születésnapom van:)

Nincs fotó, nincs gyertya, sőt, nincs torta sem. Pedig készültem... és nagyon csalódott vagyok, mert csodás málnát vettem a tortához, kinéztem egy nagyon jónak látszó receptet a GoodFoodból, ami nem lett finom, és a hozzávalók mennyisége, valamint a 20 centis tortaforma, amiről a recept szólt,  köszönő viszonyban sem volt egymással. Mindazonáltal nem vagyok rosszkedvű, jön még kutyára dér, holnap kitalálok valami finomat a málnából, és kész. De hogy ez az öt év hogy múlt el ilyen gyorsan és észrevétlenül, az rejtély. Öt évvel ezelőtt kezdtem blogolni, sokszor elmondtam már, de azok kedvéért, akik nem olvasnak a kezdetektől: a lányomnak hoztam létre egy virtuális szakácskönyvet. Ez volt a cél, de a látogatók száma  régen túlnőtt ezen a célon.

Persze most azt mondom, hogy észrevétlenül telt el ez az öt év, de azért ez nem teljesen így van. Sok élményben, programban volt részem a blog kapcsán, megismertem jó néhány embert, akikkel sosem találkoztam volna különben. Ki gondolta volna öt évvel ezelőtt mondjuk, hogy receptjeim fognak megjelenni  egy magazinban? Én biztos nem! Ki gondolta volna, hogy újságírók csapatépítő tréningjén fogok csoportot vezetni? Hát... én nem:) Mint ahogy azt sem, hogy 80 fő részére fogok egy esküvőre sütni. És azt sem, hogy borfesztiválon leszek meghívott, hogy meséljek a gasztroblogger létről. Jól esik visszagondolni az első ilyen eseményre, az mtv Kultúrház műsorában való szereplésre... Több száz receptet tettem itt közzé, sokról érkezett pozitív visszajelzés, és ennek örülök a legjobban. Jócskán túl vagyok a kétmillió letöltésen, ami pedig egy szinte felfoghatatlan adat. Olvassatok továbbra is, én töretlen lelkesedéssel írom a blogot, remélem, még sokszor öt évig:)

Étteremajánló - Sarki Fűszeres

A héten alkalmam nyílt megismerkedni két olyan műintézménnyel, melyekkel való barátkozásra már régen vágytam. Igazából nem is számítottam rá, hogy mind a kettőbe azonnal bele fogok szeretni, pedig ez történt. A harmadikat végül most kihagytam, de nem fog eltelni ez a "nyár" anélkül, hogy azt is le ne tesztelném.

Az első hely a Sarki Fűszeres volt. Nem lakom tőle elérhetetlen távolságban, mégis valahogy idáig mindig elkerültük egymást. De csütörtökön reggel előre megfontolt szándékkal ott reggeliztünk, és mondhatom, nem csalódtunk. Sajnos nem tehetem meg, hogy gyakorta elköltsek reggelire 3000-3500 forintot, így azt legnagyobb bánatomra nem állítanám, hogy törzsvendég leszek ott - kivéve persze, ha a férjem végre jól töltötte ki a lottó szelvényeket:)

Croissant-t mindenképpen akartam enni, és jól tettem. Olyan volt, amilyen a nagykönyvben vagyon megírva: könnyű, vajas, langyos... jaj... Aztán én tojásos-szalonnás reggelit kértem, míg a barátnőm kőrözöttes-sonkás-vajas kiflis falatokra vágyott. Cappuccinot és gyümölcsteát kértünk kísérőnek. A pincérlány kedves, mosolygós, a lehetőségekhez képest gyors is, de hát a tojásnak és a sonkának idő kell, hogy megsüljön. Közben lehet bámulászni a jövő-menő embereket, lehet latolgatni, hány százalék az esélye annak, hogy ma is rossz idő lesz,  lehet összetalálkozni nagyon kedves, nagyon szeretett kolléganővel, és lehet persze jókat beszélgetni reggeliző partnerünkkel, és terveket kovácsolni a nap további részére. A prosciutto crudo egyébként első osztályú, Olaszországban sem kapnék jobbat egy hasonló helyen, a tojás kellemesre sütve, a belseje picit lágy, épp, ahogy szeretem, a péksütemények is nagyon rendben vannak, a kávéról nem is beszélve.

