saláta bejegyzései

saláta - zöld, majonézes, bármilyen

Káposzta saláta

Mutogatom itt a görög képeket, videókat, közben kint nyár van, hőség, és a legjobb ilyenkor egy jó kis saláta. Múlt héten ripsz-ropsz összedobtam ezt a görögdinnye salátát, most pedig Zsófi barátnőm készített a nálam feleslegesnek bizonyuló gyalult káposztából egy zseniális salátát. Köszönet érte!

 

Elkészítés:

A legyalult fejes káposztát 1-2 óráig hagyjuk lesózva állni. Közben vágjunk fel szálasra egy fej vöröshagymát, zöldpaprikát vékonyra, és készítsünk kellemes ízű salátalevet 3-5 evőkanál cukorból, 1-2 evőkanál ecetből és vízből. Kóstolni kell, másként nem megy. A kicsavart káposztát ebbe a lébe tegyük, tegyük hidegre, és hagyjuk az ízeket összeérni.

 


Fülöp-szigeteki tésztasaláta

Minden kommentelőnek nagyon köszönöm, aki vette a fáradságot, hogy az előző poszthoz írjon néhány kedves szót, igazán nagyon jól esik! Biztatnám az eddig hallgatókat, ők is ragadjanak klaviatúrát, hátha övék lesz a chili paprikás fényfogó.

Ugye nem kell különösebben ecsetelnem, milyen nagy élmény egy gasztronómia iránt érdeklődőnek Amerikába látogatni? Akkor is, ha a vendéglátói magyarok, és viszonylag sok magyaros ételt főznek. Így is találkozom érdekes ízekkel, de kóstoltunk már mexikói ételt, echte amerikait, várólistás még az indiai konyha, és ki tudja még, mi jön szembe a hátra lévő 9 napban?

Bea barátnőm ma az itt következő fülöp-szigeteki tésztasalátával örvendeztetett meg:

Hozzávalók:

főtt csirkehús, a csontokról leszedve, darabokra tépve

25 dkg rövid makaróni

1 sárgarépa lereszelve

fél fej hagyma apróra vágva

1 doboz ananász konzerv, vagy egy kisebb friss ananász

majonéz

bors

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük, lehűtjük. A húst lecsipegetjük a csontokról, összekeverjük az almareszelőn lereszelt répával, a hagymával, ananásszal, tésztával, majd adunk hozzá néhány kanál majonézt, ízesítjük sóval, borssal. Legalább egy napot hagyjuk a hűtőben érni. Én még frissen kóstoltam, mennyei!

 


Grillezett ananász és csirke saláta

Nagy kedvencem az amerikai élelmiszeráruház láncok közül a ShopRite. Biztosan van ennél elegánsabb, drágább, engem ez is elkápráztat az árubőségével.

Van egy olyan érzésem, hogy ha egy nagyobb üzletükre reggel beengednének, és kedvemre nézelődhetnék, késő délután előtt nemigen lenne rám gondja senkinek. Mindent kézbe vennék, meggusztálnék, nyilván néhány dologról azt se tudnám, mi fán terem.

Tegnap, amíg a barátnőm fizetett, a fiam pedig pakolt a zacskókba, egy állványra lettem figyelmes, amin roppant guszta kártyák sorakoztak, szebbnél szebb fotókkal, hátukon receptekkel. Egy tucatnyit magamévá tettem, van köztük egy, ami jobban tetszik, mint a többi, és még a héten el is fogom készíteni a háziak remélhetőleg igen nagy örömére. Íme:

Hozzávalók:

1 csésze (2,5 dl) mandarin-narancs-gyömbér vinegrett

(ezt otthon is elkészíthetjük, ne ijedjünk meg tőle)

2 teáskanál szójaszósz

1 teáskanál méz

1 nagy csirkemell filé

1 kisebb ananász felszeletelve, karikárara vágva

1 csomag zöldsaláta

1 piros kaliforniai paprika megsütve, lehéjazva

1/2 vöröshagyma vékony karikákra vágva

 

Elkészítés:

A kaliforniai paprikát grillen megsütjük, majd egy nylon zacskóba téve néhány percre félretesszük. Ezt követően lehúzzuk a héját, vékony szeletekre vágjuk. A csirkéhez elkészítjük a marinádot: összekeverjük a vinegrettet a szójaszósszal és a mézzel, majd ennek a marinádnak a felében érleljük négy órán át a húst.

