bulikaja bejegyzései

bulikaja

Juhtúrós pogácsa

Házibulira készítettem Horváth Ilona klasszikusát. Ebben a receptben sem csalódtam, bár arról nem tudok nyilatkozni, milyen a minősége mondjuk másnaposan. Gyorsan elkészült, gyorsan elfogyott.

Hozzávalók:

50 dkg liszt

25 dkg vaj vagy margarin

25 dkg juhtúró

2 tojás sárgája

só ízlés szerint, de 1 kávéskanálnyi legalább

3 dkg élesztő

0,5 dl langyos tej

 

Elkészítés:

A lisztet elmorzsoltam a margarinnal, hozzáadtam a túrót, azzal is eldolgoztam, végül a langyos tejben megfuttatott élesztő és a tojások sárgája került a tésztába. A sót legutoljára gyúrtam bele, időnként megkóstolva a tésztát, elég sós-e már. Langyos helyen hagytam kelni bő egy órát, majd 2 cm vastagra nyújtottam, tetejét lekentem egy kis tejjel higított tojássárgájával, megszórtam reszelt sajttal, szezámmaggal, lenmaggal. Apró, 3 cm-es szaggatóval formáztam meg, és 180 fokos sütőben sütöttem nem túl sötétre.

 


Zakuszka

 

A recept Dóri barátnőmtől származik, aki egy csodálatos szeptember végi hétvégén kínált meg ezzel a finomsággal minket. Azonnal beleszerettem, és nem volt kétséges, hogy el fogom készíteni az útmutatás nyomán. Az én verzióm is őrületesen finom lett, úgyhogy holnap nekiállok, és barátoknak, ismerősöknek és magunknak mintegy 60 üvegnyit tervezek elkészíteni. A hozzávalók már a spájzban várakoznak sorsukra.

Hozzávalók:

5 db csípős paprika

10 db paradicsom paprika

10 gerezd fokhagyma

3 db közepes zeller

8 db hagyma

5-6 kg paradicsomból paradicsom lé

10 db szegfűszeg

5 db szegfűbors

¼ kg cukor

1 dl borecet

3 evőkanál só

3 babérlevél

Izlés szerint őrölt fekete bors


Elkészítés:

Húsdarálón kétszer ledarálom a nyers zöldségeket. Olajon  megpárolom a hagymát, majd amikor már puha, hozzáadom  a többi zöldséget. Ráöntöm a paradicsomlét, a babért, szegfűszeget, szegfűborsot, majd  kb. egy órát főzöm. (A fűszereket tegyük tüllbe vagy teatojásba, hogy ne kelljen a végén kiszedegetni.) A végén fűszerezem a zakuszkát  cukorral, ecettel, összeforralom az egészet. A munka utolsó előtti fázisaként merülő mixerrel kicsit krémesítettem az elkészült szószt, szerintem nem ártott neki. Üvegekbe töltöm és a tetejére egy evőkanálnyi olívaolajat teszek, ami légmentesen lezárja és konzerválja.

Készíthetjük úgy is, hogy a megtöltött üvegeket lezárjuk, néhány percre fejre állítjuk, majd száraz dunsztban kidunsztoljuk, így tovább eláll.

 

Nehézségi fok:


 


Fetakrémes kanapé

Születésnapi megemlékezésre készült ez az egyszerű falatka, de amilyen egyszerű volt az elkészítése, olyan nagy sikert arattam vele. Kevés hozzávaló, kevés munka, zajos tetszésnyilvánítás... legjobb!:)

Hozzávalók:

egy csomag friss leveles tészta

15 dkg nem túl sós feta sajt

olívaolaj

1 nagyobb gerezd fokhagyma

1 termetes csomag petrezselyem

egy marék koktélparadicsom

2 evőkanál fenyőmag

bors

 

Elkészítés:

A kinyújtott leveles tésztát  4x4 cm-es négyzetekre vágtam. Annyira jó állaga volt, hogy ollóval gyönyörűen lehetett vagdosni, pillanatok alatt kész voltak a krékerek. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem őket, villával megszurkáltam, hogy ne puffadjanak fel túlságosan. és 170 fokos sütőben aranyszínűre sütöttem őket, majd félretettem hűlni.

