Zakuszka

 

A recept Dóri barátnőmtől származik, aki egy csodálatos szeptember végi hétvégén kínált meg ezzel a finomsággal minket. Azonnal beleszerettem, és nem volt kétséges, hogy el fogom készíteni az útmutatás nyomán. Az én verzióm is őrületesen finom lett, úgyhogy holnap nekiállok, és barátoknak, ismerősöknek és magunknak mintegy 60 üvegnyit tervezek elkészíteni. A hozzávalók már a spájzban várakoznak sorsukra.

Hozzávalók:

5 db csípős paprika

10 db paradicsom paprika

10 gerezd fokhagyma

3 db közepes zeller

8 db hagyma

5-6 kg paradicsomból paradicsom lé

10 db szegfűszeg

5 db szegfűbors

¼ kg cukor

1 dl borecet

3 evőkanál só

3 babérlevél

Izlés szerint őrölt fekete bors

Elkészítés:

Húsdarálón kétszer ledarálom a nyers zöldségeket. Olajon  megpárolom a hagymát, majd amikor már puha, hozzáadom  a többi zöldséget. Ráöntöm a paradicsomlét, a babért, szegfűszeget, szegfűborsot, majd  kb. egy órát főzöm. (A fűszereket tegyük tüllbe vagy teatojásba, hogy ne kelljen a végén kiszedegetni.) A végén fűszerezem a zakuszkát  cukorral, ecettel, összeforralom az egészet. A munka utolsó előtti fázisaként merülő mixerrel kicsit krémesítettem az elkészült szószt, szerintem nem ártott neki. Üvegekbe töltöm és a tetejére egy evőkanálnyi olívaolajat teszek, ami légmentesen lezárja és konzerválja.

Készíthetjük úgy is, hogy a megtöltött üvegeket lezárjuk, néhány percre fejre állítjuk, majd száraz dunsztban kidunsztoljuk, így tovább eláll.

 

Nehézségi fok:

 

Chili lekvár

Mindezidáig, nagyjából ötven évig úgy gondoltam, az ember nem főz lekvárt, csak gyümölcsből. El kellett telnie ennek a sok évtizednek tapasztalatokkal, fájdalmakkal, örömökkel vegyesen, hogy megérjek ennek a nézetnek a felülvizsgálatára. Mert ugye a paprika sok minden, de gyümölcs biztosan nem. Mindegy, hogy kaliforniai, chili, kosszarvú, akkor sem gyümölcs. Meg különben is: egy lekvár ne legyen csípős, nemde?

Nos, ezeket a mélyen gyökerező nézeteket (és talán előítéleteket) tettem félre azon a hóval fenyegető, hideg februári estén, amikor nekiálltam édes chili lekvárt főzni. Régen vágyakozom arra az íz- és állag emlékre, amit a phzs-től karácsonyra kapott édes csili szósz hagyott bennem. Ezt ugyan most nem sikerült elérnem, mindazonáltal az elkészült chili lekvár isteni finom lett, és bár most még fogalmam sincs, mire fogom felhasználni a tüzesnél néhány klasszissal erősebb mártást, bízom a kreativitásomban.

Itt egy videó, én ugyan nem így készítettem az én változatomat, de ennek egyrészt helyes a zenéje, másrészt meg így is lehet...

 

Hozzávalók 2 kis üveghez:

2 kaliforniai paprika

1 kosszarvú édes piros paprika

3 nagy chili paprika

30 dkg édes koktélparadicsom

1 ujjnyi gyömbér tisztítva

ízlés szerint cukor (szerintem úgy 12-15 dekányi)

1 dl vörösbor ecet

 

Elkészítés:

A paprikákat összevágtam, a chiliben benne hagytam a magokat, a többit kimagoztam. A paradicsomokkal, gyömbérrel együtt késes aprítóban péppé zúzattam, majd egy vastag aljú lábasba öntöttem a masszát. Hozzáadtam a cukrot és az ecetet, majd 50 percig kis lángon főztem a lekvárt. Nemigen kevergettem, csak néha vigyázó szemeimet rávetettem a folyamatra. Azután 10 percig nagyobb lángon, folyamatosan kavargatva elfőztem a felesleges levet róla, egy kevés még volt rajta. Amikor elkészült, azon forrón beletöltöttem a két kis üvegbe. Ha lesz érkezésem, kap majd valami csinos cimkét a két üveg, és várja, hogy kitaláljam, mihez használjam fel a lekvárt.

