ázsiai ízek bejegyzései

ázsiai jellegű ételek

Aloo gobi

Nehézségi fok:

 

Bár napközben még 20 fok körüli a hőmérséklet, esténként már elkél a szolíd fűtés, nemcsak a radiátorokban, hanem a gyomrokban is. Ráadásul a karfiolszezon kellős közepén járunk, úgyhogy ha finomat akarunk enni ilyen körülmények között, ne habozzunk aloo gobit főzni. Először Chiliésvaníliánál olvastam a receptet, és rögvest beleszerettem, ami nem meglepő, hiszen a krumpliért élek-halok, a karfiol pedig ott lohol erősen a nyomában. Az első próba alkalmával remek étel került az asztalra, másodszorra kicsit elmértem a víz mennyiségét, úgyhogy "érdekes"-nek minősíteném a próbálkozást, harmadszorra - ma - pedig egyszerűen tökéletes lett a végeredmény. Még úgy is, hogy nem volt itthon fokhagyma, amire szerintem az elmúlt 25 évben nem volt példa a konyhámban. Viszont volt friss koriander, és az jelen esetben szerintem többet ad hozzá az étel ízéhez, mint a fokhagyma.

 

 

Hozzávalók 2 főre:

1 kisebb karfiol

3 szem krumpli

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

egy darab gyömbér, a nagyság erősen függ ízlésünktől

1 nagy paradicsom

fél dl olaj

fűszerek:

1 mokkáskanál egész kömény

1 mokkáskanál mustármag

1 csapott evőkanál kurkuma

1 mokkáskanál őrölt chili

1 csapott evőkanál garam masala

1 csapott evőkanál római kömény

bors

friss koriander (opcionális)

 

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedtem, a krumplit meghámoztam, egyforma 3x3 centis kockákra vágtam. A hagymá(k)ra is ez a sors várt. Száraz lábasban kipattogtattam a köményt és a mustármagot, hozzáöntöttem az olajat, majd beletettem az edénybe a krumplit és a karfiolt is. Kicsit pirítottam a zöldségeket, végül beledobtam a keverékbe a paradicsomkockákat is. Ekkor jöhetnek a fűszerek: a garam masala, a kurkuma, a római kömény és a chili, végül a só és a bors. Felöntöm a cuccot kb. 1 dl vízzel, jól összekeverem, majd fedő alatt puhára párolom. Oda kell rá figyelni, nehogy a fűszerek odaégjenek. A víznek el kell párolognia teljesen, a zöldségnek puhának kell lennie a folyamat végére. A tányéron megszórtam friss korianderrel, de anélkül is jó.

 

 


Zöldséges palacsinta

Kreáltam ma egy ebédet magamnak, a fennálló speciális igényeknek megfelelően. Azért teszem közzé, mert 1., lehetnek másnak is speciális igényei, nemcsak nekem, pontosabban tudom is, hogy olvasóim között vannak sorstársaim  2., szeretjük a vegetáriánusokat, éppen ezért gondolunk rájuk is   3., miért is ne?

A palacsinta rizslisztből készült. Fogalmam sem volt, mikor nekiálltunk, milyen lesz a végeredmény, de mint kiderült, rizslisztből simán lehet palacsintát sütni. Persze nem olyan vékonyat, mint búzalisztből, de én a palacsintát minden formájában szeretem, tehát pont mindegy, hogy vékony-e vagy vastag. A palacsinta. Ügyelni kell, hogy minden újabb darab előtt alaposan keverjük fel a masszát, mert a liszt hajlamos felsőbbrendűnek képzelni magát, leül a lé aljára, és csak erőteljes noszogatásra hajlandó keveredni. A kisült tészta kissé sprődebb, mint más társai, legközelebb megpróbálom két tojással, hátha ez enyhít a problémán. Ami igazából nem is probléma, mert nagyon jót ettem belőle:)

 

Hozzávalók:

12 dkg rizsliszt

1 tojás

2 dl (sovány) tej

ízlés szerinti zöldségek: paprika, cukkini, újhagyma, gyömbér

só, bors

hoi sin szósz

szójaszósz

olaj

 

