Spenót tojással

Már két napja spanolom a páromat azzal, hogy spenótot főzök vacsorára. Tegnap ezt a svájci szekció itt léte akadályozta - úgy éreztem, nagyon snassz külföldi vendégek előtt spenótot főzni:) -, ma meg már reggel a telefonban gúnyos megjegyzéseket kaptam az emberemtől, hogy "haha, úgyse főzöd meg... mindig ezt csinálod" (igen, néha tényleg ezt csinálom: elhúzom a mézesmadzagot, aztán mire a megvalósításra kerülne a sor, már nincs meg se a lelkesedés, se az energia...), úgyhogy hazafelé igenis leszálltam a Nagycsarnoknál, hogy friss spenótot vegyek. És ha már ott voltam, és a kollégáknak holnapra amúgy is tzatzikit ígértem, egy konkrét uborka ültetvényt is hazatoltam. De a tzatzikiről már értekeztem korábban. A spenótnál egyszerűbben készíthető főzelék gyakorlatilag talán nincs is. Így van ez még akkor is, ha nem mirelitet használunk. Egyetlen egyre kell ügyelni: hogy olyan növényt vásároljunk meg, amin látszik, hogy nem földes az átlagosnál jobban. Nem sajnálok a hétvégi piacokon akár többet is fizetni a "tisztított" spenótért, ami ugye annyit tesz, hogy le van szárazva, már csak mosni kell. Belevágom az egészet a mosogatóba, folyó víznél átmosom a leveleket (közben erőnek erejével nem gondolok a vízórára, ami pörög, mint állat...), aztán egyszer megfürdetem őket egy tál állóvízben  is, amiből lazán kiemelve, lecsöpögtetve kerülnek át a lábosba, amelyben aztán megfőnek. Így azért nem olyan sok macera ez, és az eredmény bőven megéri a fáradságot.

Hozzávalók:

1 kg spenót

2-3 gerezd fokhagyma

4-5 evőkanál olaj 

3 evőkanál liszt

só, bors

1 liter tej

Elkészítés:

A spenótot a fentebb vázolt módon megmostam, és annyi vízzel, amennyi a leveleken maradt, néhány perc alatt puhára pároltam. Kinyomkodtam belőle a nedvességet, beletettem a turmixgép poharába, hozzáöntöttem 2-3 dl tejet, beledobtam a pohárba a fokhagymát is, aztán hadd szóljon. Közben kitöröltem a pároló edényt, és a megmelegített olajon a lisztből rántást készítettem. A turmixgép poharából ráöntöttem a spenótpépet, rögtön kavartam is, mert hajlamos fröcskölni az aljas. Jól eloszlatom a masszában a rántást, felforralom, és a maradék tejet apránként hozzáöntöm, figyelve, hogy ne legyen túl híg a főzelék. Felforralom, sózom, (erőteljesen) borsozom, és egy kávéskanál cukorral fejezem be a műveletet. Az egész szcéna nincs több 20 percnél. A legnagyobb dícséretet ma a fiamtól (lásd még: kulináris analfabéta:) kaptam: ez finom volt, mondta, és állította, hogy nem, nem ő volt az tegnap, aki lesápadt a spenótfőzeléknek még csak a tervére is.

Egyébiránt a spenótról szól az a családi legenda is, ami akkor esett meg, amikor szerelmünk hajnalán - 28 éve éppen - a pasim nálunk töltötte az estét. Elszaladt az idő, kínálgatta nagyanyám őt vacsorával, ami hát spenót volt. Az én emberem mondta: köszöni, nem kér, nem éhes. Namármost akkor azt nem tudtam, hogy ez szemenszedett hazugság, egy 20 éves fiú egész napi munka után egyszerűen nem létezik, hogy nem éhes. Telt-múlt az idő, nem akaródzott neki elválnia tőlem - szegény, akkor pedig még megpattanhatott volna:) -, de végül már szinte hallani lehetett a szeme kopogását is. Nagyanyám még mindig kínálta, akkor már bevallotta az én drágám, hogy spenótot, na, azt semmi körülmények között nem vesz magához, mert ő azt nem szereti. Nálunk meg nem volt divatban, hogy akkor együnk mást. Ez a vacsora, ezt kell megenni... Nem nyújtom hosszúra, végül megtört szegény az éhség súlya alatt, szenvedő arckifejezéssel hagyta, hogy szedjünk neki egy szűk tányérnyit. Az arcára kiülő kínt csak a megváltó kereszthalála előtti állapothoz tudnám hasonlítani. Nagy nehezen megkóstolta a főzeléket, lement az első kanál, a második, majd olyan arckifejezéssel, amilyet amíg élek, nem felejtek el, azt mondta: de hát hisz ez jó!! Komolyan meg volt döbbenve. Nagyanyám lazán intézte el a dolgot, megkérdezte tőle: miért, kisfiam, te azt hitted eddig, hogy mi szart eszünk?:)  Sokáig nem verte nagydobra az én édesem, hogy ő megszerette a spenótot, de amikor már némileg biztonsággal forgattam a fakanalat, rendszeresen követelte, hogy legyen spenót. Szinte betűre így jártunk a tökfőzelékkel is. Azt azonban szerintem a mai napig nem vallaná be az apjának:)

