Pipacsok a bárszekrényben

Időről időre beszámolok ezen a blogon is a festésben, üvegezésben elért eredményeimről. Az üveges blogomon beszámoltam a pipacsos üvegek megszületésélnek körülményeiről, de azért ezt a blogot sokkal-sokkal többen olvassák, mint azt, ezért e helyt is szeretnék elbüszkélkedni azzal, hogy a pipacsok bekerültek a helyükre, és múlt szerdán végre én is megnézhettem, hogy mutatnak végleges helyükön. Mert szépek voltak azok a műhelyben is, de a helyszínen pedig egész egyszerűen lélegzetelállítóak. Ömlik rájuk a fény, hatalmas, tágas tere van a szemnek, hogy befogadja a festett üvegek látványát, a fehér falak és padlózat pedig még ki is emelik a pirosak, narancsok, kékek és zöldek fényét.

Büszke vagyok erre a munkámra, melyhez hasonlót már csináltam, legalábbis ami a méreteket illeti, de szerintem a végeredményen meglátszik az a négy év fejlődés, ami a két munka között eltelt időben történt.

 

 

A másik munkám, ami egy solymári családi ház télikertjét díszíti:

 

 

Kurkumás cukkinileves

Ez a Nigella-féle leves megosztotta azokat, akik kóstolták. Az uram egyszerűen rossznak titulálta, szerintem pedig kifejezetten érdekes, kicsit szokatlan ízhatású a leves. A színe pedig egyszerűen káprázatos!

Hozzávalók:

50 dkg cukkini meghámozva

olívaolaj

1 liter csirke alaplé

1 teáskanál kurkuma

10 dkg rizs

1 citrom leve és héja

só, bors

chili olaj

 

Elkészítés:

A cukkinit hosszában félbe, majd negyedbe vágtam, majd 3 mm-es darabokra. Az olajat megmelegítettem, rádobtam a cukkinit és a citrom lereszelt héját, és kb. 6.7 percig dinszteltem. Ekkor megszórtam a kurkumával, sóval, borssal, hozzáadtam a rizst, és felöntöttem a csirke alaplével. Sóztam, borsoztam, és kb. 15 perc alatt készre főztem. Akkor jó, ha a rizs puha.

A zöldség és a rizs egyharmadát pürésítettem, és visszaöntöttem a levesbe. Csepegtettem bele némi chili olajat, és melegen tálaltam.

 

Dupla kukoricás muffin

Szeretem, ha egy étel az, aminek látszik. (Tudom, ez ma már nem túl korszerű hozzáállás.) Viszont tipikusnál is tipikusabb iker személyiségem miatt szeretem, ha egy étel nem az, aminek látszik. Ez a muffin ennek a második kritériumnak felel meg remekül. Mert a muffin nem olyan rég hódított teret kis hazánkban, és viszonylag kevesen készítik sósan. Ez egy sós változat, remek körete lehet akár húsoknak is, de simán el tudom képzelni tepsiben sütve, amilyen lapos kenyér formátumban is.

Hozzávalók:

15 dkg liszt

15 dkg kukoricadara

2 db tojás (csak egyet használtam, de elég volt)

2 teáskanál sütőpor

1 teáskanál só

2x130 ml joghurt

1 dl tej

8 dkg vaj

egy kis vöröshagyma

fél doboz kukoricakonzerv

5 dkg cheddar sajt reszelve

bors

 

Elkészítés:

A vajat megolvasztottam, az apróra vágott vöröshagymát és a kukoricát megdinszteltem rajta, majd félretettem kicsit hűlni.

Egy edényben összekevertem a liszteket, sót, sütőport, sajtot, egy másikban a tojást, joghurtot és tejet, majd ezeket beleöntöttem a lisztes keverékbe. Utánaküldtem a vajas-zöldséges keveréket, néhány mozdulattal elvegyítettem a száraz és nedves anyagokat.

Kibéleltem egy muffinformát papírral, színültig töltöttem a mélyedéseket a tésztával.

180 fokon 25 percig sültek a muffinok.

 

Póréhagymás lepény

Napok óta motoszkál a fejemben az ötlet, ami persze nem eget rengető újdonság. Hagymás lepény. Ki is találtam, hogyan készítsem el, de aztán egy barátnős fecsegős este, mely kissé hosszabbra nyúlt a tervezettnél, és egy aznapi ígéret, hogy valaki ilyet ebédelhet másnap, eltérítettek az eredeti tervemtől. Így fagyasztott leveles tésztából készült a lepény, nem élesztősből, de ez semmit nem von le az értékéből.

