ázsiai ízek bejegyzései

ázsiai jellegű ételek

Gombacurry

A mai recept is egy roppant gyors étel. Mire a gyerekeknek elkészült a rántott csirkemell-sült krumpli vacsora, már el is felejtettem, hogy előtte tíz perc alatt megfőztem a felnőttek diétás vacsoráját is. Többek között ezt szeretem a GoodFood receptekben: a legtöbbje kevés hozzávalóból, egyszerű eljárással remek végeredményt ad. A fotó határeset, mert ez az étel nagyon finom, de enyhén szólva sem fotogén. Ez nyilván függ egyébként a krumpli fajtájától, mert a nem szétfővő fajtából "tisztább" végeredmény születik, az enyém meglehetősen szuttyoskrémes lett.

 

Hozzávalók:

3 db közepes burgonya kockára vágva

20 dkg apró szemű gomba (én most a maradék portobellot használtam fel) megtisztítva

1 vöröshagyma apróra vágva

1 közepes méretű padlizsán meghámozva

2 evőkanál olívaolaj

2 evőkanál zöld curry paszta

250 ml kókusztej

250 ml zöldség alaplé

1 csomag koriander/petrezselyem

 

Elkészítés:

Az olívaolajra rádobtam a hagymát és a burgonya kockákat, fedő alatt pároltam őket néhány percig. Utána belekerült az edénybe a gomba és a padlizsán, a curry paszta, majd a kókusztej és a leves is. Alaposan elkevertem a dolgokat, és fedő alatt 15 percig főztem az ételt. Eddigre a krumpli puha lett, a padlizsán krémesre főtt, a leve pedig besűrűsödött. Szórjunk rá egy csomag koriandert vagy petrezselymet. Lehet rizzsel vagy naannal tálalni, de önmagában is jó.

Nehézségi fok:


Pad thai csirkével

Szeretem a tésztát (az egy pennén kívül gyakorlatilag mindet).

Szeretem az ázsiai konyhát (de csak olyan állat lehet az ételben, aminek lába és arca van).

Szeretem a zöldségeket, mindet, kivétel nélkül (na jó, a céklát annyira talán nem).

Szeretem a csípős ételeket.

Ráadásul van egy kis thai büfé Pesten, aminek imádom a tésztaételeit, és mindig vágytam arra, hogy reprodukáljam a főztjüket.

Nos, ez utóbbi vágyam most sem teljesült, de nagyon jó kis pad thait főztem. Macerásnak tűnik az elkészítése, de cseppet sem az.

Hozzávalók:

30 dkg rizstészta (spagetti)

40 dkg csirkemell filé

1 púpos teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta

3 szál újhagyma

1/2 piros kaliforniai paprika

1 zöld chili

1 marék brokkoli előfőzve

20 dkg mungóbab csíra (konzerv)

1 evőkanál sötét szójaszósz

2 teáskanál halszósz

2 evőkanál napraforgó olaj

1 marék mogyoró

1 teáskanál chili pehely

1/2 teáskanál nátrium glutamát (umami)

 

Elkészítés:

A tésztát leöntöttem forrásban lévő vízzel, majd a tálat letakartam Kb. tíz perc múlva a tészta megpuhult, leszűrtem, félretettem.

A forró olajon egy percig pirítottam a gyömbér-fokhagyma pasztát, aztán hozzáadtam a karikára vágott újhagymát, apró kockára vágott kaliforniai paprikát és chilit. Ők is kaptak két percet kevergetve, akkor a legnagyobbra tekertem a lángot, és beletettem a wokba a nagyon vékonyra vágott csirkecsíkokat is. Kb. két percig kevergettem a húst, majd ízesítettem a szójaszósszal, halszósszal, hozzáadtam a sót, a chili pelyhet és az umamit, végül belekerült a wokba a mogyoró, és  a kissé előfőzött brokkoli is. Utolsó lépésként  belekevertem a tésztát, a babcsírát, és alaposan összeforgattam a többi alkotóelemmel.

 

 

 


Chili lekvár

Mindezidáig, nagyjából ötven évig úgy gondoltam, az ember nem főz lekvárt, csak gyümölcsből. El kellett telnie ennek a sok évtizednek tapasztalatokkal, fájdalmakkal, örömökkel vegyesen, hogy megérjek ennek a nézetnek a felülvizsgálatára. Mert ugye a paprika sok minden, de gyümölcs biztosan nem. Mindegy, hogy kaliforniai, chili, kosszarvú, akkor sem gyümölcs. Meg különben is: egy lekvár ne legyen csípős, nemde?