Sajtos galuska, azaz Schwäbische Käsespätzle

Egy fórumon olvastam a napokban a receptet, még gondoltam is, micsoda jó kis étel, sváb lelkem/künk hogy fog örülni, amikor majd elkészítem. Lelkünk másik fele nyilván kevésbé lesz boldog, amikor a személymérlegen meglátjuk a számokat, de kicsire nem adunk, a nagy meg - mint tudjuk - nem számít. Arra azonban nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan elkövetkezik az idő, amikor megvalósítom a tervet. Hazafelé tartva tettem egy kitérőt a Mammutba, mert a VKF 3. fordulójához múlhatatlanul szükségem volt egy eszközre, amit csak ott lehetett kapni, benéztem ugyan a Matchba, hogy valami vacsorának valót találjak, de nem volt kedvem benevezni az össznépi tapossuk-le-egymást versenybe, úgyhogy improvizálni voltam kénytelen. És akkor, amikor tanácstalanul tötyörögtem a konyhában, beugrott a sajtos galuska, mint potenciális vacsora. Íme:

Hozzávalók:

4 db tojás

fél kg liszt

20-25 dkg sajt (trappista, ementáli, vagy bármi más, ahogy Váncsa mester mondaná)

fél liter tejföl

1 nagy fej hagyma

tenyérnyi szalonna

só, bors

Elkészítés:

A lisztből a tojásokkal és megfelelő mennyiségű folyadékkal (én mindig tejjel, annál jobb nokedli a földön nincs, mint amit csak tejjel kever az ember lánya, higgyetek nekem!) nokedlitésztát készítünk, a szokásos módon sós vízben kifőzzük. Hideg vízzel leöblítjük, lecsorgatjuk, és olajjal megijesztett jénaiba elkezdjük rétegezni a cuccot, úgymint: egy réteg nokedli - egy réteg reszelt sajt - egy réteg dinsztelt* hagyma - egy réteg tejföl, da capo al fine üzemmódban. Közben természetesen sózzuk, borsozzuk. A tetejére apróra vágott szalonnakockákat hintettem, kizárólag azért, hogy valóban legyen mitől leszédülnünk a mérlegről. Most éppen szoláriumozik a "kicsike". A hagyományos szolit szereti, nem az állót, 200  fok, 25 perc.

*autentikus receptben nem dinsztelik, hanem barnára, ropogósra sütik a hagymát, és talán tejföl se kerül a rétegek közé. A tejszínről pedig, amit még loccsantottam bele, tutira nem szól a fáma.

Trikolor tészta mascarpone szósszal

És akkor itt a mascarponés tészta, végül nem kellett hozzá szakácskönyv, jött fejből.  Nem állítom, hogy ez az étel jelenti szakácsművészetem csúcsát, de egynek jó:)

Hozzávalók:

25-35 dkg tészta

25 dkg mascarpone

fél dl tej

só, bors, szerecsendió

1 gerezd fokhagyma

sok parmezán

1 tojássárgája

Elkészítés:

A tésztát al dente főztem. Ez ennél a fajtánál egyáltalán nem volt nehéz, ahol középen össze van csippentve, kimondottan kemény maradt, pedig vagy két perccel tovább is főztem, mint az ajánlott idő volt. Közben a mascarponét elkevertem tejjel, felforraltam, ízesítettem, végül levettem a tűzről. Amikor egy picit - de tényleg csak egy kicsit - lehült, elkevertem benne a tojássárgáját, beledobtam a nagy maréknyi sajtot, aztán már lehetett is tálalni.

Vörösboros répaleves

A reggeli kávém iszogatása közben azon merengtem, mire használjam fel azt az egy doboz mascarponét, ami a hűtőben várja sorsát, közben valahogy Váncsa mester könyve került a kezembe. Ebből ugyan nem a mascarpone felhasználási módját találtam ki, hanem erre a levesre figyeltem fel. Nagyon érdekes íze van, de nem biztos, hogy állandó vendég lesz a konyhámban.