Hozzávalók:

egy csomag felengedett leveles tészta ízlés szerinti darabokra, formákra vágva

1 póréhagyma

1 csomag újhagyma

1 kisebb piros kápia paprika

1 kisebb cukkini

1 csomag mini mozzarella

néhány karika kolbász

egy kevés tejföl

oregano

kakukkfű

bazsalikom levelek

olívaolaj

 

Elkészítés:

A tésztát négyzetekre, illetve téglalapokra daraboltam. Mindegyiket egy centire a szélétől körbe karcoltam egy éles késsel, a belső részt pedig megszurkáltam villával. Erre azért van szükség, mert az egy centis rész fel fog emelkedni peremszerűen, a megszurkált pedig nem, így mélyedés keletkezik, amiben a töltelék igen jól megfér.

 

A mélyedéseket megkentem tejföllel. Belehalmozom a tölteléket, amit úgy készítettem el, hogy egy kevés olajon megdinszteltem a hagymákat, a paprikát és a cukkinit, fűszereztem az oreganóval, kakukkfűvel, sóztam, borsoztam, némelyikbe vékony karika kolbász is került.  Nem kell puhára párolni teljesen. 180 fokos sütőben sütöttem úgy 10 percig a lepényeket, majd kihúztam a tepsit a sütőből, és a félbe vágott sajtokat elosztottam a tészták tetején. Adtam neki még öt percet. Friss bazsalikom levelekkel díszítettem.

 

Hasonló receptek még a blogon:

Pestos tartlet

Póréhagymás-brokkolis tartlet

 

Hétköznapi vacsora: töltött csirkemell

Őszintén szólva 29 évi háztartásvezetés rutinja sem mindig segít az oly gyakran feltett kérdés megválaszolásában: mi legyen ma a vacsora? Most hagyjuk figyelmen kívül az olyan segítő válaszokat, mint a "valami finom", "nem tudom", és társait, koncentráljunk a válaszra.

Meg kell ugye felelni a családtagok ízlésének: ritka az olyan konstelláció, amikor minden családtag szeret egy adott ételt.

Meg kell felelnie az otthoni készleteknek: nem igazán kivitelezhető, hogy minden nap nagybevásárlást csináljunk, csak hogy valami mindenki fogára való kerüljön az asztalra.

Nem árt, ha valamenyire követjük a szezonális felhozatalt, nyilvánvalóan ilyenkor télen inkább kelkáposzta főzeléket főzünk, mint zsenge karalábét, mert bár az is van a piacon aranyáron, nem szeretek belegondolni, mennyi műtrágya kell ahhoz, hogy a fólia alatt akkorára nőjön a karalábé, amekkorára.

És nem utolsó szempontként egyáltalán nem válik kárára az elkészült ételnek, ha van kedvünk a megfőzéséhez. Nem újkeletű az a nézetem, hogy az elkészült étel minősége egyenes arányban áll a hozzáadott törődéssel, gondoskodással, szeretettel.

Ilyen hosszú bevezető után lássuk a mai vacsoránkat. A minak a Lidlben járva nagyon kedvemre való csirkemell filét találtam, ebben az esetben a "kedvemre való" kitétel azt takarja, hogy a melleket úgy bontották, hogy minden kis cafat le volt tisztítva róla, gyönyörű háromszög alakú húsdarabok hevertek a hungarocell tálcán. Nagyon szeretjük a különböző fűszerekkel bedörzsölt, majd teflonban, kevés zsiradékon kvázi meggrillezett csirkét, de azért néha az is kicsit uncsi. Így lett inkább ma ez a változat.

Hozzávalók:

személyenként fél csirkemell filé

1 dl sűrű tejföl

10 dkg reszelt sajt

néhány szem aszalt szilva

1 kis csomag bacon

Elkészítés:

A húsokat megmostam, megtöröltem, majd a vastagabbik oldaluknál bevágva megnyitottam őket. A sajtot lereszeltem, összekevertem a tejföllel ügyelve, hogy ne legyen folyékony a matéria. Ezt töltöttem a nyílásokba, félbe vágott aszalt szilva darabokat tuszkoltam még bele, majd minden húsdarabot akkurátusan becsomagoltam baconbe, hogy mindenhol befedje. Sütőpapírral bélelt tepsibe ültettem a darabokat, letakartam fóliával, majd 190 fokos sütőben 25 percig sütöttem. Levettem a fóliát, grill fokozatra kapcsoltam a sütőt, és pirosra sütöttem a húsdarabok tetején lévő bacont. Néhány percet pihentettem a deszkán, aztán ferdén felszeleteltem a csirkét. Vajas krumplipürével tálaltam.

