Töltött karaj

Nem, nem lángolt kolbásszal töltött karaj. Nem mintha azt nem szeretném, de már az idejét sem tudom, mikor készítettem utoljára, mert amikor szóba kerül, hogy esetleg akkor egy töltött karaj, a család egy emberként hurrog le, hogy az száraz. Pedig annak is megvan a maga létjogosultsága, mondjuk egy büféasztalon. Oké, elcsépelt kicsit, de annyi étel van, amire ezt ráfoghatnánk, mégis hónapról hónapra asztalra kerül... No mindegy, amikor a mostani születésnapi ebédre készültem, és előálltam a karaj ötletével, rögtön hozzátettem: de nem AZ a karaj, hanem egy egészen más.

 

Hozzávalók:

1,2 kg rövidkaraj filé egyben

10-12 dkg pármai sonka

10 dkg brie sajt

2 marék durvára vágott dió

2 ág rozmaring

4 gerezd fokhagyma

0,5 kg vékony szelet bacon

olívaolaj, estemben bazsalikommal ízesített (köszönöm, esőjáró!:)

 

Elkészítés:

A karajt megmostam, megtörölgettem, majd hosszában három mély vágást ejtettem benne úgy, hogy se az oldalaknál, se az aljánál ne lyukadjon ki. Ezekbe a résekbe tömködöm a tölteléket: minden résbe kerül apróra vágott pármai sonka, egy szelet brie és egy kevés dió. Amikor készen van, és már nem fér több töltelék a húsba, deszkára terítek annyi egymást fedő szelet bacont, hogy a hús hosszában elférjen rajta. Ráteszem a hasábot, majd felülről is szorosan betakargatom szalonna szeletekkel. Elbújtatok alattuk négy gerezd fokhagymát is, a tetejére fektetem a rozmaring ágakat, majd spárgával átkötözöm a húshasábot. Ez volt a legnehezebb feladat az egészben, nem is sikerült szépen, de kicsire nem adunk... Meglocsoltam olajjal, és 160 fokos sütőben letakarás nélkül 3 órát sült.

A töltelékkel a végtelenségig lehet variálni, meg is fogom tenni hamarosan. Egyébként érdekes, hogy a sajt nyomtalanul tűnt el a pecsenyében, megolvadt és beszívta a hús.

Az eredeti recept Gabah-nál.

 

Meglocsoltam a húst egy kis bazsalikomos olajjal

Kategóriák

húsétel

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. moes:
    2011. 02. 07. 20:31

    nálunk tegnap kolbásszal töltött készült épp :) párolt lilakáposztával, hagymás krumplival, és isteni a zsírja.

  2. cicó:
    2012. 02. 11. 12:31

    Nagyon jól hangzik. Talán az az egybekaraj ami a fagyasztóban van mégsem szeletben végzi, mert a kolbásszal töltés nekem se gyerebe csak szintén a büféasztalon.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006