A pácolási idő leteltével grillen süssük meg a csirkemell filéket (6-8 perc oldalanként) és az ananászt (5-7 perc oldalanként). Ha a hús elkészült, vegyük le a grillről és vágjuk ujjnyi falatokra, tegyünk ugyanígy az ananász karikákkal is. Keverjük össze egy salátástálban a salátát, a csirkét és a gyümölcsöt, paprikacsíkokat és hagymakarikákat. Öntsük rá a megmaradt dresszinget, keverjük össze jó alaposan, és tálaljunk.

 


Tésztasaláta pestoval és tonhallal

No meg kukoricával és olajbogyóval.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve - valamint az esti munka folyományaként - készült reggel ez a tésztasaláta, amiből ma az ebéd lesz. Elkészítése rém egyszerű, variálhatóságának pedig csak a hűtő és a kreativitás szab határt.

Hozzávalók:

10 dkg tészta, ajánlanám az orsó- vagy szarvacskatésztát

2 evőkanál pesto

2 keménytojás

1 doboz kukoricakonzerv lecsöpögtetve

1 doboz tonhalkonzerv lecsöpögtetve

fekete olajbogyó ízlés szerint

bors

 

Elkészítése:

A tésztát főzzük ki, hűtsük le, és adjuk hozzá az összes hozzávalót. Lazán keverjük át. Van ennél egyszerűbb recept? Nincs.

 


Insalata Caprese

Mit csinál az ember lánya, ha bivalymozzarellához jut? Nem tudom, más hogy van vele, de én erre a kérdésre gondolkodás nélkül azt válaszolom: Caprese salátát!!! Így, sok felkiáltójellel. Mert ahogy már írtam is három éve, legeslegkedvesebb nyári ételem ez a saláta. Már azelőtt élvezetet okoz, mielőtt nekiülnék megenni, hiszen amikor darabokra tépem a sajtot, és az lágyan aprókra foszlik - no, az a boldogság egy szeletkéje. Aztán amikor a bazsalikomot szaggatom, és feltör a levelekből az illat.. hmmm! 

 


 

Na, nem is akartam semmi komolyat mondani, csináljatok Capresét, érett paradicsomból, mozzarellából, friss bazsalikomból, jó olívaolajból, borsból és egy gondolatnyi balzsamecetből, és merem  ígérni: elfelejtitek egy időre, hogy odakint esik az eső és szürke az ég :)


Indiai saláta

Ez volt a kísérője az indiai köményes krumplinak.

 

Hozzávalók:

30-40 dkg paradicsom

1 fej lilahagyma

kb. 10 dkg uborka

3 evőkanál citromlé

1 csipet őrölt chili

egy csokor koriander, hiányában petrezselyemzöld

 

Elkészítés:

A paradicsomot kimagoztam, feldaraboltam, az uborkát meghámoztam, és szintén apró kockákra vágtam, ugyanezt műveltem a hagymával is. Egy tálban összekevertem az alkotóelemeket, megsóztam, rálocsoltam a citromlevet, megszórtam a chilivel és a petrezselyemmel, és már lehetett is tálalni.

 


Roquefortos burgonyasaláta

Kissé túlérett roquefortot kaptam a héten, ami bár nagyon finom volt, gyorsan fel kellett dolgozni, nehogy önszántából távozzon a hűtőből más, sajtoknak talán kellemesebb égtájak felé. Készítettem belőle roquefortkrémet - amivel az Estiskola májusi versenyén harmadik helyezést értem el -, és ezt a roppant egyszerű, gyors krumplisalátát.