Nos, ezeket a mélyen gyökerező nézeteket (és talán előítéleteket) tettem félre azon a hóval fenyegető, hideg februári estén, amikor nekiálltam édes chili lekvárt főzni. Régen vágyakozom arra az íz- és állag emlékre, amit a phzs-től karácsonyra kapott édes csili szósz hagyott bennem. Ezt ugyan most nem sikerült elérnem, mindazonáltal az elkészült chili lekvár isteni finom lett, és bár most még fogalmam sincs, mire fogom felhasználni a tüzesnél néhány klasszissal erősebb mártást, bízom a kreativitásomban.

Itt egy videó, én ugyan nem így készítettem az én változatomat, de ennek egyrészt helyes a zenéje, másrészt meg így is lehet...

 

Hozzávalók 2 kis üveghez:

2 kaliforniai paprika

1 kosszarvú édes piros paprika

3 nagy chili paprika

30 dkg édes koktélparadicsom

1 ujjnyi gyömbér tisztítva

ízlés szerint cukor (szerintem úgy 12-15 dekányi)

1 dl vörösbor ecet

 

Elkészítés:

A paprikákat összevágtam, a chiliben benne hagytam a magokat, a többit kimagoztam. A paradicsomokkal, gyömbérrel együtt késes aprítóban péppé zúzattam, majd egy vastag aljú lábasba öntöttem a masszát. Hozzáadtam a cukrot és az ecetet, majd 50 percig kis lángon főztem a lekvárt. Nemigen kevergettem, csak néha vigyázó szemeimet rávetettem a folyamatra. Azután 10 percig nagyobb lángon, folyamatosan kavargatva elfőztem a felesleges levet róla, egy kevés még volt rajta. Amikor elkészült, azon forrón beletöltöttem a két kis üvegbe. Ha lesz érkezésem, kap majd valami csinos cimkét a két üveg, és várja, hogy kitaláljam, mihez használjam fel a lekvárt.

 


Csirkés zöld curry

És íme, a zöld curry trilógia harmadik darabja, ezúttal csirkével.

Hozzávalók: 

30 dkg csirke

2 csésze kókusztej

5 dkg zöld curry paszta

1 csésze víz vagy csirke alaplé

növényi olaj (lehet oliva)

brokkoli

sárgarépa

cukkíni

bambuszrügy

cukor

chili (1-4 db között ízlés szerint)

bazsalikom

halszósz
 

Egy fazékban a vizet vagy alaplét a kókusztejjel nagy lángon felforraljuk, majd közepes lángon főzzük. Közben nagy lángon a zöld curry pasztát egy serpenyőben olajon pirítjuk. Amint illatot ereszt, máris kész. Ekkor a pasztát az olajjal a fazékba öntjük, keverés közben összefőzzük.

Hozzáadjuk a csirkét, majd a brokkolit, sárgarépát, cukkínit, bambuszt. Halszósszal, cukorral, chilivel ízesítjük, végül a tetejét gazdagon meghintjük bazsalikommal. 

 


Zöld curry

Nemrég megosztottam egy thai zöld curry receptet a nagyérdeművel, abból az alkalomból, hogy a pünkösdi hétvégén baráti társaság összejöveteléhez szolgált a recept alibiül. Györgyi barátnőm  önzetlenül rendelkezésemre bocsátotta a saját curry változatát. Köszönet érte:)

Fotó: Bányai Gábor

Thai zöld curry lazaccal, 4 főre

Hozzávalók:

4 evőkanál napraforgó  olaj

1 fej finomra vágott hagyma

1 kimagozott pirospaprika, szeletelve

6 evőkanálnyi thai zöld curry paszta (boltban vásárolható, de frissen is készíthető külön recept szerint, l. alább)

2 x 400 ml kókusztej (két konzerv)

400 ml csirke v. zöldség alaplé (kockából is megteszi)

3 db kaffir lime levél

175 g kis brokkoli virág

85 g zsenge cukorborsó  (amelyik hüvelyével együtt fogyasztandó)

2 db szeletelt cukkíni

2 evőkanál frissen aprított bazsalikom + további a tálaláshoz

2 evőkanál frissen aprított korianderlevél

frissen őrölt tengeri só  és frissen őrölt feketebors

45 dkg érmékre szelt friss lazacfilé

Basmati rizs

Ez a csodásan aromás curry kiváló kiegészítője a lazacnak. A kaffir lime levél és a sok zöldfűszer teszi igazán ízletessé. Sok Basmati rizzsel tálalandó, ami felitatja a szószt. Roppant erős és fűszeres. Elkészítése 35 perc.