A reggeli nagyon-nagyon finom volt, az árak sajnos nem egy átlag pénztárcához vannak szabva, de amíg van fizetőképes közönség, nem kell gondolkodni a "jóárasításon".  A magam részéről mindenképpen ajánlom a helyet egy-egy ünnepi nap indításaként, esetleg egy olyan napon, amikor meg akarjuk jutalmazni magunkat, mert arra a Sarki Fűszeres kiváló.

Egy kis görög hangulat

Aki olvas egy ideje, tudja, hogy nem vagyok egy nagy hal fan. De a friss, fehér húsú, semleges ízű halakat azért megeszem, ráadásul szeretem azt enni egy-egy helyen, ami a helyi specialitás. És mi más lehetne jellemzőbb egy tengerrel rendelkező országra, mint a hal? Mi így ettük a seabass-t (tengeri sügér):

A fantasztikus halat itt ettük, nyugodt szívvel ajánlom bárkinek a helyet: http://noname-santorini.gr/

Kóstoltunk még naphalat is, isteni volt. Olyannyira, hogy kétszer is ezt választottuk vacsorának. Amikor megkérdeztem a pincért, hogy a hal friss-e, vagy fagyasztott, vérig sértettem. Pedig csak az idegenvezetőnk információját akartam lecsekkolni, aki azt állította, mondhatnak bármit a parti pincérek, itt a legtöbb hal fagyasztott. Innen üzenem: kedves László, tévedett!

A kedvenc éttermi képem.

Nyaralás

Igazából szerintem senkit nem érdekel úgy igazán a mások nyaralása. Nem, hiába is mondod, hogy de igen, téged igen... persze, talán egy bizonyos mértékig. Azt hiszem, hogy én ezt a bizonyos mértéket nem fogom figyelembe venni, leírom a nyaralás történetének azon részét, ami más számára is hasznos lehet.

Most jártam először Görögországban, ha egy szigetet egyáltalán lehet bármilyen -országnak is nevezni. Szerintem Santorini nem Görögország, hanem csak úgy Santorini. Egy fantasztikus sziget az Égei-tengerben, amiről álmodozom már egy ideje, talán úgy négy éve lehet, hogy barátok küldtek onnan képeslapot, és én első látásra beleszerettem a helybe. Érdekes módon a képeslapok fotói meglehetős egyezést mutatnak a valósággal. Magára Görögországra 30 éve várok, és nagyon remélem, hogy megismerhetem még más részeit is. (Vágyom például Rodoszra...)

Két hetet töltöttem a szigeten, és azt mondanám, hogy a látnivalókat egy hét alatt kényelmesen meg lehet nézni, tekintve, hogy Santorinit mindössze 13 település alkotja. De ahhoz, hogy a tengert is élvezhessük, megkóstolhassuk sok taverna kínálatát, végigehessük a tradicionális fogásokat, bizony, kellett a két hét. Azt már csak halkan merem megjegyezi, hogy néhány napot még gond nélkül rá tudtam volna húzni... Ettem sok helyen, sok félét, kivétel nélkül minden ízlett - ami nem, arról is tudtam, hogy alapjában jó kaja, csak inkább olyankor kellett volna ennem, amikor éhes is vagyok... A programok között szerepelt egy luxus vacsora is, ami az egyik legnagyobb élmény volt, nem feltétlenül a fogások miatt - bér akadt köztük zseniális -, hanem a hely és a látvány miatt. De erről szép sorban...

