Londonban, sej...

Csak reménykedem benne, hogy jellegzetes és önkéntelen kis sikkantásomat, ami előtör belőlem, ha meglepő, váratlan helyzetbe kerülök, nem hallattam azon a márciusi napon, amikor megláttam a Notting Hillen A Boltot. Pedig akár egy tisztességesebb sikolyt is megérdemelt volna a hely, sőt, később néhány könnycseppet is, amit akkor kellett volna elhullatnom, amikor elhagytam az objektumot, és úgy éreztem, hogy én ott még napokig, hetekig tudnék ülni azon a kényelmetlen, mély kanapén, amit a hozzám hasonló gasztrobolondoknak helyeztek el a bolt középső helyiségében.

Barátnőm, aki nem elkötelezett híve - de nem is ellensége persze - a szakácskönyveknek, türelmesen üldögélt mellettem egy darabig, nézte, ahogy egyik könyvet leteszem, másikat kézbe fogom, nyakamat kitekerve olvasom a könyvek gerincén a címeket, és néha, egy-egy nagyon érdekes cím láttán sóvárogva-könyörögve nézek rá. Időnként biztatott is, hogy vegyem meg egyiket vagy másikat, de aztán hamar beláttuk, hogy szerény kézipoggyászunkba, amivel Londonba érkeztünk, nem fog beleférni túl sok könyv.

Ekkor vettem magamnak a Bake it című könyvet, amit azóta is nagy kedvvel forgatok, és ha nem vigyáznék legalább minimálisan a vonalainkra, minden nap sütnék belőle.

Ez nem volt túl nagy beruházás, az a könyv azonban, amit még sokáig és vágyódóan magamhoz öleltem, húzósabb árú volt. Már a címe is sokat ígért.

És akkor elkezdődött a vita:

- Vedd meg, ha annyira szeretnéd!

- Nem veszem, drága.

- De látom, hogy akarod.

- Persze, hogy akarom. De dögnehéz.

- Nem baj, majd én viszem.

- Dehogy viszed! Neked is nehéz.

- Ne törődj vele, csak vedd meg!

- Jó, de mondom, hogy drága!

- Akkor megveszem neked.

- Szó se lehet róla! DRÁGA!

- Ne vitatkozz, ajándék.

- Ilyen drága ajándékot nem fogadok el.

És így tovább, és így tovább. Mondjuk igazán megtanulhatnám már, hogy szakácskönyvnek nem tudok ellenállni, és így teljesen fölösleges ezeket a köröket lefutni. Na de hát ha egyszer tényleg drága volt?

Ennek mindjárt két éve lesz, és még csak odáig jutottam el, hogy átlapozzam a könyvet, de még csak nem is alaposan. De tegnap elérkezett a nap, hogy egy receptet ki is próbáljak belőle.

Egyelőre nem mondhatok mást, csak annyit: eszelős jó lett!

Német burgonyaleves

Mit csinál a blogger, ha nemcsak beteg, de aludni sem tud? Úgy van: utazási élményein elmélkedik, majd a történés egy adott pontján belátja, hogy teljesen felesleges az ágyból néznie a plafont, amikor blogolhat is. Napközben úgysincs rá ideje, hiszen energiáinak nagy részét felemészti a folyamatos orrfújás és -törlés, kisebb részét pedig az aktuális teendők, lásd még a lekvárbefőzés, takarítás, tanfolyam tartás címszavaknál a szótárban.

Az elmúlt hetet Münchenben töltöttem, és elég sok helyi specialitást volt alkalmam kipróbálni. A zord időjárásnak köszönhetően egyszer forró, tartalmas levesre is rákívántam, amit 1800 méter magasan költöttem el. Innen nemcsak a leves reprodukálásának vágyát, de egy kiadós náthát is sikerült magammal hozni.

Hozzávalók:

60 dkg burgonya

1 vöröshagyma

10 dkg bacon

1 szál fehérrépa

1 szál sárgarépa

1 kis darab póréhagyma

5 dkg zellergumó

1 liter húsleves

1 nagy csomag petrezselyemzöld

2 szál lestyán

fejenként egy darab virsli

só

bors

olaj

Elkészítés:

Az olajon pirítsuk meg az apróra vágott bacont, majd mikor szép aranybarna, szűrőkanállal szedjük papírtörlővel bélelt tányérra a szalonnakockákat. A visszamaradt zsiradékon pároljuk üvegesre az apróra vágott vöröshagymát, de vigyázzunk, ne barnuljon meg. A zöldségeket vágjuk 1x1 cm-es kockákra, és az összeset adjuk a vöröshagymához. Öntsük fel a húslevessel, a fakanállal kaparjuk fel a lábas aljára esetlegesen lerakódott szalonnadarabkákat. Ha szükségét érezzük, sózzuk meg a levest. Kb. 20 percig főzzük fedő alatt. Amikor a zöldségek puhák, a leves felét pürésítsük, majd öntsük vissza a darabosan maradt másik feléhez. Adjuk hozzá a karikákra vágott virslit, forrósítsuk át, ízesítsük frissen őrölt borssal a levest és tálaljuk.