 

Guacamole

Rémesen egyszerű elkészíteni, vendégségben nagy sikert lehet vele aratni, és csúnyán rá lehet kattanni. Nekem legalábbis sikerült. Viszont a guacamole becsípődés azzal a pozitívummal jár, hogy az ember kikísérletezheti, melyik változat ízlik neki a legjobban. Nekem ez.

Hozzávalók:

1 érett avocado

2 szál újhagyma zöldjével együtt

1 nagyobbacska gerezd fokhagyma összezúzva

1 kis piros chili apróra vágva

1/2 lime leve

1 paradicsom kimagozva, apróra vágva

só

bors

 

Elkészítés:

Az avokádót kettévágom, kimagozom. Így:

 

 

Villával pépesre töröm, meglocsolom a lime levével, hozzákeverem a többi hozzávalót. Friss pirítóssal tálalom.

 

Rokfortkrém

Tagadhatatlanul az idei nyár legnagyobb slágere volt baráti körben. Először Viren készítettem, ahol az első adag viharos sebességgel fogyott el, kisvártatva készült a következő. Azóta is ha buli van, a rokfortkrém kötelező kűr. Így volt ez tegnap is, mikor Orsi barátnőmnél jártam babanézőben. Amikor legutóbb találkoztunk, épp várandós volt Pipivel, és szomorúan tolta félre a rokfortkrémes dobozt, mert kismamáknak állítólag a kék sajt valami roppant fontostudományos okból ellenjavallt. Úgyhogy most vittem neki, hadd örüljön. Elkészítése rémesen egyszerű, az elismerés azonban sosem marad el.

Hozzávalók:

25 dkg rokfort sajt

10 dkg vaj (nem margarin!)

1 tubus tejszínes krémsajt

2 evőkanál sűrű tejföl

 

Elkészítés:

Minden hozzávaló legyen szobahőmérsékletű, akkor könnyű dolgunk lesz.

A sajtot lereszelem, vagy villával összenyomom, hozzáadom a vajat, a sajtot és a tejfölt, habosra keverem, és már csak azon kell törni a fejem, hogy milyen péksüteménnyel tálaljam.

 

Nehézségi fok: -2

 

A Pastramitól a rebarbara chutney-ig vezető út

Igazi örömfőzést rendeztem ma. No, nem bonyolult ételsor készült, "csak" egy chutney, mégis annyira jó volt a serpenyő fölött állni és a szó legszorosabb értelmében alkotni, hogy kimondhatatlan. A történet kicsit messzebbre nyúlik, és úgy kezdődött, hogy minden előzmény nélkül, váratlanul tegnap este a Pastramiban kötöttem ki vacsorázni. Három barátnőmmel indultunk neki, Zsófi kérdezte, hallottam-e már a helyről, mondtam, hogy vegyeseket, ezért rábeszéltem őket, hogy menjünk, teszteljük le az éttermet. Az igazsághoz tartozik, hogy a három lány egyike  chéf, egy ideje Ausztráliában él, bár Magyarországon is adott már ki szakácskönyvet, és a többiekkel épp azon fáradozunk, hogy rábeszéljük: fogjon bele egy újba. Szóval izgatottan mentem a Pastramiba, hogy vajon ki főz, Anitának hogy tetszik majd, és persze hogy én nem fogok-e csalódni?

Remek estét töltöttünk el a Lajos utcában, Jeney Tamás vitte a konyhát éppen (ennek örültem, mert szerintem a chéfek közül ő a legjobb ott, és van köztük olyan is, akinek az "asztalához" nem ültem volna le, de az ő kilétét fedje homály). A felszolgáló lány nagyon kedves, nagyon készséges volt, és nem csalódtunk az ételekben sem. Olyannyira nem, hogy a szarvasgombás zöldségkrém levesről csak szuperlativuszokban tudok beszélni, Anita halcurryje kifogástalan volt, Zsófi lasagnéja szintén tökéletes, egyedül az én vajhalfilémmel volt egy kis gond: eléggé kiszáradt a sütés során, a mellé tálalt krumpli és saláta pedig nagyon komoly esélyekkel indulhatna a fantáziátlan ételeknek kiírt vetélkedőn. Csodálkoztam a dolgon, mert az étterem honlapján Tamás azt írja magáról, hogy imádja a halat fogni is, főzni is, távozáskor nem láttam rajta, hogy különösebben rossz napja lenne, úgyhogy értetlenül álltam a száraz vajhal esete előtt.

