Spaghetti bolognese

A fiam kedvence. Bevallom, ritkán főzöm másfél-két órán át, most se volt rá időm. Ilyenkor siet segítségemre fontos tettestársam a konyhában, az Ufesa kukta. Emlékszem, az uramat kis híján sikerült eltennem láb alól, amikor nagy boldogan kijöttem a boltból, hónom alatt az újdonatúj Ufesával, és az én drágám megkérdezte, mennyibe került a kicsike. Megmondtam:) Mert az történt, hogy neki valami fontos dolga támadt egy másik boltban, felelőtlenül ott hagyott engem az - akkor még létező - Keravillban. Nem mondom, nézegettem én az olcsóbb kuktákat is, de az egyiket - a háromból, amiből lehetett választani - ab start nem voltam képes lezárni, a második kicsi volt, ez az én drágaságom meg éppenpont jó. Hát istenem, drágácska volt... Na de milyen hasznos!

Hozzávalók:

egy csomag spagetti

50 dkg darált hús (nálunk a sovány sertés a menő)

1 fej vöröshagyma apróra vágva

2 kisebb gerezd fokhagyma 

1 nagyobbacska doboz darabolt paradicsom konzerv

egy szál sárgarépa

1 szárzeller (lehet kövezni: én ma fehérrépával voltam képes megbecsteleníteni az autentikus receptet, mert szárzellert nem óhajtottam venni egy vagyonért)

oregano, rozmaring, bazsalikom (ha tehetem, frisset használok, nos, ma még került a cserepekből elegendő), só, bors, kevés pirospaprika (igen, igen!)

Elkészítés:

A vöröshagymát olívaolajon kissé megdinsztelem, rádobom a reszelt répát és az apróra vágott zellert (lásd fent: ma fehérrépát), pirítom egy kis ideig, majd bekerül az edénybe a darált hús is. Fehéredésig pirítom, megsózom, borsozom, beleteszem a fűszereket aprítva, a fokhagymát, a paradicsomot (ma találtam négy szem kissé már szottyadt frisset is, azt is beleabriktoltam a szószba). Ha a hús nem enged elegendő vizet, akkor kap egy picikét. Lezárom a kuktát, kis lángon 15 percig sípolgat, aztán megnézem, mi a helyzet odabent. Ha túl sok a mártáson a lé, akkor kis lángon, fedő nélkül hagyom pöfögni a cuccost (igen, most jött el az ideje, hogy eleresszük az első azt-a-kirelejzomát-mire-én-ezt-letakarítom-a-csempéről-t), amíg el nem éri a megfelelő állagot. Ellenben ha túl sűrű lenne, ás van kéznél esetleg száraz vörösbor, nem fogja elrontani, ha öntünk rá egy decinyit, amit persze szépen el is forralunk, de az íze....! nos, az íze megmarad. Mi dolgunk van még? Ha úgy látjuk, hogy sápatag a szósz, adjunk hozzá némi pirospaprikát. Amikor minden puha, elértük a megfelelően sűrű állagot, remek ízt, elégedetten lezárhatjuk a gázt. A spagettifőzésről most nem ejtek szót, mindenki tudja már, hogyan kell. Sok reszelt parmezán meglehetős mértékben képes emelni az étel élvezeti értékét - ami már így sem kicsi -, de ha nem jutunk hozzá, nem tudjuk megfizetni, nem volt időnk venni a boltban, nyugodtan reszeljünk más sajtot a tészta tetejére. Hát így valahogy...

Spaghetti Antonio

Az úgy volt, hogy a múlt héten nemisbékától, aki valóban istennő - khm:) - kaptam egy 25 dekás chorizót, mert valamelyik posztban arról sírt a szám, hogy nálunk nem lehet kapni. A spanyol kolbász egyik feléből az alábbi spagetti készült, Antonio Gambadoro ihletésével, ki is az Index egyik fórumának oszlopos olasz tagja, a másik feléből pedig Az Istennő - csak így egyszerűen - chorizós csirkéjét fogom megalkotni. Hacsak a fiúk el nem csipegetik a hűtőből a chorizót, bár ezt igazán jó szívvel nem tudom nekik ajánlani.