Elkészítése nem igényelt több időt, mint összesen 45 percet, amivel azt szeretném alátámasztani, hogy semmivel sem időigényesebb egy viszonylag "flancosabb" ételt varázsolni vacsorára, mint mondjuk egy grízes tésztát...

Nehézségi fok:

Chili lekvár

Mindezidáig, nagyjából ötven évig úgy gondoltam, az ember nem főz lekvárt, csak gyümölcsből. El kellett telnie ennek a sok évtizednek tapasztalatokkal, fájdalmakkal, örömökkel vegyesen, hogy megérjek ennek a nézetnek a felülvizsgálatára. Mert ugye a paprika sok minden, de gyümölcs biztosan nem. Mindegy, hogy kaliforniai, chili, kosszarvú, akkor sem gyümölcs. Meg különben is: egy lekvár ne legyen csípős, nemde?

Nos, ezeket a mélyen gyökerező nézeteket (és talán előítéleteket) tettem félre azon a hóval fenyegető, hideg februári estén, amikor nekiálltam édes chili lekvárt főzni. Régen vágyakozom arra az íz- és állag emlékre, amit a phzs-től karácsonyra kapott édes csili szósz hagyott bennem. Ezt ugyan most nem sikerült elérnem, mindazonáltal az elkészült chili lekvár isteni finom lett, és bár most még fogalmam sincs, mire fogom felhasználni a tüzesnél néhány klasszissal erősebb mártást, bízom a kreativitásomban.

Itt egy videó, én ugyan nem így készítettem az én változatomat, de ennek egyrészt helyes a zenéje, másrészt meg így is lehet...

 

Hozzávalók 2 kis üveghez:

2 kaliforniai paprika

1 kosszarvú édes piros paprika

3 nagy chili paprika

30 dkg édes koktélparadicsom

1 ujjnyi gyömbér tisztítva

ízlés szerint cukor (szerintem úgy 12-15 dekányi)

1 dl vörösbor ecet

 

Elkészítés:

A paprikákat összevágtam, a chiliben benne hagytam a magokat, a többit kimagoztam. A paradicsomokkal, gyömbérrel együtt késes aprítóban péppé zúzattam, majd egy vastag aljú lábasba öntöttem a masszát. Hozzáadtam a cukrot és az ecetet, majd 50 percig kis lángon főztem a lekvárt. Nemigen kevergettem, csak néha vigyázó szemeimet rávetettem a folyamatra. Azután 10 percig nagyobb lángon, folyamatosan kavargatva elfőztem a felesleges levet róla, egy kevés még volt rajta. Amikor elkészült, azon forrón beletöltöttem a két kis üvegbe. Ha lesz érkezésem, kap majd valami csinos cimkét a két üveg, és várja, hogy kitaláljam, mihez használjam fel a lekvárt.

 

Krumplis pogácsa

Szombaton a fiam házibulit hirdetett, ez a pogácsa volt az egyik, amit készítettem a vendégeknek.

Hozzávalók:

1 kg liszt

2 dl langyos tej

5 dkg friss élesztő

1 tojás

2 dl tejföl

5 szem héjában főtt, melegen áttört burgonya

1 evőkanál só

Elkészítés:

A langyos tejben egy kiskanál cukorral megfuttattam az élesztőt. Amíg az felfutott, egy tálba öntöttem a lisztet, tojást, sót, az áttört, kihűtött krumplit és a tejfölt. Hozzáadtam a tejet, és a tésztát alaposan kidolgoztam, meggyúrtam. Kb. egy órát kelt letakarva, meleg helyen, majd a tésztát olyan vastagra nyújtottam, amilyen magas pogácsákat akartam végeredményként kapni. A tészta tetejét bevagdostam, megkentem tojás sárgájával, kis pogácsaszaggatóval kiszúrtam, és 180 fokos sütőben pirosra sütöttem a pogácsákat.