Hozzávalók:

fél kg sárgarépa

1 nagy vöröshagyma

1 kisebb fej (!) fokhagyma

1 nagy krumpli

fűszerek: kakukkfű, őrölt kardamom, őrölt koriander, őrölt gyömbér, só, bors, pici cukor

fél liter vörösbor

2-3 dl tejföl 

Elkészítés:

A zöldségeket feldaraboljuk, beledobáljuk egy alkalmas fazékba. Felöntjük 3 dl vörösborral és annyi vízzel, hogy ellepje a zöldségeket. Hozzáadjuk a fűszereket, kis lángon puhára főzzük. A fűszerek adagjáról azért nem írok, mert ez erősen szubjektív. Én mindegyikből egy-egy mokkáskanállal tettem speciel. És amíg a kardamomot, a galádot kerestem, sebtében kipakoltam a konyhaszekrényt, hogy felleljem az időnként előmasírozó fél gombostűfejnyi barna izék tartózkodási helyét. Megtaláltam: a kamillában, kakukkfűben henteregtek önfeledten, egészen addig, míg az egész készletet le nem vittem a kukába. De ez mellékszál. Nos tehát fődögél a levesünk, néha pótoljuk a vörösbort - a poharunkban is -, majd amikor minden puhára főtt, megforgatjuk a cuccot a turmixgépünkben (igen drágám, nagyon jó, hogy megvetted. magam se csinálhattam volna jobban!). A répapüré utolsó tánca egy pohár tejföl partnereként történik. Ekkor visszaöntjük a levest a fazékba, forralunk rajta egyet, esetleg higítjuk egy kis vízzel, ha túl sűrűnek találjuk, ízlés szerint fűszerezzük még (nálam a cukor került bele ekkor), és készen is vagyunk. Tálaláskor megcsöpögtettem egy kis tejszínnel, a fiúk pirított kenyérkockát kértek hozzá.

Nagyon kellemes íze van a levesnek, a Zuram azt mondja, olyan, mintha vadasszószt enne, de hát nincs teljesen igaza. Emlékeztet, nem mondom, na de azért nem vadas...

Sajtos tortilla guacamoléval

Valami olyat akartam vacsorára tálalni, ami elüt - nálunk - a megszokottól. Nos, ez sikerült is, de hogy a fiúk jóllaktak-e, abban azért nem vagyok ezer százalékig biztos... Legközelebb ellenállok az Ázsia boltbéli kísértésnek, és nem vagyonokért veszem a tortillát, hanem magam fogom sütni. Akkor talán nemcsak finom, de elég is lesz a végeredmény.

Hozzávalók 3 főre a tortillához:

fejenként 2 db tortilla, nekem most paradicsomos volt itthon

fejenként 5-7 dkg reszelt sajt, itt és most gauda

néhány pötty mustár

A guacamoléhoz:

1 avokádó

fél (zöld)citrom leve

só, bors

1 gerezd fokhagyma

1 teáskanál tejföl (tudom, Mexikóban nincs tejföl!)

Elkészítés:

Az avokádót félbevágtam, magját eltávolítottam, majd a gyümölcshúst kikapartam egy tányérba. Villával pépesre törtem, ízesítettem sóval, borssal, fokhagymával, simára kevertem a tejföllel, kész passz.

A tortillát vékonyan kiolajozott serpenyőbe tettem, megpötyögtettem mustárral, rátettem a reszelt sajtot, majd beborítottam a cuccot a másik tortillával. Megfordítottam, a másik oldalát is átforrósítottam, majd a serpenyőből kivéve négy körcikkelyre vágtam.  Került még mellé paradicsom apró kockákra vágva, és egy jó pohár sör.

Tortilla, 8 adag:

50 dkg liszt

1 teáskanál sütőpor

1 teáskanál só

65 ml olaj

2-3 dl langyos víz, amennyit felvesz a tészta

A hozzávalókat robotgéppel összekevertetem, amikor határozottan tészta formája van, kiveszem, alaposan kidolgozom. 30 perc pihenő jár neki nedves konyharuha alatt. Sütés előtt 8 gombócot szakítok, egyenként 1-2 mm vékonyra nyújtom, végül forró serpenyőben néhány perc alatt megsütöm őket. Leheletnyi olajat lehet használni a serpenyőbe, de tulajdonképpen egy jó teflonnál ez felesleges.

Túrókrém medvehagymával

Hozzávalók:

egy napfényes tavaszi reggel

15 dkg tehéntúró

1 evőkanál natúr krémsajt

1 evőkanál tejföl

só

egy marék medvehagyma apróra vágva

Elkészítés:

A hozzávalókból krémet keverünk. Friss péksüteménnyel, barnakenyérrel és sok primőr zöldséggel kínáljuk, ezzel párhuzamosan próbálunk nem gondolni rá, mennyi műtrágyát veszünk magunkhoz.