A késes aprítóba beletettem a sajtót, a petrezselymet és a fokhagymát, krémesre kevertem. Hozzáöntöttem két evőkanál olívaolajat, azzal is pulzáltattam egyet. Tálba kanalaztam a krémet, belekevertem a borsot és a fenyőmagot, majd kanállal a kihült kekszekre kanalaztam. Díszítettem negyedbe-félbe vágott koktélparadicsommal és petrezselyemlevéllel. Pillanatok alatt elfogyott.

 


Ropi

Kényszerűségből cseréltem le a receptet, nem ezt a ropit terveztem megsütni másodiknak, de hamar rájöttem, hogy az időjárás nemcsak hozzám nem lesz kegyes az előkészület hetében, de a sütikhez sem, ezért meg kellett találnom azt a sós ropogtatni valót, amelyet a legkevésbé fog kiszárítani, tönkretenni a hőség. Ennek a kritériumnak pedig ez a ropi remekül megfelel.

 

 

Hozzávalók:

60 dkg liszt

25 dkg margarin

2 teáskanál só

3 evőkanál 10 %-os ecet

6 evőkanál hideg víz

a tetejére 1 tojás

lenmag, szezámmag, mák

 

Elkészítés:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Ha nem akarna könnyedén összeállni, egy kevés tejföllel segíthetünk a helyzeten. Ha egy éjszakát tud pihenni a tészta a hűtőben, az remek, de ha nem, akkor sincs gond. 4-5 mm vastagra nyújtsuk ki lisztezett deszkán, és vékony pálcikaszerű csíkokra vagdossuk fel. Mivel számomra fontos volt, hogy egyformák legyenek a pálcikák, igénybe vettem egy négyzet alakú fém forma segítségét. Ezzel kb. 8x8 cm-es négyzeteket vágtam ki a tésztából, amiket lekentem tojással, megszórtam maggal, majd késsel öt egyenlő részre vágtam.  190 fokos sütőben aranybarnára sütöttem.

A menyasszony:)

A sütik útjukra indulnak...


Vendégváró fűszeres magok

 

Halálosan fáradt vagyok. Négy napja készülődöm arra az esküvőre, amire felkértek, és amivel semmi gond sem lett volna, ha az időjárás nem dönt úgy, hogy kicsinál. És amit elhatározott, véghez is vitte. Négy napig folyamatosan 33 fok volt a konyhában, csukott ablakoknál, lehúzott redőnnyel, két ventillátor folyamatos működése mellett. Nem is az a bajom, hogy én hulla vagyok, hanem az, hogy a pogácsák és sós ropik ugyanolyan rosszul tűrik a meleget, mint én, és sokkal-sokkal hamarabb kiszáradnak, mint más időjárási viszonyok miatt. Nagyon remélem, hogy a vendégek nem csonttá száradt pogácsákat és ropikat fognak nyammogni az aperitifjük mellé.

Kétségbeesésemben jutott eszembe Nigella receptje a fűszeres magokkal, és bár jóval drágább megoldás, mint egy pogácsa, az eredmény legalább üzembiztos. Nem adok meg mennyiségeket, mert gondolom, ritkán készít bármely olvasóm 6 kilóból, úgy, mint én.

Hozzávalók:

natúr mogyoró, pisztácia, mandula, kesudió és dió

vaj

barna cukor

chili pehely

friss rozmaring

 

Elkészítés:

A vajat lábasban felolvasztjuk, hozzáadjuk a barnacukrot, és addig kevergetjük, míg a cukor fel nem olvad. Ekkor hozzáadjuk az apróra vágott rozmaring leveleket, a chili pelyhet és a sót, majd apránként az előzetesen sütőben néhány percig pirított, meleg magokra kanalazzuk. Akkor jó, ha nem tocsog a vajban (a margarint most felejtsük el!), ha kellemesen fűszeres, és egyszerre sós és édes is. Fogyasztásával csak óvatosan, nem kicsit terheli meg az epét.