Elkészítés:

Az én édes uram megsütötte a palacsintákat első lépésként. Közben egy serpenyőben gondolatnyi olajon (olajspricni!) megpároltam a julienne-re vágott zöldségeket, reszeltem rá egy pici darab gyömbért, borsoztam, majd amikor roppanós volt az összes zöldség, adtam hozzá egy teáskanál hoi sin szószt és egy löttyenet szójaszószt. Nagy lángon összebarátkoztattam minden résztvevőt, és kész is voltunk. Az elkészült tésztákba beletöltöttem a zöldséget, és olyan jóízűen, mint már régen nem, magamévá tettem a végeredményt.

 


Gyors ázsiai tészta

 

Mostanában kevés időm van főzni, extrákat meg végképp nem. Ennek persze rajtam kívül senki nem örül a családban, de hát ez van, ezt kell szeretni. Tegnap elég későn értem haza, pizza rendelést fontolgattam. Aztán eszembe jutott Kicsi Vú egyik receptje, gondoltam, nekiállok, igazán nem egy ügy. Jól sikerült, itt az én variációm ázsiai tészta, illetve gyors vacsora témára.

Hozzávalók:

25 dkg tojásos tészta

1 doboz vegyes zöldség konzerv (mini kukorica, szójacsíra, vízigesztenye, bambuszrügy)

1 kisebb szál sárgarépa

1 arasznyi póréhagyma

1 gerezd fokhagyma

darabka friss gyömbér

1 evőkanál borecet

sötét szójaszósz

szezámolaj

1 kávéskanál keményítő

 

Elkészítés:

A tésztát 5 perc alatt készre főzöm, leszűröm. Közben a wokban felforrósítom az olajat, beledobom a fokhagymát és a gyömbért, illetlen szavakat mormolok, mert a wok fogantyúja kivehető, de az évek során elvesztette azt a tulajdonságát, hogy a helyén maradjon, vagyis pillanatonként a kezemben marad, nem segítve ezzel pozitív irányba fordítani azt a folyamatot, hogy a hagyma és a gyömbér ne égjenek meg. Pár másodperccel később a wokba dobom a vékonyka hasábokra vágott sárgarépát és pórét, kevergetem egy rövid ideig. Ekkor megy utána a leszűrt, leöblített zöldségkeverék. Kap szójaszószt, borecetet, sót, némi langyos vízben feloldott keményítőt. Átforrósítom, és gyakorlatilag készen van. Szerintem jobban jártunk, mintha pizzát rendeltem volna.

Fotó nincs, se idő, se kedv nem volt hozzá, meg aztán a szójaszószos tészta mesterséges fénynél minden, csak nem étvágygerjesztő.

 


Csípős-fűszeres csirke

 

A Szaku magazinban találtam ezt a receptet, ami egyben azt is jelenti, hogy végre megvan a vasárnapi vendégség főétele. Kedves olvasóim hírszerző csapatokat indítottak felém, hogy hol lehet beszerezni a hozzávalókat. Örömmel mondhatom, hogy tegnap a Nagycsarnok alagsorában található Ázsia boltban beszereztem mindent.

Hozzávalók:

1 kg csirmell filé

1 kanál reszelt gyömbér

1 kanál száraz fehérbor

1 kanál szójaszósz

1 szál újhagyma

2 kanál chiliszósz

3 kanál olaj

2 kanál rizsecet

1 teáskanál hétfűszer keverék

1 teáskanál cukor

1 dl húsleves

1 kanál kukoricakeményítő

 

Elkészítés:

A csirkemellet falatnyi darabokra kell vágni. A gyömbért,  bort és két kanál szójaszószt össze kell keverni, ebben pácolni a húst 15-20 percig. Az újhagymát kétcentis csíkokra kell vágni, megpirítani az olajon. Mehet hozzá a chiliszósz és a fűszerkeverék. Ezután kell hozzáadni a húst a páclével együtt. Amikor megpirult, mehet bele a rizsecet. További 2-3 perc párolás után megkaphatja a húslevest, takaréklángon 10-20 perc alatt puha lesz. A szójaszósz maradékába kell keverni a keményítőt, jól elkeverni, majd ráönteni a húsra, folyamatosan kevergetni, amíg besűrűsödik. Tésztával vagy rizzsel tálalható.

