Január van, nyakig benne vagyunk a szürke, nyirkos, hideg télben. Még jó pár hét telik el addig, míg napsütést láthatunk, nem kizárt, hogy addig szmogriadót is átélünk. Szervezetünk nyáron összeszedett vitamintartalékai kimerülőben vannak, még azoké is, akik gondot fordítottak arra, hogy ezeket a vitaminraktárakat megtöltsék. Hát még azoké, akik nyáron sem fogyasztottak elég gyümölcsöt és zöldséget!
Amikor egyre nehezebben mászunk ki az ágyból reggelente, amikor kora délután is ólmos fáradság vesz rajtunk erőt, ha lépten-nyomon beleesünk valami torokfájós, orrfolyós nyavalyába, gondoljunk arra, hogy szervezetünk tartalékait mozgósítanunk kellene. Erre kiváló lehetőség, ha frissen facsart gyümölcs- és zöldségleveket fogyasztunk. Az ezzel a témával foglalkozó cikkek ilyenkor azt írják: lehetőség szerint szerezzünk be egy gyümölcscentrifugát. Én pedig azt mondom: anélkül hozzá se kezdjünk a művelethez! Sajnos nemigen lehet kézzel, szitával, miegymással úgy kinyerni a levet a gyümölcsökből, mint ezzel a remek találmánnyal. Ha még nincs otthon centrifugánk, és a beszerzése mellett döntünk, érdemes olyat vásárolni, ami szétválasztja a levet és a rostokat. Ráadásul véleményem szerint ez az a háztartási gép, amelyből megéri a drágább modellek közül választani, az én előző készülékemet akkor vásároltam, amikor a most 24 éves lányom született, és nem azért váltam meg tőle (mármint a géptől:), mert használhatatlan volt, hanem mert a fehér műanyag borítása az idők során nagyon csúnya sárgás lett, és egy ilyen esztétikailag nem kifogástalan gépben nem szívesen készítek ételt. Így aztán tavaly beszereztünk egy kiváló Philipset, ilyet ni:
Kép forrása: www.argep.hu
Elsőként a legalapabb levet mutatom meg, ami télen hozzáférhető: alma, répa és zeller került a gépbe. A zeller nagyon jó vízhajtó, én ráadásul szeretem is, úgyhogy mindig gondoskodom arról, hogy legyen otthon. Megfelel gumó vagy szár formájában is. A kifacsart levet minél előbb igyuk meg, hogy a vitaminok a levegővel érinthetve ne menjenek tönkre. Igyuk a gyümölcslevet lassan, hiszen a vitaminok felszívódása már a száj nyálkahártyájában elkezdődik.
Hozzávalók 2,5 dl léhez:
2 nagyobb alma
1,5 közepes sárgarépa (nem szoktam meghámozni, csak alaposan megsikálni)
1/4 zellergumó


Hasonlót vettem pár éve, de igen ritkán használom, mert a kis "bedobó" nyílás miatt minden gyümölcsött, kisebb darabokra kell vágnom. Nade idén karácsonyra édesanyám meglepett egy olyannal, aminek óóóóóriási a szája :)
Közepes narancsokat (hámozás után persze) és a középen kicsumázott almát egyben elnyeli.
Drága édesanyám adott is hozzá répát, almát, narancsot :) Meg egy jó tanácsot: ha répát is darálok vele, akkor pár csepp olaj nem árt, hogy a benne lévő A vitamin könnyebben felszívódjon.
A jó dolog még ebben, hogy az 5 éves fiam is élvezettel issza és a készítésben is szeret segíteni :)
Ma délutánra is tervezem használni.
Mi 2,5 éve nászajándékba kaptunk gyümölcscentrifugás többfunkciós gépet. A centrifugát még csak akkor használtuk, amikor rengeteg nyári almát kaptunk apukámtól, és nem akartuk, hogy tönkremenjen, így ledaráltuk vele, és megittuk a fincsi almalevet :) Viszont most kedvet kaptam ehhez az itókához. Ha a tányéron szeretjük a zöldséget, akkor lehet, hogy a pohárban is bejön.
én tegnap facsartam:-))
Örülök, hogy ennyien megszólaltatok:)
Ditke, már két és fél éve??? Istenem, hogy szalad az idő!
Kedves Éva,
gratulálok, remek a blogod. Most találtam rá, mert a zöldséglé készítéséről kerestem ötleteket.
Te, mint ebben a témában tapasztalt, mit csinálsz például a kicentrifugált megmaradt anyagokkal? A sárgarépát szívesen eszem, de másokat is. Felhasználható még ezen kívül valamire?
Várom válaszodat. További sikereket kívánok. Gusztáv
Nagyon köszönöm!:)
Már sokat gondolkoztam én is, mi legyen a "szárazanyaggal", és én például muffinokba simán el tudom képzelni adaléknak. Mit gondolsz erről?
Nekem szimpatikus a maffinos változat. Esetleg kisütni valamihez, természetesen bizonyos hozzávalókkal? Érdemes volna utána néznünk.
A zöldségeket el tudom képzelni amolyan zöldségtócsninak. Kis liszt, tojás, esetleg pici sütőpor, hogy könnyebb legyen, só, bors, aztán olajban kisütni. Ez is egy lehetőség.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
balinto 2006
Pont Karácsonykor rakott a Jézuska egy új "centrit" a fa alá, a régen tönkrement régi helyett, úgyhogy minden ötletet köszönettel veszek :-))