 

 

Hozzávalók:

fél kg krumpli

egy fej hagyma

majonéz

tejföl

mustár

bors

ecet

cukor

roquefort

 

Elkészítés:

A szokásos módon ecetes salátalevet készítek: hideg vízbe először cukrot, majd sót szórok, amikor feloldódtak, ecettel savanyítom a salátalevet. Itt nincsenek mennyiségek, sajnos sok kísérletezéssel, érzésre kell elkészíteni. A krumplikat megfőzöm a héjukban, majd amikor puhák, leszűröm, meghámozom, és még forrón karikára vágom, és ezzel a lendülettel az ecetes salátalébe pottyantom őket, ebben fognak kihülni. Karikázok rá egy fej vöröshagymát is - jó vékonyan! -, és a lehető leghosszabb időre magára hagyom a krumplit, hadd szívja jól magába a salátalevet. Közben elkészítem a tartásmártást - bevallom, most tubusos majonézből készült, mustárral, pici porcukorral feljavítv, tejföllel higítva -, és szűrőkanállal átrakom a krumplit a mártásba, közben alaposan lecsöpögtetem. Mehet bele a hagyma is természetesen. Alaposan átforgatom a szószban, morzsolok bele és rá roquefortot, kicsit borsozom, ha kell, utánaízesítem, és újhagyma karikára vágott zöldjével díszítem.

 

Nehézségi fok:


Meleg burgonyasaláta citromos vinegrettel és metélőhagymával

Az alábbi köretet Delia Smith honlapján találtam, és nemcsak a ránk köszöntött hidegfront miatt ajánlom melegen. Tálalni is melegen kell, én ma sült csirke mellé adtam, és bár voltak kétségeim, mégis mindenkinek nagyon ízlett. Sajnos saját fotót nem sikerült készítenem róla, a népharag elsodort volna, ha megpróbálom az időt fotózással húzni:)

 

 

Forrás: www.deliaonline.com

Hozzávalók:

1 kg nem szétfővő fajta burgonya (Desirét kaptam a piacon, remek volt a recepthez)

2 ág fodormenta

2 szál újhagyma

fél csokor snidling

 

a vinegretthez:

fél citrom leve és héja

1 gerezd fokhagyma

1 csapott evőkanál só

1 teáskanál dijoni mustár

5 evőkanál extra szűz olívaolaj

őrölt bors

 

Elkészítés:

A krumplit héjában megfőztem, a főzővízbe sót tettem, valamint beledobtam a két ág mentát is. Amikor megfőtt, meghámoztam, és az előzőleg összekevert vinegrett mártásba forgattam. Megszórtam az apróra vágott újhagymával és snidlinggel, és már lehetett is tálalni.

Vinegrett: A hozzávalókat egy mélyebb tálkában habverővel opálosra kevertem, a fokhagymát a sóval mozsárban törtem pépesre, úgy került a tálkába. 

Nehézségi fok:


VKF 17. - Ötletes saláták

Tartozom a téma kapcsán néhány vallomással. Először talán kezdjük azzal, hogy nem szeretem a salátákat úgy általában. Van néhány, amit szívesen megeszem, de megmondom őszintén, sose vagyok úgy, hogy felsóhajtok: úúúgy ennék egy salátát... Na, ezzel a nehezén túl vagyok. Szorosan kapcsolódik tehát a második vallomás, miszerint úgy gondoltam, ezt a VKF-fordulót kihagyom. A harmadik vallomás: a recept, amivel mégis indulok, nem saját, sőt mi több, amikor először elolvastam, azt gondoltam, a www.elise.com blog írója kötözni való bolond, amiért összeházasította a görögdinnyét, a feta sajtot és a vöröshagymát, a fenyőmag már tényleg csak habnak tűnt a tortán. A negyedik vallomás lehetne az, miért is döntöttem úgy, hogy mégis kipróbálom ezt a mixet, de sajnos fogalmam sincs, mi vitt erre az útra:) A végső vallomás pedig úgy hangzik: sosem ettem még ennél érdekesebb ízhatású, üdébb salátát, és annak ellenére, hogy az egész család meglehetősen furán nézett rám, amikor a fotózás után belapátoltam a tálnyi cuccot, biztos vagyok benne, hogy nem most készült utoljára ez a remek görögdinnye saláta.