Nincs többé drága étterem

Nem kell többé kupon akcióra vagy a következő Torkos Csütörtökig várni azoknak, akik szívesen vacsoráznának egy divatos étteremben! A Kedvét.hu segítségével bármikor kaphatunk 30 százalékos kedvezményt akár első osztályú éttermekben is.

A napokban elindított szolgáltatás segítségével már 17 exkluzív budapesti étteremben foglalhatunk asztalt - akár egy kisebb társaság részére is – úgy, hogy a fizetéskor a számla nem terheli meg annyira pénztárcánkat. A szolgáltatás használata végtelenül egyszerű, hiszen a foglalási díj befizetése után, a vendégek automatikusan 30 százalékos kedvezményt kapnak a számla végösszegéből.

A Kedvét.hu elindítása azért is jó hír, mert a magyarok nagy többsége nem engedheti meg magának, hogy felsőkategóriás étterembe járjon, annak ellenére, hogy lenne igény a minőségi gasztronómiára. Ebből kiindulva született meg a Kedvét.hu ötlete, amelynek segítségével jóval kedvezőbb áron vethetjük bele magunkat az éttermek nyújtotta kulináris élvezetekbe. Nem kell tehát többé arra várni, hogy kedvenc éttermeink akciós lehetőségeket kínáljanak!

A rendszer lényege, hogy a Kedvét.hu oldalon 1500 Ft ellenében asztalt lehet foglalni a már csatlakozott éttermek bármelyikébe, így a vendégek (az egész társaság) automatikusan 30 százalék kedvezményt kapnak a teljes étel és italfogyasztásból.  A foglalás menete sem bonyolult, mindössze annyit kell tenni, hogy kiválasztjuk az éttermet, az időpontot és bankkártyás fizetéssel máris megtörtént a foglalás. Minderről természetesen egy automatikus e-mailt kap az étterem és a vendég is, így a megerősítésre sem kell várni

.

A szolgáltatás igénybevételekor nem kell semmiféle kupont magunkkal vinni és felmutatni azt a fizetéskor, így jóval diszkrétebb és gördülékenyebb a kedvezmény érvényesítése. Így könnyedén intézhetünk üzleti vacsorákat, családi ünnepeket anélkül, hogy bárki számára nyilvánvaló váljék, hogy kedvezményt vettünk igénybe. Mivel a rendszer nem kér semmiféle csatlakozási és egyéb díjat az éttermektől, így a vendégen kívül maga az étterem is jól jár.

A Kedvét.hu célja, - hogy mindenki számára elérhetővé váljon a minőségi gasztronómia és az impozáns éttermek nyújtotta élmény -  hamarosan megvalósul, hiszen egyre több étterem csatlakozik a rendszerhez. A tervek szerint az oldalon rövidesen a budapestiek mellett a vidéki éttermek is ott sorakoznak majd, hogy a Kedvét.hu biztosította kedvezmények országszerte elérhetőek legyenek.

A Kedvezményes Étterem foglalási rendszer ötletgazdája, Géczi Dávid szerint a kuponos vásárlók vagy a Torkos Csütörtök akciók rajongói ugyan nagyobb kedvezményben részesülhetnek, de az erőn felül kínált kedvezmények sok esetben a minőség vagy a kiszolgálás színvonalára negatív hatással vannak, így a vendégek gyakran csalódottan távoznak a kiválasztott étteremből. A Kedvét.hu rendszere ezzel szemben úgy kínál kedvezményt a vendégnek, hogy azt az étterem tulajdonosok sem érzik  megterhelőnek. Cél volt ezen felül az is, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a drágább éttermeket is.

A Kedvét.hu szolgáltatásait többek között már olyan éttermekben is igénybe vehetik a vendégek, mint a Búsuló Juhász, a Márgál Budapest, a Ristorante Krizia, az Araz, az XO Bistro vagy a Hemingway étterem.