Medvehagyma krémleves

Végül elsőként erre az ételre esett a választásom, hogy életünkben először medvehagymát együnk. Gyönyörű csokrot vettem a piacon, és bár azt gondolom, hogy 500 forintot elkérni 25 deka fűért (sic!) elvetemültség, most nem volt lehetőségem leutazni a Mecsekbe - pedig lenne ott dolgom, de még mennyire lenne! -, ezért engedtem a kizsákmányolásnak, és hazahoztam a csokrot. Nem bántam meg, finom dolog ez, el tudom képzelni, hogy mondjuk egy juh- és tehéntúró keverékéből készült szendvicskrémet is istenien feldob, nem beszélve számos más változatról, ahogyan fogyasztani lehet, de azt se állíthatom, hogy az év 11 hónapjában keserves könnyeket fogok hullatni egészen addig, amíg az az egy hónap el nem érkezik, amíg a medvehagymának szezonja van. Azt hiszem, ez is egy olyan eset, amikor sznob énem kerekedett felül, túlmisztifikálva ezt a növényt. Leszámoltam már egynéhány ilyen sznobériámmal (shalotta hagyma, chorizo, csak ami hirtelen eszembe jut), most a medvehagymát is elérte a végzete.

Hozzávalók:

egy nagy marék medvehagyma

5 dkg vaj

kevés olíva olaj

2 evőkanál liszt (majd még egy kis keményítő, amikor már látszik, hogy nem elég sűrű a leves)

2-3 dl tejszín

1 erőleves kocka

fél dl fehérbor

só, bors

tálaláshoz camambert, de ez opcionális

Elkészítés:

A vajat összemelegítem az olajjal, rádobom a két kanál lisztet, nem túl világos rántást készítve belőle, amihez csatlakozik a maréknyi megmosott medvehagyma levél. Átforgatom a rántáson a leveleket, kicsit összetöppednek, ekkor felöntöm vízzel a cuccot, és belehajintom a leveskockát. Mivel a kezem ügyébe kerül egy gerezd fokhagyma, azt se hagyom ki a buliból, de ez simán elhagyható. Sózom, borsozom a levesnek ekkor még nem nagyon látszó levet, felforralom. Ekkor kerül bele a bor, ezt nem érdemes elhagyni belőle, nagyon jó zamatot ad a végeredménynek. Beletöltöm a lét a gyönyörű új turmixgépembe, megforgatom alaposan, közben elégedetten nyugtázom, hogy ez a régi masinával bizony kínkeserv lett volna. Meghallgatom a Zuram megjegyzését, hogy ugye, milyen jó, hogy megvette (perszedrágám, hisz kértelek rá, hogy vedd meg...), ugorjunk! Visszatöltöm a gyönyörű, üdezöld folyadékot a lábasba, már éppen tejszínnel készülök dúsítani, amikor eldöntöm, hogy ez krémlevesnek még nem elég sűrű, és a tejszínbe keverek egy kis keményítőt. Forralok egy szolidat a levesemen, és készen is vagyunk. Elvetemültebb ízlésűek merjék a forró levest camambert kockákra, kulináris analfabéták megelégedhetnek a pirított kenyérkockával, vagy levesgyönggyel (csak hogy téged is szóba hozzalak, kisfiam:)*

* az úgy volt, hogy októberben nagyszabású születésnapi ünnepség keretében óhajtottunk megemlékezni arról, hogy a fiunk 16 éves lett. Sok vendég, sok étel, fő a fej rendesen, mert a családomnak meglehetősen kis hányada kísérletező kedvű és nyitott az új ízekre, de a pálmát az apósom után rögtön a fiam viszi ebben a műfajban. Nincs vele semmi baj, csak szereti tudni, hogy ami a tányérjára kerül, az már egy kipróbált, általa szeretett valami. Eleve gyanakodva néz minden újdonságot, a zöldségek pedig esküdt ellenségei, legyenek azok nyersek vagy főttek, pirosak avagy zöldek, csak hogy költői tehetségemet is megcsillantsam:) Aztán a Zuram kérdezte a jeles napot megelőzően, hogy ugyan mi lészen a menü? Mire azt találtam válaszolni, hogy "a kulináris analfabétáknak pörkölt nokedlivel, a többiek meg majd kapnak valami finomat". Na, azóta az én kisfiam sűrűn emlegeti, hogy ő egy kulináris analfabéta, de úgy látom, ezt önmagára nézve nem veszi igazi sértésnek:)

