Úgy látom, a diétás receptek senkit nem hoznak lázba kommentelés szinten, visszatérek tehát a hagyományos ételekhez, a diétás finomságokat pedig megtartom magamnak:) Kedves szakácskönyvemből, a Nélkülözhetetlen Tészta Könyvből próbálok ki újabb receptet, módosítások ezen is vannak, a legfontosabb talán az, hogy a recept betűjétől eltérően sózom a szószt például. Merthogy a fordító, Szilágyi Katalin nem tartotta szükségesnek lefordítani az eredeti receptekből a sót, mint hozzávalót, feltéve persze, hogy az eredetiben szerepelt, a szerkesztő, Piros Christa pedig nem érezte úgy, hogy ezt korrigálnia kéne. Javítsatok ki, ha tévedek, de szerintem ez abszolút a szerkesztő dolga lenne pedig. Nem akarom elképzelni szegény kezdő háziasszony arcát, amint megkóstolja az általa készített első bolognai spagettit, és konstatálja, hogy ehetetlen, mert sót nem tett a szószba. Mint tudjuk, sok ételen utólag nem lehet javítani sózással.
Hozzávalók:
50 dkg rövid tészta
1 kg darált marhahús (szerintem az eszement sok, ráadásul én pulykát használtam fél kilót)
40 dkg darabos paradicsomkonzerv
1 nagy fej hagyma
1 dl vörösbor
1 tyúkhúsleves kocka
2 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál aprított petrezselyem
A sajtmártáshoz:
10 dkg reszelt cheddar sajt ( 4800 Ft kilója, azt hittem, elájulok, mikor megvettem)
2 evőkanál liszt
5 dl tej
2 tojássárgája
5 dkg vaj
Elkészítés:
Az olajon az apróra vágott vöröshagymát megfuttatjuk, amikor megpuhult, rádobjuk a darált húst, erős tűzön megpirítjuk. Ráöntjük a bort, mehet bele a leveskocka és a paradicsomkonzerv. Sózzuk, borsozzuk, ha szeretjük, tehetünk bele szárított oregánót. Ezután kislángra állunk át, és fedő alatt addig szuttyongatjuk a szószt, amíg a hús puha nem lesz, a mártás pedig sűrű, tartalmas. Közben elkészítjük a besamelt: a vajon világosra pirítjuk a lisztet, felöntjük a tejjel, közepes lángon kevergetve 5 percig főzzük. Ha felforrt és sűrűsödésnek indult, lehúzzuk a tűzről, kicsit lehűtjük, majd mehet bele a két tojássárgája és a reszelt sajt. A maceronit al dente főzzük. Ezután jöhet a rétegezés csinos, hőálló edénybe: a tészta felét kiolajozott, mély tepsibe öntjük, beborítjuk a hússal. A másik felét a tésztának elkeverjük a sajátmártással, ezzel fedjük a húst, Tetejére jöhet a zsemlemorzsa, majd a 180 fokos sütőben 45 perc szolárium.

Nem tudom, kiderül-e a receptekből, hogy én igen kedvelem a fasírtszerű dolgokat, különösen, ha nem húsból vannak. Ha nem derült ki, most mondom. Ezt a receptet talán a tévépaprikán láttam, de megesküdni nem mernék rá. Remekül beilleszthető a diétába.
Hozzávalók:
1 doboz csicseriborsó konzerv
1 dl citromlé
10 dkg főtt bulgur
2 gerezd fokhagyma
fűszerek ízlés szerint, úgymint: 1 mokkáskanál őrölt kömény, 1 kávéskanál római kömény, esetleg chili
só
1 nagy csokor petrezselyem
Elkészítés:
A borsót villával összetörjük, hozzákeverjük a búzatöretet (bulgur), a fűszereket, a fokhagymát, petrezselymet. Sózzuk, alaposan összedolgozzuk, citromlével kötjük. Vizes kézzel pogácsákat formálunk belőlük, olajban sütjük. Bármilyen zöldsaláta remek hozzá.

A receptet a burda kiadásában megjelent Szórakoztató fogyókúra c. könyvben találtam, kicsit módosítok rajta.