Hallod-e Rosinan te!:)

Hú, ez tőlem azért mélyütés! Mármint ez a nagyon-nagyon rossz szóvicc. Elnézést érte, talán a férjem azért értékelni fogja:D

Nos, 29-én, azaz vasárnap újra megidézzük a francia piacok, vásárok hangulatát Szigetmonostoron, a Rosinante Fogadóban, amelyre szeretettel invitálok minden olvasómat. Elfogult vagyok, ez tény, de higgyétek el, érdemes kijönni a Duna-partra ezért a programért!

Borlamour Regionális Borkiállítás és Vásár

Szombaton "nyakunkba vesszük" az M1-es autópályát, és Mirelle-lel elkocsizunk Győrbe, ahol részt veszünk a Borlamour Kiállításon. Megmondom őszintén, nem vagyok borhoz értő ember, vagy gúnyos mosolyokban, vagy megvető pillantásokban  (esetleg mindkettőben) van részem, amikor édes fehér bort rendelek mindig, mindenhol, mindenhez:) Tudom én, hogy pallérozni kéne az elmémet is ezen a téren, meg az ízlésemmel is súlyos gondok vannak, de hát ez van... Emlékszem, volt egy főnököm, aki időnként elvitt vacsorázni, és amikor édes pezsgőt rendeltem, mindig odaszólt a pincérnek: ne felejtsék ki belőle a kockacukrot! Én meg szégyenkeztem, és meghallgattam - ezredszerre is - a társaság rémesen trendi tagjait, akik megvetően, s egyben tudálékosan tudtomra hozták - ezredszer! -, hogy édes pezsgő márpedig nincs. Vagy két éve, amikor Jakupcsek Gabinál voltunk vendégségben... hát sosem felejtem el a párja tekintetét, amikor a "mit innál?" kérdésre a szokásos "édes fehér bort" válasz hagyta el a számat. A döbbenetet és a sokkot aztán felváltotta a jó vendéglátó tennivágyása, és eszébe jutott, hogy egy korábbi vendégségnél valami hozzám hasonlóan elvetemült rémrettenet hozott valami borzalmas édes fehéret, és mintha maradt volna belőle... Jól emlékezett, volt még eldugva valahol egy fél üveggel, amiből én - forró nyári nap lévén - csak egy pohárral fogyasztottam. És Ádám a búcsúzásnál a kezembe nyomta a maradékot: vidd el, nálunk ilyet úgysem iszik senki:)))

No, ennyi személyes vonatkozás után - remélem, az undorkodók eddigre bezárták a böngészőjük aktuális oldalát, és kivették a kedvencekből a blogomat:) - kíváncsian várom, mit hoz számomra a hétvége, tekintve, hogy a Borlamour Kiállítás elsősorban a borokról szól.

Remélem, hogy a színpadnál, ahová jó kis borkorcsolyákat is viszünk majd Mirelle-lel, találkozhatok a régióban élő olvasóimmal. Ne kíméljetek, várlak benneteket szeretettel! Ne aggódjatok, nem hozok rátok szégyent! Majd azt mondjuk, hogy nem ismerjük  egymást:))

Transformers

Nagy szerencse, hogy alapjáraton egy kimondottan optimista, jó kedélyű nő vagyok. Ha nem így lenne, alighanem tegnap a "torta" a falon landolt volna tortatálastul, csokiforgácsostul. Ehelyett azonban nagy röhögések közepette szemléltük a családdal, mire képes egy elrontott recept.

Tegnap ebédre hívtam a gyerekeket, csináltam töltött-rántott palacsintát, és gondoltam, elkészítem azt a Papp Emese-féle narancsos-mascarponés tortát, amit apósom születésnapjára már megsütöttem egyszer, és most már tudom, hol kell változtatni a recepten ahhoz, hogy esztétikus is legyen, ne csak finom. De ahogy lapozgattam az újságot a leírást keresve, megláttam ezt a fotón is szereplő húsvéti helyeskét. Na mondom, narancsos torta lehet bármikor, de ez a húsvéti helyeske... ez csak most játszhat. Elolvastam a hozzávalókat, konstatáltam, hogy minden van itthon hozzá, és nekiálltam nagy lelkesen.