 


Sós-sajtos rudacska

Azt kérdezte a fiam, miközben gyúrtam a tésztát, hogy mi a különbség a különböző sós-sajtos sütemények között, és én csak annyit tudtam neki mondani, hogy bár igen sok nagyon hasonlít egymáshoz, azért az összetevők arányában mégis eltérnek. Arra nemigen tudtam választ adni, hogy akkor miért használunk mindig más receptet, ha már egy bevált és működik:) Ezt a sós pálcikát Moha és Sáfrány blogján találtam, tulajdonképpen a szép fotó keltette fel a figyelmemet. De a recept is megér egy misét: rém egyszerű az összeállítása, én a Moulinex robotgépem késes aprítóját használtam az összeállításhoz, még csak a kezem se nagyon lett vajas, mire elkészült. És ez bizony fontos szempont akkor, amikor K. esküvőjére választom ki a majd elkészítésre kerülő darabokat.

 

Hozzávalók egy nagy gáztepsinyi adaghoz:

25 dkg liszt

13 dkg hideg vaj

1 dl joghurt

2 teáskanál só

10 dkg reszelt ementáli (érdemes ezt használni karakteres íze miatt)

a tetejére a megkenéshez 1 tojássárgája

Elkészítés:

Én mindent beleöntöttem a robotgépbe, megforgattam az alapanyagokat. Láttam, hogy nem elég nedves a tészta, ezért öntöttem még hozzá talán 2-3 evőkanál vizet (a joghurtos pohárba öntöttem, gyakorlatilag kimostam vele azt:), és a gép szépségesen tésztalabdát gyártott belőle. Egy éjszakát pihent a hűtőben a tészta, másnap pedig 3 milliméteres, kisarasznyi rudakra vágtam, tetejét tojással kentem le, és 180 fokos sütőben 20 percig sütöttem.

 


Esküvő - pogácsa

Az igazat megvallva, amikor elolvastam a facebookon K. üzenetét, leesett az állam. Azt kérdezte ugyanis, elvállalnám, hogy augusztus végi esküvőjére én sütöm a sós süteményeket? Mert ilyen vagyok: nagyon akarok valamit, és amikor a kívánságaim elkezdenek teljesülni, tátom a számat, hogy nahát, tényleg??? Nem volt kérdéses, hogy igent mondok, ezért egy nagyon jó fagyi mellett leültünk megbeszélni a teendőket. Hogy mi tartott ezen csaknem három órát, azt ne kérdezzétek...:)

Így aztán elkezdtem ötleteket gyűjteni, recepteket keresgélni, fejben logisztikázni, tervezni. Az egészen bizonyos, hogy pogácsa készülni fog, hiszen azt ugye mindenki szereti. Mohakonyha ötlete alapján jutottam el Ízbolygó túrós pogácsájáig, és mondhatom, megtaláltam benne a tuti esküvői résztvevőt. Köszönet érte!

Hozzávalók:

60 dkg liszt

50 dkg túró

40 dkg olvasztott, kihűtött vaj

2 tojás

3 dkg friss élesztő, 0,5 dl langyos tejben feloldva

1 csapott evőkanál só

1 tojás a tetejére

Elkészítés:

Az alapanyagokat összegyúrtam, folpackkal letakarva pihent a hűtőben fél órát. Utána erősen lisztezett felületen ujjnyi vastag téglalapra nyújtottam, majd a pogácsák lekenésére szánt tojásból kicsit elvéve megkentem a tészta felét. Ráhajtottam a másik felét, végül két ujjnyi vastagra nyújtottam a tésztát. Apró pogácsaszaggatóval kiszaggattam, a maradék tojással lekentem a tetejüket, és szezám-, illetve lenmaggal szórtam őket. 200 fokra előmelegített sütőben sültek. Vigyázzunk, ne süssük túl, ne szárítsuk ki a pogácsákat.