Samosa

Végre eljött a napja a samosának is. Furcsa egy szerkezet vagyok én, ha még valaki nem jött volna rá magától. Tegnap reggel 8-tól délután 3-ig megállás nélkül takarítottam a lakást, tekintve, hogy az elmúlt hetekben sok munka csúszott a nyakamba, takarításra éppencsak felületesen volt időm, és bár a családtagjaim segítgetnek, az azért mégsem olyan, mintha én esek neki. Napközben dugába dőlt az a tervem, hogy bablevest főzök és túrós lepényt, mert a leveszöldségnek hűlt helyét találtam, és azt mondtam: dombon ülő fűcsomó legyek, ha az esti nagybevásárlás előtt még lemegyek a közértbe tülekedni egyet, kreatív leszek, megoldom máshogy. Mondjuk speciel a sólet konzervet láttam magam előtt, mint megoldást, de aztán másként alakult. Mégpedig úgy, hogy itten szót váltottunk rossamelával, bekukkantottam ennek okán a blogjába, s hát ott figyelt az én kedvenc samosám, amit éppen október óta tervezek elkészíteni. És akkor ahelyett, hogy a könnyebbik megoldást választanám (ld: sólet konzerv), ahelyett, hogy a rendelkezésemre álló egy óra alatt leülnék a fenekemre kicsit pihenni, nekiállok samosát sütni. Azt is két menetben, mert vásárlás előtt kisütöttem a fiamnak hármat, hogy éhen ne haljon, míg hazaérünk, aztán a többit szívás vásárlás után. Élni tudni kell! Mire hazaértem, nem volt net a gépezetben, ezt egy kedves olvasómnak üzenem, aki pedig várt rám... 

Hozzávalók:

40 dkg liszt

3-4 evőkanál olaj (+ a kisütéshez)

2 dl joghurt

egy kávéskanál só

1 bögre zöldborsó

egy maréknyi karfiol

2 kicsi burgonya

római kömény

őrölt koriander

hétfűszer keverék (elhagyható)

Elkészítés:

A lisztből, olajból, sóból és joghurtból kemény tésztát gyúrtam, elég keserves a munkafolyamat, de legalább nem túl hosszú. Letakarva pihentettem, amíg elkészült a töltelék. Olajon megdinszteltem az aprócskára vágott karfiolt, borsót és krumplit, megszórtam a fűszerekkel és sóval. Amikor puha, villával durvára törtem, kihűtöttem. Majd a tésztából kis golyókat tépkedtem ki, vékonyra nyújtottam, és a korongokat egy-egy kanál töltelékkel töltöttem. Félbehajtottam, vizes kézzel összenyomkodtam a szélét, majd bő, forró olajban aranybarnára sütöttem.

Vigyázz, kész, főzz! II. - Töltelék

Az első fordulóval ellentétben, aminek alkalmával sokat keresgéltem, agyaltam, sőt, egy verziót el is baltáztam, a második fordulóban tulajdonképpen végig se olvastam a kiírást, már tudtam, mivel fogok előállni. Évek óta szemezek a receptes dobozomban egy ősrégi Nők Lapja kivágáson lévő étellel. Számtalanszor elhatároztam, hogy elkészítem, de valami mindig közbejött. Vagy nem volt rá elég időm, vagy a már megkomponált ételsorhoz nem illett, szóval mindig volt valami fájásom. Most azonban nem volt kérdés, hogy igen, ő lesz a pályamunkám. Tessetek parancsolni!:)

Töltött burgonya (már a neve is isteni, sváb létemre krumpli nélkül úgyse tudnék élni)

Hozzávalók:

12 nagyjából egyforma nagyságú burgonya

3 tojás

10 dkg reszelt Márványsajt

(ez a hazai fajta éppen meg fog felelni, fölösleges szerintem drága külföldit venni hozzá)

2 gerezd fokhagyma

5-6 evőkanál liszt

5-6 evőkanál zsemlemorzsa

só, bors

olaj a sütéshez

Elkészítés:

A krumplikat héjában, valamint sós vízben megfőzöm.  Közben elkészítem a tölteléket: a reszelt rokfortot összekeverem 1 tojássárgájával, a megtisztított és szétzúzott fokhagymával, ízlés szerinti mennyiségű borssal. (A sót mellőzzük, lesz a rokfortban bőséggel.) Ekkor jön a neheze. A megfőtt burgonyákat meghámozom, és úgy vájom ki a belsejüket, hogy ad 1. lehetőleg egyben maradjanak, ellenkező esetben krumplipürét leszünk késztelenek készíteni  ad 2. legalább egycentis fala maradjon  ad 3. a másik vége ne lyukadjon át. Nem könnyű, hacsak nem vagyunk kiváló ismerői a burgonyafajtáknak, és nem tudjuk, melyik az a kissé szappanosabb, nem szétfővő fajta. Amikor ott hevernek a lyukas krumplik előttünk, és még nem ment el végképp az eszünk minden kedvünk ettől az egész marhaságtól, valamint befejeztük a Goddess szeretetteljes szidását (nem mintha tehetne bármiről, de bűnbakot keresni jó:), akkor jön el a felemelő pillanat, hogy a rokfortos cuccot beléjük töltsük. A tetőn lévő nyílást egy darabka vájadékkal betömöm. A megmaradt fehérjét és a másik két tojást felverem, sózom, borsozom. A töltött krumpedlikat hagyományos módon bepanírozom, és bő, forró olajban pirosra sütöm. A felesleges olajat leitatom, és máris tálalhatok.  Lehet mellé bármilyen mártást adni, ami illik a rokfort ízéhez, de játszhatunk is a töltelékkel, lehet másfajta sajttal, darált sonkával, gombával tölteni, vagy azzal, ami otthon található és persze ehető.

Paradicsomos spagetti

A mexikói vacsora ma érdeklődés hiányában (de főleg és elsősorban fáradtság miatt) elmaradt. Helyette elmentem a legkisebb ellenállás irányába: kifőztem egy csomag spagettit, és boldog mosollyal nyugtázva nyári előrelátásomat, felbontottam egy üveg saját készítésű sugot, ráborítottam a tésztára, bőven megszórtam sajttal azoknak a szerencséseknek, akik a családban ehetnek (bármit, és de jó nekik...), majd sovány malac vágtában behúztam ide, a gép elé, nehogy bűnözzek. Mert ahogy mondani szoktam: mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.

Hozzávalók:

sok érett paradicsom, mondhatni kilószámra

vöröshagyma, kb. ötöde a paradicsom mennyiségének

rettenetes mennyiségű friss bazsalikom

1/2 rettenet mennyiségnyi rozmaringág

oregánó

Elkészítés:

A paradicsomokat megmostam, forró vízbe mártottam őket néhány percre, majd lehúztam a héjukat. Ez a művelet legmacerásabb része. A meztelen paradicsomokat feldaraboltam, egy tálban félretettem. Következtek a hagymák, amiket apróra vágtam volna, ha nem lenne nekem Moulinex aprítóm, de mivel van, annak segítségével szinte pépesre gyepáltam. Olíva olajat melegítettem, rádobtam a hagymát, megpároltam. Ekkor a paradicsomok következtek. Rottyantak egy sort, ekkor sóztam a cuccot, beledobáltam a bazsalikomot, rozmaringot és oregánót, majd hosszas főzésnek vetettem alá az elegyet. Amikor már nincs víz a mártáson, akkor jó, mert ugye vizet minek tartósítsunk télire, amikor nyerhetünk azt hó megolvasztásával is? Szóval mikor jó sűrű a szósz, megkóstoljuk, ízesítünk rajta még aszerint, hogy mennyire szeretjük sósan, ekkor kaphat egy szóratnyi cukrot is, mert az egy paradicsomos ételnek sem árt. Tűzforrón üvegekbe töltjük, elhanyagolható mennyiségű Nabe-t szórunk rá, tető rácsavar, fél órára üvegek fejreállnak, aztán mehet mindenki a helyére, a spájzba. Hát így valahogy...

Édesburgonya-vöröslencse curry pitában

Úgy látszik, mostanában kívánós vagyok. A fokhagymakrém leves utáni vágyódásom még el sem csitult - na ná, hiszen kielégítetlenül maradt -, máris itt az újabb vágyakozás, melynek tárgya a vörös lencse leves. Ahogy recept után kutattam, az epekedés kissé alábbhagyott, tekintve, hogy több helyen olvastam: a vörös lencse főzés közben elveszti gyönyörűséges színét, beszürkül. Hát... khm... nem erre számítottam. Kutakodásaim közepette kiválasztottam a következő kedvencet, amit készíteni fogok (belejöttem az alliterálásba piszkosul:). Itt most egyelőre csak a recept, fotó később, ha elkészítettem, ami igencsak sanszos, mert kivételesen még édesburgonyám is van hozzá (ezért még számolnom kell Chilivel:), ha egyszer összehoz vele a sors... miatta lettem édesburgonya függő, ami önmagában nem lenne olyan nagy baj, de a beszerzéssel gyakorta akadnak gondjaim).