Az egy dolog, hogy a piskótám állagát egy tengeri szivacs is megirigyelhette volna, simán lehet, hogy nem tudok piskótát sütni. De amikor a krémet állítottam össze, gyanússá vált az ügy. Ahhoz képest, hogy a tojáslikőrnek csak a felét tettem bele, és Triple sec híján az a 3-4 evőkanálnyi folyadék is elmaradt, a receptben szereplő egy teáskanálnyi /4 lapnyi/ zselatin egyáltalán nem fogta össze a krémet. De nem tette meg ezt akkor sem, amikor még egyszer ugyanennyi zselatint felmelegítettem, és a krémhez kevertem.

Nem tudom, mire számítottam, amikor elkezdtem mégis betölteni a tortát, mert persze folyt a krém, amerre látott, leginkább a gyönyörűséges tortatálam lyukain át a pultra, mesteri mintát képezve rá.

A krém egyébként isteni finom, van benne tojás bőven, mascarpone és tejszínhab, tojáslikőr, meg Triple sec, így aztán az összevagdalt piskótából és a krémből poharas desszert lett. Csak az a kis keserű ránc ne lenne ott a szám sarkában... Az ismert bankreklám nyomán annyit mondanék: köszönjük, Emese...

Csapatépítés és epres kosárka

Egy csapatépítő tréning első öt percében hámozókéssel kihasítani egy darabot a mutatóujjunkból - nos, ez egyik álmoskönyv szerint sem jelent semmi jót. Különösen nem, ha az eset nem is álmunkban történik, hanem egy csodás tavaszi nap délutánján Szigetmonostoron, a Rosinante fogadóban. Annál inkább nem jelent jót, ha az ember moderátorként van jelen e jeles eseményen, mint ahogy ez velem történt. Egy multicég tréningjének levezénylésére kaptam ugyanis meghívást a Finomániától, aminek nagyon nagy örömmel tettem eleget, nemcsak azért, mert még sosem csináltam ilyet, és szeretem magam kipróbálni magam új helyzetekben, de azért is, mert mindezt olyan - lehetek nagyképű? - kollégák társaságában tehettem, mint Gál Zsolt, a Rosinante séfje, Bálint Csibi István séf, valamint Mirelle.

A tréningen részt vevők  négy csapatot alkottak, feladatuk egy-egy saláta, és egy-egy desszert elkészítése volt. Nekem a bazsalikom csapat jutott, akikkel készítettünk egy balzsamecetben marinált zöldséges salátát csirkemellel és egy pisztáciás-epres kosárkát. A csapattagok remekül megállták a helyüket, nemcsak lelkesek, de kreatívak is voltak, úgyhogy én viszonylag nyugodtan ápolgathattam sérült ujjamat, egész kevés segítségre szorultak csak.

Epres kosárka

15 dkg lisztből 10 dkg vajjal, 5 dkg porcukorral, 1 tojássárgájával és 2,5 dkg darált pisztáciával, egy csipet sóval omlós tésztát készítünk, hagyjuk pihenni hűtőben 1-1,5 órát. Pihentetés után a tésztát 3 mm vastagra kinyújtjuk, alaposan kivajazott kosárka formákat kibélelünk vele, és 190 fokon 10-15 perc alatt készre sütjük. Vaníliakrémmel megtöltjük a kosarakat, friss eperrel díszítjük.