Hozzávalók 1 személyre:
1 nagy fej hagyma, olyan 15 dekás körül
1 vékony szelet bacon, tudod, az a hajszálvékony szelet
1 kávéskanál szója- vagy egyéb olaj
5 dkg gomba
só, bors, kakukkfű
10 dkg darált hús, leginkább csirke, pulyka
Elkészítés:
A hagymát tisztítsuk meg, a közepét vájjuk ki úgy, hogy körben egycentis fala maradjon. A belsejét aprítsuk össze. Szintén daraboljuk kicsire a szalonnát, egy leheletnyi olajon süssük üvegesre. Mehet hozzá a hagymavagdalék, az is üveges legyen. Következő versenyzőnk a gomba. Az egészet jól összepároljuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet, vagy amire még gusztusunk van. Közben a hagymát sós vízben pároljuk úgy 8-10 percig. Szűrőkanállal emeljük ki, nyílással lefelé fordítva csöpögtessük le. Keverjük a darált húst a hagymás-gombás masszába, töltsük a hagyma belsejébe. Csomagoljuk szorosan alufóliába, és a hagyma főzővizében főzzük a csomagot 20 percig. Ha kivettük, bontsuk ki a hagymát a fóliából. Ha nem unjuk még a macerát, kis reszelt sajtot szórhatunk a tetejére és néhány percre betolhatjuk a grill alá.

No, akkor csapjunk a diétás receptek közé, ha már lovunk nincsen, de hiába is lenne, annak biztosan magas a glikémiás indexe, nem ehetjük meg:) Ezt a kis tréfát pedig legott befejezem, mert jön a lányom, a nagy lóbarát, és kapok tőle durván:)
Hozzávalók egy személyre:
2 kis krumpli
2 evőkanál kukoricakonzerv
1 kicsi tojás
1 evőkanál zabkorpa
petrezselyemzöld
só, bors
Elkészítés:
A krumplit apró kockákra vágva sós vízben megfőzöm, néhány perc alatt elkészül. Villával összetöröm, hozzáadom a többi hozzávalót, és pogácsákra porciózva kevés olajon pirosra sütöm. (Minimális olajat öntöttem a serpenyőbe, beletettem egy fánkszaggatót, belekanalaztam a masszát, jól összetömörítettem, így lett ilyen szép szabályos.) Pofonegyszerű recept, és állíthatom, hogy igen ízletes. GI-indexe alacsony.

Előljáróban elmondanám, hogy életem során gyakorlatilag minden diétát kipróbáltam már több-kevesebb sikerrel, talán a gyomorgyűrű kivételével, bár amilyen hülye vagyok, ha lenne félmillióm rá, tán még azt is... Nemrégiben jött szembe ez a GI-diéta, amiről úgy érzem, hogy végre használható, nem kampányszerű, "felhasználóbarát". A módszer lényegéről itt és itt olvashattok bővebben. Gyakorlati tanácsok pedig itt. A mai reggeli egy alacsony glikémiás indexű gyümölcsjoghurt volt, ami egészséges, friss, tele van vitaminnal, és nem utolsó sorban eszetlenül finom:)
Hozzávalók:
friss gyümölcs (eper vagy meggy, ezek a legalacsonyabb GI-ű gyümölcsök)
natúr joghurt
fruktóz egy kevés, ha nem elég édes az eper
egy csepp citromkivonat, egy csepp vaníliakivonat
Elkészítés:
Az alkotórészeket turmixba öntöm, forgatok rajta kettőt, majd megiszom.

Ana szabta-varrta, a fejlécben a fotó pedig a lányomat dícséri. Mindkettőjüknek köszönöm szépen!

