Tartozik (és követel)

Adós vagyok több fronton is. Egyrészt Trinitynek és Macinak a köszönettel, amiért megtiszteltek a barátság(szalagj)ukkal. Mindkettő igazán kedves nekem, hisz - minő fájdalom - személyesen sajnos egyikőjüket sem ismerem, ennek ellenére voltak olyan kedvesek, hogy engem - is - tartottak érdemesnek erre. Köszönöm. Másrészt szintén Trinity kérdezte tőlem, hogy mit olvastam tavaly? Sokat gondolkoztam rajta, miért érdekelhet bárkit, hogy mit olvasok, elfogadható válaszom most sincs erre, viszont odáig jutottam, hogy ha lázba senkit nem is hozok az olvasmányaimmal, ártani sem ártok vele senkinek, ha közzéteszem a nagyon hiányos listát. Ami bizony igen érdekes lesz, mert ahogy pötyögöm a posztot, pillanatnyilag azon az egy könyvön kívül, amit dúlva-fúlva olvastam, egyetlen megveszekedett darabé sem jut eszembe. Úgyhogy kivonulok a könyvespolc elé, és megpróbálom felidézni a könyveket.

A könyv, amit dúlva-fúlva olvastam, Betty Mahmudi Lányom nélkül soha című könyvének második kötete volt. Az volt a benyomásom, hogy a könyv megírása halvány kísérlet volt Mrs. Mahmudi  bankszámlájának növelésére. A fordítás pedig... ha visszafogott akarok lenni, azt mondanám: kritikán aluli. Olvasás közben gyakran "szórakoztattam" egyiptomi útitársaimat azzal, hogy felolvastam a könyvből. Minden egyes felolvasás ékes példa volt a magyar nyelv megcsúfolására.

Ambivalens érzésekkel olvastam Yann Martel Pi élete című könyvét.  A könyvben egymást váltották az unalmas részek a szinte letehetetlenül izgalmasokkal, aztán úgy ítéltem meg, hogy a történet ismét leült - vagy csak nekem tűnt úgy -, aztán a végén kissé értetlenül bámultam magam elé, és a Tornóczki-féle örök klasszikust hajtogattam magamban: és ezt így hogy? Mindenkinek szívből ajánlom a könyvet, mert az egészen biztos, hogy ezt nem lehet egy laza kézmozdulattal félretolni. Valószínűleg valamennyi idő elteltével újra kézbe fogom venni, hátha megértem a végét.

Friderikusz Sándor könyvének azonban minden betűjét értettem az elsőtől az utolsóig. Az azonban, hogy ez nekem jó, vagy nem, még mindig nem döntetett el.(4 perc 38 táján feltűnök a színen:)

Tavaly olvastam Márqueztől a Szerelem kolera idejént is, a film után a könyv is nagy élmény volt. 

Olvastam még egy nem túl vidám könyvet, Jim Dwyer és Kevin Flynn 102 perc című könyvét, mely a World Trade Center összeomlásáról szól. Csak erős idegzetűeknek!

Eolvastam többek között Alessandro Baricco Selyem című könyvét, sőt, a belőle készült filmet is láttam, pompás mindkettő, ajánlom szíves figyelmetekbe!

Végül, de nem utolsó sorban a napokban olvastam ki Kurt Tepperwein A hipnózis magasiskolája című könyvét, mely évek óta a polcon várt a sorára. Nagyon érdekes  mű, és engem egyébként is érdekel a tudománynak ez a válfaja, úgyhogy élveztem a könyvet nagyon.

És persze sok-sok szakácskönyvet is átforgattam, de azok majd talán visszaköszönnek itt receptek formájában.