Egy kis görög hangulat

Aki olvas egy ideje, tudja, hogy nem vagyok egy nagy hal fan. De a friss, fehér húsú, semleges ízű halakat azért megeszem, ráadásul szeretem azt enni egy-egy helyen, ami a helyi specialitás. És mi más lehetne jellemzőbb egy tengerrel rendelkező országra, mint a hal? Mi így ettük a seabass-t (tengeri sügér):

A fantasztikus halat itt ettük, nyugodt szívvel ajánlom bárkinek a helyet: http://noname-santorini.gr/

Kóstoltunk még naphalat is, isteni volt. Olyannyira, hogy kétszer is ezt választottuk vacsorának. Amikor megkérdeztem a pincért, hogy a hal friss-e, vagy fagyasztott, vérig sértettem. Pedig csak az idegenvezetőnk információját akartam lecsekkolni, aki azt állította, mondhatnak bármit a parti pincérek, itt a legtöbb hal fagyasztott. Innen üzenem: kedves László, tévedett!

A kedvenc éttermi képem.

Cheeseballs

Nem javíthatatlan anglomániámból adódóan ez a bejegyzés címe, még akkor sem, ha Kamari tengerparti sétányán minden angolul van kiírva az éttermek előtti menü-táblákon. Az első hét végén ettem sajtgolyókat egy étteremben, de a következő héten nem volt kedvem olyan messzire legyalogolni (egy kilométer az egész plázs...), ezért a szálláshoz közelebb kerestem volna sajtgolyókat, hogy a nemrég érkezett barátnőmmel is megkóstoltassam ezt a finomságot.

Az éttermek előtt mindig áll egy-egy becsalogató ember, és az arabokhoz képest nagyon kedvesen és visszafogottan próbálnak rábeszélni, hogy náluk egyél. Egy-egy no thanks, de legalább egy mosoly mindegyiknek kijár erőfeszítései jutalmául. Egyetlen ellenszer van ellenük: ha fürdőruhában, törölközővel sétálsz a sétányon, mert akkor éles logikával rájönnek, hogy előbb úgyis a vizes fürdőruhától akarnál megszabadulni, és nem vágysz még ebédelni, vacsorázni. Ilyenkor szemkontaktust se vesznek fel, nyugodtan korzózhatsz.

De mondom, mivel nem erőszakosak, nem jelent problémát a jelenlétük. Nos, megálltunk egy szimpatikus étterem előtt, ahol a (minden nap) világoskék inges csaliember széles mosollyal fogadott. Sorolni kezdi a menüt, én megakasztom: aztán cheeseballs van-e? CHESSEBALLS???? Az meg mi? Próbálkozom magyarázni, mondja, hogy cheese pie van, és bár fogalma sincs, mi az a cheeseballs, azt azonban biztosan tudja, hogy az száraz, ámde a cheese pie! Na, az valami csoda! És hát van ugye tomato balls, nem azt keressük? Mondom a barátnőmnek: te, ez teljesen hülyének néz, mit gondolsz? Ekkor a pincér, hezitálásunkat látva, felajánlja, hogy csinálnak ők nekünk cheeseballst, ha arra vágyunk (arckifejezése híven tükrözi, mit is gondol pontosan azokról, akik ilyen rettenetet akarnának enni, bár az még mindig kérdéses, honnan tudja, mi is az a rettenet, az előbb még nem ismerte...), mert náluk nincs lehetetlen. Mit mondjak: nem szélesre tátott szájjal ugyan, de bekaptuk a csalit.

A rendelést felvenni persze már nem ő jön, a pincér megint értetlenkedik, de ő sokkal jobb hatásfokkal teszi ezt, mint a kollégája, ezért belefáradunk a vitába, és berendeljük a tomato ballst. Rossz a szájízünk, hiszen a parton tucatjával vannak éttermek, ahol azt ehettük volna, amit szeretnénk... no mindegy, mindig tanul az ember... Amit kapunk, az igazán finom, végül nem is bánom, hogy még egy fajta ételt megkóstoltunk. Tzatzikivel és frissen sütött krumplival ez is verhetetlen. Az én cheese pie-om is finom.