Hozzávalók:

2-3 dkg fenyőmag (vagy amennyi van otthon, nekem most ennyi volt)

egy darab chorizó, szeletelve, csíkozva

két gerezd fokhagyma

olajban eltett asztalt paradicsom, szintén csíkozva  

só, bors

parmezán

Elkészítés:

Az asztalt paradicsom olajából - vagy ha nem olajban eltettet használunk, akkor extra szűz olíván - egy adagot serpenyőben felmelegítünk, beleszórjuk a fenyőmagot, igen-igen vigyázunk, nehogy nagyon megbarnuljon. Amikor konstatáljuk, hogy nem voltunk elég gyorsak, egy "teringettét"-et szűrjünk át a fogaink között, első hibánál ennyi is megteszi. Hamarost küldjük utána a fokhagymát - én most lusta voltam elővenni a fokhagymaprést, bár nem is az elővétellel volt a gond, hanem inkább a mosogatással -, ezért egész finomra vágtam a deszkán, ami a paradicsomtól már úgyis olajos volt, szóval a pont mindegy kategória. Amikor a fokhagyma már jelez, hogy ő mintha készen lenne, utána dobjuk a chorizo csíkokat. Só, bors ekkor. A mozdulatsor végén újra elmondhatunk egy köszönöm-édes-istenem-hogy-nemiskét-az-utamba-sodortad tartalmú mantrát, de ne felejtsük el közben kavargatni a kolbászt. Nem kell vele sokáig fáradnunk, amikor átmelegedett, gyakorlatilag készen is vagyunk a munka bonyolultabb részével. Én még beleaprítottam a katyvaszba két ágacska friss rozmaringot, no persze szigorúan csak az íze kedvéért. Közben a spagetti al dente főtt a vízben, leszűrtem, nem öblítettem, mély tálba pottyantottam, rászedtem a ragut, kavartam rajta kettőt, és kész. A tányéron kapott - sajnos nem túl bőven, az utolsó darabkát reszeltem le - parmezánt. Mint említettem, nem vagyok sommelier - sem -, ezért lehet, hogy merőben stílustalanul, ámde annál nagyobb élvezettel ittunk a spagetti mellé egy üveg 2001-es muskotály cuvée-t Thummerer pincéjéből. Ma sem éltünk hiába, én mondom nektek!

Sztrapacska

Úgy látszik, képtelen vagyok elszakadni a galuskaféléktől. Tegnap jártamban-keltemben hazajött velem 20 deka jóféle juhtúró, és bár több ötletem is  támadt, milyen étel oltárán áldozzam fel, a választás a sztrapacskára esett. Talán azért, mert könnyű, nem hízlaló étel:)) Ha valakinek arról van tudomása, hogy ez utóbbi mondat nem igaz, most szóljon, vagy hallgasson örökre...

Hozzávalók:

1 kg burgonya

1 tojás

3 evőkanál olaj vagy 5 dkg zsír

40-50 dkg liszt

15-20 dkg juhtúró

10 dkg füstölt szalonna

Elkészítés:

A burgonyát nyersen finomra reszeljük. Ez a legmacerásabb része a történetnek, ha ezt sikerrel abszolváltuk, akár teljesítettnek is tekinthetjük a feladatot. A reszelékhez hozzáadjuk a zsiradékot - én a kiolvasztott szalonnáéból szoktam elvenni -, a tojást, és annyi lisztet, amennyit felvesz. Nos, ez utóbbi kitétel találgatásra adhat okot, mert mennyi is az a liszt, amennyit ez a derék massza felvesz? Hát tud az rengeteg is lenni, de akkor vesztett ügyünk van, ugyanis az elkészült sztrapacskával jobban tesszük, ha valami életellenes játékot játszunk (nagy sikerrel), semmint hogy megegyük. Ha mégis megcselekedjük ezt, számíthatunk rá, hogy vagy két napig fetrengünk és az epénket fogjuk, vagy számossok pohár unikumot leszünk kénytelenek elfogyasztani, természetesen szigorúan csak emésztésünk helyreállítása érdekében. Mert ugye a liszt mennyisége súlyosan függ a krumpli fajtájától, azaz hogy mennyire szappanos, ebben az esetben ugyanis gyakorlatilag szívja fel a lisztet, mint valami spongya. Érdemes tehát valami lisztesebb fajtát keríteni hozzá - ha valakinek ez segítség, a Bosnyák téri piac fedett részén, a tojásosokkal átellenben, a sarkon árul egy asszony, annak olyan krumplija van, de olyan....! -, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ehető sztrapacskát sikerítünk. Na de hol is tartottam? Hozzáadtuk a reszelt krumplihoz, tojáshoz a lisztet, rendelkezésünkre áll tehát egy galuska tésztához hasonlatos massza, én azt mondom, legyen annál némiképpen sűrűbb, ezzel sok későbbi káromkodástól óvjuk meg magunkat. A sztrapacskát ugyanis jobb helyeken vágódeszkáról késsel szaggatják a forró vízbe, és ha a massza túl híg, akkor folyik, szétfő a vízben, úgyhogy. Bevallom, az én konyhám a fenti logikát követve nem számít a jobb helyek közé, ugyanis mióta megvettem a Fackelman nokedliszaggatóját, se isten, se ember rá nem vehet arra, hogy más módon szaggassam a galuskát, mint azzal. Tehát a bő, sós, forrásban lévő vízbe beleszaggatjuk a galuskákat, úgy 6-8 percig főzzük őket, ekkor leszűrjük, meleg vízzel leöblítjük, és a maradék forró zsírba csúsztatjuk. Ezen a ponton lefolytatunk egy vitát életünk párjával, egyrészt a tekintetben, hogy mitől szürkés kissé a nokedli, mikor pedig annak - szerinte - hófehérnek illene lennie, másrészt azt a vonulatot követve, hogy miért nem kolozsvári szalonnát használok, miért mezítlábas füstöltet. (Van még egy harmadik vonulat, amin 25 éve vitatkozunk, ez a "kell-e-krumpli-a-zöldbab-főzelékbe" nevet viseli, de ez most nem játszik. Egyébként természetesen nem kell, de ez most tényleg mellékszál.) Amikorra - sokadszorra, viszonylag türelmesen - elmagyarázom, hogy a krumplis galuska a keményítő miatt nem hófehér, és hogy a füstölt szalonna egyrészt gazdaságosabb, másrészt én jobban szeretem, ami fontos szempont -, rá is morzsolhatjuk a jóféle juhtúrót a sztrapacskára, ezt követően betoljuk néhány percre a forró sütőbe a cuccot, hogy kicsit a túró megroggyanjon, megmelegedjen. Végső gesztusként meghintjük a kész ételt a szalonnapörccel és tálalunk. Tejfölt ízlés szerint rakhatunk rá a tányérunkon. Nem vagyok sommelier, fogalmam sincs, milyen bor "jár" a sztrapacshoz, gyanítom, talán inkább sör, de mindegy is: akár ebből, akár abból, de ne tagadjunk meg magunktól egy pohárral a sztrapacska után.

Spenótos gnocchi mini mozarellával

Tulajdonképpen egyáltalán nem szándékos, bár tagadhatatlan tendenciának lehetünk szemtanúi: blogomban meglehetősen ritka a húsétel recept. Távolról sem vagyunk mi vegetáriánusok, bár én azt vallom magamról, hogy látens vega vagyok. Ennek jegyében álljon itt egy újabb tészta recept. Tegnap volt szerencsém elfogyasztani egyik kedvenc éttermemben, a Via Lunában. Egyszerű, de nagyszerű étel.