 


Cheeseballs

Nem javíthatatlan anglomániámból adódóan ez a bejegyzés címe, még akkor sem, ha Kamari tengerparti sétányán minden angolul van kiírva az éttermek előtti menü-táblákon. Az első hét végén ettem sajtgolyókat egy étteremben, de a következő héten nem volt kedvem olyan messzire legyalogolni (egy kilométer az egész plázs...), ezért a szálláshoz közelebb kerestem volna sajtgolyókat, hogy a nemrég érkezett barátnőmmel is megkóstoltassam ezt a finomságot.

 

Az éttermek előtt mindig áll egy-egy becsalogató ember, és az arabokhoz képest nagyon kedvesen és visszafogottan próbálnak rábeszélni, hogy náluk egyél. Egy-egy no thanks, de legalább egy mosoly mindegyiknek kijár erőfeszítései jutalmául. Egyetlen ellenszer van ellenük: ha fürdőruhában, törölközővel sétálsz a sétányon, mert akkor éles logikával rájönnek, hogy előbb úgyis a vizes fürdőruhától akarnál megszabadulni, és nem vágysz még ebédelni, vacsorázni. Ilyenkor szemkontaktust se vesznek fel, nyugodtan korzózhatsz.

De mondom, mivel nem erőszakosak, nem jelent problémát a jelenlétük. Nos, megálltunk egy szimpatikus étterem előtt, ahol a (minden nap) világoskék inges csaliember széles mosollyal fogadott. Sorolni kezdi a menüt, én megakasztom: aztán cheeseballs van-e? CHESSEBALLS???? Az meg mi? Próbálkozom magyarázni, mondja, hogy cheese pie van, és bár fogalma sincs, mi az a cheeseballs, azt azonban biztosan tudja, hogy az száraz, ámde a cheese pie! Na, az valami csoda! És hát van ugye tomato balls, nem azt keressük? Mondom a barátnőmnek: te, ez teljesen hülyének néz, mit gondolsz? Ekkor a pincér, hezitálásunkat látva, felajánlja, hogy csinálnak ők nekünk cheeseballst, ha arra vágyunk (arckifejezése híven tükrözi, mit is gondol pontosan azokról, akik ilyen rettenetet akarnának enni, bár az még mindig kérdéses, honnan tudja, mi is az a rettenet, az előbb még nem ismerte...), mert náluk nincs lehetetlen. Mit mondjak: nem szélesre tátott szájjal ugyan, de bekaptuk a csalit.

A rendelést felvenni persze már nem ő jön, a pincér megint értetlenkedik, de ő sokkal jobb hatásfokkal teszi ezt, mint a kollégája, ezért belefáradunk a vitába, és berendeljük a tomato ballst. Rossz a szájízünk, hiszen a parton tucatjával vannak éttermek, ahol azt ehettük volna, amit szeretnénk... no mindegy, mindig tanul az ember... Amit kapunk, az igazán finom, végül nem is bánom, hogy még egy fajta ételt megkóstoltunk. Tzatzikivel és frissen sütött krumplival ez is verhetetlen. Az én cheese pie-om is finom.