 

Hát kíváncsi leszek nagyon. Nem izgulok, hogy kipróbálatlan receptet főzök meg, hiszen sem a hozzávalókban, sem az ügymenetben nincs semmi, amit elronthatnék. A menü előétele tavaszi tekercs lesz Lila fügétől, a desszerten még gondolkozom, mert rengeteg ötletem van, csak egy ilyen menü után nem lehet bármit desszertnek feltálalni. Ötletek esetleg?

 


Teriyaki csirke

 

2001-ben ismerkedtem össze ezzel az étellel Amerikában. Az alatt az öt hét alatt, amíg kint voltam, nagyon gyakran ettem, és minden alkalommal arra gondoltam, hogy ha hazajövök, isten tudja, mikor ehetek újra ilyet, sőt, ehetek-e egyáltalán valaha. Aztán itthon elkezdtem keresni a hozzávalókat, és nagyon boldog voltam, amikor nagy kedvencemben, az Ázsia-boltban megláttam, hogy készen is lehet pácot venni. Azóta mindig van itthon a hűtőben. Sajnos teriyaki-imádatommal eléggé magányos vagyok a családban, de hát nem tudják ezek, mi a jó!;-)

 

Hozzávalók:

3 csirkemell filé (lehet persze kettévágott combból is csinálni, én nem vagyok barátja....)

3 evőkanál világos szójaszósz

3 evőkanál csípős mustár

1 evőkanál barna cukor

fél evőkanál reszelt gyömbér

1 kanál szezámmag

1 kis fej hagyma karikára vágva

1 nagyobbacska fokhagymagerezd

olaj

Elkészítés:

A csirkét vágjuk falatnyi darabokra, a szójaszószt, mustárt, cukrot, gyömbért keverjük össze. Egy kevés olajon pirítsuk meg a hagymákat, mehet rá a hús és a szósz. Összeforgatjuk, majd lefedve puhulásig sütjük az ételt. Ha elkészült, szórhatunk a húsra pirított szezámmagot. Rizzsel isteni!

 


Samoza

 

Lila Füge jóvoltából tehát tudom az étel nevét, most keresgéltem kicsit magyar oldalakon, és Horváth Boldizsárné könyvében (www.terebess.hu) találtam egy jól hangzó magyar receptet is.

Hozzávalók:

Tészta: 2 tcs. liszt (gondolom, a "tcs" ezesetben teáscsészét jelent)
2 ek. olvasztott vaj,
1/2 tk. só,
langyos tej,
olaj a sütéshez.
Töltelék: 1 ek. földimogyoró- vagy salátaolaj,
1 fej apróra vágott vöröshagyma,
1 tcs. majdnem puhára párolt zöldborsó,
2 szem héjában főtt burgonya meghámozva és apró kockákra vágva,
3 ek. majdnem puhára főtt sárgarépa apróra vágva,
2 ek. apróra vágott erős hegyes paprika,
1 tk. finomra vágott koriander vagy petrezselyem,
1 tk. citromlé,
1 tk. garam masala,
só.

Keverjük össze a lisztet, a sót, az olvasztott vajat és annyi tejet, hogy közepesen kemény tészta legyen a keverékből. Dagasszuk 5 percig. Készítsünk belőle kis gombócokat, majd nyújtsuk ki vékonyra és csészealj nagyságúra. Vágjuk félbe. Tegyük az 1 evőkanál olajba a hagymát, a zöldborsót, a burgonyát, a paprikát, a sárgarépát és a korianderlevelet, és lassú tűzön pirítsuk puhára. Adjuk hozzá a citromlét, a garam masalát és a sót. Keverjük jól össze. Pirítsuk még 1-2 percig. Tegyünk 1-1 evőkanálnyit a félbevágott tészták egyik felére. Nedvesítsük meg közben a tészta szélét. Hajtsuk a tészta üresen maradt felé a töltelékre. Ujjunk begyével nyomkodjuk le körben a bevizezett széleket, hogy jól összetapadjanak. Forró, bő olajban süssük aranysárgára. Szedjük itatóspapírra.