Kördések

Jaj, jaj, adósa vagyok nemisbékának egy kördésre való válasszal. (Gabojszának is...) Mondjuk nem értem, miért működöm fordítva, miközben nemiske kérdésén napok óta agyalok, Gabojszának pedig csípőből kész a válaszom, mégse voltam képes "papírra vetni". Na de most írok belőle egy közös posztot, és legörögnek a lelkemről a furdalásnak az ő kövei. Nos tehát: Gabojsza kérdésére elmondanám, hogy a legkedvesebb szakácskönyvem még mindig Horváth Ilonáé. A további helyeken Nigella két könyve osztozik, a Hogyan váljunk... és a a Nigella falatozója, mindkettő nagy kedvencem. Nagyon megkedveltem továbbá az általam csak Kukikönyvnek aposztrofált istenkirályságot, amit nemisbékától kaptam. És így rögtön át is kötök nemiske kérdésére, hogyaszongya, mi kell nekem ahhoz, hogy a lelkem kisimuljon? Igazából azt kéne válaszolnom, hogy két-három gold tequila naranccsal és fahéjjal, de azt hiszem, az erősen rombolná nem létező image-emet, úgyhogy most kitalálok gyorsan valami illendőbbet:) Nos, ha nagyon el akarom kényeztetni magam, mindig valami habos-krémes süteményt szerzek valahonnan, nagy kedvencem a Szamos cukrászdákban kapható bécsi krémes, na, az utolérhetetlen gyorsasággal képes javítani a hangulatomon. De jó szolgálatot tesz córesz idején egy átlagnál jobb kávé is, mondjuk tejszínhabbal, lehetőség szerint mondjuk a Gellért Szálló kávézójábann, kilátással a Dunára. (Ezt a játékomat hosszú időre a metróépítés csúnyán elrontja, de hát valamit valamiért, nyilván a metró is csodaszép látvány lesz, ha majd egyszer, a távoli jövőben elkészül. Aktuálisan attól is boldog vagyok, hogy holnaptól megint átmegy a Szabadság-hídon a villamos, mert ezzel újra lehetővé válik, hogy vásároljak a Nagycsarnokban, amit hosszú hónapok óta vagyok kénytelen nélkülözni szintén az építkezés miatt.)   Hasonló hatással bír a narancsos csokoládé is, nem nagy baj, ha nem étcsokoládé naranccsal, hanem valami krémesebb fajta. Ja, és ha reggel húz az ág és elborít a rosszkedv, akkor képes vagyok betérni Ross bácsi gyorséttermébe, és egy tojásos-baconos muffin betolásával próbálom még jobban lehúzni az ágat... 

Nyilván ezekre az információkra várt a gasztrotársadalom apraja és nagyja hetek óta, remélem, most már mindenki megnyugszik:)))

Kördés

Horasz kolléga kördéssel talált meg, hálásan köszönöm a lehetőséget! Íme a kérdések:

1. Melyik a kedvenc gasztronómiai lapod?

A Mesterkukta volt régen, igényes lapnak tartottam.

2. Miért? Mi az ami fontos benne a jó recepteken kívül? Híres szakácsok receptjei? Sztárok főzési szokásai? Nyereményjátékok? Újdonságokat mutat a főzéssel kapcsolatban? stb.

Kevés, de jól megírt recept, szép fotók, nekem több nem kell. A sztárok főzési szokásai nem érdekelnek - tudom, tudom, azt se érdemlem meg, hogy a Nap lesüssöm rám, de épp elég sztárral találkozom nap mint nap ahhoz, hogy a főzési szokásaik ne hozzanak lázba. Nyereményjátékra még életemben nem neveztem be, de például praktikus fogások, konyhai eljárások bemutatása határozottan érdekel(ne).

3. És mi az amit hiányolsz belőle, vagy nem tetszik annyira?

Ha hiányolok egy újságból valamit, az elsősorban az, ha nem felel meg a saját maga által kitalált koncepciónak. Nem szeretem továbbá, ha telefecsegik és telereklámolják az újságot.

4. Mindig megveszed vagy előfizetsz rá?

Egyik se. Ha kedvem tartja, megveszem, ha nem, nem. Főleg kreatív újságokat vásároltam évekig, aztán tanúja voltam az elsilányodásuknak, úgyhogy leszoktam arról, hogy minden hónapban megvegyek egy újságot, pusztán megszokásból.

Továbbpasszolnám a kördést moesnek és nemisbékának.