 

 

Hozzávalók:

egy közepes méretű dinnye negyede 

egy marék fenyőmag

egy kisebb fej lilahagyma

egy citrom leve

feta sajt, ehhez a mennyiséghez kb. 10 dkg

bors

friss mentalevelek

 

Elkészítés:

A hagymát szálasra vágtam, és a citrom levélben áztattam, amíg a többi hozzávaló el nem készült. A dinnyét meghámoztam, felkockáztam, kiszedtem belőle a magokat. A fenyőmagot szárazon megpirítottam, a mentaleveleket felvágtam, a fetát szintén apróra vágtam.  Amikor az előkészületekkel készen voltam (max. 10 perc, de inkább kevesebb), tálba rendeztem az alkotóelemeket (a hagymaáztató citromléből egy keveset felhasználtam a saláta megspricceléséhez), tekertem rá egy leheletnyi borsot, és már készen is volt. A dinnye édessége, a sajt sóssága és a menta friss íze egészen érdekes harmóniába olvadnak, és ahogy a fenyőmag roppan a fogak alatt, a menta pedig mindezt egyensúlyba hozza, az valami egészen remek!

Nehézségi fok: 


Paradicsomsaláta

Tudom, hogy az alábbi recept nem kifinomult, csúcsgasztronómiát képviselő ételt takar. Azt is tudom, hogy aki legalább alapfokon jártas a főzésben, álmában is elkészíti ezt a salátát. De azt tapasztalom, hogy egyre többen vannak, akik alapfokon sem jártasak a főzésben, nekik szól az alábbi recept. No meg a lányomnak, akinek az egész blog íródik. Cseppet sem mellékesen a legeslegnagyobb kedvencem, ezt előre kell bocsátanom. Vetekszik a tzatzikivel, nagyon szívesen készítem egész nyáron bármilyen étel kísérőjeként, ami savanyúságot kíván. Természetesen a friss kovászos uborkával együtt hárman osztoznak a dobogón, de a versenynek nincs is több indulója, csak ők hárman!:)

 

Hozzávalók:

érett, piros paradicsom

néhány szál újhagyma, esetleg salotta hagyma, végszükség esetén megteszi a vöröshagyma is

ecet

cukor

olívaolaj

bors

 

Elkészítés:

A paradicsomokat felkarikázom, tálba rendezem, a rétegek közé szórom a szintén karikákra vágott hagymát. Készítek egy kevés ecetes-cukros salátalevet, azzal megöntözöm, de nem sokkal, nem kell, hogy tocsogjon, mert a paradicsom maga is ereszt majd levet. Tálalás előtt frissen tekerek rá borsot, és megöntözöm egy kis olívaolajjal. Nem árt, ha áll egy-két órát szervírozás előtt, de sokat ne hagyjuk a paradicsomokat az ecetes lében szuttyongani.

 

Nehézségi fok:


Tojássaláta

Kedvenc majonézes salátám a tojássaláta. Ritkábban készítem, mint ahogyan szeretném, tulajdonképpen nem is értem, miért, amikor max. 15 perc alatt elkészül főzéssel együtt... A minap készült rozskenyérhez kiváló volt ebédre. Így készül:

 

 

Hozzávalók egy személyre:

3 db keményre főtt tojás

3 evőkanál jó minőségű majonéz

4-5 evőkanál sűrű tejföl

1 teáskanál mustár

egy újhagyma apróra vagdalva, mehet bele a zöld szárából is bátran

sok bors

 

Elkészítés:

A tojásokat keményre főzöm, hideg vízben hagyom kihűlni, majd meghámozom. Négyfelé vágom, majd felkockázom. A majonézt összekeverem a tejföllel, ízesítem sóval, (sok) borssal, mustárral, beledobom az apróra vágott hagymát, és amikor homogénné kevertem, ráöntöm a tojásra. Semmi más dolgunk nincs, mint egy kicsit jégbe hűteni, és ropogós barnakenyérrel elfogyasztani. Ha kerül mellé egy pohár sör, tökéletes lesz az élmény!