  1. Forrósítsunk fel 3 evőkanál olajat egy nagy serpenyőben (sütő lábasban), majd adjuk hozzá a hagymát és a paprikát. Pirítsuk magas hőmérsékleten, míg a hagymadarabok széle barnásra sül.
  2. Adjuk hozzá a curry pasztát, pirítsuk egy percig. Aztán öntjük fel a kókusztejjel és az alaplével, adjuk hozzá a kaffir lime leveleket. Forraljuk fel, majd kis lángon gyöngyöztetve 10 percig főzzük.
  3. Adjuk hozzá a brokkolit, azt 5 percig főzzük benne. Ekkor kell hozzáadni a zsenge borsót és a cukkínit, és újabb 5 percig főzni, amíg a zöldségek megpuhulnak, és a szósz kissé besűrűsödik. Belekeverjük a bazsalikomot, a koriandert és az egyéb ízesítőket.
  4. Közben a maradék olajat egy közepes teflon serpenyőben felmelegítjük és ráhelyezzük a lazac érméket. 1-2 percig pároljuk csak az egyik oldalán. (Nem szabad megfordítani, csak egy kis karamelles bevonatot akarunk rajtuk.) Amint a nyers oldal színe megváltozik, ki kell venni őket a serpenyőből.
  5. Tálaláskor a lazacot a szósz tetejére helyezve tálaljuk. Friss bazsalikomot teszünk az asztalra, ami még ízlés szerint hozzáadható, Basmati rizzsel körítjük.

Thai zöld curry paszta előállítása frissen:

Bár sok összetevője van, és elsőre bonyolultnak tűnhet, egy jó konyhagéppel gyerekjáték elkészíteni. Kimagozunk és feldarabolunk 6 hosszú, zöld chilit. Durvára darabolunk két szál citromfüvet és 50 g friss koriandert. Meghámozunk és felaprítunk egy 2,5 cm-es szárított vagy friss gyömbért, illetve 2 shallota hagymát (hívják mogyoróhagymának is). Megpucolunk 3 gerezd fokhagymát. Mindezt egy konyhai aprítóba tesszük, hozzáadunk 3 kaffir lime levelet, 1 kiskanál őrölt köményt, egy zöld citrom levét és finomra aprított héját, valamint 150 ml csirke-, hal- vagy zöldség alaplét. Az egészet simára turmixoljuk. Ha a massza túl sok, nem gond, lefagyasztható!

 


Zöld curry pulykával

Jövő héten a barátaimnál nyárindító értekezlet, akarom mondani, nyárindító kerti parti lesz. Ahogy a meghívóban áll: hátha akkor elindulna ez a tetves nyár:) Ebben én magam is nagyon bízom, és nagy várakozással tekintek a zöld curry elé, ami a menü lesz. Tegnap elkészítettem a saját verziómat.

Hozzávalók:

40 dkg pulykamell filé

2 evőkanál zöld curry paszta

1 közepes doboz kókusztej

4 kaffír lime levél

1 ázsiai citromfű (most sajnos csak szárított)

1 zöld chili paprika kimagozva

4 szál újhagyma

2 gerezd fokhagyma

1 teáskanál reszelt gyömbér

1 lime héja és leve

olaj

tálaláshoz friss korianderzöld

 

Elkészítés:

Az olajon üvegesre dinszteltem a karikára vágott újhagymát, az összeaprított chilit, utána megpirítottam a curry pasztát. Egy-két percig kavargattam, majd belevagdostam a lime levelet, a szárított citromfüvet, a fokhagymát és a gyömbért, a lime héját és levét, majd felöntöttem a kókusztejjel. Felforraltam, az apró kockákra vágott pulykamell darabokat beletettem a lébe, és kb. 20 percig főztem, míg meg nem puhult. Addigra a lé kissé besűrűsödött. Korrigáltam az ízét még egy kis sóval, egy csipet római köménnyel.