Persze az este folyamán nagyon sokat beszélgettünk a lányokkal főzésről és evésről, trendekről és a magyar konyhaművészetet képviselőkről egyaránt, majd sok-sok képet nézhettem meg Anita ausztráliai ténykedéséről, ő ugyanis partikra készít fingerfoodokat. (A fenébe, elfelejtettem neki felemlíteni a Love Actually egyik jelenetét, ahol az esküvőn az idióta Colin Frissell az alábbi párbeszédet folytatja le felszolgálóként Nancy-vel, a chéffel:

Colin Frissell: Kaját?

Nancy: Kösz nem

Colin Frissell: Kicsit gusztustalan, mi? Mint egy halott baba ujja. /Megkóstol egyet, visszaköpi a tálcára/ Egyébként az íze is olyan... Colin vagyok.

Nancy: Én meg Nancy.

Colin Frissell: Tök jó! Mivel foglalkozol?

Nancy: Szakács vagyok.

Colin Frissell: Lagzit nem vállalsz?

Nancy: De igen.

Colin Frissell: Kár, hogy erre nem kértek fel.

Nancy: Felkértek.

Colin Frissell: Bárcsak vállaltad volna.

Nancy: Vállaltam.

Colin Frissell: hihi...értem...

Szerintem biztos láttam már vagy hússzor a filmet, ezen a jeleneten még mindig könnyesre röhögöm magam:)

Sosem fogok eljutni a chutney-ig, ha így folytatom:)

Szóval a Pastrami, a beszélgetések, a tökéletes leves és a szombat kora reggeli piac látványa együttesen kellett ahhoz, hogy az aktuális, gasztronómiailag felpörgetett állapotomban chutney-t főzzek. Még sosem csináltam ilyesmit, és nem azért, mert nem szeretem a chutney-t, de amennyit én fogyasztok ebből, azt fedezi a külföldi útjaimról hazahozott üvegek szerény sora, a családom meg még kicsit gyanakodva nézi az ilyesfajta nyitást.

Viszont szembe jött velem a piacon úgy negyven dekányi rebarbara, és a sok tipródásból, hogy a málna dzsemhez tegyem-e kísérőnek, vagy valami süti legyen belőle, végül az lett, hogy nekiálltam chutney-t főzni. A végeredmény egy istenien komplex, édes, ecetes, csípős keverék lett, három kis üveggel, és már alig várom, hogy valami jó kis csirkéhez kipróbáljuk.

Mindenkit arra biztatok, engedje szabadjára a kreativitását, tegyen a chutney-ba olyan fűszereket, amiket kedvel, kerekítse az ízeket harmonikusra, és a hatás biztosan nem marad el!

Az én chutney-m hozzávalói:

40 dkg tisztított, darabolt rebarbara

20 dkg vöröshagyma apróra vágva

1 dl testes vörösbor

2 evőkanál sherry ecet

2 evőkanál borecet

20-22 dkg cukor

2 dkg koriandermag kicsit megtörve

15 dkg mazsola

2,5 evőkanál currypor

1/2 mokkáskanál őrölt chili

2 evőkanál baracklekvár

1 púpozott teáskanál dukkah

1,5 teáskanál só

 

Elkészítés:

A felaprított rebarbarát és a hagymát egy széles serpenyőbe dobtam, ráöntöttem az eceteket és a bort, beledobtam a mozsárban kicsit megtört koriandermagot, majd 10 percig szelíden forraltam. Ekkor adtam hozzá a mazsolát, a lekvárt és a fűszereket, majd a kapott masszát 20 percig fedő nélkül, csendesen főztem. Ez alatt az idő alatt a rebarbara teljesen szétesett, a hagyma megpuhult, és a fűszerek fantasztikusan kiegészítették egymást. Kifertőtlenített üvegekbe szedtem a chutney-t, amikor kihült, a kamrába került.

Legalább egy hónapot fogok várni a felbontásával, de már alig várom!

 

 

Mit egyek uzsonnára?