Bosszúnk nem túl nemes, de hatékony:  attól a naptól kezdve sportot űzünk belőle, hogy az étterem előtt elmenve úgy tegyünk, mint akik komolyan megfontolják a betérés lehetőségét, és amikor már nyeregben érzi magát az úr, csúfondárosan csak ennyit kérdezzünk: CHEESEBALLS? A harmadik alkalomnál már ő üdvözölt minket széles mosollyal, mintha épp azt mondaná: cheeeeeeeeeese:)

Sült sajtgolyók

Elkészítése pofonegyszerű. Reszeljünk le 20-25 dkg kemény sajtot, adjunk hozzá 5-10 dkg szárazabb fetát is. Két felvert tojással és néhány evőkanál zsemlemorzsával készítsünk belőle formálható masszát. Én dúsítanám friss petrezselyemmel, vagy akár néhány szem apróra vágott olajbogyóval is, abban, amit én ettem, ilyesmi nem volt. Zsemlemorzsába forgatva a maréknyi golyókat bő olajban süssük pirosra őket. Bármilyen salátával - akár majonézessel, akár zöldsalátával, vagy tzatzikivel és egy pohár fehér borral fenséges vacsora.

Nyaralás

Igazából szerintem senkit nem érdekel úgy igazán a mások nyaralása. Nem, hiába is mondod, hogy de igen, téged igen... persze, talán egy bizonyos mértékig. Azt hiszem, hogy én ezt a bizonyos mértéket nem fogom figyelembe venni, leírom a nyaralás történetének azon részét, ami más számára is hasznos lehet.

Most jártam először Görögországban, ha egy szigetet egyáltalán lehet bármilyen -országnak is nevezni. Szerintem Santorini nem Görögország, hanem csak úgy Santorini. Egy fantasztikus sziget az Égei-tengerben, amiről álmodozom már egy ideje, talán úgy négy éve lehet, hogy barátok küldtek onnan képeslapot, és én első látásra beleszerettem a helybe. Érdekes módon a képeslapok fotói meglehetős egyezést mutatnak a valósággal. Magára Görögországra 30 éve várok, és nagyon remélem, hogy megismerhetem még más részeit is. (Vágyom például Rodoszra...)

Két hetet töltöttem a szigeten, és azt mondanám, hogy a látnivalókat egy hét alatt kényelmesen meg lehet nézni, tekintve, hogy Santorinit mindössze 13 település alkotja. De ahhoz, hogy a tengert is élvezhessük, megkóstolhassuk sok taverna kínálatát, végigehessük a tradicionális fogásokat, bizony, kellett a két hét. Azt már csak halkan merem megjegyezi, hogy néhány napot még gond nélkül rá tudtam volna húzni... Ettem sok helyen, sok félét, kivétel nélkül minden ízlett - ami nem, arról is tudtam, hogy alapjában jó kaja, csak inkább olyankor kellett volna ennem, amikor éhes is vagyok... A programok között szerepelt egy luxus vacsora is, ami az egyik legnagyobb élmény volt, nem feltétlenül a fogások miatt - bér akadt köztük zseniális -, hanem a hely és a látvány miatt. De erről szép sorban...