 

 

 

 


Nawabi Murgh - Csirke kesudió szószban

Nagy dilemma elé állított az élet szombaton. Egyrészről főznöm kellett valami finomat a fiúknak, lehetőség szerint nem az unásig ismert repertoárból választva, és ennek a valami finomnak alkalmasnak kellett lennie a barátaim számára is, akik a hétvégén keményen dolgoztak, esélyük sem volt arra, hogy valami normális, tápláló ételt vegyenek magukhoz, vagy ha igen, az azzal járt volna, hogy késő éjszaka, mikor hazaértek, még a másnapi ebéd megfőzésével kellett volna bajlódniuk, hogy legyen mit magukkal vinni a gyárba. Múltkor lasagne-t vittem nekik, most pedig ez az indiai kesudiós csirke készült, elsősorban az illusztris társaság egyik tagjának kesuimádata okán. Ahogy elkészült, már raktam is dobozokba, és mint Anna Olson, futottam vele a gyárba, ahol már vártak az én barátaim:)

Hozzávalók:

60 dkg csirkemell filé nagyobb kockákra vágva

10 dkg sózatlan kesudió

1 teáskanál római kömény

3 evőkanál mogyoróolaj

1 nagy hagyma finomra vágva

2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta (az Ázsia boltban vettem)

1 teáskanál garam masala

150 ml natúr joghurt

 

Elkészítés:

A kesut 10 percre beáztattam 150 ml forró vízbe, majd az idő letelte után a késes robotgépemmel megdolgoztam, úgy, hogy az áztatóvizet is felhasználtam. Felmelegítettem az olajat a wokban, és megsütöttem rajta a hagymát. Amikor barnult, hozzáadtam a gyömbért és fokhagymát, majd a csirkedarabokat is. A hús minden oldalát átpirítottam. Megszórtam garam masalával, római köménnyel, sóval. Ekkor adtam az edénybe a kesupasztát és a joghurtot. Felforraltam az ételt, majd csökkentve a hőfokot puhára pároltam a csirkét. Ezalatt a szósz is besűrűsödött.

Forrón tálaltam kurkumával sárgára színezett rizzsel, a hús tetejét megszórtam durvára vágott kesuval.

Nehézségi fok:

A receptet Monisha Bharadwaj Indian in 6 című könyvéből kölcsönöztem, special thanks to nemisbéka:)

 


Koreai palacsinta zöldséggel

Nagyon kedvezményes áron jutottam hozzá a Nélkülözhetetlen... sorozat ázsiai darabjához. Az első étel, amit elkészítettem belőle, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Akit vonzanak a hagyományostól eltérő ételek, ne habozzon kipróbálni. A végeredmény egy kellemes ízű, belül kicsit krémes zöldséges palacsinta, ami mellé tálaljunk édes chiliszószt.

Hozzávalók:

20 dkg sárgaborsó

10 dkg rövidszemű rizs

6 dkg liszt

2 tojás

2 teáskanál foghagyma-gyömbér paszta (ennek hiányában reszelt gyömbér és tört fokhagyma keveréke)

2 teáskanál szójaszósz

2-2,5 dl víz

olaj

szezámolaj

zöldségek julienne-re vágva: sárgarépa, paprika, póréhagyma

 

Elkészítés:

A sárgaborsót és a rizst megmostam, majd annyi vízben, amennyi ellepi, odatettem főzni. Menet közben sóztam, és kevergettem, időnként pótoltam a vizet. Amikor a borsó puha volt, félrehúztam a masszát a tűzről, kihűtöttem. Ezután robotgépben pépesítettem a keveréket, hozzáadtam a szójaszószt, a tojásokat, lisztet, fokhagymapasztát és a vizet. Ez utóbbival óvatosan bánjunk, mert előfordulhat, hogy nem lesz szükség mind a két és fél deci vízre.   Végül az összevágott zöldségeket keverjük a masszába. Egy serpenyőbe öntsünk minimális olajat, valamint néhány csepp szezámolajat, de ez a mennyiség csak annyi legyen, hogy éppencsak legyen olaj az edényben. Forrósítsuk fel, majd merőkanállal tegyünk a masszából a serpenyőbe egy adagot. Vegyük vissza a hőt, és kis lángon süssük a palacsintákat szép barnára. Fordítsuk meg, süssük meg a másik oldalát is.