Ugye unásig ismered már te is a mondást: ahhoz, hogy lefogyj, naponta sokszor, keveset kell enni? Na, akkor jó, mert én is milliószor hallottam már, mostanság azonban igyekszem is így cselekedni. Mindig van nálam egy-egy gyümölcsjoghurt, egy-két szem gyümölcs, műzli szelet, ilyesmi, hogy kéznél legyen a válasz, ha elhangzik a fenti kérdés: mit egyek uzsonnára? Ma viszont ráérős napom van, belefért az időmbe, hogy magam pepecseljek a tízóraira, uzsonnára valóval.

 

 

Hozzávalók:

12 dkg zsírszegény túró

20-30 ml sovány tej

édesítőszer ízlés szerint (én folyékonyat használok, kevesebb vele a macera)

egy marék fagyasztott gyümölcs  (málna, fekete ribizli, szeder)

néhány csepp citromlé

 

Elkészítés:

A botmixerrel krémesre dolgoztam a túrót a tejjel, beleöntöttem az édesítőszert, néhány szem gyümölcsöt és a citromlevet, homogenizáltam. A maradék gyümölcsöt a krém tetejére szórtam. Szerintem tovább tartott leírni, mint elkészíteni. Viszont remek köztes étkezés, végtelen számban lehet variálni a gyümölcsökkel, de puffasztott búza- vagy rizsszeletre sós változatban is nyugodtan használható.

 

Égetett krém, azaz créme brulée

Még sosem csináltam créme brulée-t, mert bár makacs és önfejű nő vagyok, mégis vannak esetek, amikor hiszek a tapasztaltabbnak. Így esett, hogy habozás nélkül elfogadtam Chili&Vanilia állítását, miszerint egy sütő grillfokozata sohasem fog olyan eredményt produkálni, mint egy karamellizáló pisztoly.  Nos, ehhez a készséghez nálunk nemigen lehet hozzájutni - egyszer tán az egyik bútoráruházban lehetett kapni, elég bizarr... -, még az az egy, a nagyondrága-nagyonsznob konyhafelszerelési üzlet sem tartja. Lehetett volna külföldről rendelni, de láttam rossz példákat magam előtt, mégpedig hogy a gázpatron utánpótlás egy-egy típushoz nem megoldott, így hiába az elfogadható áru készülék, ha a nafta elfogytával többé nem használható. Így maradt nekem a vágyakozás az egyik kedvenc desszertem, a créme brulée  után. 

 

 

Egészen a múlt hétig, amikor is levelet kaptam, abban felkérést, segítenék-e közreműködni egy, az országba beérkezett szállítmány eladásában? Az eszköz kipróbálása után igent mondtam, nem titkolva azt sem, hogy részesedést kapok az eladott példányok után, pontosabban fogalmazva egy pisztoly lesz a jutalmam fáradozásaimért:)

Úgyhogy ha valakinek szüksége lenne egy praktikus, biztonságos, kézreálló, kompakt kis darabra, ne habozzon levelet írni az uvegmadar(kukac)gmail(pont)comra.

A gázpisztoly 10.780 forintba kerül, gyerekzáras, állítható lánghosszúságú, és egyszerű öngyújtótöltő palackról utántölthető. 

És itt az első égetett krém, isteni finom volt, az arányokban szintén Zsófit követtem a belinkelt cikkből.

 

 

 

Vendégség

Fura egy szerzet vagyok én. Egyrészt szeretek vendégségbe járni, és szeretek ilyenkor besegíteni a háziasszonynak: szívesen viszek akár előételt, akár desszertet, ellenben nem szeretem, ha a hozzám látogatóba érkezők ugyanezt teszik. Jó, mi?:) Tegnap legkedvesebb Rozi barátnőmnél jártunk, ahová bagettet vittem - még langyos volt, mikor megérkeztünk, alig bírtam kitépni egyes férfiemberek kezéből a rudakat:) -, hogy méltó kísérője legyen a juhtúrós krémnek és a vinetének. És végre megoldást találtam arra is, hogyan ne hagyjam szana-szerte a különböző műanyag edényeimet ilyen vendégségek alkalmával: ehető tárolót alkalmaztam.

A bagett sajtkukac receptje alapján készült, és bár nagyon finom lett, még néhányszor el kell készítenem ahhoz, hogy tökéletes legyen. Valószínűleg kevés ideje volt szegény tésztának a hűtőből kikerülve átmelegedni és megkelni. 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók:

 

20 dkg juhtúró 2 db tömlős sajtkrém (Camping) 1-2 evőkanál sűrű tejföl bors 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

 

A hozzávalókból krémet keverünk, hagyjuk néhány órát összeérni.