Tegnap nagy adag pörköltet főztem, hogy ma mindenki tudjon ebédre vinni belőle, a lányom is, az uram is. Úgyhogy ti se ússzátok meg a receptet:)
Hozzávalók:
1 kg sertéscomb (vagy lapocka, attól függ, ki milyen zsírosan szereti)
3 közepes fej vöröshagyma
zsiradék
pirospaprika, bors
1-1 darab paradicsom és paprika
ha éppen van otthon, egy ágacska zellerzöld
Elkészítés:
A jó pörköltnek egyetlen egy titka van, és az a hagyma. Aki egy fej hagymából készít pörköltalapot mondjuk egy kiló húshoz, az számítson rá, hogy vizes, híg lét fog találni a hús alatt. De hogy ez ne így legyen, vágjuk apróra a SOK hagymát (nem szentségtörés aprítógépet használni, azzal majdnem pépesre lehet dolgozni a cuccot), dobjuk a meleg zsiradékra, rögtön sózzuk meg. Ettől a hagyma levet ereszt, és nem megég, hanem elkezd főni, egy idő után pedig szétfő. Ezt a folyamatot elő szoktam segíteni azzal, hogy 2-3 cent vizet ráöntök az üvegesedő hagymára. Amikor ezt a vizet elfőtte, és zsírjára sült, hozzáadom a kockákra vágott húst. Ügyeljünk az egyforma darabokra, mert az nem finom, ha a kész ételben az egyik hús még elbírt volna némi főzést, a másik pedig már szálaira esik szét, olyan puha. Alaposan átpirítom a hagymán a húst, megvárom, míg elveszti nyers színét, majd hozzáadom a pirospaprikát. Én szeretem, ha van színe a pörköltnek, úgyhogy ezzel nem spórolok. Jön még egy-két tekerésnyi bors, a paprika és a paradicsom félbe vágva. Ezen a ponton adom hozzá a fizet a húshoz. Mindig nagyon kell koncentrálnom, hogy ne öntsek rá sokat, mert akkor vízben főtt hús lesz a vacsora. De valamiért hajlamos lennék pedig erre, úgyhogy koncentrálás! Lefedem a kuktát, az erősebb fokozatra kapcsolom (két állás van a kuktámon ugyanis), és úgy 12-15 perc múlva kész az étel. Ha több rajta a lé, mint szeretném, elforralom róla, kidobálom belőle a paprika- és paradicsom maradványokat, ízesítem még, ha kell. Ajánlom nyári pörköltek főzésekor a zellerzöld darabkát, fantasztikus ízt ad a húsnak.

chilii kollegina tette a bogarat a fülembe egy kommenttel. E helyt szeretném leszögezni, hogy nem szép dolog az amúgy is befolyásolható blogger társat bűnös utakra hajkurászni, de ezt a szöget most kénytelen vagyok figyelmen kívül hagyni, ugyanis a menta fagyi nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. A recept a Szakácsok könyvéből van, ami azt bizonyítja, hogy bár összességében nem voltam elégedett a könyvvel, bizonyos receptjeit mégis integrálandónak tartom a konyhámba.
Hozzávalók:
egy maréknyi menta
5 dl zsíros tej
1 dl tejszín
6 tojássárgája
12 dkg porcukor
tekerésnyi őrölt bors
Elkészítés:
A tejet és a tejszínt összeöntöttem, felforraltam, és amint elérte a forráspontot, lekapcsoltam alatta a lángot, beleszórtam a mentalevelek felét. 5-6 percig áztak a levelek a lében, aztán kivettem, eldobtam őket. Azt írja a könyv tanácsként, hogy ne hagyjuk tovább ázni a mentát, mert megváltozik az íze, túl erőssé válik. Ezután a tojássárgákat habosra-fehérre kevertem a porcukorral, és a szokásos metódus szerint hozzáöntöttem a forró tejet, kevertem szorgosan. Ezután került vissza a lábasba, sűrűsödésig melegítettem - a könyv 85 fokot ír, de persze megmérni nem tudtam, sőt, az az érzésem volt, mintha nem igazán akarna a szutty sűrűsödni, de kicsire nem adunk. Lehűtöttem a folyadékot, majd beleöntöttem a turmixgépbe a maradék menta felével, forgattam rajta néhányat, majd beletettem a fagyigépbe. Fantasztikus ízű fagylalt lett ténykedésem jutalma, hála istennek a gyerekek nem igazán kedvelték, az Uram azt mondta, finom, de csak egyszer evett belőle. Mi következik ebből, na mi? Igen! Kis híján az egészet én faltam fel, a fotózáshoz alig maradt két árva gombócocska:)

