Pipacsok a bárszekrényben

Időről időre beszámolok ezen a blogon is a festésben, üvegezésben elért eredményeimről. Az üveges blogomon beszámoltam a pipacsos üvegek megszületésélnek körülményeiről, de azért ezt a blogot sokkal-sokkal többen olvassák, mint azt, ezért e helyt is szeretnék elbüszkélkedni azzal, hogy a pipacsok bekerültek a helyükre, és múlt szerdán végre én is megnézhettem, hogy mutatnak végleges helyükön. Mert szépek voltak azok a műhelyben is, de a helyszínen pedig egész egyszerűen lélegzetelállítóak. Ömlik rájuk a fény, hatalmas, tágas tere van a szemnek, hogy befogadja a festett üvegek látványát, a fehér falak és padlózat pedig még ki is emelik a pirosak, narancsok, kékek és zöldek fényét.

Büszke vagyok erre a munkámra, melyhez hasonlót már csináltam, legalábbis ami a méreteket illeti, de szerintem a végeredményen meglátszik az a négy év fejlődés, ami a két munka között eltelt időben történt.

 

 

A másik munkám, ami egy solymári családi ház télikertjét díszíti:

 

 

Kategóriák

festés

Komment

Eddig 9 komment érkezett

  1. Puszedli:
    2011. 02. 27. 10:28

    Hű, ez igazán szép lett!

  2. piszke:
    2011. 02. 27. 11:58

    Az üvegek gyönyörűek! A többi..izé...

  3. Éva:
    2011. 02. 27. 14:04

    A többi is nagyon igényes, csak azt nem akartam lefényképezni. A bárszekrényről lehet vitatkozni, én sem érezném szükségét a lakásomban. De ha már van, akkor legyen pipacsos:DD
    Köszönöm!

  4. Belly:
    2011. 02. 27. 15:04

    Gyönyörű,a pipacs a kedvenc virágom.Egyszerűen mesés!

  5. Duguláselhárítás:
    2011. 02. 27. 15:24

    Nagyon szép és ötletes!!!

  6. Éva:
    2011. 02. 27. 17:59

    Köszönöm!:)

  7. AquilaNegra:
    2011. 02. 28. 13:35

    Drága, szerelmetes Művésznő!
    Remélem, ezek után már bízik önmaga tehetségében és profizmusában! :)

  8. almafoto:
    2011. 03. 03. 22:50

    Legyél magadra büszke, anyuci, én is az vagyok! :)

  9. Éva:
    2011. 03. 03. 23:27

    Alma:)********

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006