Próbasütés

Próbasütést végeztem tegnap, ami merőben szokatlan tőlem, hiszen nem vagyok az a totojázós fajta, szeretek rögtön a közepébe vágni a dolgoknak. De most szükséges volt. Holnap részletesen is elmesélem, hogy mi került ki a sütőből, bár az látszik ezen a fotón, de receptet is írok majd hozzá. És mutatok majd még fotókat az elmúlt hétvégéről, amikor is Mihályi László kurzusán vettem részt a Rosinante fogadóban, ami meghatározó élmény volt, és meg kell mondanom, nem főleg és elsősorban az elkészült édességek miatt, bár pestiesen szólva azok se voltak piskóták:)

Tojás tojás hátán

Sajnos azt a közmondást, ami először eszembe jutott a tojásról, nem adhatom a poszt címének, mert vulgáris. Engem ugyan nem zavarna, de gondolnom kell arra a másfél ezer emberre, akik ezt a blogot olvassák naponta, talán nekik nem tetszene...

De vágjunk a közepébe!

A képeket a http://rakom.freeblog.hu-ról kölcsönöztem

Ezeket a tojás mozaikkal díszített teás dobozokat Puskás Éva barátném készítette. Talán nem kéri ki magának a titulust:) A londoni látképpel díszítettet éppen nekem. Évával régen ismerjük egymást, szerintem 2000 óta biztosan.  Ő is sokáig foglalkozott üvegfestéssel, de aztán a mozaikozás lett az a technika, amibe végérvényesen beleszeretett.

Április 12-én, kedden 17-20 óráig Éva tojás mozaik tanfolyamot tart zuglói műhelyemben, ahol a tojáshéjjal való dekorálás minden csínját-bínját megmutatja. A dekorálandó dobozt, a tojáshéjat, az akrilfestéket és kontúrt, valamint a ragasztót mi adjuk, tőled pedig kérünk 3.000 forintot azért, hogy három óra alatt elsajátíts egy remek technikát, megismerj két jó kedélyű tanfolyamvezetőt, és hazavigyél egy magad által dekorált dobozt. És hogy a gasztronómia is képviselve legyen, sütök valami jó kis kekszet, amit egy teával jól elfogyasztunk. Szerintem isteni biznisz!

Olyannyira, hogy a keddi dátumra a létszám be is telt, további jelentkezők lehetőséget kapnak arra, hogy 14-én, csütörtökön ugyanígy 17-20 óráig részt vegyenek egy ráadás tanfolyamon.

További információk és jelentkezés a peva525kukacfreemailponthu email címen.

Szeretettel várjuk jelentkezésedet!

Azok között pedig, akik elküldik az uvegmadar-kukac-gmail-pont-com címre azt a közmondást, melyet vulgárisnak ítéltem meg, hogy a posztnak címet adjak, és el is találja azt, egy tiffany lepkét sorsolok ki.

Hétvégi program

Kedves Olvasóim,

ha esetleg március 12-13-án a Syma Csarnokban járnátok a Lakáskultúra kiállításon, ne mulasszatok el valamelyik sarokban engem is megkeresni. No, nem mint kiállítási tárgy leszek jelen - ahhoz nem vagyok elég szép, meg beszélek is, pedig a bútorok általában nem szoktak -, hanem az üvegfestés rejtelmeibe fogok minden érdeklődőt bevezetni. Arra gondoltam, hogy én elkezdek ott megfesteni egy képet a magam kedvére, kiteszek az asztalra üveglapot, festéket, kontúrt és fogpiszkálót, aztán akit érdekel, úgyis megáll mellettem, nézi egy darabig, aztán úgy fogja érezni, hogy úúú, ez nagyon könnyű, én is, én is!

Akkor pedig majd leültetem, kezébe adok kontúrt és festéket, aztán lehet csodálkozni!:)

Nem, nem akarom azt mondani, hogy az üvegfestés valami ördögtől eredő, halandók számára elsajátíthatatlan dolog, de azt mindenképpen mondom, hogy az első kipróbálás után mindenki csodálkozva szokott rám nézni: nahát, ez nem is olyan könnyű!

Úgyhogy akinek kedve van, jöjjön, segítek.