 

Baba Ghanoush

Lélekben már Egyiptomban vagyok, ez vitathatatlan tény. Tegnap elkezdtem utánanézni, mit is esznek arrafelé a népek, mert bár voltam náluk régebben, a szállodai étkeztetést - legyen az bármilyen jó is - nem nagyon tekinthetjük túlságosan autentikusnak. Most lesz négy-öt napunk Kairóban, remélem, lesz alkalmunk kihasználni a lehetőséget, és mindenféle finomságokat kóstolni. A készülődés szellemében estére baba ghanoush-t készítettem. Igazság szerint kicsit sok citromlevet sikerült beleöntenem, ettől eltekintve isteni mártogatós.

 

 

Hozzávalók:

egy termetes - vagy két kisebb - padlizsán

3 evőkanál tahini (szezámpaszta)

2-3 evőkanál citromlé

1-2 evőkanál olívaolaj

só, bors

egy gerezd fokhagyma

 

Elkészítés:

A padlizsánokat a szokásos módon a sütőben megsütöttem, majd a héjukból kikapartam a húsukat.  A hozzávalókat betettem a kis robotgépbe, és péppé törtem őket. Az egész művelet - a sütéstől eltekintve, de hát ott is alig van teendő a padlizsánok megszurkálásán kívül - nem tartott tovább 5-6 percnél, és nagyon kellemes krém lett a végeredmény. Megmondom őszintén, képtelen voltam megállni, és egy mokkáskanál római köményt is adtam hozzá, bár a neten található receptek egyike sem említi a hozzávalók között.

 

Nehézségi fok:

Nosztalgia

Itt ülök a gép előtt, pedig a műhelyben kéne ténykednem, de nem tehetek róla, elkapott a nosztalgia. Gabojsza blogját olvasva láttam meg a humusz receptjét, és bár alapvetően nem kedvel(t)em a humuszt, tavaly nyáron már tettem lépéseket, hogy felvegyük a diplomáciai kapcsolatot, és úgy tűnik, most végre átléptem a kettőnket elválasztó határt. Igaz, nagy kedvencemet, a falafelt is közvetítőül hívtam kapcsolatunk megpecsételéséhez. Szóval tegnap elolvastam Gabojszánál az aktuális posztot, és döntöttem: ma falafel lesz vacsorára, és humuszt is teszek bele. El is szalajtottam kicsi fiamat az arabhoz, hozott szépséges pitát, a többi hozzávaló meg a kamrában figyelt, úgyhogy a humusz jött, látott és győzött.

 

 

De miközben kevergettem, rám törtek a jordániai emlékek. Aquabában ugyanis szinte minden este falafelt vacsoráztunk, és mondhatom, a létező legjobbakat ott ettük. Igaz, nagy szemeket meresztettek a helyiek, mikor nyíl egyenesen és határozottan (határozatlanságomat leplezendő) behaladtam a falafel büfébe, mert én voltam arrafelé az egyetlen nő - aki ráadásul a férje előtt megy, piha! -, sőt, az egyetlen keresztény is, amerre a szem ellátott. A második estétől kezdve nem bámultak olyan feltűnően, a hét végére pedig egész megszokták a látványunkat. Ott úgy készítik a falafelt, hogy a pitát félbevágják, a csicserigombócokat beledobálják, egy széles pengéjű késsel elkenik benne, utána jöhet az apróra vágott paradicsom és uborka, a humusz, a joghurt és az erős mártás. Ne félj, ott nem kérdezték meg, mint a körúton a török, hogy "erős is mehet bele?" Folyt is rólunk a víz rendesen, főleg, hogy vizet nemigen mertünk kérni, mert a poharak tisztasága... hogy is mondjam... kívánni valót hagyott maga után. Azt nagyon sajnálom, hogy abban a büfében nem készítettem fotókat, de őszintén szólva nem mertem megkockáztatni, arrafelé már nemigen találkoztunk hozzánk hasonló, fotómasinát csattogtató turistákkal. De mesélhetném a Wadi Rumot, ami olyan fenséges és csodálatos, amilyet még sose láttam, a csend tapintható, a homok vörös, és a beduin nagyon röhög, amikor - érezvén a sötétedés közeledtét, és tudván, hogy az a sivatagban szinte egy pillanat alatt hullik le, mintha csak lekapcsolták volna a villanyt - aggódva megkérdezed, hogy nem kéne-e még visszafordulni, nehogy eltévedjünk. Először nem értettem, mi a nagy vidámság oka, miközben én mindenféle sivatagi halálnemekről vizionálok, aztán a helyi taxisunk, Hammad elmondta, hogy a beduin az "eltévedni" szón kacag. Kicsit elszégyeltem magam, nyilván úgy ismeri a sivatagot, mint a tenyerét, de azért igazából már csak akkor nyugodtam meg, amikor újra megláttam a pislákoló fényeket a beduin falu határán. És mesélhetnék arról, milyen érzés a vörös homok fölött, a sziklákon ülni, nézni a naplementét a hipnotikus csöndben, és közben görögdinnyét enni (melegen persze, de kit érdekel?), meg arról, mennyire megrázó, amikor a szikhből kiérve egyszer csak meglátod a petrai Kincstárat magad előtt, váratlanul, annak ellenére, hogy tudtad, ott lesz. No és a Vörös-tenger... meg a Holt... de nem olvasni kell erről, hanem megnézni!