Hozzávalók:

gnocchi (bár gombócot kiválót gyártok, és a gnocchi nem igazán tér el ettől, én mégis a friss boltit szoktam venni, azért, mert csak)

25-30 dkg friss spenót

fél dl tejszín

só, bors, fokhagyma

1 csomag mini mozarella

Elkészítés:

A gnocchit az előírás szerint kifőzzük, előtte azonban elkészítjük a mártást. A spenótot megmossuk, és annyi vízen, amennyi a leveleken marad, összeesésig pároljuk. Természetesen nem arra gondolok, hogy mi magunk essünk össze, annál inkább a spenót. Nos, ez gyenge poén volt, akár meg is feledkezhetünk róla, s haladjunk  talán tovább. Amikor a spenót megadta magát, sózzuk, borsozzuk - bátran! -, nyomjunk rá egy közepes méretű fokhagymát, zuttyantsuk nyakon a fél deci tejszínnel. Rottyan egyet a cucc, beledobjuk a mini mozarellákat, adunk nekik néhány másodpercet, hogy körülnézzenek és felmelegedjenek, majd azon forrón nyakon önthetjük a szósszal a csinos edényben várakozó gnocchikat. Szerintem több idő volt mindezt leírni, mint elkészíteni az ételt.

Zsemle

Ünnep van, kicsit meglassul ilyenkor az ember élete, itt az idő a gyönyörű őszi reggelen valami finommal előállni. Zsemlét sütök reggelire. Mióta megvan a kenyérsütő gépem, ez igazán nem probléma. Ime a recept:

Hozzávalók:

2,5 dl víz

1 tojás

2,5 dkg vaj olvasztva

45 dkg finomliszt

1 teáskanál só

1 evőkanál cukor

1 csomag szárított élesztő

A fenti anyagokat a felsorolás sorrendjében a gépbe teszem, dagasztó programon összedolgoztatom (ha nincs erre másfél órám, akkor persze kézzel is megcselekedhető a dolog, bár a gép másfél órájában a kelesztés is benne van), amikor megkelt, kisodrom. Kb. 12 zsemle lesz ebből az adagból. Megformázom őket, kicsit bevágom, levizezem a tetejüket, díszítem szezámmaggal, lenmaggal, esetleg dinsztelt hagymával. Kb. 180 fokos sütőben kap 15-20 percet. A legnehezebb feladat a folyamatban a család megakadályozása abban, hogy rávessék magukat a tűzforró süteményekre.

Vége a nyárnak

Tegnap leszüreteltem "kertem" minden bazsalikomját: jó nagy marékkal lett. Egy-két levélkét még hagytam a tövön mutatóban, hátha a héten megkívánom még a capreset - egyáltalán nem elképzelhetetlen, sőt! -, de szomorúan konstatáltam, hogy bizony, vége a nyárnak. A rozmaringot is bemenekítem a konyhába, ami egyet jelent azzal, hogy egy-két héten belül elpusztul. És megint kezdődik a szomorú időszak: hajsza a szupermarketekben bazsalikom és rozmaring után, ha az ember valami finomat szeretne enni. Pestora valónyit összevadászni még csak lehet, de kifizetni...:( Úgyhogy nincs más hátra, mint mától megint várni a nyarat szánkban a tegnap esti pestos spagetti emlékével...

