettem a különböző formájú nyakba valókat. Tavaly is előkerült a doboz, de nem volt késztetés, most viszont a hosszú hétvége meghozta az ihletet. Részletekért kattints a képre!