A montázs elkészítéséért köszönet a lányomnak

Padlizsánkrém

Tombol a padlizsán szezon, a piacon már 250 forintos kilónkénti áron csodaszép darabokra lehet szert tenni. Emlékszem, gyerekkori nagy kedvencem a rántott padlizsán volt, alighanem azért, mert roppant nehéz volt a 70-es évek végén, 80-as évek elején padlizsánhoz jutni, sznob énem már akkor is hajtott a különlegességekre:) Megmondom a frankót, próbáltam megszeretni a padlizsánt, mélyen a szívembe zárni, ahogy valamire való gasztroblogger teszi, de nem ment. Nem szeretem grillezve, nem szeretem francia lecsóba, szóval finnyás egy nőszemély vagyok. De krém formájában bármikor szívesen megeszem. Úgyhogy szombaton, amikor megláttam a fényes, sötétlila héjú zöldségeket, egyúttal örömmel állapítottam meg, hogy végre nincs 30 fokos hőség, úgyhogy jöhet a padlizsán, nem gond a sütő begyújtása. Tudom, hogy megvan mindenkinek a tuti padlizsánkrém receptje, azt is tudom, hogy a legtöbben a parázson sütésre esküsznek, de sajnos városi "jány" lévén nekem ez a megoldás nem áll rendelkezésemre, kénytelen vagyok beérni a sütőben sült variációval, ráadásul majonéz nélkül. De mi így szeretjük.

 

 

Hozzávalók:

4 db padlizsán

fél dl olaj

2 kis fej lilahagyma

1 nagy gerezd fokhagyma

só

bors

1 kávéskanál mustár

fél lime leve

 

 

Elkészítés:

A padlizsánokat megmostam, hústűvel megwoodooztam őket, majd fóliával bélelt tepsiben 40-45 percig sütöttem őket 200 fokon. Amikor puhák lettek és egy kicsit kihültek, egy késsel felhasítottam a héjukat, villával kikapartam a belsejüket egy szűrőbe, majd hagytam, hogy a levük lecsöpögjön. Ekkor pépesre nyomkodtam a padlizsánhúst, majd az olajat vékony sugárban hozzáöntve alaposan elkevertem. Ezután került bele a nagyon apróra vágott lilahagyma, a lereszelt fokhagyma, a mustár, a só, bors. Végül a lime levét adtam hozzá. Hűtőben néhány óra alatt összeérnek az ízei, pirítós kenyérre, héjában sült krumplira isteni! Paradicsomot ne felejtsünk el mellé adni.

 

Nehézségi fok:

Kőrözött liptói

Vendégségbe vagyok ma hivatalos, ahová a meghívottak mindegyike visz magával valamit az asztalra. Ha nem lenne ilyen ócska idő, még pikniknek is nevezném, vagy inkább kerti parti, de nem grillezős, na de végül is teljesen mindegy, milyen kategóriába tuszkoljuk be a rendezvényt, minden bizonnyal pont olyan jó lesz, mint az eddigiek. Az én egyik darabom, amit viszek - a másikat még nem árulom el, mert a csajok is olvassák a blogot, és meglepetésnek szánom... -, az kőrözött liptói, azaz juhtúró. A kőrözöttet sokféleképpen elő lehet adni, én azt a variációt, amelyikben nincs juhtúró, kevéssé preferálom. Az én változatom így készül:

 

Hozzávalók:

20 dkg juhtúró (lehetőleg ne legyen nagyon csípős, a Fehérvári úti csarnokban az emeleten van egy tejes, aki házi tejet is árul, fantasztikus juhtúrója van. Lehet egy kevés tehéntúróval dúsítani a krémet, ha sok embernek készül, de azért nekem a tisztán juhtúrós az igazi)

10 dkg vaj, éspedig szigorúan vaj, nem margarin (egyre nagyobb teret hódít a főzésemben a vaj megint)

egy csokor zsenge újhagyma

egy mokkáskanálnyi mustár, tényleg elég egy mokkáskanálnyi, nem több, mert elviszi az ízét, pedig nem az a cél

őrölt köménymag, ezt sokan nem szeretik, szerintem mértékkel nagyon kell a kőrözöttbe

pirospaprika, jóféle, nem gagyi

bors

só, de csak akkor, ha tényleg kell

szükség esetén sűrű tejföl

Elkészítés:

Nem túl bonyolult: a hozzávalókat habosra-krémesre keverjük. Először a túrót a vajjal és mustárral, aztán mehetnek hozzá az ízesítők-színesítők, végül pedig eldöntjük, van-e szükség a tejfölre. Legjobban rozskenyérre kenve szeretem, vagy ellenkezőleg: pihekönnyű, ropogós héjú fehérkenyérre. Ma grissinit sütök mellé, azzal jól lehet majd tunkolni. És a friss zöldséget, paradicsomot, paprikát ne felejtsük le mellőle az asztalról!

 

Nehézségi fok: Hát nem is tudom... talán egy fél

Cukkinikrém

Ajánlom az alábbi receptet Erikának:)

Hozzávalók:

1 karcsú cukkini

1 csokor petrezselyem

1 gerezd fokhagyma

olívaolaj

só, bors

tejföl

 

Elkészítés:

A felmelegített olajon az uborkagyalun átzavart héjas zukkini karikákat megsütöm, sózom, borsozom. Közben a turmixgépbe bedobom a megmosott petrezselyemzöldet, a fokhagymát, ha kihült, akkor a cukkinit is, majd tejfölt adva hozzá, krémesre turmixolom. Mártogatónak, szendvicskrémnek remek!

 

Bloggertalálkozó lesz ma

 

Az időjárás ugyan kicsit keresztülhúzta piknikezési szándékainkat, de egy elszánt bloggert ilyen apróságok nem ijesztenek el se az ismerkedéstől, se az evéstől. Én ezzel készülök:

 

Rote Grütze

 

 Chilinél találkoztam ezzel a desszerttel, és már akkor a szívembe zártam (nemcsak a desszertet:). Ez az autentikus recept, ha sok időm van, én is így csinálom, de van egy egyszerűsített változat is, a pudingporos... Oké, oké, majd megszaggatom a ruházatomat, és a hamuszórás se fog elmaradni, ígérem. Sokszor készítettem már friss gyümölcsből is, befőttből is, nem is értem, hogy maradhatott ki a feljegyzések közül. A lányka épp ezen cuppog a szobájában - anya, ez nagyon finom! -, úgyhogy gyorsan megörökítem neki.

 

friss gyümölcs (eper, ribizli, meggy a pirosság jegyében, de én simán el tudom képzelni barackból is, amilyen megátalkodott vagyok), ennek híján egy üveg meggybefőtt

cukor ízlés szerint

fahéj, szegfűszeg

étkezési keményítő

tej

vanília vagy tejszín ízű pudingpor

 

Elkészítés:

A meggybefőttet leszűröm, levét felfogom egy tálkában, a gyümölcsöt pedig egy lábasban elkezdem melegíteni. Cukrot, őröltfehéjat, szegfűszeget adok hozzá, felforralom. Közben a levét 2 evőkanál keményítővel simára keverem, hozzáadom a rotyogó gyümölcshöz, nem kell vele sokat lacafacázni, egyet rottyan, és jó is. Közben a másik edényzetben fő a vaníliapuding is, aminek ízét vanília kivonattal erősítem, még nem szántam rá magam ugyanis arra, hogy a nemisbékától kapott vaníliarudakat feláldozzam. Amikor a meggy is, a puding is kész, poharakba rétegezem a kétféle anyagot, és gyakorlatilag készen is van. Mi szeretjük éppenhogy langyosan is, de lehűtve is remek!