Bécs advent előtt

Minden évben ugyanaz, és minden évben más. Attól függ, kivel mész, mi a program fő csapásiránya, milyen az időjárás, milyen az aktuális hangulatod, mit ebédelsz és hol. Idén a Frida Kahlo kiállítás volt az apropó, ezt kértem névnapomra (így kell ezt csinálni, másfél hónappal a névnap előtt már be kell söpörni az ajándékokat:), és el kell mondjam, a kiállítás fantasztikusan gazdag, szépen összeállított, és maradéktalanul lehetne élvezni is, ha fiatalok egy-egy csoportja időnként nem telepedne le az idegenvezetőjükkel úgy a képek elé a földre, hogy ettől aztán másoknak négy-öt kép teljességgel megközelíthetetlen legyen, hacsak az ember lánya nem akar öt-tíz fiatalon átbukdácsolni, zavarva közben ezzel a nekik szóló előadást. Mindegy, ez volt az egyetlen negatívum, amit el  tudok mondani, pedig ez nálam igen nagy szó. Chilis sajtot és halloumit kell vásárolni a Billában, mécsest kell gyújtani a Stephanskirche-ben, nézelődni kell a Kernerstrasse üzleteiben, különös tekintettel a Body Shopra, kicsit mérgelődni kell azon, hogy nem találsz egyetlen kreatív hobby üzletet sem, pedig biztosan van. És el kell még költeni egy isteni ebédet a Figlmüllernél, meg kell bánni százszor, hogy köretet is kértünk a Figlmüller schnitzelhez, mely a wienerschnitzellel ellentétben nem borjúból, hanem sertésből készül, 4 mm vastagságúra klopfolják ki az étterem speciálisan erre kiképzett emberei, és amelyet panírozás után több serpenyőben, különböző hőfokú olajokban mindössze 30-40 másodperc alatt sütnek ki. Így fordulhat elő, hogy bár épp csak becsusszanunk az utolsó szabad asztalhoz, a leüléstől számított 4-5 percen belül megérkezik az ebédünk. A kiszolgálás kedves, gyors, így még azt is elnéző mosollyal fogadjuk, hogy nem tudunk kártyával fizetni. Cserébe morgás és pofavágás nélkül fogadják, hogy bankautomatát keres az uram, szegény, aznap már másodjára... Nem állítom, hogy ennél olcsóbban vagy jobban nem lehet megebédelni Bécsben, de azt igenis állítom, hogy ott járva egyszer legalább kihagyhatatlan élményt jelent.

Mac 'n' cheese

A nagy amerikai klasszikus. Mindenhol lehet kapni étteremben, a szupermarketekben ezerféle dobozos változata létezik, amit nagyjából öt perc alatt lehet elkészíteni, három perc alatt eltüntetni. Az amerikai gyerekek nagy része ezen nő fel - aztán meg is nézheti magát, ha felnőtt... -, és mi tagadás, a macaroni and cheese nem rossz. Szerintem ugyan semmi különös, de mondjuk szénhidrát függőségben jó szolgálatot tesz, mint lélekmelegítő comfort food. Nem különösebben hajtottam rá, hogy mac'n'cheese-t egyek Amerikában - ezer számomra fontosabb étel lett volna, amit szívesen kóstoltam volna meg -, de Atlantic Cityben egy este nem volt kedvem se hamburgert vacsorázni, se bizonytalan kimenetelű új kalandba bocsátkozni, ezért sajtos tésztát rendeltem. De aki azt gondolja, hogy ez a sajtos tészta az a sajtos tészta, amit mi eszünk reszelt sajttal és tejföllel, téved.

Hozzávalók:

30 dkg rövid makaróni, helyi szokás szerint szarvacska féle

5-6 dkg vaj

5 dkg liszt

5 dl tej

20-25 dkg sajt, szerintem cheddart érdemel

só, bors

1 púpos teáskanál mustár

Elkészítés:

Amíg a tészta fő, készítsük el a sajtmártást. Ehhez olvasszuk meg a vajat, keverjük el benne a lisztet, de ne süssük, csak amíg habzani kezd, melegítsük. Ekkor öntsük rá a tejet - klasszikusok szerint forrón, de én mindig hidegen öntöm rá, sosem lesz csomós, de ki-ki cselekedjen kedve szerint. Amikor a szósz felforr, kevergessük néhány percig, majd ízesítsük a mártást a mustárral és a lereszelt sajt kétharmadával-felével. Öntsük rá a kifőtt tésztára, keverjük alaposan el, majd az egészet küldjük be a 180 fokos sütőbe úgy 20 percre. Tálalás előtt szórjuk meg a tésztát a maradék reszelt sajttal. Grillezett, kicsit csípős-pikánsra ízesített paradicsomot kínálhatunk hozzá.

Egy kis Atlantic City és Atlanti-óceán még:

Vegyes felvágott amerikai módra

Egyszer élünk! - sóhajtottunk fel kissé szomorúan, amikor szerdán kinéztünk az ablakon és zuhogó esőt láttunk. Kedden elindultunk a Six Flags Great Adventure vidámparkba, el is jutottunk odáig, de a felhőszakadás csak azt engedte meg, hogy egy ócska, ámde igen drága reggelit elköltsünk a Burger Kingben. Jelentem, a croissant tésztából készült süteménybe gyömöszölt húspogácsa tojásrántottával kimondottan rossz, a never ever kategóriába tartozik.