 

Nehézségi fok:


Vincellér saláta

Nehézségi fok:

 

Egy régesrégi főzős újságban láttam meg a receptet, és olyan gyönyörűséges fotót mellékeltek hozzá, hogy döntöttem: EZ kell nekem! Napok óta készültem, hogy megvalósítsam, tegnap este végre eljött az én időm...

 

Hozzávalók egy személyre:

15 dkg nagyon vékonyra szeletelt vöröskáposzta

egy marék szőlő (mazochisták kimagozhatják)

3-5 dkg ementáli sajt

balzsamecet

cukor

olaj

 

Elkészítés:

A sóból, a (2 evőkanál) balzsamecetből, (1 csapott evőkanál) cukorból és (3 evőkanál) olajból vinegrett mártást készítettem. Soha életemben nem csináltam még ilyet, úgyhogy nem tudom, autentikus volt-e, nekem ízlett. Ráöntöttem a káposztára, alaposan átforgattam, majd egy éjszakára letakarva a hűtőbe tettem. Fogyasztás előtt rákockáztam a sajtot, belepotyogtattam a szőlőt, borsot tekertem rá, pötyögtettem rá néhány csepp szarvasgombás szőlőmagolajat (köszönet érte Zsuzsa barátnőmnek!), aztán leültem, és szép komótosan betoltam az arcomba a salátát.

 

Létezik, hogy a vöröskáposzta keserű legyen?


Sültpaprika saláta

Régóta szemeztem már a sültpaprikával, mint olyannal. Valami ismeretlen okból kifolyólag azt gondoltam, hogy a paprika sütése valami bonyolult eseménysorozat, amit csak beavatottak képesek jól elvégezni. Tévedtem. Jelentem: paprikát sütni nem túl bonyolult, szofisztikált történet. Hétvégére roppant egyszerű grillcsirke volt az ebéd, muszáj volt feldobni valami olyan salátával, ami az én konyhámban nem mindennapos. Így esett a választás egyfelől az előzőekben már bemutatott fűszeres burgonyasalátára, másfelől pedig a paprikasalátára. Nekiveselkedtem hát, és az eredmény azt igazolta: érdemes volt.

 

Hozzávalók:

6 db piros húsú (Kápia) paprika

2 db sárga húsú paprika

2 gerezd fokhagyma

fél citrom leve

bors

olívaolaj

 

Elkészítés:

A paprikákat megmostam, félbe vágtam, kiemeltem a magházukat, majd roppantottam egyet rajtuk, hogy hasra tudjanak feküdni a sütőpapírral kibélelt tepsin. Amikor elhelyezkedtek, megszórtam őket olajjal (könnyű annak, akinek van olajspricnije:), és az előzőleg 200 fokra melegített, grill fokozatba állított sütőbe toltam, jó közel a fűtőszálakhoz. 8-10 perc alatt feketére-hólyagosra sültek a paprikák, pont úgy, ahogy azok a receptek ígérték, amiket az évek alatt, mióta kacérkodom a paprikasütéssel, elolvastam. Gyorsan nylonzacskóba dobáltam őket, betekertem a zacskó száját, és félre tettem, amíg megtisztítottam és nagyon apróra megvágtam a fokhagymát. Aztán előkerültek ismét a paprikák, szinte egy mozdulattal le tudtam húzni a bőrszerű héjukat, a húsuk pedig - csíkokra vágva, bár sok meló nem volt a vagdosással - ment egy jénaiba. Amikor mindet meghámoztam, meglocsoltam őket a citrom levével, sóztam, borsoztam, majd öntöttem rá olívaolajat. Letakarva érlelődött a hűtőben. Fogyasztás előtt még szelidítettem a savanyúságán egy csipet porcukorral.