Bosszúnk nem túl nemes, de hatékony:  attól a naptól kezdve sportot űzünk belőle, hogy az étterem előtt elmenve úgy tegyünk, mint akik komolyan megfontolják a betérés lehetőségét, és amikor már nyeregben érzi magát az úr, csúfondárosan csak ennyit kérdezzünk: CHEESEBALLS? A harmadik alkalomnál már ő üdvözölt minket széles mosollyal, mintha épp azt mondaná: cheeeeeeeeeese:)

Sült sajtgolyók

Elkészítése pofonegyszerű. Reszeljünk le 20-25 dkg kemény sajtot, adjunk hozzá 5-10 dkg szárazabb fetát is. Két felvert tojással és néhány evőkanál zsemlemorzsával készítsünk belőle formálható masszát. Én dúsítanám friss petrezselyemmel, vagy akár néhány szem apróra vágott olajbogyóval is, abban, amit én ettem, ilyesmi nem volt. Zsemlemorzsába forgatva a maréknyi golyókat bő olajban süssük pirosra őket. Bármilyen salátával - akár majonézessel, akár zöldsalátával, vagy tzatzikivel és egy pohár fehér borral fenséges vacsora.


Dupla kukoricás muffin

Szeretem, ha egy étel az, aminek látszik. (Tudom, ez ma már nem túl korszerű hozzáállás.) Viszont tipikusnál is tipikusabb iker személyiségem miatt szeretem, ha egy étel nem az, aminek látszik. Ez a muffin ennek a második kritériumnak felel meg remekül. Mert a muffin nem olyan rég hódított teret kis hazánkban, és viszonylag kevesen készítik sósan. Ez egy sós változat, remek körete lehet akár húsoknak is, de simán el tudom képzelni tepsiben sütve, amilyen lapos kenyér formátumban is.

Hozzávalók:

15 dkg liszt

15 dkg kukoricadara

2 db tojás (csak egyet használtam, de elég volt)

2 teáskanál sütőpor

1 teáskanál só

2x130 ml joghurt

1 dl tej

8 dkg vaj

egy kis vöröshagyma

fél doboz kukoricakonzerv

5 dkg cheddar sajt reszelve

bors

 

Elkészítés:

A vajat megolvasztottam, az apróra vágott vöröshagymát és a kukoricát megdinszteltem rajta, majd félretettem kicsit hűlni.

Egy edényben összekevertem a liszteket, sót, sütőport, sajtot, egy másikban a tojást, joghurtot és tejet, majd ezeket beleöntöttem a lisztes keverékbe. Utánaküldtem a vajas-zöldséges keveréket, néhány mozdulattal elvegyítettem a száraz és nedves anyagokat.

Kibéleltem egy muffinformát papírral, színültig töltöttem a mélyedéseket a tésztával.

180 fokon 25 percig sültek a muffinok.

 


Póréhagymás lepény

Napok óta motoszkál a fejemben az ötlet, ami persze nem eget rengető újdonság. Hagymás lepény. Ki is találtam, hogyan készítsem el, de aztán egy barátnős fecsegős este, mely kissé hosszabbra nyúlt a tervezettnél, és egy aznapi ígéret, hogy valaki ilyet ebédelhet másnap, eltérítettek az eredeti tervemtől. Így fagyasztott leveles tésztából készült a lepény, nem élesztősből, de ez semmit nem von le az értékéből.

Hozzávalók:

egy csomag felengedett leveles tészta ízlés szerinti darabokra, formákra vágva

1 póréhagyma

1 csomag újhagyma

1 kisebb piros kápia paprika

1 kisebb cukkini

1 csomag mini mozzarella

néhány karika kolbász

egy kevés tejföl

oregano

kakukkfű

bazsalikom levelek

olívaolaj

 

Elkészítés:

A tésztát négyzetekre, illetve téglalapokra daraboltam. Mindegyiket egy centire a szélétől körbe karcoltam egy éles késsel, a belső részt pedig megszurkáltam villával. Erre azért van szükség, mert az egy centis rész fel fog emelkedni peremszerűen, a megszurkált pedig nem, így mélyedés keletkezik, amiben a töltelék igen jól megfér.