Sajnos a héten nem érek rá vele bíbelődni (teszem hozzá: hála istennek, mert másik nagy szerelmem, az üvegezés tart távol a főzéstől), de üstöllést kipróbálom, amint lesz időm.


Csirke curry

Házi fotósom nem állt a helyzet magaslatán, amikor ezt a képet készítette, én kérek érte elnézést... Hála istennek én nem úgy álltam neki megfőzni ezt a csirke curryt, mint ő a fotózásnak, éppen ezért legalább az étel remekül sikerült.

 

Hozzávalók:

60 dkg csirkemell filé (igyekezzünk minél többet megmenteni belőle a macskáktól)

1 fej vöröshagyma apróra vágva

2 gerezd fokhagyma szintén apróra vágva 

1 darabka friss gyömbér... úgy van: apróra vágva:)

olaj

őrölt fűszerek, úgymint: curry, garam masala, koriander, kurkuma, chili

 

Elkészítés:

A csirkét kockákra metélem. Az olajban megfuttatom a hagymát, néhány perc elteltével a fokhagymát is utána dobom, pár másodpercet ő is kap, hogy melegedjen, majd beleszórom a serpenyőbe a curryt és a chilit, hagyom picit őket, majd egy igen kevés vízzel felengedem, nehogy odaégjen. Ekkor teszem az edénybe a húst, minden oldalán átpirítom, továbbra is ügyelve, hogy a fűszerek ne égjenek oda. Amikor a csirke fehér kabátját sárgára cseréli, felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, csendeskén főzögetem. Körülbelül itt döntöm el, milyen fűszereket tegyek az ételbe, majd szépen, sorjában meg is cselekszem a dolgot: én ma garam masalát tettem bőven, koriandert, kurkumát nem túlzásba víve, chilit módjával. Kevés idő múlva a hús puha lesz, a közben köretként megfőzött rizs szintén, és lehet tálalni.

 


Naan

 

Azt írtam ma valahol viccesen: "á, úgyse sütsz jobb naant, mint én", ennek kapcsán igény merült fel a naan receptére. Amikor először sütöttem ilyet csirke curry-hez, sokat keresgéltem a neten, találtam is nagyon sok - eltérő - receptet, aztán rájöttem: a legegyszerűbb a legjobb. Ezért aztán az én naanom így készül:

 

Hozzávalók:

50 dkg liszt

1 zacskó szárított élesztő (én Oetkert használok)

ízlés szerint só, úgy kávéskanálnyi talán

1 pohár natúr joghurt

langyos víz

 

Elkészítése:

Összegyúrjuk a hozzávalókat, a langyos vizet úgy adagoljuk, hogy mindig csak keveset adjunk a tésztához, nehogy túl lágy legyen a massza. Dolgozzuk ki emberesen, majd tegyük félre kelni. Ezután a kelt tésztáknál - többé-kevésbé - szokásos módon járjunk el: gyúrjuk át újra a tésztát, formáljuk a kellő vastagságúra és alakúra, majd hagyjuk még kis ideig kelni. Ezután száraz vasserpenyőben - persze, csak ha rendelkezünk ilyennel, ennek híján jó állapotú teflonban - a közepesnél kicsit erősebb lángon süssük aránybarnára a kenyereket. (Legközelebb megpróbálom sütőben, hátha kevésbé lesz büdös a lakásban utána.)

 

Színes-szagos videó a naan készítéséről (kicsit eltérő a recept, de elhanyagolható mértékben, mint a fenti.