A Holmiknak az ő kördése

Ana drágám jól kiszúrt velem. Az utolsó pillanatig reméltem, hogy ez a hógolyó nem talál el, mielőtt elutazom (nemirigy, nem nyaralni:), de hát azért vannak a barátok, hogy ne kelljenek ellenségek:))))) Nos tehát, egy gyors áttekintés, mielőtt lefekszem, hogy hajnalok hajnalán útra keljek:

Imádom-Holmik:

Moulinex robotgép. (Zsanett, mondd, hogy robotgép!:) Már létezni se tudnék nélküle. Ott liheg a nyomában kistestvére, az aprító. És ami nélkül tényleg soha, sehová egy lépést se teszek, az a krumplihámozóm. Nincs róla fotóm, ha hazajövök, nyilván tele lesz a levélládám fotókat követelő levelekkel, sőt, talán arra érkezem majd, hogy transzparensekkel és szócsövekkel tüntettek a házunk előtt. Mindezeket elkerülendő inkább megígérem, hogy jövő héten megmutatom a drágát. Tudom, hogy úgysem fogjátok elhinni, de azért elmondom: 1986-ban, mondom: ezerkilencszáznyolcvanhatban vásároltam Svájcban. Segítek: 21 éve. Azóta nem veszti el az élét, és azóta imádom őt lángoló szerelemmel. Odáig fajult a dolog, hogy gyakorlatilag késsel képtelen vagyok már krumplit hámozni....

Imádom továbbá a nemrég kapott turmixgépet, mióta megvan, szinte mindennap használom. Főleg, hogy újabban  baromi egészségesen étkezem, és folyton gyümölcs-joghurt turmixot eszem.

Gyakran használom téli időszakban a kenyérsütő gépemet. Kedvelem a fritőzt is, mióta állandó helye van - egy majdnem miatta vásárolt - új szekrényben, többször használom, mert csak előveszem, sütök benne, visszateszem, helló.

És amire a többiek nemigen gondoltak: ott az én imádott mosogatógépem. Évekig könyörögtem érte a férjemnek - nem vagyunk mi úri népek, el tudunk mi kézzel is mosogatni! de ha te nem akarsz, majd én mosogatok! - mondta ő. Na, tudod, hányszor....:) -, míg végre beadta a derekát. Egyszer nagyobb összeghez jutottam váratlanul - bepereltem a munkahelyemet és megnyertem a pert is, a kártérítést is:) -, akkor fontolgattam, hogy megveszem a háta mögött a gépet, de ez annyira barátságtalan lépés lett volna, hogy letettem róla. Majd a következő nagyobb összegnél nem volt mese: a gép jött. Talán egy hete is, hogy megvolt, amikor vendégeket hívtunk, a vacsora végeztével pedig lazán bepakoltam a mosogatógépbe. Mire az én drágám odafordult a vendégekhez, és azt mondta: - Látjátok, itt van ez a remek mosogatógép, ami úgy megkönnyíti a feleségem életét! Annyiszor mondtam neki, hogy vegyük meg, de ő nem akarta! Mit mondjak, kis híja volt, hogy vérét nem vettem!:))) Na de húzzunk bele, késő van, mi is van még hátra? Ja, a Haszontalan Tárgyak listája, úgymint:

elektromos kés (azért vettem, hogy a fagyasztóból előkerülő húsokat lehessen vele szeletelni... aha... csak azt az egyet nem lehetett vele csinálni)

30 literes leveses fazék (nem tervezek sátoros lagzit...)

meggymagozó (minden rohadt szemet át kell vizsgálni, mert hajlamos benne hagyni a magokat...)

És végül, amikre vágynék: egy igazán jó gyümölcscentrifuga. Annak idején a meglévőt gyakran használtam, amikor a lányom kicsi volt. Nézegettem már, de csak olyanokat látok, amikben már első ránézésre sem bízom.  Kellene továbbá egy jó asztali grill, mert a réginek (DéLonghi) tönkrement a teflonos(?) sütőlapja, pedig gyakran használnám különben.