 

Az univerzális gomba

Szeretem a gombát. Nem volt ez mindig így, de felnőtt létem kezdetén valahogy megkedveltük egymást. Olyan ez, mint egy sorsszerű szerelem: évekig lappang, csak meg-megvillantja magát, aztán egy napon belép az életedbe, hiába védekeznél ellene. A gomba ott van, muszáj szeretni, mert ízei kiegészítik az addig ismert és szeretett ízeket, állaga pont az az állag, amit szeretsz, és csak látszólag visszahúzódó és semleges: megfelelő kezekben megmutatja önmagát. Ha a tudsz a gombával bánni, nyert ügyed van:)

 

Hozzávalók:

0,5 kg gomba

1 vöröshagyma

2,5 dl főzőtejszín

1 kis doboz sürített paradicsom

2 gerezd fokhagyma

egy csomag petrezselyem

egy marék reszelt parmezán

só

bors

egy gondolatnyi chili

oreganó

olívaolaj

 

Elkészítés:

A gombát megmossuk, vastag szeletekre vágjuk. Az olajon a hagymát megpirítjuk, rádobjuk a gombát, megsózzuk, fűszerezzük ízlés szerint, most a fenti ízesítők kerültek bele. Hozzáadjuk a paradicsomot, puhára főzzük a gombát, végül felöntjük a tejszínnel, rottyantunk rajta egyet, beledobjuk a petrezselymet és a parmezánt, és eldöntjük, hogy spagettivel, rizzsel, esetleg kuszkusszal tálaljuk-e.

 

Csicsókakrémleves

Vannak ételek, amik nem fotogének, ez tény, vitatkozni nem érdemes vele. És igen, vannak kimondottan csúnya ételek is. Ez a leves sajnos az ő táborukat erősíti, ami azért szomorú kicsit, mert kimondottan finom, viszont vendégeknek hovatovább alkalmatlan. Vasárnap, a barátnőm születésnapjára főztem meg, de amikor elkészült, kénytelen voltam megállapítani, hogy ha nem az én konyhámban készült volna, bizonyára én se szívesen ennék belőle. Szürke volt. Nem drapp, ami talán indokolt lehetett volna, hanem szürke. Gondolkoztam rajta, mivel színezhetném meg kicsit étvágygerjesztőbbre, se semmi épkézláb ötletem nem volt, piros ételfestéket mégse akartam bele önteni. Az íze nagyon kellemes, diós, a bacon chipsek remekül illettek hozzá, de nem voltam meglepve, mikor a lányom azt kérdezte, meglátva a lábasban: anyuci, ugye nem akarod, hogy ezt lefotózzam?

A kép forrása: www.terebess.hu

Hozzávalók:

50 dkg csicsóka

2 közepes burgonya

1 kis fej vöröshagyma v. 1 evőkanál vöröshagyma krém

1 erőleves kocka

2 dl tejszín

a tálaláshoz bacon szeletek

 

Elkészítés:

A csicsókát körömkefével alaposan lekeféltem, darabokra vágtam, a krumplit meghámoztam, szintén felvágtam, és egy evőkanál vöröshagyma krémmel főni tettem. Beletettem a leveskockát is, sóztam, borsoztam a levest, majd mikor puha volt a zöldség, botmixerrel pürésítettem. Hozzáöntöttem a tejszínt, forraltam rajta egyet, és készen is voltunk. A bacont ollóval kis darabokra vágtam, ropogósra sütöttem, papírtörlőn leitattam, és megszórtam vele a levest.

 

Töltött karaj

Nem, nem lángolt kolbásszal töltött karaj. Nem mintha azt nem szeretném, de már az idejét sem tudom, mikor készítettem utoljára, mert amikor szóba kerül, hogy esetleg akkor egy töltött karaj, a család egy emberként hurrog le, hogy az száraz. Pedig annak is megvan a maga létjogosultsága, mondjuk egy büféasztalon. Oké, elcsépelt kicsit, de annyi étel van, amire ezt ráfoghatnánk, mégis hónapról hónapra asztalra kerül... No mindegy, amikor a mostani születésnapi ebédre készültem, és előálltam a karaj ötletével, rögtön hozzátettem: de nem AZ a karaj, hanem egy egészen más.

 

Hozzávalók:

1,2 kg rövidkaraj filé egyben

10-12 dkg pármai sonka

10 dkg brie sajt

2 marék durvára vágott dió

2 ág rozmaring

4 gerezd fokhagyma

0,5 kg vékony szelet bacon

olívaolaj, estemben bazsalikommal ízesített (köszönöm, esőjáró!:)

 

Elkészítés:

A karajt megmostam, megtörölgettem, majd hosszában három mély vágást ejtettem benne úgy, hogy se az oldalaknál, se az aljánál ne lyukadjon ki. Ezekbe a résekbe tömködöm a tölteléket: minden résbe kerül apróra vágott pármai sonka, egy szelet brie és egy kevés dió. Amikor készen van, és már nem fér több töltelék a húsba, deszkára terítek annyi egymást fedő szelet bacont, hogy a hús hosszában elférjen rajta. Ráteszem a hasábot, majd felülről is szorosan betakargatom szalonna szeletekkel. Elbújtatok alattuk négy gerezd fokhagymát is, a tetejére fektetem a rozmaring ágakat, majd spárgával átkötözöm a húshasábot. Ez volt a legnehezebb feladat az egészben, nem is sikerült szépen, de kicsire nem adunk... Meglocsoltam olajjal, és 160 fokos sütőben letakarás nélkül 3 órát sült.