 

 

 


Hoisin szószos csirke kesudióval

 

Bizonyos hatásokra mostanában több szakácskönyvet veszek a kezembe, sőt, sajnálatos módon némelyek gyakran tovább vándorolnak a kezemből a kosaramba is, ezzel több síkon kárt okozva nekem, úgymint: pénztárca karcsúsítás, ezzel párhuzamosan sok idő eltöltése a receptek áttanulmányozásával, megfőzésével, még párhuzamosabban fenéknek az ő növekedésével, és így tovább, és így tovább. Bár mi tagadás, színészi képességeim ellenben fejlődnek: már Blaha Lujzát meghazudtoló tehetséggel vagyok képes ártatlanul, alulról felfelé rezgő szempillákkal elrebegni: ugyan szivem, de hát ez már régen megvan! (Minő pech, hogy ezt a trükköt az illetékes jó ideje ismeri ruha-ügyben...)

Az a gyűjtemény, amiből most fogok idézni, igazi ugrás volt úgymond a sötétbe, mert neten rendeltem a könyvet, gyakorlatilag semmit nem tudtam róla a csábító címén kívül: 101 fűszeres és csípős étel. Ahogy ma belelapoztam, nem okozott csalódást, bár van egy-két recept, ami felől megkérdezném a magyar szerkesztőt, hogy ugyan-vajon miért szerkesztette be azt a receptet, amiben olyan hozzávalók vannak, amit nemhogy ritkán lehet kapni Magyarországon, de soha, egyáltalán, sehol. No de sebaj, majd a bizonyos hatásokat kifejtő kolleginákat megdolgoztatjuk a világnak arról a szerencsésebbik feléről. Úgyhogy: nemisbéka reszkess, fakanál egyszer majd kérni fog tőled valamit (mondjuk szirupban eltett gyömbért, készen kapható jamaikai gyümölcstortát, ilyeneket:) 

 

Hozzávalók:

1 piros húsú paprika kimagozva, feldarabolva

2 csirkemell filé, ugyanakkora darabokra aprítva, mint a paprika

1 kis fej vöröshagyma, nagyobb darabokra vágva

4 evőkanál hoisin szósz (nagy kedvencem)

2 fej pak choi (szerény véleményem szerint helyettesíthető kínai kellel, ha tévednék, szóljatok rám)

maroknyi (nagy maroknyi legyen, én úgy szeretem, és legalább főzés közben is lehet kóstolgatni) sós kesudió

rizs vagy tészta köretnek

 

Elkészítés:

 

Forgassuk össze a hozzávalókat - a pak choi és a kesu kivételével - egy nagy tálban, adjunk hozzá 3 evőkanál vizet, kevergessük kitartóan, amíg a szósz mindent egyenletesen bevon. Öntsük át lapos mikrotálba, a szószt csorgassuk rá, ne vesszen kárba belőle semmi. Fedjük be a tálat fóliával, kicsit szúrkáljuk meg, majd nagy teljesítményen adjunk neki 2 percet. Ezután fólia levesz, pak choi, amit hosszában elnegyedeltünk, hozzáad, összekever, lefóliáz, újra kilyukaszt, mikróba vissza 7 percre. Végül óvatosan szedjük le a fóliát, ha a kicsapó gőzzel netán eddig nem égettük cafatossá a kezünket, ezután se tegyük. Keverjük az ételhez a kesut. Mehet a tál az asztalra, mellé a köret, és kész is.

Apró személyes megjegyzés: én biztosan wokban fogom megcsinálni, nincs annál jobb!

 

Forrás: BBC Good Food Magazin


Csirke ázsiai beütéssel

 

 

Tegnap félálomban láttam nemtommilyen Janit főzni a Paprika TV-n, és reggel erre a receptre ébredtem. Először azt gondoltam, hogy hű, ez egy különleges ebéd lesz, de készítés közben rájöttem, semmi extra nincs benne. Ellenben könnyen és gyorsan készül, attól függően, miket dobálok bele, finom is, úgyhogy a nem-kell-mindig-kaviár elve alapján ezt az egyszerű ételt tettem ma asztalra.