Fotó: http://redesign.bk.com/en/us/index.html

A Hershey's szelet már nem volt annyira ehetetlen, sőt mi több, kegyetlenül jó volt, de hogy egészségesnek nem mondanám, az tuti. Szinte hallottam, ahogy a kalóriák zsírsejtek formájában ugráltal fel a csípőmre és a combomra... meglesz még ennek a böjtje otthon, tudom jól.

Szerdán bár még mindig esett az eső, abban reménykedtünk, hogy a bronxi állatkertet megcsodálhatjuk, de ebből se lett semmi. Az eső reménytelenül szakadt, szakadt és szakadt. Nem voltam meglepve, hiszen mindössze ez a két nap állt rendelkezésünkre, hogy a barátnőmmel kirándulhassunk. Hétfőn is, csütörtökön is csodás idő volt már... Shit! Így aztán szerdán elvittük a "gyerekeket" moziba, előtte pedig elmentünk egy all you can eat rendszerű kínai-japán étterembe. Beszéljenek a képek helyettem.

Nos, ami a hétvégi programot illeti, ha minden igaz, holnap ellátogatok a CIA-be, a következő három napot pedig Atlantic Cityben, a kaszinók városában töltöm. Good luck for me!

Hard Rock Cafe, New York

A New York-i Hard Rock Cafe a Time Square-en van, és tulajdonképpen nem is tudom, hogyan keveredtünk be. Igazából csak egy könnyű reggelit akartunk, mégis ebéd kerekedett belőle. Nagyon jót ettünk - legalábbis akkor jó volt. Utána derekas  gyomorgörcseim voltak, de szerintem nem a frissességgel volt gond, hanem lehetett az ebédemben valami fűszer vagy olaj, ami nekem idegen. Nem mondom, nem volt kellemes az Empire State Building tetején kétrét görnyedve közlekedni, de túléltem:)

A Hard Rock Caféban egyébként délelőtt 11-kor is úgy érzi magát az ember, mintha este lenne, a világítás, a zene, a zsúfoltság mind ebbe az irányba hat.

Az ebéd végeztével hunyorogva csatlakoztunk be ismét a Time Square szombat déli forgatagába.

Péter fiam nem hazudtolta meg önmagát, természetesen hamburgert evett, nagyon meg volt vele elégedve. Sajnos saját szavait nem idézhetem se angolul, se magyarul, de van benne f word is:)

Én Veggie burgert ettem (a “burger” patty made of vegetables and spices, topped with Jack cheese, grilled fresh zucchini, yellow squash and Hard Rock Grilled Salsa. Served on a toasted bun with fresh lemon mayo. Served with a salad and your choice of dressing), nem rajongok ugyanis a marhahúsból készült, kissé véres húspogácsákért. Elmondhatom, hogy soha senki meg nem mondta volna, hogy az én burgerem nem húsból készült, mert az apróra vágott zöldségek a megtévesztésig hasonlítottak a húsra. Kaptam mellé salátát kéksajtos öntettel.

A barátnőm, Gabi pedig egy club szendvicset kért (grilled chicken, crisp seasoned bacon, fresh avocado slices, tomato, lemon mayo and lettuce on toasted bread. Served with seasoned fries.), aminek impozáns méretei láttán voltak kétségeink, vajon a felét legalább el tudja-e fogyasztani:)

4th of July

Rockland Bakery, Nyack NY

Zökkenőmentes utazást követően megérkeztünk New Yorkba, volt könnyes egymásra találás barátnővel, megállás nélküli beszélgetés - kilenc évnyi távollétet kell bepótolnunk! -, érkezés utáni másnap New York első bekebelezése, szóval minden megy a maga útján, ahogy kell.

Aztán szombaton reggel a barátnőm elvitt egy pékségbe, és azt ígérte, ilyet még nem láttam, Magyarországon ilyen biztos nincs. Igaza lett. A Rockland Bakeryben ugyanis a vásárló bemehet az üzembe, nylon kesztyűt húzva a kezére akár a szalagról forrón, frissen lepotyogó bagelek közül is válogathat, ha ahhoz van kedve.

Kenyerek, péksütemények tucatjai állnak standereken, csodás illatot árasztva magukból, és hát a látvány sem utolsó... 

A videofelvételek természetesen nélkülöznek minden professzionizmust, tekintve, hogy már attól is boldog voltam, hogy megtaláltam a fényképezőgépemen azt a módozatot, amivel mozgókép felvételeket készíthettem, ráadásul ügyelnem kellett arra, hogy ne kerüljenek a látóterembe emberek, nem szívesen álltam volna le vitatkozni személyiségi jogokról... A bageleknek hála istennek ilyenjük nincsen, úgyhogy nem menekülhettek...:)

Telepakoltuk a papírzacskóinkat forró bagellel, brióssal, vettünk irish soda breadet, olasz ciabattát, és hazaérve hajszálvékonyra szeletelt csirkemell- és sült sonkával, majonézzel felfaltuk őket. Nem akarok a mérlegre gondolni....!