Nehézségi fok:

 


Keménytojás Moghlai szószban

 

 

Az alábbi recept is Madhur Jaffrey indiai szakácskönyvéből származik. Régen szemeztem már vele, de kivártam, hogy fehérje napom legyen, amibe belefér ez az étel, és nagyon jól döntöttem! Roppant gyorsan és egyszerűen elkészíthető vacsora, osztatlan elismerés fogadta minden családtagom részéről.

Hozzávalók:

személyenként 2 db keménytojás (én most 8 darabot főztem meg, ennyihez elég volt a szósz)

1 kis fej vöröshagyma nagyon apróra vágva

1/2 teáskanál cayenne bors

1 teáskanál őrölt kömény

1/2 teáskanál garam masala

1 teáskanál őrölt koriander

1 teáskanál citromlé

1/2 teáskanál só

2,5 cm gyömbér reszelve

1 kis doboz paradicsompüré

150 ml csirke alaplé

300 ml tejszín

friss koriander vagy petrezselyem

őrölt bors

3 evőkanál olíva vagy mogyoró olaj

 

Elkészítés:

Egy tálkában összekevertem a fűszereket a citromlével és egy evőkanál vízzel. A hagymát az olajon átsütöttem, hozzáadtam a gyömbért, kevergettem néhány másodpercig, majd beletettem az edénybe a paradicsompürét, a fűszerpasztát, a csirke alaplevet, végül a tejszínt. 2-3 percig forraltam, majd a félbe vágott tojásokat beleültettem a szószba. Átmelegítettem, majd tálaltam.

A rizshez zöldségkeveréket adtam, kurkumát szórtam rá, így főztem puhára.

 

Forrás:

Nehézségi fok:


Indiai ebéd

Régen dédelgetem már Madhur Jaffrey Simple Indian Cookery című könyvét, de főzni most főztem belőle először. Nagy volt az örömöm, amikor felfedeztem a könyvben a köményes krumpli receptjét, amit nemrégiben egy indiai étteremben ettem, és roppant mód ízlett. Csináltam mellé egy kis salátát, a krumplival együtt komplett ebéd kerekedett ki.

Hozzávalók 2 főre:

4 nagyobbacska krumpli

olíva vagy mogyoróolaj

2 teáskanálnyi frissen reszelt gyömbér

egy csokor friss petrezselyemzöld, a könyv természetesen koriandert ír

1/2 teáskanál egész kömény

1/2 teáskanál őrölt kömény

cayenne bors ízlés szerint

feketebors ízlés szerint

1 csapott teáskanál só

 

Elkészítés:

A burgonyákat héjában megfőztem, amikor kihűltek,  meghámoztam, nagy darabokra vágtam őket.  Felaprítottam a petrezselymet, lereszeltem a gyömbért.

Egy teflon serpenyőben megforrósítottam az olajat (kb. 3 evőkanálnyit), kipattogtattam benne az egész köményt, majd beletettem az edénybe a krumplikockákat. Rádobtam a gyömbért, az őrölt köményt, a cayenne borsot, sóztam, borsoztam, és kb. 6-8 percig sütöttem a krumplit. Bede Robit megszégyenítő ügyességgel:) dobáltam a krumplikat a levegőbe, kanállal, spatulával nem annyira jó próbálkozni, mert a krumpli könnyen válik pürévé szorgos ténykedésünk nyomán, ha nem vigyázunk. Amikor már szép piros volt a kérge, eloltottam alatta a gázt, megszórtam a petrezselyemmel. 

 

Holnap jön a paradicsomsaláta receptje is.

 

 