Sok kicsi 2010

Vasárnap lezárult számomra a Sok kicsi 2010-es akciója azzal, hogy teljesítettem a felajánlást, vagyis két napig én szállítottam házhoz egy családnak az ebédet és vacsorát, no meg a vasárnapi reggelit.

Sok agyalás előzte meg a levél megírását, amiben elküldtem Editnek, milyen ételekből választhatnak. Mert több kritériumnak is meg kellett felelnem - minden legyen friss, valamelyest elő lehessen rá készülni, ne legyen frissensült, mert az kiábrándító, ha nem forrón kerül az asztalra, gyerekbarát legyen, stb. stb. -, és hiába próbáltam volna ki új ízeket, új ételeket, meggyőztem magam, hogy erre nem ez a legjobb alkalom. Mert ugye mi van akkor, ha nem sikerül valami? Az nagyon csúnya lebőgés, azt meg igazán nem szerettem volna.

Így aztán hét közepén bevásároltam, adtam időt a henteseknek, hogy a legszebb húst rakják ki a pultba, amit aztán megveszek, ne legyen muszáj megelégednem az "ez van, ezt kell szeretni" variációval. A menüt már korábban közzétettem, kettőt kellett rajta változtatnom, a paradicsomlevest lecserélni pórékrémlevesre, és a panna cottát jobbnak találtam Hófehérkére váltani.

Aztán pénteken este odatettem főni a slow cooker-be a marharagut, megsütöttem az almás pitét, szombaton elkészült a többi szombati étel is, megsült a kalács vasárnapra, vasárnap délelőtt pedig elkészült a kacsacomb, párolt káposzta, és a többi.

Edit készített néhány fotót is, köszönet érte!:)

Slow cooker - a lassan főzés kényelme

Kicsit több, mint egy hónapja vagyok boldog tulajdonosa ennek a slow cookernek. Messzi földről érkezett, merthogy Magyarországon nem lehet ilyet - se - kapni. Én viszont vágytam rá, ezért aztán baráti segítséggel - és cipeléssel... - szert tettem rre a gyönyörűségre. Köszönet érte innen is!

Mint némely más, áhított tárgynál, tulajdonképpen ennél se tudtam, miért is szeretnék annyira egyet magaménak tudni. Viszont az megnyugtató, hogy ezeket a tárgyakat azután, ha megszerzem, szoktam is használni, talán csak az egy fritőz hever kihasználatlanul a konyhaszekrény alján. Na jó, meg az elektromos kés, még mielőtt a férjem bekommentelne:)

A lassú főző, hűen a nevéhez, lassan főz. De tényleg! Akár 4-6-8 órát is benne tölt egy-egy étel, amiben az a fantasztikus, hogy nem kell mellette állni, szépen teszi ő a dolgát anélkül, hogy ott tüsténkednék mellette. Legutóbb este 10-kor tettem bele az alapanyagokat, amiket reggel 8-kor kész - és finom - étel formájában vettem ki belőle, anélkül, hogy az előkészítés 10 percén kívül bármit kellett volna tennem.

Eddig kétféle ételt próbáltam ki benne, a Gordon Ramsay-féle marharagut és a konfitált kacsacombot. Mindkettő tökéletes lett, és az eszköz óriási segítséget nyújtott a hétvégén, amikor Editéknek főztem a Sokkicsi akcióban megnyert hétvégi menüjüket. (Erről még írok hamarosan.)

De ahogy keresgélek a neten, látom, hogy lehet ebben készíteni levest éppúgy, mint süteményt(!), úgyhogy a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Remélem, lesz időm és energiám az új kísérletekre, de azt is remélem, hogy lesz energia megírni majd ezekről a beszámolót is!

Addig is: lassú főzőre fel! És akinek esetleg használhatónak tűnő receptje lenne talonban, ne habozzon megosztani velem.