Ana, "büntiből" most már látnálak eléggé!:)

Blog, család, barátok, konyha

Nemisbéka kollegina érdeklődik Maci nyomán a címben szereplő dolgok felől. Sok érdekeset vagy újdonságot nem fogok tudni mesélni ebben a témakörben, amiről már ne fecsegtem volna ehelyt.  És mivel ma nagyon meleg van, valószínűleg azt a keveset se fogom tudni élvezhetőre tupírozni:) A blogírás a lányom kedvéért kezdődött, a fotókat azonban már a magam passziójából kezdtem iderakosgatni. Őszintén szólva igen frusztrál a más blogokon látható, profi fotósok által készített sok-sok gyönyörűség, nem szeretek közepes teljesítményt nyújtani semmiben. Ez esetben mégis megteszem, talán a végső elszámolásnál ezt elnézik nekem odafönt.  Erre elég nagy az esélyem, mert olyan gyakran esem a hiúság bűnébe, hogy ez az apróság rendesen el fog törpülni a többi mellett;-) Érdekes egyébként, még blogról szó se volt, sőt, azt se tudtam, hogy létezik ez a műfaj, amikor már készítettem képeket az általam főzött ételekről. Ilyen fotó volt például a rebarbara pite, a quiche vagy a spárgasaláta képe. Úgyhogy valami ősi, titkos késztetés már régen is volt bennem a hiúság mellett. A család egyébként a kezdetektől jól fogadta a fotózási őrületet, ez több dolognak is köszönhető. Elsősorban ugye a lányunknak, aki fotósnak készül - kérek szépen őrületes nagy drukkot neki péntekre, a záróvizsgájához, köszönöm szépen -, miatta sose tekintettünk a fényképezőgépre úgy, mint valami istentől elrugaszkodott masinára. De az Uram is sokat fotózott - amíg el nem vették a kedvét a lányom remek képei:) -, úgyhogy nálunk családtag a gép. Hogy mit fotózunk vele éppen, az végül is szinte mindegy. Na meg hát médiás család is lennénk, vagy mi a szösz. Nagyon szeretném, ha a lányom készítene a blogba ételfotókat, de csak ritkán tudom rávenni, őt magát meg valahogy nemigen érdekli a téma.

Na de hogy valami lényegesről is beszéljek: itt van például az Anyám. 67 éves, azt se tudja, mi fán terem az internet, mégis az első pillanattól kezdve nagyon tetszett neki a blog írásának ötlete. Pláne, mikor ennek kapcsán láthatott a tévében is! Nem így anyósomék, akiknek valószínűleg sosem fogom tudni elmagyarázni az internet és a blog mibenlétét. Ők ezzel párhuzamosan a "médiasztárság" iránt is minimális érdeklődést mutattak csak. Nagyon jól viszonyulnak a blogomhoz a kolléganőim, Teó és Kiki, mert bár egyikük sem szeret főzni, mindig nagyon lelkesek, tanácsokat is kérnek tőlem, sőt, meg is szokták fogadni azokat. És hát a barátok... Volt egy eset  a közelmúltban, amin jól szórakoztam. Gábor barátom nővére, Ancsa mit sem tudott blogolási őrületemről, sőt, talán arról se, hogy az átlagnál jobban szeretek főzni. A Kultúrház adásáról persze értesítettem mindkettőjüket, de Ancsa épp külföldön volt akkor, csak később, online formában tudta megnézni a műsort. Igen ám, de előtte vendégségben voltunk nála - remek ebédet főzött! -, később mesélte, még szerencse, hogy fogalma sem volt erről az irányról, halálra izgulta volna magát, hogy egy "médiaszakácsnak" kell főznie:) Ez persze igen erős túlzás, de azóta is rendszeres olvasója a blognak, és mivel ő is remekül helytáll a konyhában, gyakran cserélünk tapasztalatokat. Az öccse, Gábor pedig az egyik legesleghálásabb élvezője a főztömnek. Megjegyzem, egyre ritkábban, és ezt igen fájlalom.