Csirke Kung-pao módra

Volt egy étterem a Nádor utcában. Évekkel ezelőtt bezárt, és ha hármat kívánhatnék a jó tündértől, az egyik kívánságom talán az lenne, hogy a szakácsot, aki ott főzött, megtaláljam, és  mivel az első kívánságbéli  lottó ötösből lenne elég pénzem, élete végéig szerződtessem, hogy főzzön nekem hetente minimum egyszer olyan Kung-pao csirkét, amilyet csak ő tudott. Én valójában nem tudom, milyen az igazi Kung-pao, eszik-e egyáltalán Kínában, vagy csak valamelyik rizspálinkától bódult, Magyarországra szabadult kínai találta-e ki a magyaroknak, mindenesetre ha így is van, áldom a nevét, nekem ugyanis ez a kedvenc kínai ételem. Na jó, persze csak hülyéskedek, van nekem egy igen autentik kinézetű kínai szakácskönyvem, abban is benne van a mogyorós csirke, úgyhogy reménykedhetünk, hogy nem nekünk kitalált humbug az egész. Sőt, éppen tegnap láttam Wang mestert is a tévépaprikán, amint ezt az ételt készítette. Ennek hatására követtem el  - családom nagy örömére - vacsora gyanánt. Igen, tudom, hogy a hozzávalók listája riasztóan hosszú, de aki szokott ázsiai ételt főzni, annak többnyire van otthon mindenből, aki pedig kalandvágyból állna neki, szerezze be a hozzávalókat, mert valószínűleg máskor is fog ilyesmit készíteni, ha a család rákap, akkor meg milyen jól fog jönni a raktárkészlet.

Yan-kit asszony így ír erről az ételről:

Ez a híres szecsuáni étel az ízek és utóízek egész kavalkádjával kényezteti ízlelőbimbóinkat: borsosan csípős és fűszeres, pikáns és ugyanakkor kissé édes-svanyú. Úgy tartják, hogy egy Csing-dinasztia korabeli (1644-1911) szecsuáni kormányzó kedvenc étele volt, akinek hivatalos címe - Kung-pao - után kapta a nevét. A kormányzó nagyon szerethette a födimogyorót, mert anélkül ez a fogás elképzelhetetlen.

Hozzávalók:

40 dkg csirkemell filé  1x1 cm-es kockákra vágva

4 evőkanál földimogyoró- vagy kukoricaolaj, én az előbbit használtam

2-3 kb. 7 cm-es piros chilipaprika megtisztítva, darabolva

2 gered fokhagyma, ferdén felvágva

5 szelet friss gyömbér, vékonyra szeletelve

1 evőkanál száraz fehérbor vagy sherry

3 szál újhagyma vagy egy arasznyi póréhagyma felkarikázva

5 (10) dkg pörkölt, sótlan földimogyoró

valamint önszorgalomból egy fél piros kaliforniai paprika kis kockákra vágva

egy ujjnyi darab uborka felkockázva (Wangnál láttam, gondoltam, rossz nem lehet)

 

Pác:

1 mokkáskanál só

2 teáskanál szójaszósz

2 teáskanál bor vagy sherry

1 teáskanál kukoricaliszt

1 evőkanál gyengén felvert tojásfehérje (én ezt mindig elhagyom)

Mártás:

1 evőkanál zójaszósz

2 evőkanál chiliszósz

2 teáskanál rizs- vagy borecet

2 teáskanál cukor

1/2  evőkanál kukoricaliszt

6 evőkanál víz

 

Elkészítés:

Mielőtt hozzákezdünk a főzéshez, készítsünk minden hozzávalót karnyújtásnyira, hogy amikor a dolgok a wokos fázisba ér, ne kelljen keresgélni, nyúlkálni a pult túlsó oldalára, az nem praktikus a kínai ételek főzésénél, ahol minden pillanatok alatt történik.

Keverjük össze a pácléhez valókat, majd ebben érleljük 20-30 percig a kockára vágott csirkehúst.

Készítsük el a mártást, tegyük félre.

Nagy lángon melegítsük fel a wokot, hadd füstöljön! Öntsük bele az olajat, mozgassuk a wokot körbe-körbe, hogy az olaj mindenhol bevonja. Dobjuk bele a chilit, majd a fokhagymát és a gyömbért, ezeknek elég néhány másodperc. Vigyázzunk, meg ne égessük! Ekkor érkezik a csirke a wokba. Úgynevezett kevergetve sütéssel süssük a húst egy percig. A wok szélén öntsük bele az egy evőkanál bort az edénybe, és közben folyamatosan keverjük a húst. Tegyük bele a hagymát, paprikát és uborkát, és kevergessük még egy percig. Végül, de nem utolsó sorban higgyük el a receptnek, hogy 2 perc elég a csirke puhulásához, és ne essünk abba a hibába, hogy tovább sütjük, ugyanis ettől lesz rágós. 

Öntsük a wokba a mártást, és keverjük addig, míg az étel be nem sűrűsödik. Utoljára dobjuk bele a mogyorót, keverjünk rajta egyet, és tálalhatunk.