 

Hozzávalók:

 

60 dkg csirkemell filé

paprikák különböző színekben, a színeknek természetesen csak az esztétikum szempontjából van jelentősége, de ott elég nagy

brokkolirózsák (opcionális, de jót tesz a végeredménynek)

póréhagyma vagy újhagyma, amelyik könnyebben hozzáférhető

friss gyömbér

1 gerezd fokhagyma

chiliszósz, szójaszósz, osztrigaszósz, Hoi Sinh szósz, én ez utóbbit igen kedvelem, ezért mindig van itthon, amúgy nem alaptartozék

só, bors, curry

 

Elkészítés:

A csirkemellet kis kockákra vágom (nekem akkor esik jól ránézni, ha helyes kockákban van a hús, nem bumszli nagy féltéglák formájában, de ez ízlés kérdése), a paprikákat is, a póréhagymát karikákra, a gyömbért apróra. Amikor minden ott van kézreállóan, kezdődhet a művelet. Olajon kissé megsercegtetem a gyömbért, és még mielőtt élvezhetetlenre égne (vigyázat, ezt szempillantás alatt képes megcselekedni a galád, ha nem vagyunk résen), hozzáadom a húst és fehéredésig pirítom. Következnek a többiek szép sorjában: a fokhagyma, a pórékarikák, a paprikakockák, valamint a brokkoli, apró rózsákra szedve. Kicsit hagyom őket szottyadni, de természetesen közben sózok, borsozok. Amikor a hús már puha (többek között ezért is érdemes kicsikra szabdalni, mert ez az állapot hamarabb következik el, és amikor kamaszok hada áll az ember háta megett, erősítésként még egy éhes férjet hozván magukkal, ez nem utolsó szempont), megszórom az ételt egy nem túl jelentős, de nem is elhanyagolható mennyiségű (ahogy nagyanyám mondta volna: olyan gondolomformán) curryvel, megküldöm szójaszósszal, osztrigaszósszal és elmaradhatatlan kedvencemmel, a Hoi Sinh szósszal. A mennyiségekre ügyelek, nehogy ehetetlenül sós legyen a végeredmény, és lássuk be, ezek a szószok magukban rejtik ezt a hibalehetőséget. Végül, de nem utolsó sorban meghintem a húst ízlés szerinti mennyiségű chiliszósszal, nem hagyván figyelmen kívül, hogy a cél a kellemes csípősség, nem a lángfúvás. Forrón, rizzsel tálalom.

 

Ez a típusú étel változatosan variálható, annak függvényében, mi van otthon. A zöldségek csoportjából használhatunk gombát, borsót, sárgarépát, adhatunk hozzá bambuszrügyet és egyéb ázsiai zöldségféléket (vízigesztenye, mangetout, hogy két kedvencemet említsem), a szószok közül is válogathatunk, mit kedvelünk, mit találunk a hűtőben, tehát ha az étel vázát - magát a csirkehúst és az ázsiai jellegű fűszerezést - megtartjuk, akár minden alkalommal előállhatunk egy újabb kreációval.


Currys húsgombócok

 

Hozzávalók:

40 dkg darálthús

1 fej hagyma

2 evőkanál prézli

1 tojás

só, bors, curry

petrezselyemzöld

2 dl tejszín

1,5-2 dl fehérbor

Elkészítés: 

A darált húshoz hozzáadom az apróra! vágott hagymát, a prézlit, a tojást, sót, borsot, 2 evőkanál petrezselymet és apró gombócokat formázok belőle. Néhány evőkanál olajon pirosra sütöm őket, majd a gombócokat meghintem egy evőkanál liszttel, ugyanennyi curryvel, és jó magaviseletük elismeréseképpen egy szétmorzsolt erőleveskockával. Ezután  felengem másfél-másfél deci vízzel és fehérborral. Csendes tűzön 15-20 percig párolom a gombócokat, majd amikor úgy ítélem meg, hogy  elkészültek, a mártás addigi sűrűségét figyelembe véve tejszínt öntök a cucchoz. Ne híguljon fel nagyon, de legyen benne bőven tejszín (úgy 2 deci...). Párolt rizzsel tálalom.


« Elejére | Újabbak

balinto 2006