A töltelékkel a végtelenségig lehet variálni, meg is fogom tenni hamarosan. Egyébként érdekes, hogy a sajt nyomtalanul tűnt el a pecsenyében, megolvadt és beszívta a hús.

Az eredeti recept Gabah-nál.

 

Meglocsoltam a húst egy kis bazsalikomos olajjal

Sok kicsi 2010

Vasárnap lezárult számomra a Sok kicsi 2010-es akciója azzal, hogy teljesítettem a felajánlást, vagyis két napig én szállítottam házhoz egy családnak az ebédet és vacsorát, no meg a vasárnapi reggelit.

Sok agyalás előzte meg a levél megírását, amiben elküldtem Editnek, milyen ételekből választhatnak. Mert több kritériumnak is meg kellett felelnem - minden legyen friss, valamelyest elő lehessen rá készülni, ne legyen frissensült, mert az kiábrándító, ha nem forrón kerül az asztalra, gyerekbarát legyen, stb. stb. -, és hiába próbáltam volna ki új ízeket, új ételeket, meggyőztem magam, hogy erre nem ez a legjobb alkalom. Mert ugye mi van akkor, ha nem sikerül valami? Az nagyon csúnya lebőgés, azt meg igazán nem szerettem volna.

Így aztán hét közepén bevásároltam, adtam időt a henteseknek, hogy a legszebb húst rakják ki a pultba, amit aztán megveszek, ne legyen muszáj megelégednem az "ez van, ezt kell szeretni" variációval. A menüt már korábban közzétettem, kettőt kellett rajta változtatnom, a paradicsomlevest lecserélni pórékrémlevesre, és a panna cottát jobbnak találtam Hófehérkére váltani.

Aztán pénteken este odatettem főni a slow cooker-be a marharagut, megsütöttem az almás pitét, szombaton elkészült a többi szombati étel is, megsült a kalács vasárnapra, vasárnap délelőtt pedig elkészült a kacsacomb, párolt káposzta, és a többi.

Edit készített néhány fotót is, köszönet érte!:)

 

 

 

Slow cooker - a lassan főzés kényelme

 

Kicsit több, mint egy hónapja vagyok boldog tulajdonosa ennek a slow cookernek. Messzi földről érkezett, merthogy Magyarországon nem lehet ilyet - se - kapni. Én viszont vágytam rá, ezért aztán baráti segítséggel - és cipeléssel... - szert tettem rre a gyönyörűségre. Köszönet érte innen is!

 

Mint némely más, áhított tárgynál, tulajdonképpen ennél se tudtam, miért is szeretnék annyira egyet magaménak tudni. Viszont az megnyugtató, hogy ezeket a tárgyakat azután, ha megszerzem, szoktam is használni, talán csak az egy fritőz hever kihasználatlanul a konyhaszekrény alján. Na jó, meg az elektromos kés, még mielőtt a férjem bekommentelne:)

A lassú főző, hűen a nevéhez, lassan főz. De tényleg! Akár 4-6-8 órát is benne tölt egy-egy étel, amiben az a fantasztikus, hogy nem kell mellette állni, szépen teszi ő a dolgát anélkül, hogy ott tüsténkednék mellette. Legutóbb este 10-kor tettem bele az alapanyagokat, amiket reggel 8-kor kész - és finom - étel formájában vettem ki belőle, anélkül, hogy az előkészítés 10 percén kívül bármit kellett volna tennem.

Eddig kétféle ételt próbáltam ki benne, a Gordon Ramsay-féle marharagut és a konfitált kacsacombot. Mindkettő tökéletes lett, és az eszköz óriási segítséget nyújtott a hétvégén, amikor Editéknek főztem a Sokkicsi akcióban megnyert hétvégi menüjüket. (Erről még írok hamarosan.)

De ahogy keresgélek a neten, látom, hogy lehet ebben készíteni levest éppúgy, mint süteményt(!), úgyhogy a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Remélem, lesz időm és energiám az új kísérletekre, de azt is remélem, hogy lesz energia megírni majd ezekről a beszámolót is!

Addig is: lassú főzőre fel! És akinek esetleg használhatónak tűnő receptje lenne talonban, ne habozzon megosztani velem.