 

A mélyedéseket megkentem tejföllel. Belehalmozom a tölteléket, amit úgy készítettem el, hogy egy kevés olajon megdinszteltem a hagymákat, a paprikát és a cukkinit, fűszereztem az oreganóval, kakukkfűvel, sóztam, borsoztam, némelyikbe vékony karika kolbász is került.  Nem kell puhára párolni teljesen. 180 fokos sütőben sütöttem úgy 10 percig a lepényeket, majd kihúztam a tepsit a sütőből, és a félbe vágott sajtokat elosztottam a tészták tetején. Adtam neki még öt percet. Friss bazsalikom levelekkel díszítettem.

 

Hasonló receptek még a blogon:

Pestos tartlet

Póréhagymás-brokkolis tartlet

 


Krumplis pogácsa

Szombaton a fiam házibulit hirdetett, ez a pogácsa volt az egyik, amit készítettem a vendégeknek.

Hozzávalók:

1 kg liszt

2 dl langyos tej

5 dkg friss élesztő

1 tojás

2 dl tejföl

5 szem héjában főtt, melegen áttört burgonya

1 evőkanál só


Elkészítés:

A langyos tejben egy kiskanál cukorral megfuttattam az élesztőt. Amíg az felfutott, egy tálba öntöttem a lisztet, tojást, sót, az áttört, kihűtött krumplit és a tejfölt. Hozzáadtam a tejet, és a tésztát alaposan kidolgoztam, meggyúrtam. Kb. egy órát kelt letakarva, meleg helyen, majd a tésztát olyan vastagra nyújtottam, amilyen magas pogácsákat akartam végeredményként kapni. A tészta tetejét bevagdostam, megkentem tojás sárgájával, kis pogácsaszaggatóval kiszúrtam, és 180 fokos sütőben pirosra sütöttem a pogácsákat.

 


Pulykakoszorú

Az idei karácsony number one-ja volt szenteste ez a pulykamellből készült étel. A helyzet az, hogy nem tartozom azok közé, akik karácsony este ezerféle étellel rakják tele az asztalt, számomra sokkal fontosabb a fadíszítés, ajándékozás, mint a főzés ezen a napon. No persze ilyenkor is mindig van legalább három fogás az asztalon, de törekszem arra, hogy ne kelljen az egész napot a konyhában töltenem. Ez még így is ritkán sikerül, de legalább megpróbálom.

A receptet több gasztroblogban is láttam, és bíztam benne, hogy pont olyan egyszerű elkészíteni, mint ahogy az a leírásokban írva vagyon, és nem csalódtam. Már most vannak ötleteim arra nézvést, hogyan fogom variálni a tölteléket, de ez a klasszikusnak mondható aszalt szilvás változat is nagyon finom.

Hozzávalók:

1 nagy csomag szeletelt bacon

50 dkg pulykamell filé 2x2 cm-es kockákra darabolva

3 tojás

2 dl tejföl

1 nagy csokor petrezselyemzöld

szárnyas fűszerkeverék

4 evőkanál liszt

frissen őrölt bors

10-12 szem aszalt szilva

20 dkg reszelt sajt, jó, ha van benne valamennyi füstölt is

 

Elkészítés:

Egy kuglóf formát kibélelünk sütőpapírral. Én úgy találtam egyszerűnek ezt, hogy csíkokat vágtam a papírból, azokat ügyeskedtem a formába úgy, hogy mindenhova jusson papír. Ezután a szalonnaszeleteket fektettem egymás mellé úgy, hogy jócskán kilógjanak a forma szélén. Nem mindig egyszerű a művelet, de nem is lehetetlen küldetés. Elkészítjük a tölteléket: a húskockákat beszórjuk fűszerkeverékkel, félretesszük.Ezután a tejfölt, lisztet, tojásokat, petrezselymet, borsot, reszelt sajtot, sót összekeverjük, majd hozzáadjuk a masszához a húst is. A fele tölteléket belekanalazzuk a szalonnaágyba, arányosan elosztjuk az aszalt szilvát, végül befedjük a massza maradékával. A szalonna túllógó végeit ráhajtjuk a töltelékre úgy, hogy mindenhol elfedje azt. Felhajtjuk a sütőpapír csíkokat is, és 180 fokos sütőbe tesszük a formát úgy 30 percre. Félidőben a papírt kihajtogatjuk, hogy a szalonna megpiruljon. Amikor már szép piros, hazardírozunk egyet. Mégpedig úgy, hogy fogunk egy tepsit, rátesszük a kuglóf formára, és egy villámgyors mozdulattal megfordítjuk a tepsit és a formát. Lehúzzuk a sütőpapírt a húsról, és újabb 20 percre visszadugjuk a sütőbe, így a szalonna eddig alul lévő része is meg tud pirulni.  Szeletelés előtt pihentessük az elkészült koszorút, mert csak akkor tudunk szép szeleteket vágni belőle. Hidegen is isteni!