Ismerőseim közül sokan nem szeretik a grízes tésztát, köztük ott van apám is, akitől ezerszer hallottam, hogy annyi grízes tésztát evett a katonaság alatt, hogy ő már soha többé. Mondjuk nekem ez kicsit fura, hogy 30 évvel a katonaság után ez még indok legyen, szerintem egyszerűbb lett volna azt mondani: nem szeretem a grízes tésztát:) Nálunk mindenki szívesen megeszi, de nem áltatom magam, ennek nyilvánvalóan nem a gríz az oka, hanem az általam főzött baracklekvár. Tegnap felnyitottam egy tavalyit, és egészen elcsodálkoztam, milyen gyönyörűséges, üde színe van, és roppant büszke voltam magamra.
Hozzávalók:
Elkészítés:
Egy akkora lábasban, amekkorába majd a kifőzött tészta elfér, olajat melegítek. Beleszórom a grízt, és addig kevergetem, pirítom, amíg halványbarna nem lesz. Addigra odakészítek egy kb. 2 decis bögrében forró vizet. Nem meleget, forrót. Legyen a kezünk ügyében a lábasra való fedő is, valamint az Irix, esetleg Panthenol spray. Amikor úgy ítélem meg, hogy a gríznek már szép színe van, felöntöm a forró vízzel. Ehhez kell egy kis rutin, ugyanis annyi vizet kell a darára önteni, amiben nem ázik el, de azért megpuhul benne. A feladatot nehezíti, hogy a gríz azonnal beszívja a víz tetemes mennyiségét, így kevés időnk van megítélni, mennyi is a helyes adag. Ha másra nem is, erre azért jó, ha az ember lánya megfőzött már sok tucat darás metéltet:) Vigyázzunk, mert a felcsapó gőz könnyen égési sérüléseket okozhat. Amint ráöntöttük a vizet a darára, azonnal tegyük a lábasra a fedőt, és ne is piszkáljuk, mert elszökik a gőz. Főzzük ki a szélesmetéltet, mire elkészül, a gríz is puha lesz. Fakanállal lazítsuk fel az összeállt grízt, szedjük rá a forró tésztát, pirítsuk még néhány percig, és már lehet is tállani. Az egész nem több 15 percnél.

Tekintve, hogy kell a hely a mélyhűtőben a fagyigépnek, illetve a fagyasztott gyümölcsöknek, felszámolom az egyéb tartalmakat belőle, úgyis jön a gyümölcsszezon (bár efelől erős kétségeim vannak a két héttel ezelőtti fagy hatásait tekintve), valahol tárolni kell a frissen fagyasztott epret, málnát. Ezért aztán bablevest főztem, mert fagyasztott sonkalé is ült a fiókban, meg bab is. A bableves remek kaja, de kevéssé fotogén:)
Hozzávalók:
füstölt hús leve, vagy 30-40 dekányi nyers füstölt hús: tarja, comb, oldalas
60 dkg fejtett bab
1 csomag leveszöldség, úgymint sárgarépa zöld uborka kumm, fehérrépa, darabka zeller
2 babérlevél
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
liszt
némi zsiradék
pirospaprika
a tálaláshoz tejföl
Elkészítés:
Ha füstölt hússal készítem, akkor a kuktában a hús kap 20 perc előnyt. Amikor félig puha, hozzáadom a babot, a csinosan feldarabolt zöldségeket, babérlevelet, vöröshagymát egészben és puhára főzök minden alkatrészt. Ha csak füstölt levem áll rendelkezésre, akkor értelemszerűen a zöldségeket ebbe a lébe teszem fel főni. Fokhagymás rántással berántom a levest, alaposan kiforralom. Ha van hangulatom, csipetkét készítek bele egy tojásból, meg amennyi lisztet felvesz. Tálaláskor tejföl jár hozzá annak, aki úgy szereti. Ha nincs benne csipetke, a friss kenyér elengedhetetlen hozzá.