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: hogyan változtatta meg a főzési szokásaimat a blogírás és -olvasás? Hát barátaim a Zűrben: nagyon! És roppant jó időben is talált rám ez a szenvedély - mert bizton állíthatom: a főzés is, az írás is az -, mert éppen kezdtem halálra unni a saját repertoáromat. Mondtam is a családnak, hogy ezen változtatni kell, mert már én magam unom ezeket az ételeket, el tudom képzelni, ők mennyire unják. És bár lehetnének egy gondolatnyival hálásabb közönség - itt főleg a fiamra gondolok -, panaszra nem lehet okom, igazán türelmesen viselik, hogy néha kísérletezem rajtuk. Már-már mániásan olvasom a blogokat - sajnos meglehetősen korlátozott nyelvtudásom a magyar nyelvű blogoknál horgonyoztat le elsősorban -, sok ötletet, receptet megvalósítok az olvasottak közül, és kimondottan bosszant, ha hétköznapi, sablonos ételeket vagyok kénytelen főzni mondjuk időhiányból kifolyólag. Viszont mára többé-kevésbé leszámoltam azzal a bánatommal, hogy úgy érzem: nem vagyok elég trendi a főztömmel. Egy időben bántott, de a sok jóllakott, elégedett arcot látva magam körül arra a konklúzióra jutottam, hogy a trendiség nem minden:)

Ha van kedve megosztani ez irányú tapasztalatait velünk, akkor kérem Zsófit, Esztert és Lorient, tegye meg!

Kördés

Pirike indította el a görgeteget, közvetlenül pedig Anától kaptam a kördést, hogy mik a terveim a nyárra. Renitens leszek, és roppant rövid, ámde érdektelen választ fogok írni. Különösebb gasztro-tervem nincs, ami élmény beficcenhet, az egy tunéziai nyaralás alatt kell, hogy rám találjon. Egyébként pedig lakásfelújítok, úgyhogy a konyha lesz az első, amit szétverek:) Amúgy pedig komment formájában várom a tanácsaitokat, mit tennétek, ha szívetek szerint járólappal burkolnátok a konyhátokat, ám azt életetek párja nem akarná, mert szerinte hideg, viszont ti pedig unjátok nagyon a linóleumot. Tapasztaltak, ne kíméljetek, nagy szükségem van a tanácsokra.

Moeske és nemiske válaszait olvasnám érdeklődéssel a kördésre:)

Kördés Ágitól

Kördést (copyright by me) kaptam Ágitól, aki főz. Az iránt érdeklődik, hogy mi alapján főzök, hol találok inspirációra, betartom-e egy receptben a leírást, és hogy mi alapján döntöm el, mi legyen a másnapi ebéd/vacsora? A kördést nem könnyű megválaszolni, pedig azt gondolná az ember, csak el kell mesélni, hogyan is történnek ezek a dolgok. De ahhoz, hogy a mese érthető legyen, el kell mondanom magamról, hogy sose voltam egy rendszeres, elvágólagos valaki, szeretek improvizálni, sőt, szeretek a pillanatnyi hangulatomnak engedelmeskedni, ami ugyebár kicsit sem kedvez a tervszerűségnek.  De nézzük akkor sorban:

1./ Mi alapján főzök, hol találok inspirációra?

Először azt kell eldönteni a napi program ismeretében, mire van idő. Egy régi, jól bevált, néhány percet igénylő ételt főzzek-e, vagy van esetleg tere az újdonság kipróbálásának. Ha ez utóbbira esik a választás, akkor először a neten nézek körül, de szokásaim megváltoztak: ma már elsőként a blogokban keresek ötleteket. Utána jön gúglipajtás és az ő segítsége. Szakácskönyveimben csak akkor keresgélek, ha ünnepi alkalomra kell főznöm, mert azt nyilván hetekkel előbb megtervezem, van tehát idő bogarászni.

2./ Betartom-e a receptek betűjét?

Igen. Elsőre igen, aztán ha a családi ízlésvilághoz való igazítás válik szükségessé, belenyúlok. De azt nem állítom, hogy mondjuk egy indiai receptben hajszálpontosan kimérem a kurkomát, a curryt vagy a garam masalát. Megfogom az üvegcsét, amiben tárolom az illető fűszert, aztán gondolomra meglódítom. Mindazonáltal olyan receptet nem főzök meg, aminek olvasásakor látom, hogy ebből mondjuk szerintem sok van belőle, vagy hiányozna még hozzá ez vagy az... akkor inkább lapozok.