Hozzávalók:

2 evőkanál olaj

1 közepes vöröshagyma felvágva

1 közepes édesburgonya, meghámozva, kockákra vágva

kis darab friss gyömbér, reszelve

1 nagy gerezd fokhagyma finomra vágva

1 evőkanál curry por

1 babérlevél

1,5 csésze vöröslencse

pita kenyér

só

(bár az eredeti recept nem tartalmazza, én biztosan fogok bele tenni még garam masalát és római köményt)

Elkészítés:

Egy edényben vizet forralunk, olyan két és fél csészényit. Egy nagy edényben forrósítsuk fel az olajat, dobjuk rá a vöröshagymát egy csipet sóval, kevergetve 3-4 perc alatt pároljuk puhára. Adjuk hozzá az édesburgonyát, gyömbért, fokhagymát, a curry port és a babérlevelet (valamint opcionálisan a garam masalát és a római köményt) ,keverjük össze, míg illatozni nem kezd. Öntsük fel a forró vízzel, tegyük bele a lencsét. Ekkor vegyük le közepesre a lángot, fedjük le az edényt, és főzzük az ételt addig, míg a lencse pépes, a burgonya pedig puha nem lesz. Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd előmelegített pitába töltve tálaljuk.

Forrás: www.treehugger.com

Isteni szerencse,

hogy megírtam az előző postot, vagyis hogy mi nem vagyunk vegák. Ennek fényében már egészen nyugodtan leírhatom, mi a mai vacsora: burgonyalepénykék majonézes kukorica salátával, töltött gomba:)))

A burgonyalepénykék úgy készülnek, hogy a hétvégi vendégségbe rengetegsok krumplipürét kell csinálni, nehogy már a vendégek éhen vesszenek. Ezt a pürét kell rejtegetni napokig, majd amikor ma alapos vizsgálat után kiderül, hogy az égvilágon semmi baja nincs, össze kell keverni egy egész tojással, borssal, egy kis liszttel - érzésre -, és szerecsendióval is kéne, ha lenne itthon. De nincs, ezért aztán Váncsa Pista barátom útmutatását követve ennyit mondok: ha nincs otthon szerecsendió, hát ne tegyünk az ételbe. Vagy tegyünk bele bármi mást, amit jónak látunk.  És ez így van jól! Kreativitás a lelke mindennek, ugyebár. Amikor összeállt a massza, kis gombócokat szakítsunk ki belőle, decensen formáljunk belőle lepénykéket két tenyerünk összenyomásával, majd azon mód hempergessük a darabokat finom prézlibe, aztán pedig mehetnek a felhevített olajba, közepesnél kicsit erősebb lángon. Lesz nekik szép piros színük, remek állaguk, majdnem, mint kékvérű, puccos rokonaiknak, a kroketteknek.

A majonézes kukorica saláta se egy ördöngősség, pikk-pakk össze lehet állítani a majonézt - vessetek meg, én este munkából hazajövet talán még Richard Gere-nek sem csinálnék valódi majonézt, bár ezt a helyzetet boldogan tesztelném élesben, lehet, hogy meginognék...  A majonézbe bele kell cuppantani a konzerv kukoricát, ha van otthon (lásd még: Váncsa összes) márványsajt, reszelünk a salátába, ha nincs otthon márványsajt, nem reszelünk bele. A lazaságnak azonban mégiscsak határt kell szabni valahol, esetünkben nálam ez a határ a hagyma. Mert egy pici kis hagymának lennie kell az én kukorica salátámban. Legjobban szeretem, ha póré kerül bele, nem sértődöm meg, ha újhagymát kell belekarikáznom, és kicsit morcosan bár, némiképpen elhatárolódva a fellépő helyzettől, de vöröshagymát is képes vagyok bele reszelni. Irány a hűtő, legjobb, ha az uram sörének közvetlen közelébe kerül a salátástál, úgyis egyszerre kell majd elővenni a kettőt.