A helyzet az, hogy roppantul szeretek örömet szerezni a családomnak. Mivel erre legkönnyebben kulináris vonalon tudok ráerősíteni, hát ezt teszem. Ezért aztán ma Maci-féle kakaós csigával vártam őket pontban 9-kor a konyhában. A csigáim távolról se lettek olyan szépek, mint Maciéi, de ezen nem búsulok, hiszen a pizzás csigáim is katasztrofálisan szoktak kinézni, mégse marad belőlük egy árva darab se az onnantól számított 5 percen belül, hogy kiveszem a sütőből.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
összesen kb. 10-12 dkg vaj
2 teáskanál porélesztő
3 dl tej
1 tojássárgája
4 evőkanál cukor
1 mokkáskanál só
A későbbi műveletekhez:
3 evőkanál holland kakaó (nemiske, nem csuklottál reggel?)
5 evőkanál cukor
1,5 dl tej
a maradék vaj
Elkészítés:
A fenti anyagokat beleteszem a kenyérsütő gépbe (alulra a tejet, tojást, a vajból kb. 5-6 dekát vagy olvasztva, vagy igen puha állapotban, felülre a liszt-cukor-só-élesztő quartettet), majd elindítom a gépet. Másfél óra múlva csodaszép, könnyen kezelhető tésztám van. Kinyújtom egy kétszer olyan hosszú, mint amilyen széles téglalappá, megkenem a maradék vaj felével, megszórom a cukor és a kakaó keverékével. Felcsavarom a hosszanti tengelye mentén, majd kétujjnyi szeletekre vágom. Itt van az akció egyetlen necces része: nekem a vaj nem "fogta meg" a cukros kakaót, és igen sok kiszóródott a csigákból a deszkára. Ezt a kakaót a későbbiekben kis tenyeremmel összesöpörtem és rászórtam a csigák tetejére. Csak nem hagyok ennyi finom kakaót kárba veszni? Szépen egymás mellé ültettem a sütőpapíros tepsiben a csigákat, majd betoltam a 180 fokra előmelegített sütőbe. Negyedóra múlva meglocsoltam őket a felforrósított tejjel, amibe beleapplikáltam a maradék, úgy kávéskanálnyi vajat, majd még negyedórára visszatoltam sülni a tésztát. Isteni volt, legközelebb diós változatot sütök.

Előre szólok: szerintem ezen a hétvégén súlyosan túl fogok tengeni a blogon, mert készül a konyhában egy-két újdonság. Ez a csodaszép zöld leves még a hét elején készült, de vártam a fotót, hogy előkerüljön a leánykám gépéből. Megítélésem szerint érdemes volt rá várni. A leves elkészítése egyébként roppant egyszerű, a metódus azt a gyakorlatot követi, ahogy gyakorlatilag minden krémlevest készítek.
Fotó: Kandikó Judit
Hozzávalók:
0,5 kg zöldspárga
1,5 dl tejszín
0,5 l tej
1 erőleves kocka
liszt
olaj
1 csokor petrezselyem
Elkészítés:
A spárga fejeit a roston sült csirke köreteként használtam fel, a szárakat pedig levesnek. Feldaraboltam őket, sós-enyhén cukros-picit ecetes vízben puhára főztem, belehajítottam a petrezselyemmel együtt a turmixgép poharába (áldassék a Moulinex neve...!), hozzáöntöttem a főzőlevéből is egy adagot, a tejet, beledobtam a leveskockát, és összeturmixoltam a matériát. Közben a lábasban, amiben főtt a spárga, kevés olajon lisztet pirítottam, felöntöttem a turmixszal, felforraltam. Ízesítettem sóval, frissen őrölt borssal, szerecsendióval, dúsítottam tejszínnel. Végre kipróbálhattam nemisbéka barátném és harcostársam sajtos lepénykéit is: atomvillanást megszégyenítő sebességgel tűntek el a parmezántallérocskák... a levessel együtt.

Jaj, fantasztikus a piac már! Mondtam már, mennyire imádom? Nem rettent el a tömeg, ma az eső se - a nyomorult csak addig esett, amíg kint voltam, mihelyst hazaértem, abbahagyta... -, én nyáron szinte minden szombaton kimegyek. Az se zavar, hogy pontosan tudom: hét közben minden jóval olcsóbb. Nekem a piac élménye a szombati nyüzsgéssel teljes. Persze nyáron, amikor szabadságon vagyok, gyakorta kimegyek tulajdonképpen cél nélkül is, csak az illatok, a színek, a hangulat miatt. Ma tulajdonképpen friss mentát akartam zsákmányolni, de nemcsak azt vettem, hanem cserepes kakukkfüvet, rozmaringot is. Sajnos szép bazsalikomot még nem találtam. Van már eper 598-860 forint közötti áron,
a spárga 2-300 forintért kapható, borsó 300, új sárgarépa 200 Ft/csomag,
újhagyma 60-120 forint közötti áron, retek 50-120 forint. Dúskálhatunk a kaporban, petrezselyemben, és amire felfigyeltem, mert eddig nem találkoztam a jelenséggel: lehet kapni levágott lestyánt, citromfüvet, mentát, borsikafüvet. Ezek közül főleg a mentán és a citromfüvön lepődtem meg, azt eddig csak hiperekben láttam nylon bugyiba burkolt cserepekben. Ja, az újkrumpliról el ne feledkezzek, 280 forint kilója. Alaptétel: virág nélkül nem jövök haza a piacról, ma peónia került a kosár tetejére.