3./ Mi alapján döntöm el, mi legyen a másnapi ebéd/vacsora?

Másnapi? Milyen másnapi? Örülök, ha mára kitalálom!:) Természetesen a döntésben a legfontosabb szerepet az játssza (ezt sose tudom, hogy kell írni, de mostantól megjegyeztem a hosszú sz-t, mert Kicsi Vú érthetően elmagyarázta), hogy mi van otthon. Ha nincs időm/kedvem vásárolni, akkor abból kell gazdálkodni, ami van. Ha van kedvem/időm vásárolni, akkor bemegyek a Fehérvári úti csarnokba (ja, oda majd csak akkor, ha kész lesz a metró, most megközelíthetetlen), a Nagycsarnokba, legvégső esetben a Bosnyák téri piacra, bár ott délután gyakorlatilag nulla az esélyem valami normálisat vásárolni. Végigsétálok a csarnokon, megnézem, mi a legfrissebb, van-e esetleg valami új a primőrlistán, szóval játszadozom. És itt jön az improvizáló hajlam: az, hogy valamit megvásároltam a csarnokban, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy azt aznap meg is főzöm, sőt, gyakorlatilag azt se jelenti, hogy főzök egyáltalán aznap valamit:) Mert mire hazaérek, sok víz lefolyik a Dunán, a hangulatom háromszor is irányt válthat annyi idő alatt, úgyhogy...:) Erre szokta a férjem mondani, hogy elhúzom a mézesmadzagot az orruk előtt, aztán nesze semmi, fogd meg jól. Sajnos igaza van. De azt már régen tudja nálunk mindenki, hogy ha nincs kedvem főzni, jobban járnak, ha zsíros kenyeret esznek... 

Guruljon a labda tovább Macinak, nemiskének, moesnek és Anának:)

Húsvéti menü

Rio kérdésére a válasz meglehetősen egyszerű lesz. Az úgy van nálam húsvétkor, hogy mindig nagyon rákészülök, kizárólag lélekben. Ez annyit tesz, hogy újságokat vásárolok (Tina és társai, aztán ezen mindig felnyomom az agyamat, mert felületesen végigolvasva is a recepteket egy csomó ellentmondást és hibát találok, bár kétségtelen: a fotók mindig nagyon szépek), könyveket olvasgatok, netet bújok. Aztán valahogy a lelkesedés mindig alábbhagy, mire az ünnep megérkezik. Nekem bőven elég a húsvéthoz a sonka(tarja)-tojás-kalács kombó, és rengeteg idényzöldség, ugyanis  ipari mennyiségű retket és hagymát vásárolok mindig, amik el is szoktak fogyni. Ilyenkor nem sajnálom a pénzt se a paradicsomra, se a paprikára, snidlingre és társaikra. Húsvétkor mindig nagy reggelizések szoktak nálunk lenni, szépen terített asztallal. És mivel a virágot is ipari mennyiségben vásárolom ilyenkor, amerre nézünk, tulipánkazlakba ütközik a tekintet. És nálam a lelkesedés itt véget is ér: valahogy a főtt kajákra nem jut már belőle. Azt hiszem, leginkább azért, mert mi a hagyományos húsvéti bárányt például nem szeretjük. Idén a menetrend a következő lesz: szombaton ebéd az Il Terzo Cerchio étteremben, vasárnap ebéd apósoméknál (istenem, ha erről a témáról tudnék posztolni egy jólneveltet.... de nem fog menni, tudom), marad a hétfő, mint kihívás. Ma vettem a csarnokban egy nagyon szép szűzpecsenyét, terveim szerint Wellington bélszín lesz belőle, ha pedig nem, akkor zöldfűszeres kéregben fogom megsütni és zöldség köret lesz mellé. Hát így vagyunk mi a húsvéttal...

Húsvéti kördés

kaptam Riotól, a Citromtorta gazdájától, hogy mit főzünk, mit eszünk húsvétkor. Nem lesz nagyon bonyolult a válaszom, de kicsit várni kell rá.