Vigyáznak a vonalaimra

Gondolom, mint másoknál, úgy nálam sem jelentettek kifejezett fogyókúrát az ünnepek. Ennek ellenére nem ez hozatta meg velem az elhatározást, hogy néhány napig gyümölcsön élek, hanem az, hogy éreztem, odabent valami nem százas. Diszkomfort érzés, gyomorégés, epetáji nyomás... jól fog jönni néhány nap könnyedebb étkezés. De ahogy ez esetemben lenni szokott, már az első napon kísértés ért, és ahogy mondani szoktam volt: mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.

Így aztán, amikor hétfőn, egy kényeztető nap délutánján, amikor beszereztem unokahugi születésnapi ajándékát, annyira elégedett voltam az élettel, hogy a New York kávéházban kötöttem ki. Néhány hete jártam itt a szívemnek igen kedves bloggerinával, jól éreztük magunkat, viszonylag figyelmes kiszolgálásban volt részünk,  a környezet pedig mindent vitt. Semmi ok nem volt tehát gyanakvásra hétfőn sem. Elhelyezkedtünk a kényelmes kanapékon, a mosolygós, készséges pincér lány már az asztalnál is termett, megrendeltük a kávékat, de ekkor sajnálatos módon az étlap a süteményeknél is kinyílt. A hölgy látva elgyengülésemet, azonnal felajánlotta, hogy megmutatja a desszertjeiket, és legott oda is tolt egy zsúrkocsit, amin 6-8 féle sütemény volt. A sütizéshez korai órára való tekintettel nem párizsi krémes kockát és nem Eszterházy-tortát választottam, hanem egy pörkölt mandulával gazdagon megszórt almás lepényt, elsősorban azért, mert az alma minden kétséget kizáróan gyümölcs... khm... Már akkor kifejeztem aggodalmamat, hogy túl nagy darab az a lepény, elég lenne tán egy kisebb is... És ha tudtam volna, hogy abból egy egészen icike-picike falat is túl sok... Megérkezett a sütemény, és ahogy az első mandulalapokat a számba vettem, tudtam, hogy baj van. Azok ugyanis nem voltak ropogósak. A süteményt villával elvágni lehetetlenség volt, ezért marcangolás vette kezdetét, hogy legalább megkóstolhassam az alsóbb rétegeket, melyek között volt vaníliakrém és csokikrém is az almán kívül. Odáig sikerült eljutnom, hogy megállapítsam, az alapul szolgáló leveles tészta nedves, nyúlós és hűtőízű.

Tekintve, hogy a sütemény ára még finoman fogalmazva is csillagászati (1590.-), úgy döntöttem, én ezt a rettenetet sem elfogyasztani, sem kifizetni nem vagyok hajlandó. (Volt a gasztroblogokban néhány éve egy vita erről a témáról, hogy miért fizetjük ki a rossz, csalódást okozó ételeket, és ha jól emlékszem, igencsak egyedül maradtam azzal a nézetemmel, hogy a minőség romlásának mi, vendégek is okai vagyunk, amikor elfogyasztjuk a silány főztöt, vagy ha ott hagyjuk is, nem tesszük szóvá az étel minőségét, sőt, nemcsak hogy kifizetjük az árat, de még borravalót is adunk az étteremben. Az emberek nem szívesen keverednek konfliktusba, inkább hallgatnak és fizetnek. Számomra ez érthetetlen és elfogadhatatlan.)

Nem akarom hosszan ragozni, a pincér lány kétségbe volt esve, mikor elmondtam neki, mi a problémám (én: Ez a sütemény nem finom... ő: Rémes? én: Az!:), azonnal elvitte az inkriminált darabot, többször megkérdezte, mivel kárpótolhat a fiaskóért, később egy öltönyös fiatalember is odajött az asztalhoz, hogy sajnálkozását fejezze ki, én pedig a végén már nevetve mondtam, hogy azért lelki traumát nem akartam volna okozni a személyzetnek, van ilyen, nyilván legközelebb jobbat eszünk.

Azt nem árultam el nekik, hogy áldásos közreműködésükkel sikerült megtartanom a gyümölcsnapot:)