Nagy családi kedvenc ez a leves, mirelit borsóból is gyakran készítem, mert pillanatok alatt készen van, de persze frissből az igazi. Hagyományosan május végén, a születésnapomra főzöm, akkorra van friss borsó, új répa. De az idei év időjárása ugyebár meglehetősen rendhagyó, és már másfél hete nézegetem a piacon a borsó kupacokat. Sose veszem meg kóstolás nélkül, ahol nem engedik, onnan szemrebbenés nélkül továbbmegyek, így aztán nem engedtem a csábításnak eddig: a szemek kemények voltak, a cukor már átalakult bennük keményítővé. De ma találtam olyat, ami kedvemre való volt, képes voltam többet fizetni érte, mert még ki is fejtették helyettem. Így aztán az első borsóleves az idén három héttel előbb került a tányérba, mint szokott. Nem bánom:) A recept az átlagosnál részletesebb leírású lesz, mert ez a leves az egyik kedvence a lányomnak, fontos, hogy az útmutatás alapján meg tudja főzni.
Hozzávalók:
1 kg hüvelyes borsó
1 csomag leveszöldség (nem árt neki, ha a répákon kívül karalábét, karfiolt is teszünk bele)
1 nagy csomag petrezselyemzöld
1 evőkanál liszt
olaj
4-5 db csirkeszárny vagy 50-60 dkg csirkemell csont
1 db zöldségleves kocka (igen, jöhetnek a kövek!)
1 tojás
3 evőkanál liszt
Elkészítés:
A csirkeszárnyat/csontot megmosom, hideg vízbe odateszem főni. Amikor felforrt, leszedem a képződött habot, majd kislángon tovább főzöm az alaplevet. Közben a borsót, a karikára vágott répát, esetleges egyéb zöldségeket (amiket igyekszem egyformára vágni, ez fontos) egy teáskanál olajon megfuttatom. Elsőként a sárgarépát dobom a zsiradékba, hogy kiadja a színét. Átforrósítom őket, megsózom, rádobom a leveskockát, és fél deci víz aláöntésével kis lángon majdnem puhára párolom az egészet. Amikor elkészül, megszórom egy evőkanál liszttel, jól elkeverem, majd felengedem a leszűrt húslével. Megkóstolom, utánasózom, ha kell, tekerek bele kis borsot és néhány percig szelíden forralom a levest. Ekkor már készen kell állnia a galuskának. Ezt úgy készítem, hogy egy tojást villával gyengéden felverek, kb. 3 evőkanál liszttel elkeverem. A tészta ne legyen híg, különben szétfolyik a levesben. A gyöngyöző lébe kiskanállal nagyon apró galuskákat szaggatok. Tényleg aprókat, mert a tiszta tojásos tészta megdagad a levesben, és a bumszlik nem gusztusosak. Mire a petrezselymet apróra vágom, a nokedlik is megfőnek. Utolsó mozzanatként a petrezselymet dobom a levesbe.
Van olyan baráti házaspár, ahol a háziasszonynak váltania kellett a borsóleves főzési szokásain, mióta a család megkóstolta ezt a változatot:)

Hogy az alapötlet megfogalmazásán kívül egyébbel is hozzájáruljak a gyűjteményes receptek számának gyarapításához, összeszedem a fagylalt recepteket, azon okból kifolyólag, mert friss fagyigép tulajdonos vagyok, amúgy is keresgélek, és ha ez így van, hátha más is profitál a találatokból. Történeti áttekintést nem adok, mert a linkek között találtok ilyet, és bár ismétlés a tudás anyja, mindazonáltal valami rokonságban lehet az unalommal is.
Ős-fagylaltkészítő blogger társunk Chili és vanília, íme az ő posztjai fagyi-ügyben:
Sárgadinnye granita
Anánál található még több fagyi recept:
Egyéb receptek innen-onnan:
http://www.tutireceptek.hu/fagylaltok
Csíkos fagyi vanília mártássalGasztronauta tokaji bor fagyija és őszibarack fagyija
chilii levendulás mézfagylaltja

balinto 2006