Legbonyolultabb a töltött gomba elkészítése, különösen, ha az eggyel előbbi receptet akarjuk elkészíteni, ámde botor módon csak úgynevezett grillgombát vásárolunk, kvázi amit megtöltünk, de a 25 deka tölteléknek való gomba megvásárlásáról elfeledkezünk a feletti eufóriánkban, hogy a sarki kispiszkosban ilyen kincseket lehet kapni, mint grill gomba. A bajt már csak tetézi, hogy nem találjuk a fridzsiderben a hétvégéről maradt cukkinit - hol az istenben lehet, mégis bepaníroztam volna azt is? -, hült helye van az emlékeinkben még meglévő karfiolnak - nem lehetek ennyire hülye, ezt is bepaníroztam...  Aztán egy adott időpillanatban szükségtelennek látszik a további morgás és önmagunk hülyeségének bizonygatása, hiszen az már napnál világosabb, tehát elő a kreativitással - és a google-lal. Mit tesz isten, chili&vaniliánál találok egy receptet, ami kivitelezhető. Igy aztán behajítom a magam sütötte rozskenyeret kis kedvencembe, a Moulinex aprítóba, lészen nékem gyönyörű morzsám. Ezt összekeverem két evőkanál vajjal, reszelt fokhagymával, kis tárkonnyal, kakukkfűvel, sóval, borssal, reszelt parmezánnal és egy csepp tejföllel, hogy kezelhetőbb legyen a massza. A gombák kalapja kap egy kis olajos fürdőt száraz bőr ellen, sót, borsot, tölteléket csinosan. Forró sütőben negyed órát pirulnak, és minden bizonnyal isteniek lesznek. Elvégre egy nemvega család ennyit megérdemel!

Töltött gomba

Hozzávalók:                                                                        

4 nagy, lapos gomba

1 evőkanál olívaolaj

1 kis fej hagyma apróra vágva (esetleg mogyoróhagyma, ha hozzájutunk)

1 gerezd zúzott fokhagyma

25 dkg apróra vágott gomba (ehhez tehetjük a gombakalapok törzsét is)

75 ml vörösbor

szárított kakukkfű

1 evőkanál paradicsompüré

Elkészítés:

A gombakalapok szárát kitörjük, apróra vágjuk, a fejeket félretesszük. Kis olajon 5-10 percig pirítjuk a 25 dkg gombavagdalékot, a hagymát, a fokhagymát, amíg megpuhulnak. Ekkor hozzáadjuk a vörösbort és a kakukkfüvet, a bort elpárologtatjuk. Ekkor csatlakozik a paradicsompüré a matériához, sózunk, borsozunk, és adunk még 2-3 percet, hogy összebarátkozzanak és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A gombafejeket kikent tűzálló tálba tesszük, a maradék olajjal megkenjük, közepükre halmozzuk a tölteléket, és barátságunk jeléül betöljük az előmelegített sütőbe, majd olyan 190 fokon 20 percig sütjük. Az utolsó percben megszórhatjuk egy kis reszelt sajttal, nem fogja elrontani. Adhatunk mellé bármilyen rizst köretnek. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető vega kaja.

Tócsni

Hozzávalók:

1 kg krumpli nyersen, reszelve

2 tojás

reszelt vöröshagyma

só, bors

liszt, mennyiségét nehéz meghatározni, a krumpli minőségétől függ

Elkészítés:

A krumplit finomra reszeljük (nem jó, ha túl szálasra sikerül, mert ezek a szálak ki fognak lógni a masszából, a zsiradékban pillanatok alatt feketére égnek, miközben a lepények belseje még nyers), összekeverjük a többi hozzávalóval. Forró zsiradékba téve egy villával ellapítgatjuk, pirosra sütjük. Tejföllel tálaljuk. Királyság!

* Ha jól emlékszem, úgy öt éve lehetett, amikor szilveszter előtt két nappal tócsni-partit hirdettem egy chates társaságnak. Három serpenyőben sült a cucc tizenvalahány ember részére. Utána hetekig tócsnival álmodtam:)

Csicseriborsó fasírt, leánykori nevén falafel

Nagy kedvenc volt mifelénk, népszerűsége a tavaly nyári jordániai látogatás után (ahol is naponta ettünk ilyet)  zuhanásszerűen csökkent, azóta próbál visszakapszkodni a toplista legalább alsó harmadába.

Hozzávalók:

35 dkg csicseriborsó

2 szelet sötét rozskenyér

2 tojás

2 fej hagyma

3 gerezd fokhagyma

zsemlemorzsa

olaj

só

bors

pirospaprika

1 csokor petrezselyem

1 babérlevél

Elkészítés:

A borsót egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk, másnap friss vízben egy babérlevéllel és az egyik hagymával félpuhára főzzük, ekkor sózzuk. Ha megfőtt, lecsöpögtetjük, ledaráljuk. A vízbe áztatott kenyeret alaposan kinyomkodjuk, összekeverjük a borsókrémmel, tojással, a másik hagymával, amit lereszelünk, valamint a zúzott fokhagymával. Sóval, borssal, pici pirospaprikával, petrezselyemmel ízesítjük. A masszából kis gombócokat formálunk, zsemlemorzsába forgatjuk, bő, forró olajban kisütjük.

Tálalhatjuk fasírtként, burgonyával, salátával, mi jobban szeretjük pitában, salátával, ízesített joghurttal meglocsolva, enyhén csípősen.