 


Őszi gyümölcssaláta

Ahogy elnézem, az időjárás úgy döntött, hogy ősz van. Mindazonáltal akad a természetnek néhány teremtménye, amely lehetővé teszi, hogy a borongós, hideg időben is úgy érezzük: élni - és enni - érdemes!

 

Hozzávalók:

gyümölcsök idény, igény és ízlés szerint, nálam most:

sárgadinnye (a büntetős fajtából: se íze, se bűze nem volt neki)

nektarin

szőlő

szilva

körte

 

Elkészítés:

A gyümölcsöket megmostam, meghámoztam, amelyiket meg kellett, csinos darabokra vágtam, meglocsoltam egy kis citromlével, mézzel és narancslével, majd a karalábévájóval kiürített sárgadinnyehéjban tálaltam.

 


VKF VIII. - Hétfűszeres burgonyasaláta

 

Szombaton, miközben festettem,  azon törtem a fejem, milyen salátát készítsek másnap a családom vendégségbe érkező tagjainak a grillen sült csirke mellé, eszembe jutott ez az egyszerű, de roppant ízletes étel. Nem hátrány, hogy a vendégség előtt egy nappal össze lehet állítani. Elkészítéséhez legjobb az aprószemű krumplit választani. És ha a piacról hazaviszünk néhány zöldfűszert is, nyert ügyünk van – feltéve, hogy éjszaka nem járunk rá az elkészült salátára. Nehéz megállni.

Legutóbb, amikor Bálint gazda honlapján nézelődtem, nemcsak a szilváról olvastam érdekes információkat. Kimerítően taglalja a honlap a burgonyát is. Származását tekintve a burgonya amerikai, azon belül is a hűvösebb klímájú területeken – Mexikóban, Peruban, Chilében terjedt el.  A brüsszeli piacon vasárnaponként számos fajtáját kapni, többek között nagy kedvencemet, az édesburgonyát (batata) is. Mivel azonban momentán csak a Bosnyák térig jutottam el, nem a Gare du Midiig, ott vásároltam be. Alighanem a forgatag ugyanakkora volt ott is, ha talán a választék nem is. De szerencsém volt, mert minden fűszert megkaptam a másnapi salátához  frissen, igaz, nagyon szemfülesnek kellett lennem, hogy a hihetetlen zöldség- és gyümölcshalmok között észrevegyem a megbúvó tárkonycsokrot, snidlinget és lestyánt.

  Recept: (6 személyre)

 

 

1 kg aprószemű burgonya

1 fej salotta hagyma

5 tojás

5 dl tejföl

2 dl joghurt vagy kefír

2 kávéskanál dijoni mustár, lehet csípős is

olívaolaj ízlés szerint 

bors

zöldfűszerek:

snidling

petrezselyem

kapor

bazsalikom

tárkony

lestyán

rukola

a tálaláshoz egy csomag vegyes saláta keverék

 

A fűszereket megmosom, leszárítom, és késsel nagyon apróra vágom. Nem sajnáltam rá az időt, nem tettem robotgépbe őket, mert némelyik megkeseredhet. Összekeverem a zöldfűszereket a mustárral,  a szintén apróra vágott hagymával, sózom, borsozom, majd hozzáöntöm a tejfölt és a joghurtot. Időközben a burgonyát héjában megfőzöm, meghámozom, beleaprítom a tejfölös-fűszeres mártásba, ha szükséges, még sózom és borsozom, aztán mehet a hűtőbe. Másnap már nincs vele más dolgom, mint a saláta keveréket tálra rendezni, középre felhalmozni a burgonyasalátát, és a keményre főtt tojásokkal körberakni.


Régebbiek | Végére »

balinto 2006