 

 


Szezámos keksz

A Facebookon figyeltem fel a receptre, Rita tette közzé, és őszintén szólva nemigen tudtam, mi az a szezámsó és kalciton, amiről a recept szól. Aztán a Múzeum körúti Bio ABC-ben még a két szó is kiment a fejemből (lássuk be, a szezámsó tök bonyolult szóösszetétel... a kalcitonnak pedig kölcsönöztem egy magam alkotta, nyakatekert nevet), de a rutinos, sokat látott eladók még így is kitalálták, mit szeretnék tulajdonképpen vásárolni.

Annyit változtattam a recepten, hogy egyszerű fehér liszttel sütöttem, és mivel lusta voltam kinyújtani, vagdosni, gombócokat gyártottam a tésztából, kicsit ellapítottam őket, és kész. A felét sütöttem meg most, a másik felét lefagyasztottam, meglátjuk, felolvasztáskor hogy működik. Nagyon kellemes aprósütemény tea, kávé mellé.

Hozzávalók:

40 dkg liszt

25 dkg vaj

15 dkg szezámsó

5 dkg kalciton

5 dkg reszelt sajt

3-4 evőkanál tejföl

1 cs sütőpor

Elkészítés:

A hozzávalókból tésztát gyúrtam (legjözelebb még egy kis sót adok hozzá), gombócokat gömbölygettem belőle, megszórtam szezámmaggal, lenmaggal, 180 fokos sütőben 25 percet sütöttem.

 


200 éve született Dreher Antal

Dreher Antal 1810. június 10-én született Bécsben. Születésének 200-ik évfordulója
alkalmából a Dreher Sörgyárak most ismét beírja magát a sörtörténelembe- A vállalat az évforduló napján meghirdette "A sörözés 10 pontját".

Dreher Antal a nemzetközileg is elismert sörfőzőmester és gyártulajdonos Ausztriában, Münchenben, majd Angliában tanulta ki a mesterséget. A sörkirályként emlegetett Dreher Antal a megtisztelő címet azzal érdemelte ki, hogy Schwechatra hazatérve 1840 körül bevezette az alsóerjesztésű sörtechnológiát, s kifejlesztett egy új sörtípust: a Lagerbiert. A minőségi sörgyártás megtestesítője, folyamatosan fejlesztette vállalkozásait, területeket vásárolt, ahol árpát és komlót termesztett, az árpát helyben feldolgozta malátává, így biztosította a sörgyára alapanyag-szükségletét. Élen járt a gépesítésben, az új technikai eszközök alkalmazásában. 1862-ben vásárolta meg Budapest mellett, az akkori Kőbányai Sörházat, a mostani
Dreher Sörgyárakat, amely kiváló adottságokkal rendelkezett.

Magyarország meghatározó sörgyártója a 200-ik évforduló alkalmából egy igazi különlegességgel emlékezik meg névadójáról, Dreher Antalról. Június 10-én indul az a kezdeményezés, amelyhez hasonló még nem volt Magyarországon! Indul "A sörözés 10 pontja" ötletbörze a Sörkirály tiszteletére.