Londonban tavasz volt...

Bikali anzix

Elkényeztet mostanában a sors. Nemrég Szigetmonostoron jártam, most pedig a bikali Puchner Kastélyszálló vendége lehettem három napon át. Egyrészt csapatépítési céllal mentünk, másrészt azt terveztem, hogy lesek majd el a disznóvágáson recepteket, fotózok, teszek-veszek, sürgök-forgok, de ez utóbbiból sajnos nem lett semmi.

Mégpedig azért nem, mert nem számítottam rá, hogy a disznóvágás és az ahhoz tartozó járulékos dolgok nem nekem valók. Abban már induláskor biztos voltam, hogy nem kívánom végignézni a kétszáz kilós mangalica halálát, de azt nem gondoltam, hogy a szalonna, a tarja és az oldalas látványától nem fogom magam jól érezni. Pedig ez történt. Nagyon másként néz ki a tarja akkor, amikor egy órája még futkosott a disznó, mint amikor a piacon látom, szépen megtisztítva, kicsit lehűlve. De a hagymás vér látványa a tálon szintén nem hozta meg a kedvemet a műfajhoz. Úgyhogy itt maradtunk recept és tüsténkedés nélkül, egy tapasztalattal mindenképpen gazdagabban...

Rovinj

Dalmácia

Már hiányzik, pedig még csak kicsit több, mint 72 órája hagytam oda. Mellbe vágó szerelem ez, sok időt leéltem úgy, hogy nem létezett, sőt, nemhogy szerelem nem volt, de kimondott ellenszenvet éreztem Horvátország iránt. Nem sikerült ott sose jót nyaralnom, az első alkalom kifejezett rémálom volt, amit se a természet, se a tenger, se a jó barátok jelenléte nem tudott feledtetni. Az évek múlásával engedett ugyan az ellenérzés, de a jég tavaly tört meg, Novi Vinodolskiban, ebben biztos vagyok.

Így aztán kapva kaptam az alkalmon, hogy családi nyaralás híján a barátaimmal mehettem Vir-szigetre, és bár volt némi megingás, hogy az akkor épp aktuális télies időben van-e értelme utazni sok száz kilométert, hogy egy határral arrébb fagyjunk meg (de legalább a tenger látványával a retinánkon), végül mégis belecsaptunk azzal a felkiáltással, hogy minden le van ejtve, elmegyünk, és jó lesz, mert azt akarjuk, hogy jó legyen!

Nos, újra igazolva látom a teóriát, hogy ha az ember jól akarja magát érezni, akkor jól is fogja. Régen nevettem már ennyit (híres visszafogottságomnak köszönhető a fogalmazás, mondanám inkább: nyihogtunk, sikítottunk, röhögtünk...), jókat ettünk, ebben persze magam is szerepet vállaltam, lévén én főztem a csapatra, de voltunk étteremben (csak azt a bolognai spagettit tudnám feledni! de mit csináljak, nem vagyok se steak-rajongó, se tengergyümölcsei-fan, egy olyan étterembe sikerült Zadarban beülnünk, ahol számomra ez volt az egyetlen fogyasztható étel...), és ott is jókat ettünk.

Hoztam haza fügét, nektarint, Proseket, aszalt szilvát, ajvárt, sült paprikát, tapenadét, csokit, és a mai ebéd az utolsó füge felhasználásával készült. Napok óta készültem rá, hogy rituális szertartás közepette elfogyasztom, de a kecskesajt, amit vettem hozzá, keménynek bizonyult, mézre és balzsamecetre nem vágytam igazán, úgyhogy volt dilemma bőven. Mígnem ma megláttam az utolsó doboz Boursint, amit nemisbékától kaptam, vagy ahogy ő mondja, presszionáltam őt kissé, hogy kapjak:) Így aztán a maradék füge, mely a képen szereplő standról indult el hétszáz kilométeres utolsó útjára, ma a tányéromon végezte felszeletelve, nektarinnal körítve, Boursinnel megkoronázva, pirított kiflivel kísérve.

Augusztusban, ha ismét Dalmáciában járok, hozok magammal Maraschinot, egy kis juhsajtot és SOK fügét!:)