Szilvásgombóc

Nagy kedvenc nálunk. Nagyanyám, a drága, zseniálisan készítette, látom magam előtt, ahogy az ezeréves gyúródeszka fölé hajolva dolgozza a tésztát, majd a keskeny pengéjű, fanyelű késsel szabályos négyzetekre darabolja nyújtás után. Akkor se értettem, és sajnos ma, több évtized elteltével se sikerült rájönnöm a titokra, hogyan volt képes minden tésztát - legyen szó gombócról vagy levestésztáról, esetleg pitéről - olyan mértani pontosságúra nyújtani és vágni, mint ahogy tette. Éveken át csodájára jártak anyám kollégái a levestésztájának, amiből rengeteget gyúrt, volt olyan, hogy anyám 10 kilót is vitt be a munkahelyére, nagyanyám ezzel egészítette ki nyugdíját. Az is megérne egy misét, hogyan lehetett, hogy az ő kevéske pénzéből mindig volt tartalék, amit kölcsön tudott adni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ő volt a nagyanyám. Csak ne hiányozna ennyire... Na de térjünk vissza a gombóchoz:

Hozzávalók:

1 kg sárga héjú, lisztes krumpli

liszt, amennyit felvesz (ez kb. olyan 20 deka, ha jó fajtájú krumplit vásároltunk)

szilva (mennyisége attól függ, hogy fél vagy egész szemeket tuszkolunk-e a gombócba)

Elkészítés: 

A krumplit héjában megfőzöm, még forrón meghámozom forrón  áttöröm, majd hagyom teljesen kihűlni. Közben a szilvák kimagozódnak, félbe vágódnak. Amikor a krumpli már hideg, elkezdjük adagolni hozzá a lisztet, mindig keveset, nehogy elrontsuk az arányokat. A tészta akkor jó, ha már rugalmasan lehet gyúrni, nem morzsálódik, szép sima. Lisztezett deszkán kinyújtjuk olyan 2 mm vékonyra, négyzeteket vágunk belőle, és bebugyoláljuk vele a szilvákat, amiknek közepébe egy kis fahéjas kristálycukrot teszünk, el nem rontja, az biztos. Gombócot formálunk a tésztából, és egy nagy lábasban, lobogva fővő vízben kb. 6-7 darabonként megfőzzük. Nem kell neki sok idő, csak amíg feljön a víz tetejére. A nyers gombócokkal ne sokat tojózzunk, mert a krumplis tészta hajlamos az állás során megpuhulni. A gombócokat pirított zsemlemorzsába szedjük, rázogatva eloszlatjuk felületükön a prézlit, majd tálaljuk. Fahéjas porcukor jár hozzá.

Mozarellás tészta citrommal és fokhagymával

A recept Stahl Judittól való, mi nagyon szeretjük, pillanatok alatt kész van, bár az tagadhatatlan, hogy a hozzávalók ritkán találhatók meg a hűtőben egyszerre, magyarul be kell hozzá vásárolni külön. Ime:

Hozzávalók:

30-35 dkg olasz tészta

(én favorizálom a farfallét, ma ráadásul kaptam mini változatot is, remek volt, de jó hozzá a fussili is)

5-6 dkg pármai sonka 

2 nagy fokhagymagerezd

1 nagy csokor petrezselyem

1/2 citrom

egy csomag mini mozarella

1/2 dl olívaolaj

só és bors, lehetőleg frissen őrölve

Elkészítés:

A tésztát a szokásos módon megfőzzük, lecsepegtetjük és félretesszük. A főzővízből is tartalékolunk kb.  1 decit. Közben olívaolajat öntök egy serpenyőbe,  hozzáaprítom a  fokhagymát,  néhány  másodpercig sütöm,  majd az apróra vágott sonkát és  a citromlevet is hozzáadom. Néhány kavarás után beleöntöm a kifőtt tésztát, megszórom a petrezselyem felével, óvatosan - hogy nehogy szuttyos legyen - hozzá-hozzáadok a főzővízből is, amíg  jó állaga nem lesz a matériának, derekasan összeforgatom őket. Az utolsó percben dobálom a serpenyőbe a félbe vágott mozarella golyókat, ekkor kap sót, frissen tekert borsot az étel, és már mehet is a tányérba. Ma olyan kedvem volt, hogy koktélparadicsomot is küldtem a cucchoz, félbevágva. Nem rontotta el az összhatást, bátran állíthatom!