A minőségi sörfőzés megtestesítőjének szellemében és receptúráit követve készülnek napjainkban is a kitűnő sörök Kőbányán. A Dreher Sörgyárak számára a tradíció és minőség megőrzése mindig elsődleges volt. A sörözés 10 pontjának meghirdetése a Dreher Antal iránti tiszteletadás jelképe.

"A sörözés 10 pontjának megfogalmazása méltó emléket állíthat névadónknak. A Dreher Sörgyárak ezzel az egyedi kezdeményezéssel emlékezik Dreher Antalra, aki szakértelmének, folyamatos fejlesztéseinek és a minőség iránti elkötelezettségének köszönhetően erősítette a hazai söripart. A sörözés 10 pontjával hozzájárulunk a
sörkultúra terjesztéséhez, bővítjük a sörös irodalmat, és a hazai sörbarátokkal közösen tisztelgünk Dreher Antalnak."- mondta Agócs Mónika, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője.

A sörözés 10 pontjára a vállalat weboldalán www.dreherzrt.hu írhatják be ötleteiket a kreatív gondolkodók, július 13-ig. A frappáns megfogalmazásokat egy sörkedvelő hírességekből álló zsűri és a Dreher Sörgyárak sörmestere bírálja el.

Nem tudom, nekem lesz-e ötletem, amivel gazdagíthatnám a sörözés 10 pontját, van azonban egy ősrégi receptem, amit ifjú házas koromban gyakorta készítettem - alighanem főzési tudományom zsenge voltára vezethető ez vissza.

Sörös sajtos melegszendvics


A társaság étvágyától függően személyenként 2-4 szelet kenyeret számolok, kenyerenként pedig legalább öt deka reszelt cheddar sajtot és 1 deka vajat. A kenyerek egyik oldalát lehelet vékonyan megkenem vajjal, majd a pucér felével felfelé grill alatt kissé megpirítom. A vajat egy vastag talpú edényben megolvasztom, beledobom a reszelt sajtot, felengedem sörrel (amennyi szűken ellepi a sajtot), adok hozzá egy kis mustárt, ha szükséges, sót és borsot, pici pirospaprikát, majd kis lángon olvadásig kevergetem a masszát. Vigyázat, hamar gumissá válik, meg kell érezni a pillanatot, amikor le kell venni a tűzről. A masszával vastagon megkenem a kenyereket, és forró sütőben néhány perc alatt átmelegítem.


Aszalt szilvás, chilis húsgombócok

Múlt héten láttam a receptet Rachel Allen egyik műsorában. Természetesen akkor azt gondoltam, megjegyeztem a gombóckészítés mikéntjét, de hát elmebeli állapotomat pontosan ismerve nem is értem, hogyan reménykedhettem ebben? Az bizonyos, hogy volt a hozzávalók között darált hús csirkéből, meg chili. Darált csirkét  nem kaptam a piacon,a pulykát túl száraznak gondoltam, úgyhogy végül a sertés mellett döntöttem.  A chili maradt, de arra gondoltam, valami édes még harmonizálhatna az ízvilággal, amit elképzeltem. Így került bele aszalt szilva apró darabokban, miután az aszalt sárgabarackot egyszer már kipróbáltuk és igen jónak ítéltük.

 

Hozzávalók:

50 dkg darált hús

1 nagyobb szelet kenyér morzsásra aprítva, nem beáztatva

1 evőkanál reszelt vöröshagyma

1/2 mokkáskanál őrölt római kömény

1 tojás

bors

8 szem aszalt szilva beáztatva, apróra vágva

 2 kis piros chili kimagozva, apróravágva

Elkészítés:

A hozzávalókból a szokásos módon fasírtot gyúrtam, majd kis gombócokat görgettem belőlük. Sütőpapírral bélelt sütőlapon 180 fokon 35 percet sütöttem.

 


Régebbiek | Végére »

balinto 2006