 

Nehézségi fok:

 


Thai csirkeleves

Az alaprecept Macitól származik, nem sokat változtattam rajta, és olyan sikert arattam vele, mint már régen. A barátnőm konkrétan három tányérral evett belőle:) Egészen biztos, stabil helye van a konyhámban ennek a fantasztikusan harmonikus ízű, könnyen elkészíthető levesnek.

 

 

Hozzávalók:

1 nagy csirkemell filé, kb. 50 dkg

1 gerezd fokhagyma

2 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál zöld currypaszta

2 nagy doboz kókusztej

1 evőkanál méz

3 dl csirke alaplé

2 szál thai citromfű

3 kaffir lime levél

1 teáskanál kurkuma

bors

1 teáskanál őrölt koriander

1 dl tejszín

1 szál sárgarépa

néhány brokkolirózsa

 

Elkészítés:

A húst falatnyi darabokra vágtam, és az olajon megpirítottam. Amikor már színt kapott, beledobtam az összenyomott fokhagyma gerezdet is. A következő a currypaszta, amivel óvatosan bánjunk, mert nagyon karakteres, csípős íze van, inkább később adjunk még hozzá, minthogy eltúlozzuk a mennyiségét. A currypasztával is pirítottam még a húst, majd hozzáadtam a két doboznyi kókusztejet, a csirke alaplevet, megsóztam, borsoztam, beletettem a kurkumát és a koriandert, végül a citrom(fenyér)füvet is. Ezeket előtte a húsvágó deszkán a klopfolóval megveregettem, hogy a szétzúzott rostok könnyebben adják ki fantasztikus ízüket. Ezt az ízélményt fokoztam még néhány kaffír lime levéllel.  Amíg a leves főtt, egy párolóedényben roppanósra pároltam a gyufaszálnyi vastagra metélt sárgarépát, valamint a brokkoli rózsákat. A kész levest tejszínnel dúsítottam, tálaláskor pedig a párolt zöldségekre szedtem. A Zsuzsától kapott chili olajjal megpöttyözve még istenibb lett.

 

Nehézségi fok:

 

 

 

 


Csirke tikka masala

Nehézségi fok:

 

Mint az köztudott - olyannyira, hogy  már paródia tárgya is volt -, meglehetősen vonzódom az indiai ételekhez. Nemrégiben vacsoravendégeim egyike megkérdezte: szereti-e a család is az indiai ízeket? Azt válaszoltam: nem tehetnek mást, kénytelenek szeretni. A valóság azonban az, hogy igen, szeretik, nemcsak kényszerből eszik meg.  Egyedül a leánykám áll hadilábon velük, de csak azért, mert egészen alacsonyan van a csípősíz küszöbe sajnos. Ez a tikka masala alaprecept, meglehetősen egyszerűen készül, ha nem félnék, hogy kövek repülnek felém az Orient Expresszről, azt mondanám, hogy tulajdonképpen ez egy indiai pörkölt. Nagyon nem nyúlnék mellé, hiszen minden jelen van benne, ami a magyar pörkölthöz kell: zsiradék, vöröshagyma, paradicsom, pirospaprika, hús.  

 

A fotó az uram műve:)

Hozzávalók:

2 csirkemell filé

fél dl olaj

5 kardamom hüvely

egy darabka fahéjrúd

1 nagy fej vöröshagyma

2 teáskanál reszelt gyömbér

2 teáskanál reszelt fokhagyma

1 teáskanál őrölt kömény

1 teáskanál őrölt koriander

1/2 mokkáskanál kurkuma

1/2 teáskanál cayenne bors

1 teáskanál pirospaprika

1 teáskanál garam masala

1 nagy paradicsom

1,5 dl víz

1 pohár natúr joghurt vagy kókusztej

1 teáskanál só

Elkészítés:

Felmelegítem az olajat, és egy percre beleteszem a kardamomot és a fahéjat. Ügyesen kihalászom mindkettőt, elég, hogy csak az ízüket engedték az olajba. Ezután az apróra vágott hagyma kerül a serpenyőbe, néhány percig kevergetem, míg megbarnul, természetesen ne égessük meg, csak szép színt kapjon. Ha ez megvan, az összes fűszert tegyük az edénybe - előzőleg egy tálkában össze is keverhetjük mindet, ha kedvünk van hozzá -, pirítsuk néhány másodpercig, de ügyeljünk erre is, meg ne égjen. Utolsó előttiként a paradicsomkockák csatlakoznak a társasághoz, végül pedig a kockákra vágott hús is csatlakozik. Átforgatjuk-átmelegítjük a fűszeres olajban a darabokat, majd ráöntjük a vizet, és puhára pároljuk a húst. Ekkor megkóstoljuk, utánaízesítjük, ha szükségesnek ítéljük, és ráöntjük a joghurtot. Ezzel már éppen csak forralunk az ételen egyet, és lehet tálalni. Rizzsel is jó, de a legjobb pitával vagy naannal tunkolni.


Rizstészta zöldséggel

Nehézségi fok:

Nem újdonság: diétázom. A következő ételt nem azért teszem fel, mert valami kulináris csúcsot vélek megostromolni vele, hanem mert roppant egyszerűen elkészíthető, egészséges, laktató, és még ráadásul nem is hízlal. Azok a szerencsések pedig, akik nem kényszerülnek soványító kúrára (csak szólok: mindegyiküket egyesével utálom:)), bármilyen ázsiai ízvilágú húsétel mellé ehetik köretnek akár.

 

Hozzávalók:

egy marék rizstészta

egy marék zöldség (lehet mirelit is, a Findus termékei kiválóak, csak igen drágák):

néhány szem zöldborsó, pár karika sárgarépa, egy-két virág brokkoli, vízigesztenye, bíbcsíra, bambuszrügy, ki mit szeret, és mije van otthon

egy evőkanál szójaszósz

néhány csepp chiliszósz

 

Elkészítés:

A mirelit zöldségeket vékonyan kiolajozott (mire jó az olajspricni?) wokba öntöm, 7-8 perc alatt roppanósra párolom. Ezenközben egy tálba beletördelem a rizstésztát, lobogó forró vízzel leforrázom, majd szintén 6-8 perc múlva leszűröm. Amikor a zöldség jó, hozzákeverem a tésztát, ráöntöm a szójaszószt, a chiliszószt, visszafogottan megsózom, átforrósítom és tálalom.

 


Karfiol indiai módra

Nehézségi fok:

 

Nagyképűen azt mondhatnám, kreáltam egy ételt, de hát nyilván szó sincs erről. Arról azonban annál inkább, hogy napok óta karfiolt ennék, de mindig találtam valami hibát az aktuális kínálatban: hol drágának ítéltem meg, hol túl nagynak, máskor pedig  túl sok eldobni való levéllel csomagoltnak. Ma végre rábukkantam az igazira, és elkészítettem belőle kedvenc karfiolvagdaltamat. De mivel a diéta napjaiban vágytam már valami fűszeres ízre, indiai fűszereket kevertem bele.

 

 

 

Hozzávalók:

kb. 40 dkg karfiolrózsa

1 nagyobb burgonya

1 tojás

zöldpetrezselyem

só, bors, garam masala, cayenne bors, édeskömény, őrölt koriander

zsemlemorzsa 

joghurt

 

Elkészítés:

A karfiolt sós vízben puhára főztem, hideg vízzel leöblítettem, kihűtöttem, majd egy tálban villával pépesre törtem. Hozzáreszeltem a nyers burgonyát, beleütöttem a tojást, beleszórtam az apróra vágott petrezselymet (ha lett volna friss korianderem, akkor azt), majd fűszereztem a fent felsoroltakkal. A masszát zsemlemorzsával tettem kezelhetőbbé. Nem kell nagyon betonosra keverni, jobb, ha kicsit lágyabb a massza, de azért lehessen vele dolgozni. Két kanál segítségével nagyobbacska galuskákat formáltam belőle, forró olajban pirosra sütöttem. Ne süssük rögtön nagy lángon, hagyjuk, hogy előbb a belseje átsüljön, utána adjunk csak színt a daraboknak. (Legközelebb, ha nem leszek ennyire éhes, meg fogom próbálni a vékonyan kiolajozott sütőpapírra rakosgatni a vagdaltat, és sütőben megsütni.) Lehet golyó formában sütni, esetleg ellapított pogácsákat gyárthatunk belőle, ahogy tetszik. Hideg joghurttal tálaltam, és mérhetetlen élvezettel fogyasztottam.

 

 


Régebbiek | Végére »

balinto 2006